Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 21-47. szám)
1903-10-01 / 34. szám
I- évfolyam. 1903. ols.tótoer lio 1. _ C-4-ili szám. TÁR.SAÜALMI ÉS SZÉPIMOUALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten^eitö^tökön reggel 6-8 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség: Erdélyi-ut 22. szám. - Kiadóhivatal: Fő-tér 14. hol mindennemű hirdetések fölvétetnek. Az előfizetési pénzek Morvay és Undy kiadókhoz küldendők. Iskolaügyek. Szeptember 30. ✓ Eveken át toldozgattuk, foltozgattuk, takargattuk a hiányokat, melyek községi iskoláinknál mutatkoztak, lelkiismereti szavunkat pedig altacgattuk a küszöbön álló államosítás reménységével. Az idei iskolai év kezdetén azonban a bajok oly megdöbbentő arányokban mutatkoztak, hogy az államosítás reménységének csodás arkanuma mitsem használt többé, hanem a mutatkozó legégetőbb sebek halaszthatatlanul gyors orvoslására kellett sietnünk. A mit a gyors segély legelső pillanataiban tehettünk: megtettük. A képviselő- testület hazafias áldozatkészséggel egyhangúlag megszavazta az öt százalékos iskolai pótadót s ezzel lehetővé tette, hogy községi iskoláink ügyét kiemelhettük ama kátyúból, melyben megrekedt s a melyet hosszú évek közönye és némbánomsága ásott ilyen mélyre. De váljon azzal, hogy a jelen iskolai évre úgy ahogy segítettünk a bajokon, eleget tettünk-e minden kötelességünknek? Korántsem! Az a tűrhetetlen helyzet, mely a jelen iskolai év elején előállott, mathe- matikai bizonyossággal elő fog állani a jövő iskolai év kezdetén is, tehát már most fenforog annak szükségessége, hogy mérlegeljük a statisztikai adatok szerint kialakulható helyzetet s már most megtegyük ama lépéseket, melyeket elemi közoktatásügyünk nívón tartása, gyermekeink jövője méltán megkövetel. Jól tudjuk, hogy az iskolafentartó város áldozatkészségében elment a legszélsőbb határig s áldozatkész utjának végső határjelzője az öt százalékos iskolai pótadó megszavazása. De jól tudjuk azt is, hogy sem a városnak nagy anyagi áldozatából, sem a megszavazott iskolai pótadóból nem vagyunk s főleg nem leszünk képesek elemi közoktatásügyünk mindinkább fokozódó szükségleteit kielégíteni, mert vájjon akadna-e bárhol is oly tanügyi férfiú, ki a jelen, épen most orvosolt elemi közoktatásügyet ideálisnak merné mondani? Utolsó mentsvára tehát elemi közoktatásügyünknek az államsegély igénybevétele. Az iskolák államosításának kérdésével városunk közönségének javarésze már* leszámolt s nekünk nincs okunk arra, hogy az államosítás elmaradását valami keservesen megsirassuk, mert hiszen magas intelligencziáju és türhetlen hazafiságu iskolaszékünk vezetése mellett mivel sincsenek iskoláink kevésbbé jobb kezekben, mintha^ iskoláinkat maga az állam adoptálná. Ám de az államosítás elmaradásával hatványozottan áll c r. az államsegély igénybevételének szükségessége s az államnak iskoláink iránt való kötelezettsége. Ne késsünk az államsegély igénybe vételére a szükséges lépéseket megtenni, melyre utat nyitott a városnak az öt per- czentes iskolai pótadó megszavazása. Vessünk számot ideje korán azzal, hogy elemi községi iskoláinknak nívón tartása czéljából mire van még szükségünk s lelkiismeretes mérlegelés után keressük meg -már most a közoktatásügyi kormányt a még mutatkozó hiányok pótlására, hogy a jövő iskolai év készületlenül ne találjon bennünket, mint talált a jelenlegi. S mindenekelőtt haladéktalanul gondoskodjunk egy megfelelő, minden tanügyi s egészségügyi követelményeknek megfelelő iskolaépületről, mert a jelenlegi iskolaépületeink nemcsak nem megfelelőek, nemcsak rosszak, hanem kritikán aluliak. Csodálatos dolog, hogy amig nem épen felesleges becsvágyból aggódó gonddal őrködtünk a városunkban megszálló idegenek kényelméről s nem rettentünk vissza a városi nagyszállónak horribilis pénzbe kerülő restaurácziójától, épen oly nagy közönynyel voltunk és vagyunk iskolaépületeink iránt, melyekben ezer és ezer veszély leskelődött és leskelődik édes véreinkre, gyermekeinkre. Midőn egy minden oldalról könnyen megközelíthető központi iskola felépítésének szükségességét hangsúlyozzuk, nem egy palotaszeré épületre gondolunk, mely hatalmas arányaival imponáljon s melynek építése túlhaladná anyagi erőnket, mint inkább egy kényelmes, levegős, a hygie- nikus követelményeknek megfelelő s elrendezésében kitűnő épületre, minőt kisebb városokban, sőt mezővárosokban is igen megnyerő külsővel nem ritkán láthatunk, melynek homlokzatán szerényen húzódik meg e felirat: Állami iskola. A képviselőtestületet meg legkevébbé sem aggaszsza az, hogy nincs fedezet. Kellő pénzügyi művelettel s főleg azon irányelvvel, hogy ne minden alkotást a A „Nagybánya“ tárczája. Úti rajzok. ni. Két napot töltöttem Zürichben, Európa egyik legszebb, legregényesebb fekvésű városában, a mely a hasonnevű tó egyik sarkát félkörben zárja körül. Nincs talán pontja Svájcznak, melyhez régibb emlékek fűződnének, mint ehez, hol már az ősember is lakott; alig van hely Európában, melyen annyi ősi, természetszerűleg megvédett lakóhely maradványokat találnánk, mind itt; czölöpépitményei, a primitiv ember ezen ősi fészke világhírűvé tették. A város nevezetességeinek tanulmányozása közben lépten nyomon Zwingli Ulriknak, a nagy reformátornak emlékére akadunk; ott él az ő szelleme a hegyoldal egyik magaslatán emelkedő Grossmünsterben, egy, a XI. században épült román ízlésű templomban, hol először lépett szószékre s honnét uj evangéliumának tanait hirdette ki. A város szivét átszelő Limmát folyó partján emelkedik a szent Péter templom, melynek hosszú időn át Lavater János, a város nagynevű szülöttje volt lelki pásztora. Zürich régi templomai közül igen érdekes még a bazilika stílusban épült római katholikus Liebfrauenkirche s építkezési modora éles ellentétet képez a rideg zwingliánus templomokkal. Zürichnek iparát, sajnos nem tanulmányoz- j hattam az idő rövidsége miatt; pedig erről igen részletes tájékozással szolgál az iparmuzeuma. Faipara, vászon- és selyemszövészete, üvegfestészete és keramikája tanúságot tesz iparának fejlettségéről. E helyett azonban megtekintettem a svájezi nemzeti múzeum gazdag gyűjteményeit. Hatalmas épülete különböző korszakok stílusait egyesíti magában; történelmi és chronológiai sorrendben látható itt Svájcz kultúrtörténeti fejlődése ; összehordtak ide mindent, a czölöpépit- kezés kezdetleges formáitól kezdve, a műipar legmagasabb fokáig, a történelem előtti korszaknak az ó-és középkori ásatások eredményeit; mindezt könnyen áttekinthető és tanulságos rendszerben bemutatva. Különösen érdekesek az egyes korszakokból vett és korhű bútorzattal berendezett szobák, mindmegannyi egy-egy történelmi nevezetességű kolostor utánzata. Á város monumentális épületei közt kiemelendőnek tartom Semper Gottfried tervei szerint három millió frank költséggel épült világhírű Polytechnikumot s a ! Pestalozzianumot. Ez utóbbi Pestalozzinak, a nagy emberbarátnak, a népnevelés nagy apostolának emlékére épült tanszermúzeum. Látható emlékét őrzi még a Bahnhofstrasseban álló, a maga nemében és egyszerűségében megható érezszobra. Magas gránit talapzaton emelkedik a nyájas öreg úr életnagyságu alakja, melyhez kétoldalt egy fiú- és egy leánygyermek szelíden simul, kik most is a mester ajkán csüngnek, várva a lelket és kedélyt nemesitő meséket. A sok élvezetet és tanulságot nyújtó látnivalókat és a város szépségeit nem győztem ily rövid idő alatt részletesebben megtekinteni. Svájezi tartózkodásom alatt azt a benyomást nyertem, hogy mindenütt a jólét és gazdagság jelei mutatkoztak ; ezen maroknyi népet nemcsak a szabadság szeretete, hanem a szorgalom és munka becsülése, a tudomány és művészet iránti kiváló érzéke és különösen az emberszeretet hatalmas nyilvánulásai tették nagygyá és gazdaggá. A vagyon fegyvert kovácsolt, a fegyver győzelmet hozott s a győzelem függetlenséget. Ezen emlékekkel betelten ültem ismét vonatra, utamat Innsbruck felé folytatandó. Gyors egymásutánban következő alagutak és óriási viaduktokon át egyre szűkülő völgytorokban szédítő magasságban emelkedett vonatunk, mig végre az Inn völgyébe jutva, 26 órai ut után érkeztem meg késő este Tirolnak eme gyönyörű fekvésű fővárosába. Másnap reggel, vasárnap lévén, megszólaltak a sok tornyu város harangjai; az utczák megélénkültek s ünneplő ruhákba öltözve vonultak az emberek a templomokba. Egy nagyobb csoporthoz szegődve én is beléptem Innsbruck leghíresebb templomába, az udvari francziskánus templomba, hol meglepő látvány tárult szemeim elé. A renaissance stilü épületek kellemes derűje ömlik el a templomban, ellentétben a gothikus stil komor hangulatával; vörös márványoszlopokon nyugszik az egész belső szerkezet s az oszlopok között hires történelmi alakok művészi érezszobrai állanak közvetlen egymásutánban. A templom dísze Miksa császárnak carrarai már-
