Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 21-47. szám)
1903-12-03 / 43. szám
4 NAGYBANYA erdőmester. Jegyzőkönyvi köszönetét szavazott a választmány elsősorban is Meszlényi Gyula szatmári püspöknek értékes adományaiért, valamint Vásárhelyi Gyulának, ki ismételten nagy utánjárással és körültekintéssel érdekes tárgyakkal szaporította a gyűjteményeket; továbbá Ha- ráesek Imre dr.-nak és Baltay János erdőmesternek szép és értékes adományaikért. A nőegylet hangversenye. Jótékonyságáról méltán hires nőegyletünk nagyban készül karácsonyi hangversenyére. Meg is szoktuk mi azt már régóta, hogy a szent ünnepeket a nőegylet zárja be fényes estélyével. Most sem pihennek az intézőkörök s mint halljuk, oly élvezetes lesz a hangverseny, hogy méltán fog az előző évek sikeréhez csatlakozni. Jövő számunkban már közölni fogjuk a részletes programmot. Színészet. Tóvári/ Antal színigazgató társulata vasárnapra hirdetett bemutató előadását csak tegnap, kedden este tartotta meg, mert a társulat málháit az államvasutak Nagybánya helyett Mármarosszigetre szállították s igy csak tegnap juthattak ruhatárukhoz. A bemutató előadáson Gárdonyi Géza nagyhírű vigjátékát: Annuská-1 játszották. Az ensemble kifogástalan volt; a bájos vígjáték vidáman pergett le s a bemutató előadás arról győzött meg bennünket, hogy Tóvári/ színtársulata ha nem áll is elsőrangú művészekből, de oly kitűnő színészei és színésznői vannak, kik vidéki színpadokon nagyon is derekasan megállják helyüket. A tegnapi bemutató előadáson különösen kitűnt Szirmai Jozefin, ki Annuskát adta gracziozusan s P. Szabolcsi Jozefin, ki Sárikát játszotta kedves naivitással s mégis temperamentumosán. Pilisi Lajos (Balog Miklós) igen intelligens* színésznek bizonyult, nemkiilömben Miklósi/ Gábor a kolduló barát szerepében, ki diszkrét játékával is gyakran zajos derültségre ragadta a közönséget. Valóban Tóvári/ színigazgató társulata érdemes a pártolásra s mi hisszük is, hogy a közönség nem fogja megvonni tőlük támogatását. A bemutató előadáson a közönség elég szép számmal volt jelen. Holnapra, csütörtökre a Gzigánybáió előadása van kitűzve. Szabadelőadás az Ipartestületben. Folyó hó 6-án, vasárnap délelőtt 11 órakor Ineze Lajos állami főgimnáziumi tanár tart szabad előadást az Ipartestületben Polgári és társadalmi ügyiről ok czimeiu Vasúti mizériák. A legélénkebb fantáziával sem mondhatta soha senki, hogy a nagybányai — szatmári viczinalison az utazás kéjutazás volna. Amióta azonban a hideg idők beálltak, valóságos tortura e viczinálison utazni. Vagy nagyon meleg van a kupékban vagy nagyon hideg. Igen ám, csakhogy a nagyon meleget sem adják egymagában, hanem olyan kályhafüst kíséretében, mely egy bika tüdejét is nagy türelmi próbának tenné ki. A passasok tehát válogathatnak tetszésök szerint nagy meleget füsttel vagy hideget füst nélkül. Talán épen ez a tetszés szerinti válogatás teszi oly méregdrágává viczinálisunkat. Valóban e mizériákkal küzködve, mi áldozatot sem so- kallunk a motor-kocsik behozatalára. a nagykárolyi oltáregyesület hangversenye. Említettük, hogy a nagykárolyi oltáregyesület Meszlényi Gyula szatmári püspök diszvédnöksége és Hugonnay Béláné grófné védnöksége alatt deczember hó 5-én nagyszabású hangversenyt rendez. A szerfölött érdekes és változatos műsor a következő: 1. Előkép, Liczenmayer „Szent Erzsébetije után prológgal. A prológot irta: Szemlér Ferencz, szavalja: Kerekes Irén. Az élőkép személyei: Jeney Margit, Papp Béláné, Merk Mariska. - 2. Beethoven: Sonata. Op. 31. Menuette. Praesta. Zongorán előadja: Wagner Mariska. 3. Felolvasás. Tartja: Varjas Endre. 4. Tarnay A. Dalok. Énekli: Szántha Irén. Zongorán kiséri: Láng Margit. 5. Részlet az „Afrikai nő“-ből. Zongorán előadják: Boer Endre és i Haller Jenő. 6. Élőkép: a) Jephte leánya és társnői Jephte elé mennek; b) Jephte leánya í és társnői a pusztában. Dóré G. képei után. Az j élőkép személyei: Császy Erzsiké, Elbel Ilonka, ! Ilosvay Margit, Kemény Gizi, Kerekes Sarolta, I Strobencz Gizi. N. Szabó Magda, Tóth Erzsiké. 8. Gordonkaszoló. Előadja Dr. Schönpflug Richárd. ! 8. Regina coeli. Melodráma. Szavalja: Tóth Er- I zsike. Zongorán kísérli Láng Margit, harmóni- ! umon Diczig Adám. A kar személyei: Boross Antal, Csernyus József, Demidor Ignácz és Let- linger Béla. 9. a) Volkemann: Chant du Troubadour ; b) Alard: Valse Brinditi. Hegedűn előadja : Schönherr Sándor. Zongorán kiséri: Kemény Gizi. 10. Mendelssohn. Duett. Éneklik: Filep Margit és Sántha Irén. Zongorán kíséri: Láng Margit. 11. Élőkép. Mózes megtalálása a Nílusban. Dóré G. képe után. Az élőkép személyei : Brandsch Berta, Hetey Blanka, Irsik Margit, Nábróczky Erzsiké, Schöberl Erzsiké, Tollee Gizi. Az élőképet rendezik: Cs. Tattay Irén, Jenser Mihály, Varjas Endre, zenével kiséri Láng Margit. A hangverseny kezdete 7 órakor. Páholy-jegy 20 korona, oldal és körszék 4 korona, I. rendű zártszék 3 korona, II. rendű zártszék 2 korona. Elhalasztották a sorozást. Az idei sorozást | ismét elhalasztották még pedig most már hatodízben s ez évben utoljára, mert már teljesen ki van zárva annak eshetősége, hogy 1903-ban sorozás legyen. Állatorvos választás. Felsőbányán f. évi deczember hó 14-én városi állatorvost választanak. Ez állásra a pályázatok f. hó 12-ig adandók be Felsőbánya polgármesteréhez. Családi estély. A Polgári Kör f. hó 5-én, szombaton tartja harmadik családi estélyét. E családi estélyre is a Kör elnöksége kedves meglepetéseket tartogat. A tombolajáték kezdete este 7 órakor. Nyilvános köszönet. Nov. 22-én a misztót- falusi gör. kát. egyház pénztára javára tartott tánczmulatságon felülfizettek, illetőleg jegyeiket megváltották: Hajnal Antal, Filep Gábor, Simon Aurél 2-2 K, Rád János 1 K 60 f, Lázár Bertalan 1 K 40 f, Tóth István 1 K 20 f, Kiss Sándor, Mécs János, Pércsi Sándor 1-1 K, Káisz Gyula, Pap Sándor, Remetyán János, Kató Dániel, Kovács István, Ojegás Illés, Bumb Titusz 80-80 f, Gutmán Sámuel, Pap József, Becsi, Szobonya Róza, Técsy Lajos, Rényi József, Felhő Gyula, Pap Károly, Krecsun János, Fekete Mihály 40-40 í, Szilágyi Sándor, Bob Todor 20-20 f. Fogadják ezen nemes tettökért legmélyebb köszönetünket. Az egyház gondnokság. Választmányi ülés. A gazdasági egyesület választmánya vasárnap délelőtt Szabó Adolf elnöklete alatt ülést tartott, melyen a választmányi tagok igen szép számmal jelentek meg. A napirend előtt felolvasták dr. Darányi Ignácz volt földmivelésügyi miniszternek búcsúzó leira- j tát, melyet Szabó Adolf egyesületi elnökhöz intézett s melyben meleg szavakban mond kö- i szünetet úgy az elnöknek, mint az egyesületnek | támogatásáért. Ez ülésen elhatározta a választ- I mány, hogy ezentúl szőlőoltványt csak annyit termel, a mennyi a helybeliek szükségletét fedezi. Jóváhagyta továbbá a szatmári gyümölcskiállitás költségeire vonatkozó számadásokat s a kiállítás sikeres rendezéséért jegyzőkönyvi köszönetét szavaztak Beregszászi/ Samu alelnöknek, Bernhardt Adolf titkárnak és Balázs kertésznek. A szatmári g. kath. lelkész ügye. Mint szatmári levelezőnk írja, Pap Lajos szatmári g. kath. lelkész ügyét az ujonan elrendelt pótvizsgálat " sem tette kedvezőbbé. A kiküldött vizsgáló bizottság: dr. Fábián Péter theológiai tanár és Brebán Sándor lelkész a szamosujvári püspök azon rendeletének, hogy uj tanukat hallgassanak ki, Pap Lajos híveinek képtelen kö- vetelődzései miatt nem tehettek eleget. Pap j Lajos lelkész ellen a fegyelmi vizsgálatot nem- j csak a sorsjáték állítólagos rendetlen kezelése, j hanem még több más kanonikus kihágásért rendelték el s ép azért érthetetlen, hogy a szat- ; ! mári g. kath. hívek ahelyett, hogy lelkészük ártatlanságának bizonyítására a püspök által nyújtott alkalmat felhasználták volna, a vizsgálat rendes és törvényes menetét megakadályozták. Pap Lajos lelkész fegyelmi ügyében hozandó Ítélet bármilyen is legyen, az az áthelyezés tényét meg nem változtathatja, mert Pap lelkész egyházi közigazgatási utón helyeztetett át Szat- márról más plébániára, amihez pedig a püspökön kívül senkinek beleszólása nincs. Karácsonyi vásár. Már útra indultak a földi angyalok, hogy örömöt hozzanak azoknak, kiket nagyon szeretnek. Gondosan dugdossák himző- rámáikat a gyöngéd meglepetésekben utazó leányok. Családapák szornyüködnek, hogy milyen öröm lesz nekik a karácsony. Platthynál, Hoff- mannál, Szappan}/osnál, Vajdánál, Riisorannál is megindult a bevásárlás. Az üzletek telve vannak — most mindenki vásárol. Kapás is készíti a sok fehér-selyem czipőt és lesz azután igen boldog újév és — számla. A jótékonyság is nagyobb fokú. Már javában folyik a Nőegylet karácsonyi ünnepélyére az ajándékok beszerzése. A szent Antal perselye is kiürült. Készülünk. Közeleg a karácsony! Szabó iparosok szakcsoportja. A nagybányai Ipartestület kebelében most alakítják meg az egyes ipari ágak szakcsoportját, mely főleg ugyanazon szakbeli iparosok érdekeit van hivatva istápolni. A szabó iparosok szakcsoportját Szerencsi/ József ipartestületi elnök elnöklete alatt a november 29-én tartott ülésen alakították meg. A szakcsoport elnökévé egyhangúlag nagy lelkesedéssel Janesovits Józsefet választották, ki előharczosa volt a szakcsoport megalakításának s ki az iparügyek reformmunkálataiban igen tevékeny részt vett. Választmányi tagok lettek hivatalból: Klusovszky József és Gerdenits János. Rendes választmányi tagoknak megválasztattak : Seres György, Klein Herman, Deutsch Jenő, Gyirászin György, Horovits Miksa és Grün Béni. Esküdtszéki tárgyalás. Abban az áldatlan családi viszálykodás ügyében, mely f. évi április 21-én Virág András Kcssuth-utczai házában lezajlott s melyből kifolyólag Virág András kétszer reálőtt vejére: ifj. Petky Sámuelre, a napokban ítélkezett a szatmári esküdtszék. Petky szándékos emberölés kísérlete miatt emelt vádat apósa ellen, aki magánlak megsértésével vádolta vejét. Az esküdtszéki tárgyaláson Papolczy Gyula dr. elnökölt. Szavazó bírák voltak: Kossuth Zsigmond és Hunyor Ödön törv. bírák. A vádat Némethi/ József dr. kir. aliigy ész képviselte. 1 Ír ág Andrást Kelemen Samu dr. helyettese Farkas Jenő dr., ifj. Petky Sámuelt pedig Böszörményi Emil dr. védte. A tárgyalás során mind a két vádlott beismerte a bűncselekményt; a bizonyítás során a tanuk pedig igazolták, hogy Petky volt a támadó. A vád és védbeszédek meghallgatása után az esküdtek verdiktje folytán a törvényszék Virágot a vád. alul felmentette, ellenben Petkyt magánlak megsértése miatt egy havi fogházra Ítélte. Gyujtogatás. Lénárdfaluban a napokban ismeretlen tettesek felgyújtották Simon Leib korcsmáros házát. A gyujtogatás éjjel történt, úgy hogy mire a házbeliek felébredtek, az egész ház lángokban állott. Simon Leib kétségbeesett erőfeszítéssel igyekezett azon, hogy csekély vagyonkáját megmentse, miközben oly súlyos égési sebeket szenvedett, hogy most a nagybányai városi kórházban a halállal vivődik. A gyújtogatok kézrekeritésére a csendőrség a legszélesebb körű intézkedéseket megtette. Mulatságok. A nagybányai jótékony nőegylet deczember hó 26-án, karácsony másodnapján tánczmulatsággal összekötött hangversenyt rendez. - Deczember 31-én, Szilveszter estélyén a dalegyesülel tárogatós estélyt rendez. - Január 9-én a nagybányai iparosifjak önképzőköre rendez tánczmulatságot. — Január 16-án a fő- gimnáziumi ifjúság tartja tánczczal egybekötött hangversenyét. — Február 6-án az ev. ref egyház batyubálja lesz. 1903. deczember 3. Pártoljuk a hazai ipart! Megérkeztek az őszi és téli idényre dús választékban mindennemű divatczikkek és kézmű-áruk u. m.: női gyapjú blousok, kassai alsó irickok, sokféle kötött és gácsi házi finom posztó-áruk, stb. stb., miket pontos kiszolgálás és a legolcsóbb árszámitás mellett árusít el Szappanyos Jenő divat-, vászon-, kézmű- és rövidáru üzletében Nagybányán, a Főtéren (Minorita rend-ház épületében,)