Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1904-04-28 / 17. szám
2 NAGYBANYA 1904. április 28 lett, melylyel szemben még a törvény biztosította óriási előnyök mellett is a legtöbb városban csak vesztességgel működhetnek. Mi ennek az oka? Arra is megfelelünk. A napról-napra nagyobb intenzivi- tássai kifejlődő verseny oly kereskedelmi árakat állapított meg, hogy ez árakon alul a nagy állami kedvezményeknek örvendő szövetkezetek sem adhatják áruikat, annál kevésbbé, mert a szövetkezeteknek is megvannak a maga dologi kiadásai; másrészt a szövetkezeti fogyasztás szűk- köre miatt áruikat sem szerezhetik be ott, hol azt a nagykereskedők beszerzik, hanem veszik ott, honnan a kiskereskedők is vásárolnak. Tehát másodkézből. De a szövetkezetek élén rendszerint laikus emberek; papok, tanítók, jegyzők, tisztviselők, földmivelők állván, a vásárlásnál is becsapódnak s innen van, hogy azért az árért, melyért a szakavatott kereskedő kifogástalan minőségű árut szolgáltat vevőinek, a szövetkezetek csak selejtesebb árut képesek nyújtani. Az állam nyújtotta kedvezményt tehát felemésztik a dologi kiadások, a központnak fizetendő eléggé busás kamatok s a bevásárlásnál megnyilatkozó laikus járatlanság. Vagyis végeredményében a szövetkezetek az állam auktoritása, támogatása mellett a nemzet leghasznosabb, legproduk- tivabb osztályának üzennek hadat, anélkül, hogy a fogyasztó közönség érdekeit képesek volnának védeni vagy az üzletrészesek anyagi helyzetét felvirágoztatni. Amiből önként következik, hogy mig a szövetkezetek áldásosán működhetnek oly helyeken, hol az uzsorával határos üzérkedéstől kell a fogyasztó közönséget megmenteni, addig oly városokban, hol tisztességes kereskedelem áll a vevő közönség szolgálatára, mi létjogosultságuk sincs. S különösen nincs létjogosultsága városunkban, hol még a fogyasztó közönség érdekeinél is magasabb érdekek szólanák a szövetkezet megalakítása ellen s hol a kereskedelem a legtisztességesebb versenyben a legszolidabb árak mellett I hozza áruit forgalomba. Magán bányászatunk a tönk szélére j jutott; szőlőinket elpusztította a ülioxera; kerti gazdaságunk számba nem vehető; termőföldje a polgárságnak lassankint kicsúszott lábai alól s a szomszédos községek birtokaiba ment át; egyedül a kereskedelem és ipar az, mely még kenyeret képes adni a verejtékező munkának s biztosíthatja városunk jövőjét. Ily megdöbbentő viszonyok mellett valóban romboló munkára vállalkozik az, ki még jobban meg akarja nehezíteni kereskedőink s kiskereskedőink amúgy is súlyos helyzetét és ismételten hangsúlyozzuk, még a reménysége nélkül is annak, hogy a szövetkezet alakításával a fogyasztó közönség érdekeit szolgálhatná. A piacz és élelmiszerek hallatlan megdrágulása nem lehet ok a szövetkezet megalakítására, mert hiszen drágaság van az egész országban s hogy e drágaságnak nem kereskedőink az okozói, az bizonyításra sem szorul. Hiszen uzsoratermé- szetü, mesterségesen felidézett drágaság a mai világban, midőn a konkurrenczia soha nem tapasztalt mérveket öltött, a lehetetlenségek világába tartozik. Az abnormisan magas árak ellen tehát a szövetkezettel sem védekezhetünk s ismételjük, a szövetkezet megalakításával, a nélkül, hogy magunknak használnánk, csak az amúgy is nagy nehézséggel küzdő kereskedelemnek s iparnak adnánk halálos döfést. Ki akarhatja ezt, ki városunk érdekeit igazán szivén viseli? é. Ahol nincs protekczió. Tekintetes Szerkesztő úr !• Mint városunk intelligencziájának egyik szerény tagja, gyakran érintkezem a kincstári és közigazgatási tisztviselőkkel és azt tapasztaltam, hogy a kincstáriak gyakran a közigazgatási szolgálatot, a közigazgatási tisztviselők pedig a kincstárit mondják kellemesebbnek és előnyösebbnek. Hogy társadalmi életünkben tapasztalt ezen egyetlen nézeteltérés kiegyenlítését előmozdítsam, komoly tanulmány tárgyává tettem azt. Tanulmányom tárgyának közlése pedig azért időszerű, mivel Nagybányán, a legközelebb tartandó érettségi vizsgák után több mint negyven ifjú fog a pályaválasztás nehéz kérdése előtt állani s igy a közigazgatási meg kincstári szolgálat tárgyilagos párhuzamba állítása nekik is irányadó lehet. A kincstári szolgálat olyan mint a karika- csapás. A fiatalember tanulmányainak befejezése után folyamodik gyakornoki állomásért, melyet elnyervén, következik a gyöngyélet, főnökei — a leányos mamák férjei — beczézgetik, az előmenetel biztos, mert „protekczió“ nem létezik. A kincstári szolgálatban csupán az hátrányos, hogy a szolgálati idő rövid négy évtizedben van megállapítva, mert ily rövid idő alatt rendszerint csak a kijenczedik vagy nyoíczadik díjosztályba lehet jutni; ellenben ha a szolgálati idő öt-hat évtizedre kiterjesztetnék, nincs kizárva, hogy minden szorgalmas tisztviselő a hetedik dij- Egy fillért sem, - jelentette ki az ellenpárt. Meg akarják mutatni, hogy állhatatosak. Az egylet pénze nem Csáky szalmája,^hogy azt olyan könnyedén szanaszét szórják. Őket nagy erkölcsi felelősség terheli Isten és a világ előtt, egy fillért sem szabad elvesztegetni az egylet vagyonából. Lányiné szembe száll velők. Szó szót követ s mindegyre élesebb lesz a szóváltás. Az elnöklő Bartosné csititni akarja őket s mikor látja, hogy semmikép sem lehet, föloszlatja az ülést. Majd a jövő héten nyugodtabb kedélylyel határoznak. De a jövő hétig még harcziasabbakká vál- ! nak a kedélyek. Lányiné nagy uzsonnákat ad s számtalan csésze kávé és rengeteg mennyiségű befőtt, valamint különféle sütemények föltálalásával szerez híveket a tizenhat forintos pártnak, úgy, hogy mikor legközelebb megnyílt az uj választmányi ülés, jelentékenyen megszaporodva jöttek be a tizenhat forintosok. Az ülés újra eredménytelen oszlott szét. Az elnök a kedélyek ily ingerültsége közt nem merte szavazásra becsátani a dolgot. Hadd csillapodjanak kissé. Csakhogy mennél tovább húzódott a dolog, annál hevesebb lett a harcz. A tizennégy forintos párt sem kímélte az uzsonnákat. Soha még annyi befőtt, annyi kávé, annyi csokoládé, annyi mandulás perecz el nem fogyott Vámoson, mint ez időszak alatt. A helybeli czukrász úgy emlékszik ez időre, mint a czukrászipar legvirágzóbb korszakára. Mindennap rendeltek egy pár tortát ide is, egy párt oda is, alig győzték szállitni. De a férjek zúgolódtak. Ez a sok evés- ivás kipusztitja az embert. Már most nem elég a kávé meg a csokoládé, meg a sütemény, ha- | nem sonka és hideg pástétomok is kerülnek az asztalra s egy-egy palaczk tokaji asszu. Hisz az uraknak is kell valami. Mert az urakat is belevonták. Már tudniillik azokat az urakat, kiknek idejük van uzsonnáim s a hölgyeket mulattatni. A férjeknek soha sincs idejök; azoknak, ha elvégezték a hivatalos dolgaikat, mindjárt a kaszinóba kell menni. A nőtlen urakból azonban még nem halt ki az udvariasság s részt vesznek a hölgyeknek ebben a fontos közügyében is, melyet oly nehéz eldönteni. S annyira megy némelyeknek lovagias szolgálatkészsége, hogy mind a két pártbeliek uzsonnáin részt vesznek s szívesen szolgáltatnának egyformán igazságot mind a két részre, ha a nőkkel lehetne bírni. De nem lehetett s a harmadik választmányi ülés még nagyobb zenebonával végződött, mint a két előbbi. Az elnök egyre csöngetett, kö- nyörgött, rimánkodott; mind hiába, a zaj nem csöndesült le. Sértő szavak repültek majd ide, majd oda s másnap reggel egész sereg férj, akiket fölingereltek a feleségeik, indult párbajsegédeket keresni, hogy elégtételt követeljenek megsértett nejeikért. Huszonnégy óra múlva az egész város hemzsegett a lovagias ügyek sokaságától. Párbajsegédek jöttek-mentek. Az egész intelligen- czia talpra állt. A hivatal szobákban letették az iratokat s mindenfelé lovagias ügyeket tárgyal- j tak. A törvényszéknél, a járásbíróságnál, a pénzügyigazgatóság dohos, alacsony szobáiban, a városházán, a vármegyeházán, mindenütt csak ezzel voltak elfoglalva. A legjobb barátok, mint halálos ellenségek álltak most szemközt. Régi hivataltársak nem beszéltek egymással s köszöntés nélkül mentek el egymás mellett. A tanfelügyelő úgy tett, mintha nem látná, mikor a pénzügyigazgatóval találkozott s a postafőnök hátat fordított az adótárnoknak, akivel azelőtt minden este együtt szoktak tarokkozni a kaszinóban. Az asszonyok tüzelték a férfiakat. Senki sem akarta megtorlatlan hagyni a rajta esett sérelmet. A kis Lányiné sirt, zokogott s átölelte a férje nyakát: — Hát te ? Te nem fogsz engem megvédelmezni ? — De muczikám, — magyarázta Lányi Rezső, - mit mondanának, hogy az én koromban, az én állásomban, mint járásbiró . . . Mindegy, nem szolgálhatott mentségül sem kora, sem állása. Ha az ember hatvan éves, hát ne vegyen el fiatal asszonyt. Aki nem tud megvédelmezni egy hölgyet, az ne henczegjen, hanem bújjon a sutba. A járásbirónak is síkra kellett szállani. — Ha megsebesülsz, híven foglak ápolni, — Ígérte az asszonyka. — Hát ha meghalok ? — Gyászolni foglak egész életemen át és soha mást nem fogok szeretni, Mennyi nagylelkű fogadás történt e napokban s mennyi özvegyi fátyol lebegett a levegőben! Mennyi elesett hősnek a sírja domborult már lelkes hölgyek képzeletében, virágokkal koszo- ruzva s könnyekkel öntözve! Véres viadalok hire keringett a városban. Párbajpisztolyok érkeztek a postán utánvétellel. Komoly arczu férfiak lőport vásároltak a kereskedésekben. Harczias kedv szállta meg az egész várost. Kifeszitett mellel jártak az utczákon a férfiak, revolverrel a zsebeikben s vakmerő elszántsággal sziveikben. Nem lehetett tudni, hogy mi történik. Azt beszélték, hogy még az öreg pénzügyigazgató is, a ki a hetven év körül járt, kiés nyári ÜSJSÜSSi Szappanyos Jenő wW M. kJ&B. ä divatáru üzletében üagy&ásiyán £Főtéí* 23-ik szám,) hol a legdivatosabb női ruha-szövetek, selymek, batistok, vasiak, kretonok, szepesséfji vásznak s más egyéb e szakmába vágó «zikkek jutányos árak és pontos kiszolgálás mellett szerezhetők be. - Áruim kizárólag hazai gyártmányúak.-------—
