Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1904-02-11 / 6. szám
IX. «SxrJTiOl.y&.xxx. 1904. február hó 11. - — Q-ilt szftm TÁH8ADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. ElftfizetésI árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona,- Felelne everkeertő • negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. ^ ’ Megjelenik minden héten csütörtökön reggel ß*rrsw^pn. I EGLY MIHÁLY. SzerkesztSség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a 1*}' közlemények, hirdetések s előfizetési pénzek külde-idők. Hirdetések felvétetnek Morvay és Undy könyvnyomdájában is: Pótér 14. 1834-1904. Február 10. Kedves érzelem, mély meghatottság szállja meg szivemet e számok emlékezeténél! Érzem, hogy a hetven év, melynek történetét ünnepelni akarjuk, nem közönséges időszak; érzem, hogy annak jelentősége, súlya és ragyogó fénye van s hogy e fényesség messze világit múltba, jelenbe s jövőbe egyaránt. Kezembe vettem a nagybányai Kaszinó évkönyveit. Első lapján valami szépet olvastam s az olvasásra szivem nagyot dobbant. A Kaszinó keresztlevele volt ez és a szülék: a tizenöt örökös tag névsora az elfakúlt papiroson. És a Kaszinó élete, a benne hetven éven át táplált hazafias szellem folytonos megnyilatkozása, a múlt örökös kapcsolódása a jelennel tagokban és törekvésekben, nagyszerű manifesztácziója annak, hogy a Kaszinó minden időkben sziklaszilárd hűséggel, tántorithatatlanul s a hazafias szív odaadásának minden melegével és lelkesedésével szolgálta ama magasztos ideákat, melyek a Kaszinót életre hívták s hetven év viharai között fentar- tották. Vének és ifjak egyforma büszkeséggel állanak meg a hetven év emlékezeténél! Amazok szivükben őrzik az alapítás és fentartás ideális történetét, mert ők minden mozzanatnak közvetlen tanúi, sőt faktorai voltak; ezek pedig tisztelve a multat, alkotnak szépet és újat. Még akkor is, midőn a 48—49-iki szabadságharcz leverésével a nemzetre súlyos megpróbáltatások, nehéz napok következtek, mikor az abszolút uralom a Kaszinó ajtait is bezáratta, működését betiltotta, mert hiszen az eltiport magyarnak sírni sem volt szabad: még akkor is föl- séges maradt a szellem, a Kaszinó szelleme! Ott volt a szellem az érző lelkekben, az aggódó honfiúi szivekben, gyűjtötte erőit a megújhodáshoz s az ébredés rövid két esztendő elteltével meg is történt. Az abszolút idők keserű emlékei az évkönyv üresen hagyott lapjain örökittet- tek meg, egyrészt a Kaszinó szakadatlan működésének igazolásául, másrészt pedig azért, hogy az események hű leírásban adassanak át a történelemnek. Mi sem méltóbb dolog most, mint e nagy múlt letünte alkalmából, az idők forgatagának e ritka határkövénél ünnepelni a Kaszinót azoknak, kik áldásos életében részesedtek és részesednek. Mig tehát a méltó ünneplés hatása alatt ezen emlékezet megörökítését kedves kötelességemnek tartottam; másfelől örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy érzelmeimnek e sorokban kifejezést adjak. A jubiláris ünnepségek mindnyájunknak ünnepei lesznek. Ünnepelünk, mert önérzetes büszkeségünkön kívül a hála érzete is erre indit bennünket s ünneplésre hívok fel mindenkit, ki a hazafias társulási eszméknek hive és kit Nagybánya város társadalmi élete, magyar nemzeti irányú fejlődése igazán érdekel. Lehetetlennek tartom, hogy ily gyönyörű irányú egyesület, mint a Kaszinó, városunk társadalmi életében továbbra is elsőrangú szereplő ne legyen! Hiszen az idő minden másnak rövid határt szabott, de az eszmék életének forrásait, az összetartás érzetének jelenségeit még az emberi csoportokban is érintetlenül hagyja. Épen azért e jubiláris esztendőt csak bevezetéséül óhajtanám tekinteni amaz ünneplendő alkalmaknak, melyekben meggyőződésem szerint e nemes Kaszinó részesülni fog, amig csak Nagybánya városa áll s hazafias polgársága él. Midőn ezen üdvözletemmel a hetven éves nagybányai Kaszinó-Egyesület iránt mindnyájunk őszinte tiszteletét és szeretetét tolmácsolom, bízom a Kaszinó eddigi eredményeiben s reményemet fejezem ki a továbbhaladás és fejlődés későbbi sikereihez is. A nagybányai Kaszinó időtlen-időkig álljon, tagjainak legyen ereje a kaszinói A „Nagybánya“ tárczája. Mondd, mit adjak . . .- Irta: Hévay Károly. Mondd, mit adjak édes kis léányom ? Mire vágyik gyermeki szived ? Lehoznám a csillagot az égről, Hogy od’ adjam játszani neked! Zordon télben virágot fakasztnék, Hadd legyen itt tele a szoba, S egyedül a tiéd legyen, annak Mámoritó színe, illata! Összegyűljtném kincsét a világnak, És letenném lábaid elé! Mit bánnám én, ha a többi lánynak Irigységét föl is keltené! Megállitnám a napot az égen, Hogy szünetlen ragyogjon reád! És ne érezd soha az életnek Villámsujtó szörnyű viharát. De hiába! Erre nincs hatalmam! Mert magam is oly szegény vagyok; A mi kincsesei birók a világon, Az is mind a szemedből ragyog! Te adsz nekem minden boldogságot, Én a szegény mit sem adhatok! Hisz' a nap is nem a földtől kéri Fényességét - ő maga ragyog ! . . . f Vázlatok konstantinápolyi utániról.- Irta : Balta! János. VI. Guyon Richárd sírjánál. — Kirándulás a herqzeg szigetekre. - Udvari czeremonia a Hamid-mecsetben. - A szolgaság netovábbja. — Estély a Pera-hotelben. — Hazafelé. Van még vagy pár száz mecset, de már azok megtekintéséhez időnk nem jutott. Egy kirándulást is szervezett a menetjegy iroda. Külön hajót fogadott fel és egész napra terjedt a kirándulás. A hajóval átmentünk a Kis- Azsiában fekvő Skutariba, hogy Guyon Richárd sírját megkoszorúzzuk. A temető, mely közvetlen a tenger mellett fekszik, az angoloké; gyönyörű fekvésű, szépen gondozott, inkáhb parknak mondr : " : " ható kert az, tele a cziprusok, ezédrusok és pinusok legkülömbözőbb válfajaival. Ezek árnyékában van a sir; fehér márványlap fedi s í rajta ezen felírás olvasható: Itt nyugszik Guyon Richárd török főtábornok, Frankhon ivadéka, Angolhon szülötte,' Magyarhon vitéze. Meghalt október 11-én 1856. Élete 44-ik évében. A sir fölött Lung György fővárosi tanácsos mondott szép beszédet, vázolva a hősnek életét. Utána Kelemen Samu szatmári ügyvéd lépett a sirhoz. Beszélt a magyar nemzet évszázados küzdelmeiről, azokról a titkos hatalmakról, melyek 300 év óta a magyar nemzet megtörését czélozzák. E harczokból tömérdek hőse, számüzöttje, vértanúja támadt és a magyar még mindig nem szabad. Nincs rokona, nincs támasza, ő a legelhagyottabb a föld kerekén. Hova menjen? Eljön számüzöttjeinek sírjához, hogy ezek sírjánál uj erőt merítsen a további küzdelmekre s hogy megújítsa a szent, az el- évülhetlen fogadást: küzdeni mindaddig, mig Magyarország nem lesz szabad és független. Majd beszédét igy folytatta: Forrjunk hát össze e sir tövén mindannyian egy szent fogadalom füzében, hogy félre téve minden pártoskodást, egy lesz a magyar, ha a szabadság tárogatói megszólalnak. Sűrűsödjön ezen gondolat lelkűnkben szilárd elhatározássá és ha kell, legyen ez az érzés tűztenger, a mely elöntse
