Nagybánya, 1905 (3. évfolyam, 1-26. szám)
1905-06-29 / 26. szám
2 NAGYBANYA 1905. junius 29. az iskola szívesen értékesíti, a mennyiben teheti. Tengernyi jó gondolat és terv van raktáron, csak pénz legyen a végrehajtásra. Mai kaszárnya — kultúránk óriási áldozatokat kíván az államtól; ha műveltségünk kiépítésére fordítanánk annyit, a mennyit az ország védelmére és megfordítva: épen helyes volna az arány. Erről azonban nem tehetünk. Mennyi kitűnő internátus, mennyi mintaszerű iskolaépület volna létesíthető s az ifjúság nagy százaléka milyen szívesen gondolna vissza nem a mai nyomorúságos küzdelemre, hanem élete boldog időszakára, mely őt egyúttal erős emberré nevelte. Megszoktam már, hogy az ifjú jövőjét egészsége tőkéjének nagysága szerint mérlegelem; ha erősebb, edzettebb, többet, mert kitartóbban fog dolgozhatni és elé- gültebb, bátrabb életet fog élni. általában az erős idegzetű és egészséges vérü ifjú könnyebben boldogul az értelmi feladatokkal. Az iskola ilyen ifjakra számit, ezért igyekszik az egészség követeimé- ■ nyeit tőle telhetőleg érvényesíteni. Sajnos, a mai nemzedék e részben meglehetős deficzittel jön az iskolába. Mai életünk jócskán eltér attól, a mi az egészség követelménye s igy nem volna természetes, ha a nemzedék nem adná meg az árát. Gyöngült szervezettel a haladó műveltség és bonyolultabb társadalmi élet egyre nehezebb feladatait megoldani igen bajos, sőt az egészség kára nélkül szinte lehetetlen. Erős nemzedékre van az országnak szüksége. Okleveles ember tulon-tul elég van, de egészséges ember szerfelett kevés. A szülőnek nem szabad önzőnek lennie: s nem ő a fő, hanem a gyermeke. At kell éreznie, hogy a gyermek megvárhatja tőle, hogy mindazt átadja neki, a mi benne értékes. így nevelnek nemcsak jó, hanem erős gyermekeket is, tehát olyanokat, a kikben megvannak a boldogulás előfeltételei. Nem renditik azokat meg többé sem a gondolkozás, sem az erkölcs eltévelyedései, bár gombamódra szaporodnak is. Nemcsak a fiuknál, a leányoknál talán még inkább kell ügyet vetni a test egyet, no legalább még egyet; nagyon ritkán sikerül megetetni vele még egy másodikat. Félórai beszélgetés után menni készül s kotorász a zsebében. Fizetni akar. — No az volna szép, — támadnak reá a czukrász is, meg a czukrászné is És erőnek erejével vissza kell dugnia zsebébe a pénzt. — De akkor nem jövök többé magukhoz, — zsémbel a báró. Másnap azonban mégis csak eljön. Harmincz év óta jár már oda. Oda járt, mikor még a Rapcsák apósáé volt a bolt s oda íog járni, ha még él, mikor majd a Rapcsák fia veszi át az üzletet. Fél tizenkettőkor a plébániára ballag, a hol rendesen ott marasztalják ebédre. Hiába tiltakozik, hogy nem maradhat, igazán nem maradhat. Néha próbál elszökni, de megcsípik s a plébános, a ki jókedvű, vendégeskedni szerető házigazda, kitalálta a módját, hogy kell a mél- tóságos bárót ott tartani. Eldugják a kalapját. Az erőszaknak végre kénytelen engedni ő méltósága s duzzogva leül az ebédhez. De olyan szives házigazdára nem lehet sokáig haragudni s ő méltósága is kiengesztelődik. A plébánosnak finom borai vannak s szeret koczczintgatni. — No, méltóságos uram, még ebből a visontaiból. Ebből a neszmélyiből. Ő méltósága azonban elhárítja: — Nem, édes papom, köszönöm, már nem. Nagyon mértékletes ember, keveset eszik, keveset iszik, ámbár torkig lehetne ennie, innia, mert Vámoson mindenfelé hívogatják ebédre, fejlesztésére, mert nem is képzelhető, hogy valaki, a ki beteg, jól érezze magát ezen a világon, holott még az egészséges embernek is gyakran keservesen kell küzdenie. A szülő nem adhat szebb hozományt a leányának, mint az egészséget; a ki ezt nem ismeri el, annak számára nincs igazság. E részben a városi szülőnek jobban kell ügyelnie, mert a városi élet kevésbbé alkalmas az ifjúság fejlődésének egyenes irányban való előmozdítására. Ma a falu szolgáltatja az erőt: erős idegzetet, romlatlan érzületet; a tapasztalat igazolja, hogy a természet egyszerű viszonyai közül jövő ifjúság halad könnyebben és jobban. Megesik ugyan, hogy az ifjú erős egészség mellett sem jó diák; ez azonban ; nem baj. A baj ott kezdődik, a mikor mégis oda erőltetik. Az életbe kell vinni az ifjút, hadd foglalja el ott a maga helyét; hadd boldoguljon egyénisége szerint, hiszen úgy is csak a maga módján lehet elégedett. Sok szülő félreismeri gyermekét. Az a sok szülő nem latja, de a tanár naponként látja, mennyit szenved ilyen ifjú a szülői akarat, erőltetés súlya alatt, úgy, hogy be kell majdan következnie, hogy bizonyos lelki undorral fog visszagondolni ifjú éveire és nem minden szemrehányás nélkül szülőire, kik ennek okai voltak. E lap hasábjain többször s legutóbb is volt róla szó, hogy életünk teljesen egyoldalú; a diplomás pályákra tolul az ifjúság és nem kap állást, kenyeret. S mig ez a tapasztalat az egyik oldalon, a másikon a nemzetfentartó anyagi források, ipar, kereskedelem elapadnak. A társadalmi balitélet is hozzájárul ehhez az országos csapáshoz, mert a munkának még nincs kellő megbecsülése és nem is lesz addig, a mig a demokracziát arisztokratikus hajlamokkal hirdetik. Nagy idő fog addig eltelni, mig a magyar társadalom a munka alapjan fog berendezkedni; az iskola erre az állapotra készít elő, midőn az ifjúságot osztályozza s evvel a szülőknek segédkezet nyújt gyermekeik helyes megítélésére. A társavacsorára, főkép ha vendég van valamelyik háznál, a mikor nagy dicsőségére szolgál az a háziúrnak, meg a háziasszonynak, hogy báró is ül az asztalnál. Néha a háziasszony erővel bedug a zsebébe egy csomó szalonczukorkát vagy egy szép narancsot. Azt haza viszi a könyvkötő gyerekeinek, a kinek a házában lakik. Ha a plébános vagy Borberekyék egy pár palaczk finom visontait vagy neszmélyi aszút küldenek, azzal mindig a könyvkötőnek kedveskedik. Az asszonynak virágot is hoz a Borberekyék kertjéből, a legnagyobbik fiúnak pedig olvasni való könyveket a kaszinóból. Az egész háznép szereti s ki nem eresztené onnan a világért sem, ámbár minden esztendőben el akar költözködni. — Azt a csúfot már csak nem cselekszi rajtunk a méltóságos báró? — tiltakozik a könyvkötő. Aztán a felesége kezdi rá: — Hát itt hagyná a méltóságos ur ezeket a szegény gyermekeket, a kik úgy szeretik? A nagy kérésre a báró aztán megmarad, csak az az aggodalma, hogy nagyon fölszaporodik a házbér. — Hát hadd szaporodjék, annál jobb, — felel a könyvkötő, a ki jómódú ember s nem szorult rá, hogy azért a két szobácskáért ott hátul az udvarban pontosan megkapja a házbért. Úgy sem venné azt ki más. Vagy ha kivenné, ki tudja, miféle rongyos szemét nép. Mig igy az egész város tudja, hogy nála lakik a báró s becsülete van az egész városban. Délután öt óra felé a báró a kaszinóba dalom helyesen jár el, ha ítéletének megalakításánál számba veszi az iskola ítéletét, melyben már kialakult a demokráczia, mely tehát mindenkinek egyenlően mér. A szülőkön áll, hogy fiaiknak jövőjét irányozzák; de ha már irányítják, övék a felelősség is. Dergáts Sándor. A magyar képzőművészet története. VII. Középkori festészeti emlékeink típusáról fogalmat sem alkothatnánk magunknak, ha azok több helyen, a véletlen által adott alkalommal, jelentéktelen kis falvak egyházi építményeinek falain a százados mészréteg alól elő nem kerültek volna. Legnagyobb részük azonban, fájdalom, a műtörténet nagy kárára, az illető épületek renoválása vagy lebontása alkalmával gondatlanság, közöny, azok művészi értékének fel nem ismerése vagy pedig más egyéb körülmények folytán elpusztultak. A meglevőkből következtetve, az ezen korbeli festészet sem részesült jobb sorsban, mint a képzőművészet előbbi korszakaiból származó emlékeink. Megemlítésre méltók a lőcsei plébánia templom falképei, a melyeknek nagy része elpusztult ugyan, mindazonáltal ezen templom még mindig leggazdagabb falképek tekintetében. A kassai Szent Mihály kápolna belsejét is falképek borították egykor, azonban közülük csak egynek maradványa látható, mely a templom kapuzatának tympanonját díszítő szobrászati művekhez hasonlóan a psychostásiát, a lelkeket mérlegelő Mihály arkangyalt ábrázolja. Nem kisebb mű- becscsel bírnak még a bártfai Szent Egyed templom homlokzatán Szent Kristófnak és az Apádházbeli három szentnek alakjait ábrázoló falfestmények, melyeket Emericzy János és Krausz János mesterek 1521-ik évben festettek; továbbá az ugocsamegyei feketeardói, a geczel- falvi, turóczszentmártoni, Garamszentbenedeken a zsidóknak a tengeren való átkelését és Szent György legendájából vett jeleneteket és végül a beszterczebányai templomban Szent Kristófot és Szent Sebestyént ábrázoló falképek, mint a csúcsiveskori festészet becses emlékei. Hazai falfestményeink között teljesen külön csoportot képeznek a székelyföldiek, melyeknek az enyészettől megmentett műalkotásai közül meg- emlitendők a derzsi, maksai, sepsikilyéni, gelen- czei, fülei és homoródszentmártoni templomoknak leginkább a Szent László legendájából vett motívumokat ábrázoló falképek. A gótikus építésből származó kedvezőtlen megy. Akármilyen az idő, zuzmarás hideg vagy égető meleg, zivataros, szeles, esős, olyankor mindig láthatják a vámosiak, hogy igyekszik a kaszinó felé. Ott várja egy kis társaság, a legelőkelőbbek : az alispán, a polgármester, a törvény- széki elnök. Négyesbe leülnek tarokkozni s mindig az a vége, hogy a báró nyer egy pár hatost, néha egy forintot, kettőt is. — Bámulatos szerencséje van a méltóságos báró urnák, — fejezi ki nézetét a polgármester. A törvényszéki elnök, a ki finom gavallér, ugyanazon a nézeten van. Csak az alispán bakafántoskodik. Neki az a nézete, hogy szörnyű butául játszik a polgármester is, meg a törvényszéki elnök is. Hiszen ilyen játék mellett veszteni kell az embernek, ha a legjobb kártyát kapja is a kezébe. Az ilyen partnerek nem érdemelnek egyebet, mint azt, hogy ágyúba töltsék őket s kilőjjék. Egyébre nem valók.- A ki még a huszonegyesét is oly köny- nyen elhagyja fogni, az menjen a pokolba. De a törvényszéki elnök s a polgármester tovább is csak úgy játszanak, azzal a gyöngéd, diszkrét kímélettel s hagyják nyerni ő méltóságát. Abból a nehány hatosból olykor-olykor elkölt ugyan ő méltósága kettőt, hármat, ha nincs meghiva sehová vacsorára, a mi ritkaság. Többet azonban nem költ; egy kis pörkölt vagy egy pár tormás virsli és egy pohár sör teljesen elég. Kinálgatják ugyan Bárdosy, Kékedy, Grosz, a szájas ügyédek, a kik ott vacsoráinak a sörcsarnokban :
