Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1904-12-01 / 48. szám

5 1904. deczember 1. ________________________ A csendőrség. A városi közgyűlés, mint azt | annak idején részletesen megírtuk, elfogadta mindazon feltételeket, melyeket a m. kir. bel­ügyminiszter a csendőrségnek a közbiztonsági szolgálatokra leendő átengedéséhez kötött. A város felterjesztésére, mint nagykárolyi levele­zőnk írja, a belügyminiszter már meg is engedte, hogy Nagybánya város belterületén a közbizton­sági szolgálatokat a csendőrség lássa el s uta­sította a IV. számú m. kir. csendőrkerületi parancsnokságot, hogy a csendőrségi szolgálat mielőbbi életbeléptetésére a szükséges lépéseket tegye meg. Miután a csendőrség költsége az 1905. évi költségvetési előirányzatba már be- állittatott, remény van arra, hogy a szerződés megkötése után a csendőrség már rövid idő alatt, a jövő év első heteiben megkezdi váro­sunkban is a szolgálatot. Itt említjük meg, hogy Szatmár város bel- és külterületén a csendőrség 1905. évi január hó 1-én kezdi meg a szolgálatot. „Elnémult harangok.“ Rákosi Viktor nagy feltűnést keltő regényét: Az elnémult haran­gok- at dramatizálta s a színmű a tél folyamán kerül bemutatóra a Nemzeti Színházban. A darabban szükség van egy havasi kürtre is s Bakcsy Kornél hirlapiró megígérte Rákosinak, hogy azt megszerzi. Bakcsy irt is azonnal ro­konának: Égly János városi tisztviselőnek, ki egy valóban gyönyörű példányt szerzett be s azt elküldte Rákosi Viktornak. A havasi kürt, mely igy Rákosi birtokába került, mintegy 2V2 méter hosszú s először a Nemzeti Színház színpadán fog megszólalni. Rákosi Égly Já­nosnak a küldeményért a következő levélben mondott köszönetét: Igen tisztelt Uram! A harczi kürtöt megkaptam, nagyon köszönöm. Majd meg­fuvom, hogy a nemzet felébredjen. Igaz hive: Rákosi Viktor. Nagybánya város virilisei. A legtöbb adót fizető képviselő-testületi tagok 1905. évre ér­vényes névjegyzékének kiigazítására kiküldött bizottság munkálatát most fejezte be. A név­jegyzékbe, mely legközelebb kerül közgyűlési tárgyalás alá, felvétettek : 1. M. kir. bánya­kincstár 48792 K 10 f adóval; 2. Calasanti József bánya 8606 K 09 f. 3. Részvénytakarékpénztár 7664 K 11 f. 4. Incze Sándor és testvérei 7423 K 64 í. 5. Leopold bánya 3612 K 64 f. 6. Városi takarékpénztár 3051 K 83 f. 7. Borpataki Miksa bánya 2069 K 73 f. 8. Dr. Lovrich Gyula 1954 K 60 f. 9. Ember Elek 1713 K 78 f. 10. Stein- íeld Lipót 1582 K 22 f. 11. Molcsány Gábor 1510 K. 12. Pokol Elek 1498 K 64 f. 13. Stoll Béla 1494 K 80 f. 14. Almer Lajos 1241 K 62 f. 15. M. kir. erdőkincstár 1240 K 40 f. 16. Minorita társház 1121 K 89 f. 17. Gróf Degen- i'eld Sándor 1010 K 64 f. 18. Stoll Gábor 950 K 28 f. 19. L. Bay Lajos 812 K 86 f. 20. Harácsek Vilmos 795 K 73 í. 21. Szabó Adolf 784 K 40 f. 22. Steinfeld Sámuel 705 K 60 f. 23. Moldován László 647 K 67 f. 24. Svaiczer Ilka örök. 647 K 20 f. 25. Neubauer Ferencz 594 K 80 f. 26. Wass Lajos 580 K 40 f. 27. lovag Berks Leó 566 K 24 f. 28. Hanzulovics Kristóf 563 K 85 f. 29. Bittsánszky Edéné 531 K 42 f. 30. Dr. Gondos Mór 492 K 38 f. 31. Turman Olivérné 490 K 44 f. 32. Grillusz Emil 481 K 80 f. 33. Platthy Géza 464 K 27 f. 34. Szathmáry Béláné 464 K 17 f. 35. Robelly Lajos 463 K 07 f. 36. Szőke Béla 444 K 64 í. 37. Rumpold Gyula 443 K 47 í. 38. Husovszky József 436 K 84 í. 39. Bay József 436 K 38 f. 40. Berghammer Mihály 418 K 20 f. 4L Ajtai Nagy Sándor 412 K 21 f. 42. Csomós Áronná örök. 403 K 81 f. 43. Virág János 402 K 89 f. 44. Bernhardt Adolf 401 K 05 í. 45. Madán Ferencz 391 K 20 f. 46. Szendy Antalné 387 K 45 f. 47. Szerencsy József 380 K 77 f. 48. Drumár János 372 K 12 f. 49. Km. Pap Sándor 371 K 40 í. 50. Sziklaváry Adolf 369 K 12 f. 51. Penthy Albert 363 K 26 f. 52. Petky Gyula 353 K 56 f. 54. Schück Izidorné 332 K 44 f. 55. Dr. Dragos Theofil 332 K 26 f. 56. Dr. Harácsek Imréné 322 K 84 t 57. id. Klement Károly 304 K 18 f. 58. Spinetti Sándor 302 K 02 f. 59. Farkas Lipót 300 K 29 f. 60. Koretkó Ludmilla 294 K 69 f. 61. Bottyán Géza 287 K 64 f. 62. Simay Tivadarné 286 K 36 f. 63. Veres László 282 K 62 f. 64. Szirti Vilmos 282 K 48 f. 65. Bónis István 277 K 26 f. 66. Dittrich Erzsébet 266 K 11 f. A névjegyzék 56 első tagja rendes, a többiek pedig póttagjai lesznek NAGYBÁNYA a képviselő-testületnek. A névjegyzékben vál­tozás csak annyiban fog történni, ha azok, kik választott tagjai is a képviselő-testületnek, ez utóbbi minőségüket óhajtják megtartani. Ez esetben a póttagok hivatnak be sorrend szerint. Vármegyei közgyűlés. Szatmárvármegye tör­vényhatósági bizottsága f. évi deczember hó 6-án rendkívüli közgyűlést tart. A napirend első helyén Nagy Béla bizottsági tag indítványa áll a parlamenti obstrukczió megszüntetése miatt a kormányelnökhöz felirat intézése iránt. Második helyén pedig Luby Géza indítványa, hogy a közgyűlés a kormánynak a november hó 18-án történtekből kifolyólag bizalmatlanságot sza­vazzon. Tekintve az országos hangulatot, e két tárgynál alighanem Szatmárvármegye törvény- hatóságának tanácstermében is viharos jelenetek lesznek. Nagybányát közelebbről érdeklő ügy csupán néh. Kovács Lőrincz alapitó-levele van a napirendre kitűzve. Képvásárlás. A kormány a Szépművészeti Muzeum részéte megvette Ferenczy Károly festőművésznek a Képzőművészeti Társulat téli kiállításán kiállított Festő és model ez. képét. Színi előadás. Az oláhláposbányai róm. katht. hitközség fiatalsága a Szeplőtelen Fogantatás hitezikkelye félszázados jubileuma alkalmából f. évi deczember hó 8-án délután 5 órakor az állami iskola nagytermében színi előadást rendez. Színre kerül: Félszázad határain ez. ünnepi kép. Irta: Erdősi Károly. Az előadásban részt vesznek: Petruska Mari, Drumereczky Teréz, Bulbuk Ilona, Petruska Kati, Hannig Mariska, Pásztay Irén, Mezey Erzsi, Józsa Betti, Moldován Böske és Huszár Mari. Választmányi ülés. A gazdasági egyesület választmánya vasárnap délelőtt Szabó Adolf elnöklete alatt ülést tartott, melynek egyik leg­fontosabb mozzanata volt, hogy a választmány elvileg elhatározta a gyümölcs értékesítő szövet­kezet létesítését. E választmányi ülésen Stoll Béla már ismertette is a szövetkezet elkészített alapszabályait s elhatározták, hogy az alap­szabályoknak szélesebb körben leendő ismer­tetésére az egylet tagjait deczember hó 4-én, vasárnap délelőtt 10 órakor a városház tanács­termében tartandó értekezletre meghívják. A szövetkezet létesítésének ügye már annyira előre­haladott stádiumban van, hogy a szövetkezet czéljaira szükséges telket a vasút közelében megszerezték. Igaz örömmel adjuk hírül e nagy­fontosságú eseményt olvasóinknak. A szövet­kezet létesítésének érdekében vívott küzdelem­ből mi is kivettük a magunk részét s annak megvalósítását tőlünk telhetőleg mindig támo­gattuk, mert erős meggyőződésünk, hogy mig e szövetkezet nem létesül, addig Nagybányán gyümölcskereskedelemről nem is beszélhetünk, csupán gyümölcs elpocsékolásról,mint az utóbbi évek tapasztalatai is szomorúan igazolnak. A választmány előzőleg tudomásul vette a kertész változást. Nagy örömet keltett azon bejelentés, hogy az egyesület a budapesti gyümölcskiállitáson aranyérmet nyert. A füztelep régen vajúdó ügyében a választmány úgy határozott, hogy a város képviselőtestületének átirata értelmében a vidéki füztelepek tulajdonosait fogja megkeresni, hogy milyen és mily mennyiségű füzvesszőt bocsáthatnának az egyesület rendelkezésére. A választmány a községi iskolákban jelenleg szüne­telő kertészet tanítására az iskolaszéknek Rozsos István tanítót ajánlja, kinek erre képesítése van. Végül a legelők megjavításának kérdését vitatták meg. A legnagyobb kalap áruraktár Vajda Mihály (Nagybányán, Főtér) divatáru-üzletében. Máris megérkeztek az iskolai és őszi idényre óriás mennyiségben a legszebb alakú és legjobb minő­ségű kalapok, hol azokat a nagy mennyiség foly­tán olcsón beszerezve ugyanoly jutányosán vásárolhatjuk meg. Gyilkosság vagy szerencsétlenség? Misztót- faluban tegnapelőtt este Pál Jakab korcsmája előtt halva találták Czán Mária misztmogyorósi lakost. A rejtélyes esetről azonnal jelentést tettek a nagybányai járásbíróságnál. Szentpétery Ferencz vizsgálóbíró dr. Herczinger Ferencz főorvossal és Nagy János orvossal kiszállván a helyszínén, a halottat felbdnczolták. A bonczolás a halál okául koponyarepedést s ittassága folytán agyhüdést is konstatált. Állítólag kilökték volna a szerencsétlent a korcsmából. A vizsgálat folyik. Almanach. A budapesti ujságirók egyesü­lete egy díszes, szerfölött gazdag tartalmú alma­nachot adott ki, melyet számos művészi repro- dukezió is ékesít. Az almanadi jövedelme a segélyző egyesület tőkéjét fogja gyarapítani. A díszes kötetből mutatványul közöljük A festett világból ez. rajzot, melyet Tímár Szaniszló egyik legrégibb, kitűnő nevű színházi kriti­kusunk irt. Tisztujitó közgyűlés. A gazdasági egyesület választmánya legutóbb tartott ülésében a tiszt­ujitó közgyűlés idejét f. évi deczember hó 11-ének d. e. 10 órájára tűzte ki. A közgyűlést a városház tanácstermében tartják meg. Szólószeti és borászati értekezlet. A magyar szőlős gazdák országos egyesülete és a szatmár- megyei gazdasági egyesület deczember hó 4-én, vasárnap délelőtt 10 órakor Szatmárott, a vár­megyeház nagytermében szőlőszeti és borászati értekezletet tart a következő tárgysorozattal. 1. Elnöki megnyitó. Tartja: Bernáth Béla orszgy. képviselő. 2. Szőlőgazdaságunk kérdéseit tár­gyalni fogja dr. Drucker Jenő. 3. Szőlőművelé­sünk hibái. Előadja Jablonszky György. 4. Az uj borok kezelése. Ismerteti Ballag Jenő. Érte­kezlet után társasebéd lesz. Anyakönyvi közlemények. A helybeli anya­könyvi hivatalnál nov. hó 23-tól a következő bejegyzések tétettek: Születtek: Nov. 19. Ma­rosán Lászlónak „János“; nov. 16. Bobánonics Ferencznek „Sarolta“; nov. 21. Oncse Pálnak „Juliánná“ nevű gyermeke. - Meghaltak: Nov. 21. Katalán Sándor gör. kath., 20 hónapos, bányász gyermeke, vesegyuladásban; nov. 22. Fáczki Verőn róm. kath., 69 éves, nyugbéres bányászná, aggkorban; nov. 23. Fedor György róm. kath., 50 éves, nyugbéres bányász, agy­lágyulásban; nov. 23. Kolcza Borbála özv. Bölönyi Istvánná róm. kath., 65 éves, aggkorban; nov. 24. Nyikora Demeter gör. kath., 2 hónapos, bányász gyermeke, hörgkurutban; nov. 27. Meczák Borbála gör. kath., egy éves, erdő­munkás gyermeke, veleszületett gyengeségben. - Házasságot kötöttek: Ács Sámuel és Duma Juliánná; Czircz György és Horinkár Mária nagybányai lakosok. - Kihirdetés alatt álla­nak: Roland József nagybányai és Grob Bor­bála újpesti lakosok. Fölmentett rablógyilkosok. E ezimen Írja a * Magyarország,« hogy Szatmárról, a törvény- széki palota tárgyaló terméből megszökött rablógyilkosok Nagybányán is megfordultak, a hir való. A megszökött foglyok Szatmárról egyenesen Nagybányára jöttek, de itt a járás­bíróság szolgája felismerte őket s azonnal je­lentést tett az esetről Szentpétery vizsgáló­bírónak, ki a szatmári ügyészséghez táviratozott, hogy letartóztassa-e a szökevényeket ? A távi­rati válasz tagadó volt, mert a törvényszék meghozott ítélete, melyet azonban nem hirdet­hetett ki, a rablógyilkossággal vádolt szöke­vények ellen felmentő volt. A Párisi Nagy Aruház mintájára Nagybányán is 10 korona bevásárlás után mindenki életnagy- ságu fényképet kap ingyen, ki Vajda Mihály divatáru házában (Nagybányán Főtér) szerzi be szükségletét. Az iskolai idény beálltával minden szülőnek ajánljuk Vajda Mihály divatáru előnyö­sen ismert divatáruházát, hol a szükséges fehér- nemüeket: ing, gallér, kézelő, nyakkendő, haris­nya és zsebkendőket a legjutányosabb árban lehet kifogástalan minőségben beszerezni. A „NAGYBÁNYA“ 1903. évfolyamának 16., 26., 27., 28. és 45. számait megvételre keresi a kiadóhivatal. Lapunkra, a »Nagybányád-v& elő­fizetéseket és hirdetéseket elfogad: Kovács Gyula könyvkereskedése, Fő-tér, 14. szám. Morvay Gyula könyvnyomdája, Fő-tér, 14. szám. A kiadóhivatal: Erdélyi-út 22. szám. Kiadó laptulajdonos: ÉGLY MIHÁLY.

Next

/
Oldalképek
Tartalom