Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 21-47. szám)
1903-11-26 / 42. szám
4 NAGYBANYA 1903. november 26. Uj szerkesztő. Említettük, hogy Ember Elek az elmúlt héten hosszabb tartózkodásra Budapestre utazott, hol a Gyógyszerészeti Közlöny szerkesztőségébe lép be. A Gy. K. legújabb számának homlokán már ott van Ember Elek uj társszerkesztőnek a neve is. Búcsú. Mindazon jóbarátaim, jóismerőseim, kiktől elutazásom alkalmával személyesen búcsút nem vehettem, fogadják ez utón Isten hozzád- omat s kérem őket, tartsanak meg szives emlékezetükben, valamint én is mindig a legszebb emlékekkel fogok visszagondolni a Nagybányán töltött napokra. Nagybányán, 1903. november 21. Knutsch eh Elek tanár. Felhagyott orvosi gyakorlat. Dr. Gondos Mór nagybányai járásorvos a magánorvosi gyakorlattal véglegesen felhagyott. Ez elhatározását, melyet lapunk utján is a nagy közönség tudomására hoz, ma bejelentette a város hatóságánál is. Előadás az ipartesíületben. Az elmúlt vasárnap délelőtt Égiy Mihály főjegyző tartott szabad előadást az Ipartestületben azon a czimen: Hogy készül az újság? Nagy hallgatósága volt s érdekkel hallgatták meg előadását, melyben nemcsak a hírlapok keletkezésére, fejlődésére terjeszkedett ki, hanem feltárta egy modern nagy lap szerkesztőségének működését a legapróbb részletekig. Eglynek előadásáért Szerencs)/ József elnök mondott az Ipartestület nevében lelkes szavakban köszönetét. — November hó 29-én, vasárnap délelőtt 11 órakor Révész János fog „Régi Magyarország“ ezimmel szabad előadást tartani az Ipartestületben. Nagylelkű adomány .Pokol Elek bányabirtokos ismét szép jelét adta nemes és emberbaráti érzelmeinek. A nagybányai állami főgimnázium szegény tanulóinak huszonnégy rend téli ruhát és sapkát küldött s negyven koronát átalakítási költségekre. Ez a valóban nemes szívre s fenkölt gondolkozásra valló tett minden szónál szebben dicséri önmagát. A nagylelkű adományért a szegény tanulók nevében lapunk utján is hálás köszönetét nyilvánítja a: Szegény tanulókat segélyező egyesület igazgatósága. Árkosi Mihály m. kir. csendőrhadnagy, a nagybányai csendőrörs parancsnoka f. hó 28-án Budapestre utazik, hol a csendőr szaktanfolyamot fogja hallgatni. A tanfolyam három hónapig tart, mely időre a kassai kér. csendőrparancsnokság Árkosi csendőrhadnagyot minden valószínűség szerint helycttesittetni fogja. Áthelyezés. Nti.cz Ágoston nagysomkuti kir. állampénztári gyakornokot a nagykárolyi pénzügyigazgatóság hason minőségben Nagybányára helyezte át. Az ev. ref. egyház énekkara megalakult. Solyom Ferencz ev. ref. kántor buzgólkodásának már is megvan az üdvös eredménye. Az ev. ref. egyház énekkara a november hó 19-én tartott alakuló gyűlésen véglegesen megalakult. Az énekkarnak 28 működő, 8 pártoló és alapitó tagja van. A csendőrség. A m. kir. csendőrségnek köz- biztonsági szolgálatokra leendő alkalmazása ügyében kiküldött ad hoc bizottságnak Torday Imre h. polgármester a napokban,, számolt be hódmezővásárhelyi tanulmány útjáról. Mint már jeleztük, Torday- h. polgármester a legkedvezőbb informácziókat nyerte a csendőrség működéséről s ennek alapján az ad hoc bizottság azon javaslatot terjesztette a közgyűlés elé, hogy Írjon fel a közgyűlés sürgősen a m. kir. belügyminiszterhez egy kilencz tagból álló csendőrörs kirendelése iránt. Az ad hoc bizottság a megszüntetendő rendőri állásokra vonatkozólag akkor fogja javaslatát megtenni, ha a belügyminiszternek a csend- ség átengedésére vonatkozó anyagi feltételeit ismerni fogja. Halálozás. Megrendítő csapás érte Turman Lajos és nejét szül. Tyrnauer Corneliát. Öt éves kis fiuk: Lajoska f. hó 21-én Hódságon elhunyt. Huszonharmadikán helyezték örök nyugalomra a hódsági róm. kath. sirkertben, A szatmár - nagybányai vasút rendkívüli közgyűlése, a melyen a felsőbányái vasút kiépítésének ügyét is tárgyalni fogják, f. évi deczember hó 4-én lesz Budapesten. E rendkívüli ülésen városunkat minden valószínűség szerint a tanács egyik kiküldötte, a takarékpénztárt dr. Lovrich István fővárosi ügyvéd, Felsőbánya városát Farkas Jenő polgármester fogja képviselni. Mint a tervezett vasút kisajátításával megbizott jogbiztos részt vesz azon dr. Harácsok Imre ügyvéd is. Hosszas, nehéz küzdelmek előzték meg a felsőbányái vasút kiépítését, a melynek létesítésével szemben főleg az elsőbbségi részvények külföldi tulajdonosai képeztek heves ellenzéket. E külföldiek érdeklődése odáig terjedi, hogy inkognito beutazták a vonalat, ösme- retlenül puhatolodzva annak jövedelmezősége iránt. Akkoriban nem sikerült e vasút létesítése, ma azonban nincs kétségünk, hogy keresztül viszik. Minden váratlan meglepetést megelőzendő s nehogy a külföldi részvényesek által leszavaztassunk, ez utón is felkérjük a szatmár —nagy- , bányai vasút részvényeseinek tulajdonosait, hogy részvényeiket a még le nem járt szel- ; vényekkel együtt f. évi deczember hó l-ső napjáig dr. Haráüssek Imre ügyvéd irodájába Nagybányán, elismervény ellenében beküldőn i szíveskedjenek. Színészet. A városi tanács a szinügyi bizottság egyhangú javaslata alapján a helyhatósági engedélyt Tóvári/ Antal színigazgatónak adta meg, ki legutóbb Kalocsán működött kitünően szervezett színtársulatával. Tóváry színigazgatónak nagy, negyvenkét tagból álló színtársulata, saját zenekara van s igen értékes és díszes felszereléssel rendelkezik, úgy, hogy a legújabb darabokat is méltó keretben képes bemutatni. A színtársulatot igen jó hírek előzik meg s a kalocsai lapok szép referádákban emlékeznek meg az ott tartott előadásokról s a társulat kitünően összetanult összjátékáról. Az előleges színházi í jelentés oly repertoárt helyez kilátásba, hogy közönségünknek alkalma lesz a legújabb dara- ! bokát is megismerhetni s nagy megelégedéssel konstatáljuk, hogy a műsorról a legsikamlósabb darabok hiányzanak, melyek csak arra jók, hogy a családokat a szinházbajárástól elriaszszák. Tóváry színtársulata szombaton érkezik meg ; városunkba s már f. iió 29-án, vasárnap megtartja bemutató előadását. Az első előadásra Gárdonyi Géza nagyhírű uj vigjátéka: Annus ka \ van kitűzve, melynek a Nemzeti Színházban oly nagy sikere volt. Reméljük, hogy a közönség méltó pártolásban fogja részesíteni a színtársulatot s Thalia oltárára meghozza mindenki a maga áldozatát, hogy a színházi szezon ne csak erkölcsileg, de anyagilag is sikerüljön. Bérlet elő- í jegyezhető Komzsik Alajosnál, a Nagyszálló bérlőjénél. A „Máramaros“ jubileuma. A Máramaros- szigeten megjelenő „Máramaros“ ez. politikai és közművelődési hetilap, mely dr. Pap Tibor szerkesztésében jelenik meg, a jövő év január elsejével lép negyvenedik évfolyamába. A ritka jubileumot a szerkesztőség nagy ünnepséggel üli meg s ez alkalomból egy diszes és dús tartalmú számot bocsátanak ki. Családi estély. A Polgári Kör az elmúlt szombaton tartotta második családi estélyét. Az estély minden tekintetben pompásan sikerült s - igen számosán vettek részt azon. Volt jó vacsora, tombola, táncz kivilágos kivirradtig. A tombolajáték befejezése után dr. Winkler Jenő orvos olvasott föl párisi útjáról igen érdekes részleteket, mig Simon Aurél művészi szavalatával ! gyönyörködtette a hallgatóságot. Mindkettőjüket zajos éljenzéssel s tapssal honorálták. A családi estélyt kéthetenkint megismétlik. A nagykárolyi oltáregyesület hangversenye. A nagykárolyi oltáregyesület gróf Hugonnay Bé- láné védnöksége mellett f. évi deczember hó 5-én Nagykárolyban fényes hangversenyt rendez, mely minden tekintetben páratlan sikerűnek ígérkezik. A hangverseny díszvédnökségét Mesz- lényi Gyula szatmári püspök vállalta el. A hang- í versenyen való közreműködésre városunkból fel- | ; kérték Schönherr Sándort, a kinek briliáns hegedüjátéka nagyhírű az egész vármegyében. A hangverseny keretében élőképeket is rendeznek. Már javában folynak a próbák, hogy Liczen- mayer: Szí. Erzsébetjét és Bore Gusztáv il- lusztrácziói nyomán több bibliai képet bemutassanak. Szatmárvármegye virilisei. Szatmárvármegye legtöbb adót fizető bizottsági tagjainak 1904. évre érvényes névjegyzékét a vármegyei igazoló választmány folyó hó 18-án tartott ülésében igazította ki. A virilisek élén gróf Károlyi István áll, ki 21.506 korona 67 fillér adót fizet; a névjegyzéket dr. dékel László zárja be 456 K 26 f adóval. Nagybányáról a névjegyzékbe felvétettek: Incze Sándor 4156 K 38 f adóval, * Dienes Dezső 1918 K 16 f, *Dr. Lovrich Gyula 1826 K 10 f, * Moles ány Gábor 1478 K 16 f, * Stoll Béla 1329 K 62 f, Almer Lajos 1184 K 39 f, *B. Kováls Géza 1134 K 68 f, Hanzulovits Kristóf 1099 IC 25 f, * Stoll Gábor 1026 IC 10 f, *L. Bay Lajos 881 K 4 f, Stein féld Mór 797 IC 38 f, Steinfeld Sámuel 710 K 10 f, Csiidör Lajos 674 K 55 f, Komzsik Alajos 554 IC 42 f; póttagnak Moldován László 441 K 72 fillér adóval. A csillaggal megjelölt virilisek adója az 1886. évi XXI. évi t.=czikk 26. szakasza alapján kétszeresen van számítva. A muzeum megnyitása. A városi múzeumot Karácsony másod napján nyitják meg nagy ünnepélyességgel. A múzeumban serényen folynak a munkálatok, hogy a megnyitási ünnepélyre az elrendezéssel teljesen elkészüljenek. Hétfőn Budapestről megérkezett Seemayer Vilibald múzeumi őr is, hogy Myskovszky Ernő városi múzeumi őrrel az utolsó intézkedéseket megtegye. Seemayer itt léte alkalmával Myskovszky Ernő társaságában nehány kirándulást fett a vidékre s ez útjában is nehány érdekes néprajzi tárgyat gyűjtött a városi muzeum részére. A muzeum elnöksége megtette a kellő lépéseket, hogy az állam által a nagybányai múzeumnak letétképen ajándékozott olajfestményeket és rézmetszeteket átvegye, melyek a múzeum megnyitására minden valószínűség szerint meg is érkeznek.. Megemlítjük, hogy a múzeum megnyitását eredetileg deczember hó 8-ára tervezték, de e határidőt a közbejött akadályok miatt betartani nem lehetett. A szatmári gör. kalh. lelkész ügye. Pap Lajos szatmári g. kath. lelkész ügyében Mihályi érsek uj vizsgálatot rendelt el s a vizsgálat foganatosításával dr. Fábián Péter theologiai tanárt és Brebán Sándor lelkészt bízta meg, kik a vizsgálatot már meg is kezdették. Egészségügy. Városunkban e hóban több skárlát-megbetegedés történt, melyek a legnagyobb óvatosságra intenek. Ismételten s különösen figyelmeztetjük a szülőket, hogy gyermekeiknek pénzt ne adjanak játszani, mert a pénz, mint forgalmi eszköz, legbiztosabb terjesztője minden járványnak. Jelenleg hárman feküsz- nek skárlátban, egy gyermek pedig torokgyíkban. Képviselőválasztás Szatmáron. Szatmáron tegnap ejtették meg a képviselőválasztást, mely Hieronymi Károlynak, Szatmár eddigi képviselőjének kereskedelmi miniszterré történt kinevezése folytán vált szükségessé. Hieronymi- vel szemben a függetlenségi párt állított jelöltet Uray Géza személyében. A választást erős korteskedés előzte meg s a választás megejtése sem szűkölködött izgatott, heves jelenetekben, sőt a késő esti órákban nagy verekedések is voltak és megszámlálhatatlan ablakot vertek be. A választás eredménye az, hogy Hieronymi Károlyt 53 szavazattöbbséggel képviselővé választották. Kétnénytüz. Kéménytüz volt f. hó 22-én Lapusán Demeter bányász portörő-utezai házánál, melyet azonban idejekorán észrevették s gyorsan elfojtottak. Lapusán ellen a rendőrség Szappanyos Jenő divat-, vászon Megérkeztek az őszi és féli idényre dús választékban mindennemű divatezikkek és kézmű-áruk u. m.: stöi gyapjú bSousok„ kassai alsó trickok, sokféle ikotöit £s gácsi házi finom gjoszdtó-árwk, stb. stb., ^^^^miket pontos kiszolgálás és a legolcsóbb árszámitás mellett árusit el kézmíi- és rövidáru üzletében Nagybányán, a Főtéren (Minorita rend-iiáz épületében,)