Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 27-52. szám)
1904-08-11 / 32. szám
W'.:’ II . évfolyam. 1004:. augusztus jo.ö> 11. 82-ils. szám. TÁR.SAÜALMI ÉS S2SÉPmOBALMI HETILAP. .1'. VElőfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, ! negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8 — 12 oldalon. : Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvay Gyula kSoyvoyomdájában Is: Főtér 14. Dr. Harácsek Imre. Gyönge a toliunk, hogy méltóan elsirassuk a mi nagy vesztességünket, hogy méltóan kifejezést adhassunk a mi nagy gyászunknak. Dr. Harácsek Imre, ki lapunknak megalkotása óta egyik fő erőssége, fő oszlopa volt, ki olvasóinknak anynyiszor szerzett igaz gyönyörűséget kiváló, színes tollával, nincs többé. Váratlanul eltávozott s rálépett ama hosszú, utolsó útra, melyről nincs többé visszatérés. Távozásával kimondhatatlanul mély gyászba borította övéit, barátait s kimondhatatlan mély gyászszal sújtott minket, kik övéin kívül legközelebb állottunk az ő szivéhez. De elmúlása szerfölött érzékenyen érintette városunk társadalmát is, mely őbenne elsőrangú tényezőjét vesztette. Dr. Harácsek Imre egyike volt a legsajátosabb embereknek. Kiváló elmeél, páratlanul szives, lekötelező, udvarias modor s önzetlen áldozatkészség a közügyekben,— voltak fő vonásai s mégsem mondhatni, hogy nagy népszerűségnek örvendett volna. Mert a népszerűséget lármás hatásokkal sohasem kereste, szivét nem nyitotta meg mindenki előtt, zárkozott természetű ember volt. De a kit barátságába fogadott, az hatványozott mértékben érezhette nemes szivének, szeretetének megnyilatkozásait s azt a páratlan élvezetet, melyet egy nobilis, nagy műveltségű ember társalgása nyújt. Csak a beavatottak tudták, hogy a város társadalma mily kincset bir e férfiúban; hogy szellemi tőkéje nagy értékéhez képest nem kamatozhatott busásan, annak eléggé nem sajnálható oka az volt, hogy legjava férfi korában gyilkos betegség támadta meg, mely megzsibbasztotta tetterejét és sokszor távol tartotta a fórumtól. De a nagy vesztességet, melyet halálával okozott, mindnyájan érezzük s e vesztesség nagyságát impozánsul jelezte a gyász, mely temetése alkalmával általánosan, szokatlanul nagy mérvben nyilatkozott meg. Könyek nélkül nem maradt szem, midőn felhangzott a Circumdedederunt me sziveket átjáró áriája, midőn elhangzott az utolsó, égetően kínos búcsúszó. Dr. Harácsek Imre 1859. november hó elsején született. A középiskolákat Egerben és Pozsonyban végezte, a jogtudományokat a budapesti egyetemen hallgatta s 1886-ban az ügyvédi vizsgálatot kitűnő sikerrel letette. Ez idő óta Nagybányán nyitott ügyvédi irodát, melyet mindenkor a legelső ügyvédi irodák között emlegettek. Betegeskedéseig igen tevékeny részt vett a közügyekben s úgy tollával, mint szónoklataival nagy sikereket aratott. Tolla a legkitűnőbb újságírói tollak egyike volt s beszédei, midőn a közgyűléseken felszólalt, bírták ama igézetes varázst, mely csak igen kiváltságosaknak adatott osztályrészül. s Es minden írásában, minden tettében önzetlen munkása volt a közügyeknek s fáradhatatlanul munkálkodott mindenkoron rajongásig szeretett szülővárosának felvirágoztatására. Nagybánya iránti nagy szeretetében akkor volt legnagyobb, mikor a testvérlapot szerkesztette. Sok uj eszmét vetett felszínre, melyek ha mind megvalósulnak, Nagybánya ma évtizedekkel állna előbbre. Lapunknak kezdettől fogva buzgó munkatársa volt s írásai nagyban hozzájárultak lapunk nívójának emeléséhez. Ünnepnapunk volt, midőn Írásaival felkeresett s oly sikereket aratott, hogy lapunkban megjelent tárczáit tiz-husz vidéki lap is után közölte. A művészeteknek lelkesebb barátja alig volt ő nálánál; lakása valóságos múzeuma volt az értékes képeknek, műtárgyaknak, szőnyegeknek, melyeknek elrendezésében páratlan müérzék nyilatkozott meg. Munkás, áldásos élete, mely mindenben ideális, harmonikus volt, fiatalon, időnek előtt ért véget. El sem akarjuk hinni a megdöbbentő gyászesetet. Mintha egy gyötrő, kínos álom volna csak, hogy akivel még tegnap kezet szorítottunk,' akivel együtt szőttük a jövendőre szép terveinket, ma már halott, jéghideg, néma halott. Pár évvel ezelőtt kezdett el betegeskedni s a szive ölte meg, mely oly nemesen dobogott minden szép ideáért. Betegsége ellen Búziáson keresett enyhülést. Tavaly megerősödve, uj munkakedvvel tért vissza onnan, az idén azonban már nagyon betegen. Erezte közeledni a hosszú éjszakát, de a megpróbáltatást A „Nagybánya“ tárczája. Megboldogult barátomnak. (Dr. Harácsek Imrének.) Ő, a vidám kedélyű ember immár ily korán fölvette a néhai nevet. Életében a művészet, a pazar Ízlés szerény díszeivel környezte magát és kedélyes baráti körben nem vetette meg a pajkos szót, a humoros kaczajt, a szárkásztikus csipkedést és a vig mulatást, most, midőn az élet derekán kettétörött, mind ott álltunk régi és uj barátai összekulcsolt karokkal, megdöbbenve a halál gyorsaságán, mely nem kímélte szeretteit, anyját és hitvesét. Barátai s ezeknél még jobb szerettei: a virágok vették körül, melyeket oly hőn kívánt s melyekben a természetnek művészi remeklését szokta volt bámulni. Nagybánya virágos kertjei ebben az Ínséges szárazságban egy napra kopárabban álltak, mert amit a baráti vonzalom talált, azt le is tarolta számára, hogy tetemére halmozza. Pedig az élet nem szórta teli pályáját fényes virágokkal! Ő, aki az élet művészetét mesteri mód értette, korán érezte a szenvedés gyötrődéseit, mely jó szivén oly sokáig rágódott. Mikor a mosolygó baráti körben, mintegy önfeledten heviilt föl egy-egy uj híren, fölfedezésen vagy találmányon, melyet mohón kívánt látni vagy birtokolni, midőn önfeledten merült egy- egy érzelme vagy gondolata kifejtésébe, csak a beavatott szem vagy a baráti sejtelem vette észre, hogy halvány arczán mint vonul át a keserű, fájdalmas vonás, mint egy fagyos lehelet, mely éreztette, hogy mélyen bensejében, hol az élet kohója munkálkodik, végzetes háborgás, baljós zavar és fájdalmas érzetek dúlnak. De ez is csak átmeneti, majdnem pillanatnyi volt. Ő, aki egy gyermek fájdalmán megindult, a maga bánatát, baját nem fájlalta; aki minden ötletes humoron tisztán és szívből nevetett, baját is kaczagta, kevésbe vette. Későn fogott hozzá, hogy enyhítse, gyógyítsa. Nem hitte, hogy erőt vegyen rajta! Úgy járt, mint az a czigány, aki didergős téli éjjelen farkasverembe zuhant, ahol éhes farkasok örültek a prédának. Amikor észrevette magát, előrántotta hegedűjét és egy ideig hegedüszóval tartotta távol a fenevadat. Mig zenélt, ez nem is bántotta, de mihelyt abbahagyta, újra rávicsoritotta fogát, mig a czigány holtig fáradtan ellankadt és a vadállat elbánt vele. így bánt vele is a halál s ő a halállal, addig küzdött ellene, hol erősebben, hol gyöngébben, majd megfogta, majd lerázta, tépte és újra lerázta, mig végre martalékául esett. Most már nincs játszó napsugár, mely föl- viditsa, hajnal, mely fölkeltse, zene, mely fölvillanyozza és a művészet ezer szine nem hoz lelkes pirt arczára! Néma lett s nem hallgat pályatársai hívására, barátai unszolására, hitvese vagy anyja meleg szózatára, /'egyetlenül néma! De azért nem tűnt el nyomtalanul. Agilis természete sok alkotást segített elő Nagybányán, ! midőn társaival valamely újításon törte eszét. Nézete, fölfogása sem tűnt el s gondolatai sem sorvadtak el agyában, mert sietett azokat akár a helyi lapokban, akár a fővárosiakban megszólaltatni. És amihez fogott, afölött éber elmével őrködött, hogy befejezze, épp oly éberen, amint a halál küszöbére lépett. De mindennek íölem- litése, dicsérete más helyre való. Mi barátok láttuk őt csillogó poharas asztalnál, hol élczével, szárdonikus humorával földerített, láttuk szerettei körében, kiknek föláldozta magát, láttuk mindennapi terhes munkájában, láttuk, midőn szegényeken segített vagy élte lángoló ideálját: a vallást támogatta,hogy mint egyszerű polgár bebizonyítsa, hogy akik itt járunk az emberiség rengetegében, hol egyik ember a másik után kidől, az enyészet még meg nem riaszt, mert fölötte még leng poézis és ideál, amely fölemel és lelkesít. Három ritkán együtt található s egy egész életet betöltő nagy vonás tette őt s minden tettét nemessé és becsessé. Az első, mely erősebb, mint a halál és még a sírból is felénk szól, sőt érezteti hatalmát, ez az ő nagy szerelme otthonához. A másik az a nagy szeretet, melylyel kevés barátját hévvel átkarolta. A harmadik mindig fölujuló élénk lelkesedése minden művészi alkotás iránt,
