Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 21-47. szám)

1903-10-29 / 38. szám

1903. október 29. N AGYBÁNYA 5 nek meg Matieska Jenő képeiről is s fejlődésé­hez szép reményeket fűznek. Itt említjük meg. hogy Fcrenczy Valér jelenleg Münchenben van, hol az Akadémia növendéke. Ipari szakosztályok alakítása. A nagybányai ipartestület kebelében szorgosan folynak a mun­kálatok az ipari szakosztályok megalakítására. Nagy örömmel látjuk, hogy a tömörülés, szövet­kezés eszméje, melyben határtalan erő rejlik, mind nagyobb tért hódit iparosainknál.. A szak­osztályok megalakítása pedig azért is üdvös dolog, mert állami támogatással jár. Az ipar­testület jelenleg a czipészek és asztalosok szak­osztályának megalakításán munkálkodik. Lövés a szüreten. Nagy szerencsétlenség történt a napokban a misztótfalusi szőlőhegyen. Javában folyt a szüret, a szedők dalától, kurjon- gatásaiból visszhangzott a hegy s hogy a mu­latság teljes legyen, néha néha egy-egy lövés hatalmas dördülete reszkedtette meg a levegőt. Az egyik lövés után azonban rémes jajveszékelés hangzott fel, mely egyszerre véget vetett minden mulatságnak. Fetrován Mitru, ki az üdvlövéseket adta, véletlenül meglőtte Kulcsán Juon tizennégy éves fiút, ki nyomban összeesett. A lövés ezomb- ján érte s oly súlyos sebet ejtett, hogy Kulcsán állapota nagyon aggasztó. Mindenszentek napja s a munkaszünet. A f. évben Mindenszentek ünnepe vasárnapra esvén, a síroknak ezen ünnepnapon országszerte szo­kásos kivilágítására való tekintettel a kereske­delemügyi miniszter megengedte, hogy a novem­ber hó 1-ére eső vasárnapon virágok, koszorúk, gyertyák, mécsek és a sírok díszítéséhez szükséges egyéb tárgyak az egész napon át árusíthatók és szállíthatók legyenek. Az egyéb áruezikkek árulása e napon is önként érthetőleg a vasárnapi munkaszünet korlátozása alá esik. Az ecsedi láp égése. A közbejött esőzések megszüntették a veszedelmet, mely az ecsedi, óriási kiterjedésű lápi földeket elhamvadással fenyegette. Bölcs Gyula miniszteri biztos intéz­kedésére az utászok s a kirendelt katonaság nagy része állomási helyükre vonultak, csupán száz főnyi katonaság maradt még a lápon az őrszolgálat teljesítése végett. Bölcs Gyula mi­niszteri biztos is elutazott már s1 a további in­tézkedések megtételét Nagy László alispánra bízta. A nagy katasztrófával fenyegető veszede­lem elmúlt, de most ebből kifolyólag újabb ve­szedelem fenyegeti a vármegyét. Károlyi Lajos gróf ugyanis kártérítési pert indított Szatmár- vármegye ellen kétezer holdnyi lápi földjének elégése miatt, mert szerinte a lápon épületiéiben levő törvényhatósági utón a gaz és zsombék égetéséből keletkezett a tűz. A szatmári tör­vényszék a bírói szemlét már el is rendelte s azt holnap fogják megejteni. A kártérítési por j megindítása értehető nagy szenzácziót keltett. Rövid hírek. Lopás. Dr. H. I. ügyvédtől a na­pokban ismeretlen tettesek 300 korona értékű ágyneműt loptak el. A rendőrség ez ügyben széleskörű vizsgálatot inditott. - Elgázolás. Páska Károly kőműves két éves leánykáját Babán Simon fuvaros szekerével elgázolta. A kir ügyészség megbízása folytán Babán ellen a vizsgálatot a rendőrség megindította. — Betörés. A régi szeszgyár épületében Hirsch Izsák lakásába az éjjel ismeretlen tettesek betörtek, azonban mielőtt zsákmányo­láshoz láthattak volna, észrevették őket s elriasztották. Az ismeretién betörőket a rendőrség nyomozza. - Sze­rencsétlenség a bányában. A Kalazanczi-bányában a napok­ban Moldován András érczszállitó munkás szállítás közben oly szerencsétlenül esett le a kocsiról, hogy koponyatörést szenvedett s azonnal meghalt. A vizsgálat kiderítette, hogy szerencsétlenségének a saját gondat- j lansága volt az előidézője.-Régi pénz. Alsófernezelyen a mezőn régi pénz leletre akadtak. A régi ezüst pénzek majdnem mind 1760-80-ból valók. 799-1003. vh. sz. Árverési hirdetmény. Alulirt kiküldött bírósági végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy a nagybányai kir. járásbíró­ságnak 1903. évi V. 476/1. sz. végzése folytán Komzsik Alajos végrehajtatónak Hirsch József végrehajtást szenvedett ellen 1000 korona kö­vetelés s jár. erejéig elrendelt kielégítési végre­hajtás utján lefoglalt és 621 korona 50 fillérre becsült szikvízgyártó gép, bútor, bor, ló, kocsi stb.-bó! álló ingóságokra a nagybányai kir. járásbíróság 1903. V. 476/2. szánni végzésével j a további eljárás elrendeltetvén, annak Nagy­bányán adós lakásán leendő megtartása határide­jéül 1903. évi november hó G-ik napjának délelőtt !) órája kitüzetik, a mikor a biróilag lefoglalt ingók 1000 korona tőke, ennek 1903. évi márczius hó 1. napjától járó 5 °/0 kamata, 74 K 20 fillérben megállapított eddigi és 3 K 20 f ezutiali költség erejéig az 1881. LX. t.-cz. 107. és 108. §§-ai értelmében a legtöbbet Ígérő­nek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becs­áron alul is el fognak adatni. Felhivatnak mindazok, kik az elárverezendő ingóságok vételárából a végrehajtató követelését megelőző kielégítéshez jogot tartanak, amennyi­ben részökre a foglalás korábban eszközöltetett volna és ez a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem j tűnik, hogy elsőbbségi jelentéseiket az árverés j megkezdéséig alulirt kiküldöttnél Írásban beadni ( vagy pedig szóval bejelenteni el ne mulaszszák, mert különben csak a vételár fölöslegére fognak utaltatni. A törvényes határidő a hirdetménynek a bíróság tábláján történt kifüggesztését követő naptól számittatik. Kelt Nagybányán, 1903. évi október hó 19-ik napján. Bernhardt Adolf kir. bir. végrehajtó. * Árlejtés! hirdetmény. A veresvizi munkás fogyasztási egy- let az 1904. évre szükséges élelmi szerei- j nek biztosítására a veresvizi m. kir. bánya- 1 művezetőség irodájában f. évi november hó 20 -én délelőtt 9 órakor zárt Írásbeli ajánlatok, és ha az eredményre nem ve­zetne, szóbeli ajánlat utján nyilvános ár­lejtést tart. Az élelmi czikkek évi szükséglete a következő: 1400 q (métermázsa) közép- finomságu kifogástalan kenyérliszt; 500 q korpa. 500 hectoliter elsőminőségü száraz, idegen anyagoktól mentes és hectoliteren- ként 74 kg. sulytt' tengeri. 35 q frissen olvasztott disznózsír. 20 q részben, füstölt, részben légen szárított kifogástalan szalonna. A liszt és korpa ára havonként előre a nagybányai piaczi ár szerint, mig a tengeri, zsir és szalonna ára az egész évi szálit- mányra egységes ár szerint állapittatik meg. A szállítást azon vállalkozó nyeri el, a ki megbízhatóság mellett az árakból a legnagyobb % engedményt adja és a ten­gerire, zsir és szalonnára a legkedvezőbb ajánlatot teszi. Szállítási feltételek: A vállalkozók kötelesek az egyes czik- keket lehető egyenlő részletekben és pedig : a lisztet 25, 50 és 85 kilogrammos zsákok­ban, a tengerit, zsírt és szalonnát a meg­rendelés szerint, az előre meghatározott napon beszállítani, illetőleg kimérni. A meg nem felelő czikkeket minden kártérítési igény kizárásával a vállalkozó tartozik visszavenni. Az egyletnek joga lesz, a szükséglet szerint az egyes czikkekből a szerződési áron 10 — 10 u/0-al többet, vagy kevesebbet rendelni, illetőleg átvenni. A beszállított vagyis kimért czikkek ára szabályszerű bélyeges nyugtára, az egylet pénztára által a legközelebbi hó elsején lesz kifizetve. A szállítási ajánlat az egyes czikkekre külön-külön vagy csoportonként teendő, de az egynemű czikk csak egy vállalkozó­nak adatik; azonban az egyleti elnökség fenntartja magának a jogot, hogy a beér­kezett ajánlatokból szabadon választhat vagy esetleg az összes ajánlatokat vissza­utasíthatja. k vállalkozók felhivatnak, hogy egy koronás^ bélyeggel és az ajánlat értékének 10 %-át kitevő bánatpénz vagy betétre alkalmas értékpapírokkal ellátott zárt Írás­beli ajánlataikat a fenti határidőig az alulirt elnökséghez nyújtsák be. Nagybányán 1903. október hó 23-án. A veresvizi fogyasztás=egylet elnöksége. ü§6f|ilÍ¥Ó. A Nagybányai Önsegélyző Népbank R,-társaság alapszabályainak 47. §.-a értelmében 1903. november hó 8»án vasárnap d. e. 11 órakor a nagybányai részvény-takarék­pénztár helyiségében tart, melyre a t. részvényesek azon meg­jegyzéssel hivatnak meg, hogy a jelenlé­vők a távolmaradottakra kötelezőleg jog­érvényesen határoznak. Tárgy: 1. Igazgatósági jelentés a szatmári kir. kereskedelmi bíróságnak f. é. 2591. számú végzésével sürgősen bekivánt köz­gyűlési határozathozatal intézetünknek fel vagy fel nem számolása tárgyában. 2. Esetleges indítványok, melyek az igazgatónak előre bejelentendő!«:. Nagybányán, 1903. október 25. Deák Károly, igazgató. A rr • M fr® '(*eny ^almaval ÄÄ IIjAI “'.or .* ^ t. vevo=kozonseg becses figyelmét felhívni dúsan felszerelt raktáramra9 hol jelenleg a megszokottnál sokkal nagyobb -------- választékban találhatók: -------­Új donságok! Női és férfi finom ruha SZÖVETEK, Alkalmi----- vétel: 1 mtr. dupla töreti Loden ruha szövet .... 25 kr. 1 mtr. jó mosó flanel 20 kr. 1 pár Glage keztyii 1.10 kr. 1 drb flanel Blous 1.20 kr. Tisztelettel HOFFMANN ÍRPÁD divatáru üzlete Nagybánya, Feisóbányai-utczán. Mosó bársonyok, Mosó Ripsz, Yoiour és fla­nel barchetek, Szőrme Coliek-mnffok, Kész fiu-rubák és felöltök, Szepességi vászon és Ka- mutta áruk, Szőnyegek, flanel takarók, Női és férfi fehérnemüek, Zsebkendők, harisnyák, Nyakkendők és keztyiik, Férfi és fiú kalapok, vala­mint sapkák.

Next

/
Oldalképek
Tartalom