Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1904-06-23 / 25. szám
2 NAGYBÁNYA 1904. junius 23 Ezt a várost és vidékét természeti viszonyai, történelmi múltja, lakosságának hagyományai élesen elhatárolják a szomszédos területektől. A hegykoszorú, mely városunkat övezi, szöllőket és szelid gyümölcsösöket hordozva oldalán és aranyat rejtve méhében, a város egész lakosságának jellemére reá nyomta a maga sajátos bélyegéi. Anyagi javakban szegényebbek vagyunk, mint a nagy városok lakói, de a fogékonyságban, mely a szép és jó iránt szivünk mélyében rejtőzik, kimerjük állani a versenyt bármely nagy kulturterület lakosságával. A régi Asszonypataka történelme, ha viszontagságait tekintjük, kicsinyben nemzetünk múltját tükrözi vissza. Bányáinak gazdagsága már a középkorban állandó versengés tárgyává tette birtokát és Mohács után, midőn az ország három részre bomlott fel, Erdély határán s a török hódításainak szomszédságában nem egyszer volt döntő események szintere. De a politikai küzdelmek viharai között is tudott tűzhelyet biztosítani a szellemi élet törekvéseinek. Falain belül pezsgő társadalmi élet virágzott, iskolája messze vidéknek volt Alma Matere s fiai, kik a város költségén külföldi egyetemeken végezték tanulmányaikat, haza térve, távol világ kultúrájának hajtásait ültették el a honi talajba. Az ősökről szállott örökségképen az újabb idők nemzedékeire az a lelkesedés a szellemi ideálok iránt, ami egy Petőfi, Jókai előtt telte rokonszenvessé e város lakosságát, ami egy Teleki Sándort évtizedeken át kötött e földhöz, ami e város zenei életét oly magas színvonalra emelte és ami legutóbb a festőművészet múzsájának teremtett otthont hegyeink között. E város múltjának emlékei megérdemlik, hogy megmentessenek az utókor számára. Ez az intelligens közönség, mely a nagy szellemi központoktól távol is meg tudta őrizni a nemes törekvések iránt fogékonyságát, méltó arra, hogy magasabb kultúrái igényei itthon is kielégítést nyerjenek s e várostól, melynek falai között az irodalom és a művészetek barátságos otthonra találtak, joggal lehetett elvárni, hogy a tudomány számára is nyitva csarnokot, újabb kötelékkel illeszkedjék bele a nemzeti közművelődés hatalmas organizmusába. Szerény eszközök állottak rendelkezésünkre feladatunk megvalósításához, de az eredmény a szűk keretekhez mérten, a melyek közé viszonyaink e feladatot szorították, felül multa várakozásunkat. Elnöktársamnak a múzeum történetét tárgyaló előadása, mai rendkívüli közgyűlésünk napirendjének főpontja, lesz hivatva képet nyújtani a módokról és eszközökről, a melyek segítségével czélunkhoz jutni sikerült. De nekem az elnöki székből hálával és elismeréssel kell megemlékeznem arról a nemes buzgalomról és áldozatkészségről, a mely- lyel a város hivatalos és társadalmi tényezői bennünket feladataink megoldásában segítettek. És hálánk adóját elsősorban ama testületek iránt kell lerónom, a melyek támogatásának mindenek felett köszönhetjük, hogy törekvéseinket az óhajtott siker koronázta. A múzeumok és könyvtárak országos főfelügyelősége, mely az országos tanácscsal kapcsolatban a vidéki gyűjtemények felett az állam gondoskodását képviseli, a mi kis múzeumunkkal szemben valódi atyai gonddal, mondhatni kivételes mértékben teljesítette a pártfogó hivatását, jótéteményeivel a fennállás és fejlődés biztos alapját rakta le zsenge intézményünk számára. E két magas testület tagjainak jelenléte fényt kölcsönöz szerény ünnepünknek és a a magyar kultúra vezérének, vallás- és közoktatásügyi miniszterünknek ez ünnepi alkalom iránt tanúsított kegyes érdeklődése, melynek kifolyásaként a múzeumok és könyvtárak országos főfelügyelőjét az ő képviselőjeként is tisztelhetjük körünkben, betetőzi azt a jóindulatot, a melylyel az állami kormányzat törekvéseinket kezdettől fogva kitüntette. Szivünk mélyéből köszöntjük magas vendégeinket és kérjük, győződjenek meg személyes tapasztalataik utján a felől, hogy e város hű maradt régi hagyományaihoz és hogy az az intézmény, melynek létrejöttéhez az állam annyi áldozattal járult, ha eszközei még nincsenek is arányban a reá váró feladatok fontosságával, mai kezdetleges viszonyai között is jelentékeny szerepre van hivatva a nemzeti kultúra szolgálatában. Üdvözöljük ünnepünk többi vendégeit is, a szomszédos hatóságok és a testvér-intézetek küldötteit, a kik eljöttek hívásunkra, hogy osztozzanak örömünkben. Ünnepünk szerény házi ünnepség, de jelentőségre túllépi annak kereteit és örömünk oka elég nagy arra, hogy családi körünkön kívül is keressünk számára osztályosokat. A kicsiny hajlék, a mit ma a tudomány számára megnyitunk, a magyar műveltség védőbástyáinak számát növeli s reméljük, hogy a szellem, mely benne otthonra fog találni, a faji kapcsoknál is erősebb eszközzel, a kulturális összetartás kötelékével erősiti meg bennünk a nemzeti öntudatot. Adja Isten, hogy ez a reményünk városunknak és e hazának javára valósággá váljék. Van szerencsém megnyitni a nagybányai múzeum-egyesület rendkívüli közgyűlését. Dr. Schönherr Gyula beszédét a díszközgyűlés hosszantartó éljenzéssel és tapssal fogadta s maga Fraknói püspök volt a legelső, ki a gyönyörű beszédért őt üdvözölte. A múzeum története. Az elnöki megnyitó után Lakatos Ottó múzeumi alelnök ismertette a következőkben a múzeum történetét: összegyűjteni a legrégibb kor maradványait, hogy az ősember a maga egyszerű életében jelenjék meg szemeink előtt; e mellett felkutatni, megőrizni és a jövő nemzedékre áthagyományozni azokat a drága ereklyéket, melyekhez nemzetünk dicső történetéből köny vagy vér tapad s melyeken a hősi vitézség s lángoló hazaszeretet nyomait még ott látja a felcsigázott képzelet: oly törekvés, mely megvalósulása esetén nemcsak az elmét gyarapítja ismeretekkel, de a szivet is nemes hevületre ragadja. És ez a törekvés, mint kétségbevonhatatlan bizonyítéka a szellemi élet föllendülésének, ép egy évszázaddal ezelőtt indult meg hazánkban s eredménye lett a Magyar Nemzeti Múzeum megalapítása. Ide, ebbe a széles alapokra fektetett s gyors fejlődésnek induló külön intézménybe hordták össze lánglelkü elődeink egyrészt azokat a kiváló becscsel bíró tárgyakat, melyek az általános emberi művelődés történetének és ezen évezredeket felölelő történet egyes fejlődési korszakainak feltüntetésére és megismerésére szükségesek, — másrészt azokat a nemzeti kincseket, melyeket a magyar haza dicsőséges múltjából őrzött meg a honfiak kegyelete. És ide, mint a tudomány és hazaszeretet iskolájába jártak föl a közeli és távoli vidékről mindazok, a kik a múltak dicső történetéből okulni, művelődni és hazafiui nemes, lelkesedést meriteni akartak. Ámde valamint egy folyó bármily hatalmas medret ásson is magának, egy ország összes forrásait felfogni, magába egyesíteni s viszont egy egész országnak szükségletét kielégíteni nem képes, — ép úgy nem volt képes ez az egyetlen intézmény sem arra, hogy egy egész nemzet műkincseit befogadja magába s hogy a megváltozott viszonyok mellett egy egész ország érdeklődését kielégítse. így érlelődött meg lassankint az általános műveltség terjedésével a vidéki múzeumok eszméje. Ezeknek létesítése azonban rendkívül sok nehézségbe ütközött. A szükséges anyagi erők és eszközök hiánya, az ügyért lelkesedők kicsiny száma, mindmegannyi akadálya a nemes eszmének és sokszor éveknek vagy épen évtizedeknek kellett eltelni, inig egy-egy erre irányuló törekvést siker koronázta. Városunkban a múzeum gondolatával 1886- ban találkozunk először. Ebben az évben ugyanis élénk eszmecsere indult meg a „Nagybánya és Vidéke« ez. hetilap hasábjain Szamosháti és Tiszavölgyi irói pseudonym alá rejtőző lelkes polgárok részéről, kik a mellett buzgólkodtak, hogy Szatmárit, az ott négy évvel előbb — 1882- ben - alakuló Széchenyi-társulattal kapcsolatban, vagy esetleg attól egészen függetlenül egy vármegyei múzeum létesittessék és annak keretébe a többi nagyobb városok mellett Nagybánya, mint vidéki központ beillesztessék. Nem tulajdonítunk ennek túlságos fontosságot, de mégis az ezen időből íönmaradt emléklapok forgatásánál jóleső örömmel tölt el bennünket, ha látjuk, hogy a megyének annyi jeles fia mellett a megyei múzeum szószólóinak épen városunkból kellett kikerülni. Nemsokára egy másik jeles harezosa akadt a szőnyegre hozott eszmének Décsényi személyében, ki öt számra terjedő sorozatos czikket irt ugyancsak a »Nagybánya és Vidéké«-be, a melyekben széles alapokon s megdönthetetlen logikával bizonyította, hogy annak a vármegyének, melynek oly szép történeti múltja van, mely a XIV. század elején, az ujjáébredés és reformok korszakában vezérszerepet játszott s mely a nagy Kölcseyt és Wesselényit adta a hazának — a magyar kultúra fejlesztése körül jelentékeny hivatása van s ezt a hivatást a Széchenyi- társulat életre szólitása által nem töltötte be egészen. Décsényi czikkeibe beleöntötte lelkének egész melegét s hogy azok nem érték el a kívánt eredményt, annak oka nem az ő szavának gyöngesége vagy lelkesedésének hiánya, hanem az a közöny és részvétlenség volt, melylyel az elhangzott szép szavakat fogadták. Décsényit föllépésének sikertelensége nem csüggesztette el. Levetette inkognitóját, mely alatt köztudomás szerint egyesületünk jelenlegi szeretett elnöke rejtőzött és a Turul ez. történeti folyóiratban, valamint a »Nagybánya és Vidéké«-ben egymásután tette közzé a város levéltárában végzett kutatásainak eredményekép értekezéseit Nagybánya város régi pecsétjéről, okleveleiről, nevezetes műemlékeiről s mindezen működésének czélja volt rámutatni városunk múltjára s ennek kapcsán lehetőleg felébreszteni s ébren- tartani a közönség érdeklődését az általa annyi szeretettel felkarolt eszme mellett. 1889-ben azután történt valami, a mi a múzeumnak feledésbe menni látszott ügyét hatalmas lépéssel vitte előre. Ugyanis a Magyar Történelmi Társulat tagjai ezen évben nagynevű történettudósunknak: Thaly Kálmánnak vezetése alatt vándorgyűlést tartott Mármarosszigeten s programmjukba fölvették, hogy ez alkalommal a kapniki bérczeken át kirándulnak Nagybányára, ezen ősi bányaváros levéltárában kutatást végeznek s itt tartják meg záróértekezletüket. A város közönsége az ügy jelentőségéhez méltó fogadtatást akarván rendezni a tudós társaság nagyérdemű tagjainak, arra határozta el magát, hogy a városi levéltárban őrzött vagy egyesek birtokában elszórtan található műtárgyakat ösz- szegyüjti s egy rögtönzött kiállítás keretében a szívesen látott vendégeknek bemutatja. Az ige testet öltött. Nemrég elhunyt jelesünknek, a minden társadalmi mozgalom iránt melegen érdeklődő Tf. Pap Zsigmond nyug. járásbiró elnöklete alatt e czélra egy 14 tagból álló rendezőbizottság alakult, mely a rendelkezésére álló idő rövidsége daczára is fényesen oldotta meg feladatát, mert az áll. főgimnázium dísztermében az önmagukban vagy régiségüknél fogva kiváló műtárgyaknak oly gazdag anyagát halmozta össze, mely nemcsak számra nézve, de a belső érték szempontjából is méltó volt a város egykori történeti jelentőségéhez. Nagybánya városának féltve őrzött régiségei, különösen pedig érdekes oklevelei, a róin. kath. egyház régi és újabb arany-, ezüstedényei és misemondó ruhái, a ref. egyház ritka szép ur-asztala térítői, fílaskovics Gyulának, a Svaiczer-cs&Xkánzk és a kit elsősorban kellett volna említenem: a nagy műbarát Teleki Sándor gróf ezredesnek kincset érő magángyűjteményei — legnagyobb részt oly dolgok, melyekről senkinek vagy csak keveseknek volt tudokap, aki nálam 20 koronáig készpénzzel vásárol, csupán a keretért 3 korona fizetendő; a képnek bolti ára 15 korona. A képek ki-----------------------rakatomban megtekinthetők. —........... . zz JU T GS-ramofon ©Xáz-xisiitcs la.©l.y©. "M SZÄFPAÜYOS JENŐ divat», vászon-, kézmüés röwídáa*nháza Nagybányán (Föté*« 23-ik szám,) SVSinorita épület.
