Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1904-09-22 / 38. szám

XX. évfolyam.

X0O-&. süzseptemlber Jiő SS.

08~ili szám.

■tA.XílS^XX3.A.Xj3VS:X ±1® HETILAP.

Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden , héten csütörtökön reggel 8 — 12 oldalon.

Felelős szerkesztő:

ÉGLY MIHÁLY.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában is: ,J ír 14

Szőlőművelésünk.

Szeptember 21.

Közvetlen vidékünknek futólagos áttekintése is meggyőz róla, hogy itt a szőlőművelés határán vagyunk. Igaz ugyan, hogy hegyeink..,lejtői többnyire délnek hajlanak s igy szittt-e-kihálkoznak a szőlőművelésre, másrészt a háttér még magasabb hegylánczolata a rideg szeleknek is útját állja; de a keskeny és mélyen benyúló völgyek, különösen a fernezelyi völgy hűvös levegőjének beáramlása az estéket, éjjeleket és reggeleket hűvösekké teszi, már pedig a szőlő nem kedveli a nagy hőmérsékletbeli külömbözeteket. Hozzájárul, hogy talajunk nagy átlagban hideg agyagtalaj, tehát hősugárzó ereje csekélyfoku.

Mégis úgy látjuk, hogy a kultúra, a mint behozta, fenn is tudta itt tartani a szőlőt s tényleg szinte idegenszerü volna a szemnek, ha hegyoldalainkról hiányoznék a szőlő. Nem is fog hiányozni, az bizonyos; csupán visszafejlődött, kevesebb lett, a mi helyes is. A fillokszera pusztítása előtt óriási területek voltak szőlővel beültetve és sok család élt annak jövedelméből; midőn azonban bekövetkezett a pusztulás, mely fittyet hányt a régi művelés folytatására irányuló szívós próbáknak: megszűntek a vig szüretek s az aggodalom ült ki a gazdák arczára. Körülbelül evvel egyidejűleg történt a regále megváltása s a szőlőbirtokosok

végkielégítése után megnyílt a város területe az idegen borok számára. E kettős körülmény még abban az esetben is gátlólag hatott volna a szőlőművelésre, ha vidékünk elsőrangú borvidék volna; láthatjuk ezt olyan helyeken, melyek tényleg csak a legújabb időben heverték ki a fillokszera óriási kártevését. Annál súlyosabban nehezedett ez a mi lakosságunkra, mely kénytelen volt megbirkózni egy eddig ismeretlen tényezővel, a versenynyel. E versenyt csak éppen történeti szempontból említem, mert különben az érdektől eltekintve úgy kell lennie, hogy a borfogyasztó választhassa meg azt a bort, a mely neki ízlik. Ez is jog.

Azt hiszem, hogy e versenyt mai művelésűnk sokáig kibírni nem fogja. Az oltványszőlő kezelése annyi körültekintést, oly gondos eljárást és kivált pénzbeli áldozatot kíván a gazdától, hogy még ügyes és lelkiismeretes munkások mellett is az időjárás viszontagságai, különösen a tavaszi fagy gyakori esetei folytán szinte koczkázattá lett. Ma ugyanis minden I egyes szőlőtőke sok pénzbe kerül és csak hosszú idő gomíos kezelése növeszti azt meg; a régi zsenkeléssel egy tőből akár négy is lett, még pedig rögtön, mert a zsenkelés a rákövetkező évben már nemcsak hajtott, hanem többnyire termett is. Tehát aránytalanul többe kerül most a művelés időben és pénzben, mig az értékesítés esélyei még a kiváló bor- ! vidékeken is csökkentek, annál inkább itt.

Egy előnyt el kell ismerni és ez az, hogy az oltványszőlő sokkal nagyobb termést ad, tehát a befektetés nagyobb költségeit nagyobb mennyiséggel jutalmazza. De vájjon fölér-e a mennyiség kedvezése akkor, mikor ez tapasztalat szerint a minőség csökkenésével jár? Nem köztudomásu-e, hogy a mai művelés mellett a szőlő minősége vesztett? Minthogy a minőség elvégre is igen fontos tényező és terményeink nemesítésének kérdése elsőrendű kérdés: e soroknak éppen az a czéljok, hogy a köztudatba vigyék át azt a törekvést, hogy szőlőnk minőségét a művelés révén lehetőleg javítsuk, versenyképessé tegyük.

A régi szőlő sem oly nagy leveleket, sem oly erős vesszőket nem hajtott, mint az oltvány. Ott a karikás-rendszernek ama előnye, hogy nagy termést nyújt, a be- érést ritkábban koczkáztatta ; ma azonban az oltványszőlő dús hajtása, lombja s különösen a szálvesszők magassága által kölcsönösen okozott árnyék miatt a kellő beérés elmaradásának veszedelme sokkal jobban fenyeget. Úgy tudom, hogy Jab- lonszky György, a szinérváraljai állami mintaszőlőtelep felügyelője körülbelől másfél év előtt e kérdést alaposan tárgyalta nálunk s előadását a gazdasági egyesület a tagok közt ki is osztotta. Hogy volt-e sikere, nem tudom; valószínűleg kevés. Az ember nem egykönnyen veszi be a reformot, mert megszokta a régit. Hozzájárul, hogy népünk oly kevéssé tanuléA „Nagybánya“ tárczája.

Áldalak Isten .. .

— Irta: Révai Károly. —

Áldalak Isten minden reggelen!

Midőn az első napfény megjelen;

Mert vissza adtad lankadó erőmet,

A dal forrását a szegény költőnek.

Harmat rezeg az üde lombokon,

Mint annyi gyémánt fénylik a napon,

S ha egy-egy csöppje ráhull homlokomra, Úgy érzem, mintha tündér csókja volna.

Édes, szerelmes szellő simogat,

(S rózsásra váltja halvány arczomat;

És ajkaimon vig dal csendül újra.

Nincs rajtam a bú tövis koszorúja.

Én, e világnak kis paránya csak,

Az égbe küldöm esdő szavamat:

óh, hagyd meg nékem forrását a dalnak,

S örökké zengem a Te nagy hatalmad! . . .

¥

A fekete rózsák.

Nagy hire volt a hódoltságban Rasid bég ritka tudományának a kertészkedés tisztes mesterségében. Csöndes időkben nagy barátságba keveredett úri nagyasszonyokkal eme tudománya révén. A gyarmati kompossessorok hajnalképü leányasszonyai rajongtak érte. Nem kell rosszat gondolni mindjárt. Lehetett hetven esztendős az emberséges bég, mikor Fülekre jutott pihenőbe. Török emberben is alszik már ilyenkor a szív.

Különben valami gyógyithatlan kórság emésztette a vén daliát. Bűbájos mágusok, tudós magiszterek sorra kipróbálták rajta a tudományukat. Rufái dervisek naphosszat üvöltöztek jobbléte végett. Azrael angyal mégis ijedt tőlük, de a jussát nem hagyta végkép : a bég pusztult, fogyatkozott napról-napra.

Az időtájt csupa rózsaberekké vállott a vár környéke. Tömérdek más nemű virág is megtermett ottan. A bástyákon, palánkok alján sötétkék tulipánok nyiladoztak, az árkok vizében halvány vízililiomok ringatták hamvas fejüket, a buja agávék, busongó czipruszbokrok terpeszkedtek a várpiaczon; illatos zsályák és nárczisok környékezték a járókelőket. Ez a Rasid bég bolondja volt a virágoknak.

Valamely kósza íródeák megírta ellenben, hogy ez az égre szálló nagy hir, mely a nyavalyás béget környékezte, korántsem az ő virágos kertjéből fakadt. Elvégre lehetett ebben valami igaz. A várbeli hadinép, — czégéres lator volt valamennyi, — nem valami lelkes bá- mulója lehetett a tömérdek virágnak. Ez a gyülevész had egy rúgott borjut többre becsült Szirász minden rózsájánál. A környékbeli magyar urak sem igen értek rá violákat nevelni. Hol a házat gyújtották fejükre csellengelő mar- talóczok, hol a búzásvermet törték fel. Ha elhajtották tinaját, lovát, ugyan köszönhette, hogy a feje épségben maradt. Az ördögnek volt kedve rózsákat nyesegetni e zavaros időben.

Ellenben, ha a nagyasszonyomnak ebben tellett a kedve, Rasid bég szerető készséggel állott kérésének elé. Egy árva csatlós legényt kellett érte szalajtani, az aztán hozott ritka ojtóvesszőket Fülekről. Ha pedig útközben beverték a fejét, az az ő dicsősége maradt.

De hogy a diák Írására térjek, abban tehát meg van irva, hogy Rasid bég minden rózsája között legbájosabb rózsaszál volt tulajdon leánya, bizonyos Aisha nevezetű.

Gyönyörű virágszál lehetett. Az én diákom állítása szerint filigrán, aranyhaju szépség vala, továbbá volt neki két fekete szeme, amiben megint kész veszedelme csillogott a földi embereknek. A diák lelke beléveszett végkép. Hogy mije, miféle volt még, arról már az irás se beszél, ámbár a mi diákunk sóvárgó éhkoppal tömérdek ostobaságot irt még össze róla. Nyilvánvaló, hogy a szőke Aisha tündérszép húri lehetett.

Rasid bég virágos hire, ,tehát ebből az egy rózsaszálból fakadhatott. Ámbár áldották mindenfelé. — Ritka türelmes szivü, derék ember vala. A felséges Allah, leghívebb szolgája létére, soha sem csinált kázust, ha árnyékában meghúzódott egy-egy hitetlen szerzet.

Ott van — teszem fel — a füleki kápolna. Boldog-boldogtalan bízvást mehetett oda, ha lelke megszomjuhozott. Paulinus barátok miséznek benne bátran és szabadon. Csupán a Rasid bég igaz lelke volt a pátrónusuk. Némely napon bolond janicsárok kukkantak be oda, hallgatón