Nagybánya, 1905 (3. évfolyam, 1-26. szám)
1905-01-26 / 4. szám
XXX. évfolyam. 1903. január lio 36. 4-ils. szám. TÁRSADALMI ÉS SZÉFIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, j negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Wegjel enik minden héten csütörtökön reggel 8 — 12 oldalon, j Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában is: Főtér Iá. Schönherr Antal Lesújtó gyász érte városunkat. Meghalt Schönherr Antal rendőrfőkapitány, a városi tisztviselők nesztora, ki rendőrfőkapitányi minőségében majdnem négy évtizedig szolgálta a várost hűséggel, szeretettel, odaadó buzgalommal. Azon tisztviselők közé tartozott, kik sohasem éltek vissza a reájuk bízott hatalommal s nagy felelősséggel járó, sokszor kényes természetű állásában is népszerűségét mindig meg tudta tartani. Halála nemcsak a tisztviselői karra jelent nagy vesztességet, hanem városunk társadalmára is, melynek tekintélyes, szerepet játszó, illusztris tagja volt. Tisztviselői erényei felebbvalóinak elismerését s közbecsülést szereztek részére; mint ember megtudta találni az utat, mely a szivekhez vezetett. Egyike volt a legszellemesebb, legötletesebb embereknek, kivel valóban élvezetet nyújtott a társalgás s derűs kedélyét még az utóbbi hónapokban is megőrizte, mikor pedig már nagy beteg volt. Tipikus s a szó legnemesebb értelmében igazi úri alak hunyt el Schönherr Antalban, kinek lovagias jelleme sok országos hirü ember barátságát is biztosította számára. Schönherr Antal Láposbányán született 1835. év inárczius 30-án. Atyja : Schönherr Antal, egy Tirolból betelepedett orvos fia, a kincstári bányászat szolgálatában állott s 1841-ben halt meg Kapnikbányán, hol a bánya s kohóhivatal főnöke volt. A gimnázium I—VI. osztályait Nagybányán, a VII. osztályt Szatmáron, a VIII. osztályt Nagyváradon végezte s ugyanott tett érettségi vizsgálatot is 1852. julius 31-én. Jogi tanulmányait a nagyváradi jogakadémián kezdte meg s a budapesti egyetemen fejezte be. Már 1856-ban hivatalt vállalt az Alföldön. Tolnoknak neveztetett ki a nagykőrösi telekkönyvi hivatalhoz, később bizottmányvezető lett, majd a mezőtúri és halasi szolgabiróságoknál fogalmazói minőségben töltött el több évet. A rendkívül joviális természetű fiatal hivatalnok csakhamar szerfölött kedvelt tagja lett az úri társaságoknak s midőn 1861-ben visszakerült Nagybányára, oly kitűnő hir előzte meg, hogy a város törvény- hatósága még ez évben törvényszéki bíróvá választotta. Ez időtől kezdve megszakítás nélkül szolgálta a várost, általános tiszteletet és közbecsülést aratva. A városi törvényszéknél a telekkönyvi előadói és a kihágási ügyekkel megbízott bírói tisztet töltötte be. Az ügyvédi vizsgát kitűnő eredmény nyel 1862-ben tette le s az ügyvédi gyakorlatot az összeférhetetlenségi törvény életbeléptetéséig folytatta is. 1867. év május 4-én tartott tisztuji- tás alkalmával városi rendőrfőkapitánynyá választották s azóta három ízben: 1872. április 18-án, 1877. január 11-én és 1883. márczius 12-én lett ez állásra újból megválasztva, mig 1889. április 18-án a községi törvény értelmében ez állásra Szat- márvármegye főispánja nevezte ki. Harmincznyolcz éven keresztül állott a rendőri ügyek élén s ő volt az utolsó főkapitánya Nagybánya sz. kir. r. t. város egykori törvényhatóságának s • a legelső kinevezett rendőrfőkapitány. Főkapitányi tiszte mellett a hetvenes években igazgatói minőségben ő gyakorolta a városi iskolák felett a felügyeletet s igazgatói működéséhez több helyes újítás fűződik. 1863-ban nősült, nőül véve a kiváló zongoraművésznőt: Csausz Annát, kivel rendkívül boldog családi életet élt. Házuk igazi művésztanya volt, hol időnkint sok kiváló művész és iró fordult meg. Betegsége három év előtt kezdődött. 1902. év elején tüdőgyuladásba esett s betegsége oly súlyos lefolyású volt, hogy már akkor féltették életét. Erős szervezete akkor megküzdött a kórral, de később az annak nyomán fellépő asztma és szívbaj teljesen aláásta egészségét s ereje napról- napra fogyott. Megrendítő volt nézni, hogy az életerős ember mint roskad össze. Hivatalos kötelességeit mindazonáltal A „Nagybánya“ tározója. Bujdosó kuruczok. Hz éledezik, oszladozik a sereg, A kuruczok ifja, véne, kesereg, Az árulás nekik hogyan ne fájna, Y Megszólal a tárogató Szívfacsaró nótája. Köröskörül egyre hangzik az ének, Bánata szól dalban a nép szivének. Veszendőbe van a magyar hazája, Kesergi a tárogató Szívfacsaró nótája. Bej Ocskay, hej te dicső, nagy vezér, Hited, hazád mért adtad el a hir ér' Köztünk volnál, akkor szivünk nem fájna, így zokog a tárogató Szívfacsaró nótája. Harsog a dal hegyen, pusztán, síkon át, Szellőszárnyon általjárja a hazát; Isten hozzád édes hazám rónája, így kesereg a bujdosó Kuruczoknak nótája. Kuszkó Jtexső. A lavina. A maréknyi hó legördül a hegy tetejéről s mire leér a völgybe, rettenetes lavina lesz, mely embereket, házakat eltemet. Valami ilyenféle történt Vámoson is. Csak egy szó volt, egy könnyedén kiejtett szó, a mit a nőegyleti bálon Kerepné Orosznéhoz intézett:- Láttad ? A mit Orosznénak látnia kellett, az a következő volt: Törőnének tánczközben kiesett a hajából egy szál virág s később a tánczosa, Csapody Barna fölvette és frakkjának gomblyukába tűzte. Az egész teremben még akkor senkisem tudott semmit a bekövetkezendő nagy eseményekről s ha látta is valaki, hogy egy virág leesett a parkettre s egy fiatalember fölveszi, abból nem sejtette meg, hogy micsoda veszedelem kerekedhetik egy szál virágból s egy elejtett szóból. Sulyóné, a ki Kerepnének a háta mögött ült két leányával, fölkapta azt a szót s tovább adta a szomszédjának. O ugyan semmit sem látott, de bizonyára valami megbotránkoztató dolognak kellett történnie, mert a Kerepné hangja s az Oroszné fejbó- lintása világosan kifejezték e két úriasszonynak megbotránkozását. A közhangulat különben is ingerült volt Törőné ellen. Mikor oly kevés a tánczos és a fiatal leányok itt ülnek, Kerepnének is egy, Sulyónénak is két leánya, meg másoké is: nem illik az, hogy akkor az asszonyok tánczoljanak. — De persze némelyik asszony szereti elfelejteni, hogy már férje van - jegyezte meg Sulyóné. A szomszédja fejét csóválta:- Ki gondolta volna? Ez a Törőné olyan szendének mutatta magát, mikor idejöttek Vámosra. — Alamuszi macska nagyot ugrik — folytatta a döntő szentencziák kijelentését Sulyóné. Egy óranegyed múlva már a terem másik sarkában újságolta a Sulyóné szomszéd asszonya:- Láttátok, lelkem? Hallottátok már? Még semmit sem láttak és semmit sem hallottak, de természetesen el voltak készülve a legrosszabbra, a mit csak látni és hallani lehet. — Oroszné látta és Kerepné is látta, - újságolta a Sulyóné szomszédasszonya.- Mit? — tudakozódtak kíváncsian.- Törőnét meg Csapody Barnát.- Pszt, pszt, - susogtak. Törőné éppen ott ment el előttük megint Csapody Barnával. — És az ura tűri ezt ? — szörnyüköztek az asszonyok. Egy hang mégis megszólalt, a ki kérdezte; — De hát mi történt? — Ne is kérdezd. Nagy botrány. Itt a teremben, nyilvánosan. Mindenki kiegészíti a saját képzelőtehetsége szerint. Vannak, a kik már csókolózásról beszélnek. Nem látták, de hallották. Rettenetes az, mikor az emberek nem látnak, de hallanak. Mindent hallanak, a mi csak képzelhető. Elhat a suttogás a lady patronesse trónusáig, a hol Borberekyné ül nagy méltósággal. Hivatja a rendezőket.
