Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 27-52. szám)
1904-07-28 / 30. szám
1904. julius 28. NAGYBANYA 3 ter közgazdasági ügyeket is szolgálni, készséggel ígérte meg támogatását. Örömmel jelentette ki azt is, hogy alkalom adtán szívesen fog a Kaszinóban megjelenni, hogy a nagybányai úri társadalommal ismeretséget kössön. Végül a városi tisztikar tisztelgése következett. A tisztikar nevében Gellert Endre polgár- mester mondta ismert ékesszólásával a következő beszédet: Méltóságos Főispán Úr! Nagybánya sz. kir. r. t. város tisztikarának tiszteletét van szerencsém bemutatni, annak a testületnek tiszteletét, mely élethivatásul tűzte ki magának, hogy e város érdekeit szolgálja, annak hivatalos és gazdasági ügyeit ellássa s a várost a haladás és fejlődés utján vezesse és íentartsa. A mi kis városunk magát nagynak nevezi, de minden nagyságát csupán nevében birja. Igaz, hogy nagy történelmi múlttal dicsekedhetik, de be kell ismernem azt is, hogy a jelen a haladás és fejlődés föltételeire nézve Nagybányának nagyon mostoha helyzetet juttatott. A haladó kor fokozódó igényeivel szemben s a város anyagi erejének és erőforrásainak elégtelensége mellett a magas kormány hathatós támogatására van szükségünk, hogy Nagybánya e végvidék művelődési központja maradhasson jövőben is és nemzeti missióját továbbra is híven betölthesse. Méltóságod fogadásakor örömmel hallottuk ajkairól azon Ígéretet, hogy Nagybánya város méltányos és jogos igényeit teljes készséggel fogja mindenkor támogatni. Midőn ezen kegyes Ígéretéért Nagybánya város tisztikarának mélyen érzett köszönetét tolmácsolom, annak nevében viszont lelkem mélyéből óhajtom, hogy az isteni gondviselés Méltóságodat vármegyénk és városunk javára nagyon sokáig éltesse; hogy főispáni kormányzása minden tekintetben szerencsés és áldásos legyen! (Hosszantartó, zajos éljenzés.) Kristóffy főispán lekötelező szívességgel válaszolt. Helyesen emelte ki — úgymond — a polgármester úr, tisztelt barátom, hogy a tisztviselői karnak legszebb élethivatása, hogy szolgálja a város érdekeit s & várost a haladás és fejlődés útjára vezesse. Én is igy fogom fel a dolgot, de a város ügyeinek szolgálatán kívül itt e végvidéken van még egy magasztos missiója a tisztviselői karnak, az, hogy szeretettel, ügybuzgalommal részt vegyen a magyar nemzeti állam kiépítésének nagy munkájában. Igen fontos, életbe vágó kérdés ez, hogy e munka becsületes, megbízható, hazafias kezekben legyen letéve. Nem kétlem, jól tudom, hogy kötelességeiket ez irányban is buzgón teljesítették s a mi hiányok is vannak, nem az önök mulasztásában, mint inkább a rendelkezésre álló eszközök elégtelenségében keresendők. Immár elérkezett az ideje annak, hogy a magyar állam is segítő kezet nyújtson a vidéki városoknak nagy feladataik teljesítésére. Nem történhet ez másképen, különösen exponált vidékeken, minthogy a magyar állam is hozzájárul az anyagig és szellemi erők növeléséhez, izmositásához. (Éljenzés.) Ennek a városnak oly szép történelmi múltja van, hogy megérdemli, hogy hasonló szép legyen a jövője is. Midőn ismételten köszönöm szives megjelenésüket, kérem önöket, mint e végvidéki város tisztviselőit, hogy a jövőben is tehetségüknek legjavával vegyenek részt a magyar nemzeti állam kiépítésében, másrészt pedig a szocziálís bajokon a nép terheinek lehető könnyítésével, humanus, szeretetteljes bánásmóddal s atyai jóindulatú vezetéssel törekedjenek segíteni ! (Zajos éljenzés.) Gellert polgármester ezután a tisztikar minden egyes tagját bemutatta a főispánnak, ki a tisztviselőkkel sorban kezet fogott. Ezzel a tisztelgés véget ért. A tíiszebéd. Délben egy órakor a városi nagyszálló zöld lombokkal s girlandokkal díszített termében fényes diszebéd volt a főispán tiszteletére. A meglepő csínnal és Ízléssel terített asztaloknál mintegy százhuszan foglaltak helyet városunk legelőkelőbb köreiből. Tekintélyes számban vett részt a diszebéden a polgárság is, kik a legnagyobb elragadtatás hangján nyilatkoztak Kristóffy főispánnak a küldöttségek előtt elhangzott beszédeiről, főleg az ipartestületnek adott válaszáról. A karzatokat díszes hölgyközönség foglalta el, ott volt az ünnepelt neje: Kristóffy főispánná is, ki véletlenül ep akkor lépett be, midőn Km. Pap Sándor kir. táblabiró felköszöntője révén őt ünnepelték. Vendégeink közül részt vettek az ebéden: L. Bay Lajos orszgy. képviselőnk, Barika Kálmán szatmári v. tanácsos, Bradofka Frigyes kapniki bányafőnök, Tankóczy Gyula szatmári rendőrfőkapitány, dr. Róth Ferencz szatmári törvényszéki elnök, Farkas Jenő Felsőbánya polgármestere, dr. Fekete Samu Szat- márvármegye t. főorvosa, Ilosvay Endre mátészalkai főszolgabíró, Harácsek László pénzügyi főtanácsos, Baumerth Károly bányatanácsos, Ilosvay Gusztáv szinérváraljai főszolgabíró, dr. Gergely György jogakadémiai tanár, Szimon Béla főerdész, Bajnóczy Géza orvos, Münnich Sándor felsőbányái v. tanácsos, Vojnarovich Sándor főispáni titkár, Rrenner József egyetemi tanár, Ujfalussy Miklós kamarás, huszárfőhadnagy, Pap Márton felsőbányái v. számvevő, Lacheta János bányatanácsos, dr. LénárcL István szatmári közgyám. Nehány perczczel egy óra után Kristóffy főispán a Rákóczi-induló hangjai mellett lépett be a díszterembe s a társaság csakhamar asztalhoz is ült. A negyedik fogásnál szólásra állott fel Kristóffy főispán, hogy ősi magyar szokás szerint áldomást mondjon a magyar királyra. Arra emelem poharomat — úgymond — ki íenkölt homlokán viseli Szent István koronáját. (Az egész társaság feláll.) Akinek atyai bölcsességére s szinte páratlanul álló alkotmányos érzésére mindnyájan imádattal tekintünk. Nem régiben egy iszonyatos politikai vihar dúlt ez országban, úgy annyira, hogy már ezer éves ősi alkotmányunk gerendái recsegtek, ropogtak. A hazafiak aggodalommal eltelve remegve várták a kétes jövőt. És akkor láttuk, hogy egy nagy férfiú tartotta bölcs és erős karjaival a magyar állam alkotmányát és ez a férfiú a magyar király volt. (Éljenzés) Illő, hogy minden alkalommal tisztelettel, szeretettel és ragaszkodással boruljunk le ő előtte. Én is e mai alkalommal szívből kívánom s bizonnyal mindnyájunk szivéből kívánom, hogy Őfelségét, I-ső Éerencz József apostoli királyunkat, a mindenható úr Isten nemzetünk boldogságáért sokáig éltesse. (Hosszantartó zajos éljenzés.) Lélekemelő jelenetnek voltunk ekkor tanúi. Az egész társaság állva maradt s mintha csak parancsszóra történnék, az egész társaság Kölcsey Hymnusz-kt kezdte énekelni. És zúgott szívből, lelkesen, szent áhítattal a magasztos ária, mely immár a magyar nemzetnek imádságává lön. E jelenet örökre feledhetetlen marad. A második felköszöntőt Gellert Endre polgármester mondotta, ki ékesszólásával egészen elragadta hallgatóságát. Költői szárnyalásu, szépségekben gazdag beszéde igy hangzik: „Uraim ! Koczintsunk poharat örömére mának“. Királyi szavak ezek, melyeket koszorús költőnk Arany János Toldi szereimé-ben irt meg, midőn a dicső hajdankor napjaiból azt a harczjátékot énekli meg, melynek győzelmi jutalma a szép Rozgonyi Piroska keze és méltó befejezése az eljegyzés megünneplése volt. Igaz, hog5r a múlt idők dicsőségével a fényes lovagkor napjai is letűntek; hogy ma már csak álomképei a régmúltnak, melyeket a költők lánglelke az ihlet varázsával néha még most is felidéz, hogy rajtok lelkesülni megtanuljunk. De azért még ne szakítsunk a múlttal, hiszen ma Nagybánya ősrégi múltjának fényes virányain sütkérezhet, mert névleges nagyságához történelmi muljának valódi nagysága fűződik. A történelem följegyezte, hogy korán kifejlett virágzó bányászata és pénzverése Nagybányának már az Anjouk korában fontos pénzügyi jelentőséget biztosítottak; hogy ugyanezen réven már a XV. századtól kezdve országos jelentőségű hely volt, melynek bírása politikai és vallási küzdelmek viharos időszakában hatalmi kérdést képezett a küzdő felekre nézve. E küzdelmekről régi várfalaink még mais tanúságot tehetnek. E régi várfalakat aranyozta meg az első évezred leádozó napja, eszünkbe juttatva a költő szép mondását, hogy »Ezer év csodái szebben tündökölnek, Ha egy-egy könyet is h ullatunk rá gyöngynek*. Reánk iilő szép szavak, mert a pénzverdének s a város önálló törvényhatóságának elvesztése Nagybányának egy-egy könyhulla- tása volt. De szakítsunk a múlttal s midőn ma Szattnár I vármegyének uj főispánját ősrégi falaink között i először üdvözölhetjük, hangozzék el még egy- I szer a királyi szó: „Uraim ! Koczintsunk poharat örömére mának.“ Én mélyen tisztelt uraim mai örömünnepünk alkalmából emelem poharamat Szatmárvármegye és Szatmár-Németi sz. kir. város főispánjára, a mi főispánunkra s szivem őszinte érzelmeivel kívánom, hogy kormányzata úgy a vármegyére, mint városunkra áldásos és hosszantartó legyen! Beszéde mély hatást tett a jelenlevőkre s zugó éljenzés támadt nyomában. Bálint Imre erdőtanácsos nagy szónoki erővel elmondott, frappáns hatású beszéddel Nagybánya sz. kir. város vendégeit köszöntötte fel. Szép beszéde igy hangzik: Mélyen tisztelt Uraim! Nagybánya város régi múltja, mint az előttem szólott t. polgár- mester ur is mondotta, az idők homályában vész el. Egyesek azt mondják, hogy itt a rómaiak kezdték a bányászatot. Nem vitatom. Annyi bizonyos, hogy az Árpád és Anjou királyok idejében itt már virágzó bányaváros állott, a királyok által szabadalmazással, kiváltságos jogokkal ellátva. A régi közlekedési eszközök hiányossága mellett is gyakran volt vendége, sok előkelő, sőt királyi vendége Nagybányának vagy jobban mondva Asszonypatakának. Az arany nemcsak munkásokat, iparosokat hozott ide, hanem csábította az előkelőket is, kik gyakran meglátogatták Nagybányát, hisz zavaros időben nagyon jó volt Nagybánya falai között meghúzódni s a polgárok vendégszeretetét élvezni. Hadak jöttek keletről, hadak jöttek nyugatról harczolni Nagybánya és az aranybányák birtokáért s igy gyakran látta vendégül a város a szükség vagy az érzése szerint a labanczot, a kuruczot; szóval az arany vonzotta az embereket! Ezek az idők rég elmúltak! Ma már a nagybányai aranynak itthon sincs varázsa, nincs vonzó ereje, mivel nekünk van belőle legkevesebb! Az uj idők rendszere, törvényei elvitték a régi küzdelmekben nyert kiváltságokat és jogokat; a régi csaták elmúltával kivették kezünkből a fegyvert, lebontották körülöttünk a falakat s itt hagytak bennünket a végvidéken, a hol megszűnik a magyar, a régi csaták helyén uj küzdelemre fegyver és vért nélkül. De maradt nekünk még valami! Elvitték az arany keretet, de itt maradt a kép, a mi műkincsünk. Itt maradt a bérezek, erdők koszorúja, felséges panorámája, a vidék szépsége, a régi múlt édes emléke s a régi tradicziokon fölépült hazafias kötelesség tudása. Most ezekkel az egyszerű, de a fogékony lélekre és a szívre ható eszközökkel akarjuk ide hódítani a közeli és távolabbi vidékek közönségét vendégekül s úgy látszik, hova tovább sikerül is ez nekünk. Üdvözöljük ezen ünnepünk alkalmával is kedves vendégeinket, a vármegye, a kir. törvényszék, a szomszéd városok és járások képviselőit s megköszönjük nekik, hogy jelenlétükkel ünnepélyünk díszét emelni szívesek voltak, hogy ide vonzotta őket az az arany, a mely nem a hegyek mélyén, hanem a polgárok szivében terem. Kedves vendégeink egészségére ürítem poharamat, sokáig éljenek! Perczekig zúgott a taps és éljenzés, midőn Bálint Imre erdőtanácsos beszédét befejezte s a szép beszéd az óvácziót valóban meg is érdemelte. Km. Pap Sándor kir. Ítélő táblabiró emelt ezután nagy tetszés mellett poharat. Az a főispáni programm — úgymond — mely ezelőtt mintegy öt hónappal elhangzott, tanúságot tesz azon íenkölt gondolkozásról, mély belátásról ésbölcseségről, mely Kristóffy főispánt a politikai és társadalmi téren vezeti s a mely programúinak nagy visszhangja támadt az egész vármegyében. Ez a programm méltó volna arra, hogy kinyomassák és megküldjék az ország összes főispánjainak, - tisztelet a kivételeknek, - hadd tanuljanak belőle ! (Igaz ! Úgy van !) Én midőn ezt felemlítem, nem a főispánt akarom dicsérni, csak következtetéseket vonok S le belőle. Mert a kinek ilyen íenkölt a gondolkozása, kell annak egy istápolójának, angyalának lennie, kinek oldalán édes pihenést találva, erőt
