Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1904-03-10 / 10. szám

1904. márczius 10. de a segélykiált ásókra rendőr ekkorra sem jött. - Ugyancsak most történt, hogy 3-4 suhancz virtuskodásból elvágta egy vidéki szekeres kö­teleit, úgy, hogy szénája mind leesett. Erre nagy vihogva elszaladtak. A szekeres utánuk. Vesztére tette, mert a kis-malom tájékán egyszerre csak botokkal megtámadták s agyba-főbe verték. Szerencse, hogy eltudott menekülni. - Gitta fiakeros hetenkinti verekedéseiről helyi lapjaink már számot adtak. S ez az ember még mindig hajtási engedélylyel bir! - Pár nappal ezelőtt a Kossuth Lajos-utcza torkolatánál egy gyereket gázolt el egy szekér. Nagy csődület támadt. Magam láttam, hogy 3 rendőr is volt a piaczon, de a csődület oka felől égjük sem érdeklődött. Magam meggyőződtem arról, hogy a mi rend­őreink jobban félnek minden csődülettől, mint az ördögtől. Ha látják, akkor sem akarják látni. A naponkinti megújuló piaczi verekedésekről pedig nem is szólok, annjúra megszokottak. Hát bizony ázsiai állapotok ezek, főleg egy idegen, szemében ki rendhez, személyes- és vagyonbiztonsághoz van szokva. Tisztelettel: Egy négy év óta itt, lakó idegen. A közbiztonsági mizériákat magunk is jól ismerjük, de ez állapotok nagyon is ért­hetőek, ha elgondoljuk, hogy a rendőrfőkapitány­nak csak hivatalszolgái vannak, de nincsenek rendőrei. A csendőrség alkalmazásától várjuk mi is a tűrhetetlen helyzet orvoslását. A város kérvénye a csendőrség átengedése iránt jelenleg a m. kir. belügyminisztériumnál van. Á mészáros és hentes iparosok szakosztálya. A nagybányai ipartestület kebelében legutóbb megalakult a mészáros és hentes iparosok szak­osztálya is. Elnöknek egyhangúlag, nagy lelke­sedéssel Almer Károlyt választották meg. Választ­mányi tagok lettek: Petty Gyula, Silay Károly, Virág János, Bottyán Géza, ifj. Nagy István és Balkó Sándor. A debreczeni kereskedelmi s iparkamara ösztön­díjai. A debreczeni kereskedelmi s iparkamara a kereskedelmi s ipari iskolázás és gyakor­lati továbbképzés előmozdítására 14 ösztöndíjat alapított. És pedig 4 utazási ösztöndíjat egyen- kint 300 koronával. Az ösztöndíj czélja az, hogy az arra érdemesített törekvő ifjaknak a kamara megkönnyítse a szakmájukban való magasabb kiképeztetést. Az ösztöndíjra a kamara terü­letén illetőséggel biró iparos és kereskedő ifjak pályázhatnak, vagy legalább is akik itt nyerték tanonczkiképeztetésüket. 10 ösztöndíjat a felső kereskedelmi és ipari szakiskolai nevelés előmoz­dítására. Ezek közül 2 ösztöndíj egyenkint 200 koronás a debreczeni felső kereskedelmi iskola tandíjmentességére jogosít. 4 ösztöndíj egyenkint 180 koronás, 4 ösztöndíj egyenkint 120 koronás. Valamennyi ösztöndíjnak általános feltétele, hogy a pályázók a debreczeni kamara területén illető­séggel biró szülőknek és pedig elsősorban keres­kedőknek vagy iparosoknak gyermekei legyenek. Ezenkívül 6 munkásjutalomdijat rendszeresít a kamara oly ipari segédmunkások részére, akik ipari munkában legalább 15 éve dolgoznak s ebből legalább 5 évet a kamara területén. Ezek a jutalmi dijak egyenkint 60 koronásak. Végül, hogy a tanoncziskolai növendékek is érezzék a kamara rajtuk nyugvó jóindulatú figyelmét, a kerület tanoncziskoláit végző növendékek között évenkint 100 darab nagy ezüst érmet oszt szét kitüntető okmány kíséretében. — Akik az ösztön­díjak adományozása felől bővebb értesítést óhaj­tanak, forduljanak Kupás Mihály kamarai taná­csoshoz. A borbélyműhelyek hygienája. Az »Iparegész­ségügy* legutóbbi számában figyelemreméltó czikk jelent meg dr. Bród Miksa tollából, a mely a borbélyműhelyek mai egészségtelen be­rendezését s szokásait teszi kritika tárgyává. A czikk kimutatja, hogy a borbély keze, ruhája, a borotva, a fenő-szíj, az ecset, a habverő tá­nyér, a szalvéta és törülköző, a szivacs, a pude- rozó, az olló, a hajnyiró-gép, a kefe, a fésű, a bajuszkötő, a köpönyeg, a timsó stb. mennyi mindenféle fertőző-betegséget terjesztenek. Bor­bélyműhelyek utján, mint bebizonyították, könnyen terjednek: a syphylis, a tuberkulózis és még sok más betegség. A borotvával való fertőzést legtöbbször a piszkos fenő-szíj okozza. Nagy veszélyt okoz az is, hogy ugyanazon törülközővel sokszor tiz ember arczát is megtörlik. Nem egyszer megtörténik, hogy a kés nyomán támadt apró vérzést a borbély először ujjával törli le, vagy pedig szappanhabot rak rá s piszkos tim- sóval húz rajta végig. A fertőzés veszélyét úgy NAGYBÁNYA lehetne elkerülni, ha a borbélyműhelyben a szappanozó-eesetek, puderozók és szivacsok hasz­nálatát a legszigoruabban eltiltanák; kötelezni kell a borbélyokat egészen tiszta törülköző hasz­nálatára minden egyes esetben; a hajvágásnál alkalmazott köpönyeg s a nyak bőre közé selyempapirt kellene helyezni. A kések kifő- zendők volnának, ugyancsak az ollók, hajnyiró- gépek. A habverő-tányért minden használat után ki kellene mosni s tiszta törlővel megtörülgetni. Maga a borbély mosható fehér kabátot hordjon, s kezének, körmének tisztaságára gondosan ügyeljen. A borbélyokat az óvórendszabályokra ki kellene tanítani és a szabályokat a közönség számára kifüggeszteni. Németország több vá­rosában már törvényes intézkedések történtek ez ügyben. A felvetett bajokat s azok orvos­lását ajánljuk a városi tiszti orvosok és az erre illetékes fórumok figyelmébe. Gazdák, ha nagy terméshez akarnak jutni, Mauthner-féle magvakat vessenek. Idei árjegy­zékét, mely 226 oldalra terjed, Mauthner Ödön cs. és kir. udvari magkereskedése Budapesten, Rottenbiller- ütem S3, mindenkinek ingyen megküldi. A kitünően tisztított, legnagyobb csiraképességgel biró, fajtiszta magvak árai alacsonyak. Különösen fölemlitendők az impregnált takarmányrépamagvak és a legnemesebb gabnafélék dús választéka. Matuzsálami életkor. Kakszentmártonban a napokban halt meg Brecsán Nuczuné 126 éves i korában. 1778-ban született és háromszor ment j férjhez. Legifjabb unokája most 50 éves s jelen­leg a község bírája. Brecsánné életében keveset betegeskedett, sőt még halála előtti napon is jó kedvvel végezte a ház körüli teendőit. Rövid hirek. Lopás. Boldán Gábortól, amint az elmúlt napokban ittas állapotban haza felé tartott, Mikié Sándor felsőbányái illetőségű, rovott múltú nap­számos ellopott tiz koronát. De rajta vesztett, mert észrevették s a rendőrségre kisérték. Büntetésének leülése után haza tolonczolják. - Eltűnt egy egész bizomány. Zoltán Lajos örököseitől a szódavíz-gyártáshoz szük­séges felszereléseket H. J. korcsmáros vette volt bizo­mányba. Most, hogy a felszerelések átadására felszólí­tották, kijelentette, hogy azokkal nem tud elszámolni. Szóval időközben eltűnt az egész bizomány.' A bonyolult ügygyei most az ügyészség és bíróság foglalkozik. Kiadó laptulajdonos: ÉGLY MIHÁLY. Mérnöki m végzésére, nyári lakok és lakóházak ter- — ............m vezésére ajánlkozik — Gá l Jenő oki. mérnök. Irodája: Szatmár, Batthyányi-utcza 1. 149-1904. végrh. szám. Árverési hirdetmény. Alulirt bírósági végrehajtó az 1881. LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a budapesti kir. törvényszéknek 1904. évi V. 8562. számú végzése következtében dr. Frank Sala ügyvéd által képviselt Dröszler Károly budapesti czég javára Kohn Simon ellen 670 K s jár. erejéig 1904. évi február hó 10-én foga­natosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 630 K-ra becsült ingóságok, u. m.: egy tel­jesen felszerelt 4 lóerejü cséplőgép és rosta nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagysomkuti kir. járás­bíróság 1904. évi V. 48 számú végzése folytán 670 K tőkekövetelés, ennek 1903. évi november hó 15 napjától járó 6°/0 kamatai, '/3°/0 váltódij és eddig összesen 77 K 64 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig Kováson, adós lakásán leendő eszközlésére IS04. évi márczius hó 17-ik napjának délutáni 4 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok ezen árverésen az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-ai értel­mében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígé­rőnek szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az árverezendő ingóságokat mások is le- és felül foglaltatták s azokra ki­elégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Nagykondádon, 1904. évi márczius hó 2-ik napján. {juámerrfzjf Jénas, kir. b. végrehajtó. _____________________________ 5 Ki adó lakás! Gellért-utcza 6. szám alatt 3 szoba, előszoba, konyha és kamarából álló 1904. évi május hó 1-től bérbe kiadó! Értekekezhetni: Glavitzky Károly úrral. Eladó szőlő. A kollátusi dűlőben levő, ked­vező fekvésű, 3 darabból álló * Értekezni lehet: özv. Bányai Károlynénál Nagybányán. ét bolthelyiség, 3 szoba, konyha, kamara és pincze a Kispiacz-téren folyó évi junius hó 1-től kezdve bérbe kiadó! — Értekezhetni: — Boda Gyula kereskedővel (Főtér.) Xirdúmény. A nagybányai ev. ref. egyház a tulajdonát képező, Nagybányán a Virág hegy-dűlő alsó részében, közvet­lenül a városi belsőségek szomszéd­ságában, a ligeti-ut mellett elterülő, körülbelől 4000 (négyezer) CD-öZ te­rületű kaszálót, mely úgy gyümölcsös kertek léte­sítésére, mint nyaralók vagy lakó­házak építésére kiválóan alkalmas — szabadkézből örök áron eladja. A kérdéses ingatlan D-ölenkint 2 (kettő) korona vételáron alul eladatni nem fog. Az eladás és ajánlattevés határ­idejéül 1904. évi márczius hó 20. napjának á. e. fél 11 órája, helyéül pedig az egyház tanácsterme tűzetik ki. Venni szándékozók 500 (ötszáz) korona bánatpénzt tartoznak az egy­ház gondnokánál készpénzben vagy óvadékképes értékpapírokban letenni. Minden, az eladás feltételeire vo­natkozó bővebb felvilágosítás az eladás határnapjáig az egyház lelkészi hiva­talában szerezhető. A fenti határidő alatt Írásbeli ajánlatok is elfogadtatnak, ha a meg­határozott bánatpénzzel vagy annak letételét igazoló okmány nyal el vannak látva. Kelt Nagybányán, az ev. ref. egy­ház presbyteriumának 1904. február 21-én tartott gyűléséből.

Next

/
Oldalképek
Tartalom