Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 27-52. szám)
1904-12-22 / 51. szám
NAGYBÁNYA 1904. deczember. 22. (9 Q)[Q Q) KARRC50NYI C5RRM0K TÖ7H =o i A czigándi kastélyban. — Irta: Kemcchey JenS. — Czigándy Sándornét úgy találták vérében fetrengye. A szive volt átlőve. Kiömlött piros vére még párolgott. Nem lehet több ideje egy negyedóránál, hogy a íorgópisztoly ravasza elcsattant Az inas és a szobaleány véletlenségből jöttek rá a szomorú esetre. Hanczurozva ker- getőztek a nagyságos asszony szobája felé a kastély folyosóján. Azt hitték, a parkban van. Fölsikoltozták az egész házat. Tele lett emberekkel a véres szoba, a melyből csak egy ember hiányzott: Czigándy Sándor ur, az átlőtt szivü fiatal asszony férje. A szobaleány erősitgette: — A nagyságos ur alig egy negyedórája ment le a parkba s onnan ki az irtásra, puskával a vállán. Mielőtt elment, jelenetet csinált, kérem alássan. Az inas ezt mondta : — A nagyságos ur már nem bírhatta tovább, a nagysága, instálom, semmiképp sem akarta szeretni. Ehhez a két nyilatkozathoz járult még a következő tény: Zetényi Péterné Bacskay Ella, a ki édestestvére az átlőtt szivü halottnak, hirtelen elhagyta a férjét, a mint tudva van, azért, mert a férje karjai közt találta ezt a vérében fekvő, szerencsétlen szép asszonyt, Czigándynét, Bacskay Flórát. Az emberi szív bestiális természete nyilatkozott meg, a mikor a még ki sem hült tetem mellett elkezdték suttogni : — A férje ölte meg! Hitvesgyilkosság történt! A mikor Czigándy az esetről értesült, szinte ordító fájdalommal esett felesége mellé. A vizsgálóbíró és az orvos, a kik hamarosan kihajtattak Czigándra a székvárosból, alig tudták elhúzni felesége vérző teste mellől s valósággal be kellett csukni egy szobába, nehogy valami attentátumot kövessen el az orvos ellen, a ki a vizsgálat érdekében kését mélyen belementette a szép asszony mellébe s fölbontotta azt és a következő kijelentést tette : — Forgópisztolyból lövés történt a meghalt asszonyra, közvetetlen közelből, nincs kizárva, hogy három lépésnyiről. A golyó átfúrta a szivet és rögtönös halált okozott. A pisztolyt a íölbonczolt kezében találták, de nincs kizárva, hogy abba utólag helyezték. Erre a szakértő nyilatkozatra a vizsgálóbíró letartóztatta Czigándy Sándort és vitte magával a törvényszékhez. Czigándy dulakodott a csendőrrel is. Mindenképp ott akart maradni a holt felesége mellett. — Jól szinészkedik! - jegyezte meg az orvos, — ámbár sajnálom, hogy idáig jutott, jó ember volt, az az asszony pedig korbácsot érdemelt, nem golyót. — Ez szenzácziós ügy! Ezzel hírre jutunk ! — válaszolta a vizsgálóbíró, — országos szenzáczió. Benne van az alispán ur is. Hm ! Zetényi ur vizsgálati fogságban! Jó egy eset. A közvélemény is úgy alakult meg, hogy a vizsgálóbírónak és a törvényszéki orvosnak adtak igazat. . . II. Ez a tragédia igy fejlődött ki. Bacskay Flóra hamarosan divatos leány lett. A báltermek csillárai alatt senkinek nem volt annyi bánrulója, mint neki. Boldog volt, a ki könnyen hajladozó karcsú termetét átkarolhatta s rohanhatott vele a keringő hullámos forgatagába. Nem volt párja a jégen, a tennisz- nél, a lóversenyen, a fürdőparitok korzóin s a bűkor az'utczákon udvarával megjelent, ámuló szemek tapadtak rája. ••• -j ■Két évi csillogás alatt Flóra valóságos zsarnokká fejlődött ki. Zsarnoka lett szüleinek, a kik majomszeretettel csüngtek rajta. Zsarnoka a társaságnak, a melyben megfordult, s a melytől hódolatot követelt. Olyan lett, mint a divatkereskedések viaszbábjai, a melyek minden héten uj toalettet kapnak: selymeket, brokátokat, csipkéket, pompás bundákat és hetyke, csincsilla prémgallérokat. Egyszer egy grófnő, majd egy herczegnő estélyöltözetei vannak rajta. Megesik, hogy az udvar egy tagjának kelengyéi diszlenek rajta. A királynői báb! Az ilyen báb mindenkié és senkié. Flóra is ilyennek érezhette magát. Nem csupán a családjáé volt. Az egész társadalom jogot tartott hozzá, ki-ki gyönyörködni akart a parkettkirálynő szépségében, elfutó mosolyában és röpke szellemében. Különösen a huszártisztikar bomlott érte. A bálteremben körülállották s az aranysujtásos testőrség senkit hozzája nem bocsájtott. Az úgynevezett komoly fiatalemberek gárdája csupán a családi zsúrokon férkőzhetett közelébe, de ezek a komolyak nagyon is óvakodtak komoly érzelmeket engedni meg maguknak. — Ennek herczeg kell, a ki elviszi a Senki szigetére s ott tartja rózsakunyhóban, távol a világtól. Ez volt a jelszavuk. A huszártisztek még sem tudták eléggé megőrizni. Egy báli estén Czigándy Sándor, ez a kissé elhízott fiatal földbirtokos utat csinált magának a huszárok közt, az egyiknek a sarkantyújára is hágott s tánczra kérte s tánczba vitte a leányt. — Ugy-e, maguk közt most párbaj lesz? — kérdezte tőle a tánczban. — Nem hinném. Miért ? — A sarkantyújára taposott. — Nem szabad lett volna a bálba sarkan- tyusan jönnie. — De ön mégis megsértette. — Dehogy. Pezsgőnél majd kibékülünk. Flóra elbjgyesztette ajkát. — Ön nem is vívna érettem? — kérdezte tartózkodó félelemmel, aztán kihivóan nézett a földbirtokosra. Szempárja lángolt. Czigándy nem válaszolt, hanem másnap megvívott a főhadnagygyal, kapott is, adott is sebet s kiment Czigándra s onnan nem mozdult ki, nem kereste föl Flórát lovagias tusájának babérjáért. Kettő volt, a mit fölöttébb kedvelt. A vadászatot és a jó ebédeket. Különösen a jó ebédeket. De nem volt olyan jó ebéd, a melyet oda nem adott volna Flóra egyetlen csókjáért. Mennél inkább daczolt magával, annál féktelenebb vágy keletkezett benne: megszerezni és bírni a leányt. — Eh! kihozom őt ide! Jó két szemem van. Flóra maga sem volt tisztában az érzelmeivel. Szerette az egész világot, a melynek fényét és melegét érezte. Szerette a hódolatot és a rajongást, a melylyel körülvették. Imádta a vigalmakat, a melyekben lüktető forró vérével részt vett. De már idegenkedni kezdett a szüleitől, a kik „a két évi gyakorlati siker nélkül való fényeskedés“ után kissé korlátozni kívánták őt. És rossz szemmel nézett húgára, a kinek fejlődése kilátást nyújtott arra, hogy rövidesen osztoszkodni kell vele a dicsőségben. A kis Ellát már nem lehetett többé a gyermekszoba homályába rejteni. — Csak egy évig leánykodni akarok még! Hadd éljek még mama! Ez volt a Flóra kívánsága. De megkellett hallgatni a mama szigorú kívánságát: — Ellának helyet kell csinálni. Volt idő és nem ritkán, a mikor Flóra üresnek látta az egész világot és épp ilyenkor kigyult az arcza s lángolt az egész valója. Mintha ilyenkor képes lett volna elégetni egy világot s még csak meg sem perzselhetett senkit. Ifjúságának természetes buzgása a szerelmet követelte. S nem talált embert, a kire ráboruljon. A huszártisztek pajtások voltak. Másokon pedig, a kiken tekintete megpihent, csak az áhitat kifejezését látta. Ezt unta s eltűrt volna egy kis botránykát, ha egyszer valaki e komoly urak közül a tánczban jól megszorítja a derekát. Ekkor történt, hogy Czigándy Sándor bejött a székvárosba, azzal az elhatározással, hogy vagy-vagy. Másképp nem tudta formulázni az elhatározását: vagy-vagy! Ebben benne volt a lelke. Az első vagyra úgy gondolt, hogy ölébe kapja a leányt, elhalmozza ezer csókkal, egyszerűen megeszi. A másik vagyra még _ úgy, hogy valami rettenetest fog cselekedni. Ám, a mikor a színházi páholyban Flórát fölkereste, félelem fogta el és szó nélkül nyújtotta feléje a bon-bon csomagot. Flóra rávetette égető szemét. Lent a színpadon Romeo mászott föl Julia erkélyére. — Üljön mögém, Sándor. Czigándy leült s kezét a szék támlájára tette. Flóra hátradőlt és a vállávaí odaszoritotta a férfi kezét. Czigándy összereszketett s forró lett, mint a tűz. Flóra hátravetette fejét, édes arczát egészen közel hajtotta Sándorhoz. — Ugy-e, visszajött? Szeret, Sándor? Czigándy az első vagyra gondolt. Nekiszilajultan elkapta Flóra kezét és súgta: — Imádom! A Flóra arcza, mint egy napfénytől besugárzott rózsa hajlott Sándor felé és bizony megtörtént a botrány, hogy a leány ott a páholyban megcsókolta a férfit. A mama holtra sápadtan nézett reá. Flóra fölkelt s még reszketett, a mikor erős szóval mondta : — Sándor a jegyesem. Épp ekkor lépett be a páholyba Zetényi Péter, a vármegye ifjú alispánja. Ella megrendült. Ez az, - egyszerre tisztában volt vele, — a ki olykor-olykor álomképeibe beszövődött. Az alispán virágot hozott a kezében. Egy pillanatra zavartan és tűnődve nézett a virágra, aztán átnyújtotta egy hirtelen mozdulattal a kis Ellusnak. — Elluska, ez a saját virágházamban termett. Magam öntöztem. Magam neveltem. Czigándj' az alispánhoz fordult: — Péter, vőlegény vagyok. Lent a színpadon Romeo bucsucsókkal vált el Júliájától. Flóra irigyen nézett Ellára, a ki bizony olyan lett, mint a főtt rák. III. Czigándy Sándor nem volt sem szép, sem eszes és adósságai is voltak. Merem állítani, hogy Flóra akkor sem szerette, a mikor a páholybeli botrány megesett. Épp akkor került mellé ez az ember, a mikor a viaszbáb kigyult, a mikor szomjas ifjúságában kiáltott a szerelemért. Hát ráhajlott. Hát a felesége lett. — Ah! ha az alispán csak egy félperczczel előbb jött volna. Be sokat elsóhajtotta ezt menyasszonykodása korában. Sándor boldog volt. Csakhogy magáénak vallhatta ezt a szépséges asszonyt. Dehogy is zárta volna el, a mint előre gondolta. Tündökölni akart vele. Hadd lássák mindenek az ő nagy boldogságát. Övé a vármegye legszebb asszonya. Igyekezett gyöngéd és szeretetreméltó I lenni. Kereste a felesége mulatságát. Nem volt az asszonynak az a szeszélye, melylyel megbánthatta volna, pedig Flóra tele volt szeszélylyel. Többek közt egyszer azt követelte, hogy a férje nagy vadászatot rendezzen s a vadászat után születésnapi estét tartson. A vadászatra kiment Flóra asszony is szürke lovaglóruhában, fekete paripán. A huszártisztek körülvették s úgy vágtattak együtt szilaj hajszolásban a nyúl után. Egy run után hátrasimitotta a dús haját s odaszólt a társasághoz: — Kérem, mulassanak tovább, nekem fáj a fejem. Megyek haza, És haza ment és nem engedte, hogy valaki kisérje. Az esti lakomán pedig üresen maradt a háziasszony helye az asztalnál. Sándor bement a feleségéhez. Ez izgatottan fogadta: — Hagyj békét. Nem akarok látni senkit. Egyedül akarok maradni. Nem fáj nekem semmim, csak utálok mindenkit! Sándor fájdalmas érzéssel ment vissza vendégeihez, de a jó lakoma, a pompás borok kibékítették sorsával. Sőt be is csipett, a minek az lett a következménye, hogy a czigányokat odavitte a felesége ajtaja elé, úgy reggel felé, s huzattá a bandával az asszony nótáit, a melyeket a huszárok rekedten daloltak. Flóra asszony odabent ökölbe szorította a két kezét s úgy emésztődött haragjában. Másnap e szavakkal lépett az ura elé: — Haragba van maga Zetényi Péterrel? — Nem. — Hát akkor miért nem hivta meg a vadászatra? — Elfeledtem. — Azt hiszem, félt tőle. Sándor megütődötten nézett a feleségére. — Nem féltem. Miképp is gondolhat ilyet ?
