Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 1-19. szám)

1903-04-16 / 10. szám

t NAGYBÁNYA 3 Nagylelkű adományok. Harácsek László pénzügyi főtanácsos és Lovrich Gusztávné szül. Harácsek Emma édesatyjuk: néhai Harácsek József emlékezetére a nagy­bányai jótékony nőegyesületnek 400 ko­ronát, a nagybányai kereskedő ifjak kö­rének Almer Károly elnök kezeihez szin­tén 400 koronát adományoztak. A gyer­meki kegyeletnek e megható s felemelő megnyilatkozása nem szorul ami magasz- talásunkra, önmagát dicséri. Értesülésünk szerint a kereskedő ifjak köre e nagy­lelkű adományból kórházi alapot akar lé­tesíteni. Talán inkább megfelelne a nemes- szivü adományozók intencziójának, ha annak kamataiból állás nélkül levő segéde­ket segélyeznének, mert ha a segéd be­teg s állásban van, gyógyköltségeit a kér. betegsegélyző pénztár, ha pedig állásnél- kül van, akkor a gyógyköltségeket az orsz. betegápolási alap amúgy is fedezi. Művészi élet Hosszúíaluban. Talán kevesen tudják, hogy a kies fekvésű Hosszúfaluban, Teleki László Gyula gróf ősi kastélyában oly művészi élet folyik, melyet a nagyobb városok legelőke­lőbb társasága is méltán megirigyelhetne. A nemes gróf ugyanis egyike a legvirtuózabb he­gedűművészeknek s hogy a zeneművészet iránt érzett nemes szenvedélyét kielégíthesse, időnkint összegyűjti kastélyában a közeli s távoli vidék legkitűnőbb művészeit s akkor napokon át csak Euterpe múzsájának áldoznak. Igazi ünnepnapjai ezek a grófi kastélynak. A napokban ismét több kiváló művészt látott a nemes gróf vendégül. Ott voltak: Schönherr Sándor Nagybányáról, Farkas János zenetanár Kolozsvárról, Gerstman Ödön zenetanár Désről, kikhez a grófi udvar mű­vészi képzettségű zongoratanárnője csatlakozott. A gróffal együtt ötön voltak, igy Godard, Gold- mark, Volksmann, Saint Saens, Schumannak stb. nemcsak kvartettjeit, hanem kvintettjeit is előadhatták. Az első hegedűt Teleki László Gyula gróf, a másod hegedűt Schönherr Sándor, a violát Farkas János, a csellót Gerstman Ödön játszotta, mig a kvintetteknél a zenetanárnő zon­gorán játszott. Rövid megszakításokkal napokon át folyt a játék s a kiváló művészi magaslaton álló előadásokon Teleki László Gyuláné grófné, Wesselényi báró, Teleki Géza, Teleki Pál, Teleki Jenő grófok és Szilágyi jószágkormányzó fele­ségével voltak jelen. Megemlítjük, hogy a gróf nagyatyja: Teleki Miksa gróf szintén virtuóz hegedüjátszó volt s a gróf tőle öröklötté művészi hajlamait. A gör. kath. papválasztás. Szatmárvármegye közigazgatási bizottságának a nagybányai gör. kath. papválasztás ügyében hozott ismert hatá­rozata ellen, melyben Hozás János lelkész meg­választását megerősíti, Km. Pap Sándor v. kép­viselő is felebbezett. Az összes iratokat a városi tanács a közigazgatási bizottság utján végleges döntésre már felterjesztette. A tiltakozó népgyülés peticziója. A katonai javaslatok ellen városunkban megtartott tilta­kozó népgyülésnek a képviselőházhoz intézendő feliratát e hét végén fogják felterjeszteni L. Bay Lajos orszgy. képviselőnkhöz, ki azt illetékes helyére juttatja. A kamara uj tanácsosa. A debreczeni keres­kedelmi s iparkamara kültagjainak megválasztása alkalmával a nagybányai kerület iparos tagjai tanácsosnak : Kapás Mihályt, póttagnak Jancso- vits Józsefet; a kereskedők tanácsosnak: Molnár Mihályt, póttagnak: Glaviczky Károlyt válasz­tották meg. A kamara most Molnár Mihály halálával megüresedett tanácsosi állásra Gla­viczky Károly póttagot hívta be. Aprilis 11. Ez a nap arra volt hivatva, hogy elvegye a márczius 15-iki ünneplésnek fé­nyét, ragyogását s csodásán lelkesítő hatását. Legkevésbbé sem sikerült azonban ez a törek­vés, mert paragrafusokkal nemzeti ünnepet kreálni, mely teljesen hidegen hagyja a nemzet hazafias érzelmeit, szinte lehetetlen vállalkozás. Az idén április 11-ike épen nagyszombatra esvén, 1903. április 16. _____________ há rom-négy hivatalos lobogó hirdette csupán városunkban április 11-ét, a 48-iki törvények szentesítésének napját. Ezt pedig nemzeti ünnep­nek nevezni alig lehet. Fényes esküvő. Prihradny Kálmán, a zsibó- nagybányai vasút mérnöke f. hó 14-én lépett házasságra Stoll Gábor kir. közjegyző bájos leányával: Edithtel. A polgári házasságkötés dél­után hat órakor történt meg az anyakönyvi hiva­talban, hova a szakadó eső daczára igen díszes és fényes nászmenet kisérte föl a fiatal párt. A nászmenetet Stoll László és Károly vezették; ő utánuk jöttek Szabó Adolf erdőigazgató, dr. Herezinger Ferencz főorvos, dr. Prihradny Miklós, a vőlegény testvére, Maiéter Ernő, Szabó Pisti; majd a vőlegény atyja: Prihradny Oszkár volt lőcsei közjegyző, földbirtokos, Girsik János- néval; Prihradny Elek vezérkari százados dr. Gámán Bélánéval; Stall Béla Szabó Adolfné- val; az örömszülők: Stoll Gábor és felesége; végül a fehér selyembe öltözött, fehér fátyolos menyasszonyt testvére: Stoll Tibor vezette. A polgári házasság megkötése után, mely a nász­meneten kívül igen nagyszámú előkelő hölgy­közönség jelenlétében ment végbe, Virág Lajos anyakönyvvezető magasan szárnyaló, megható beszédet intézett az uj párhoz. Az uj párt egy- házilag a szülői háznál Szőke Béla h. plébános áldotta meg, ki gyönyörű szavakban fejtegette a házastársak egymás iránti kötelességeit s fejezte ki szerencsekivánatait. A házasságkötést lukullusi lakoma követte, melyen a fent elősoroltakon kí­vül Szőke Béla és Révész János lelkészek vettek részt. A lakoma alatt az uj pár boldogságára Szőke Béla, Prihradny Oszkár, dr. Gámán Béla, Stoll Gábor és Révész János emeltek poharat. Uj függetlenségi lap. A ^Szatmári Hírlap« czimü politikai napilap, mely Harsányt Sándor szerkesztésében ezideig mint pártonkivüli lap jelent meg rendkívül élénk, változatos tartalom­mal, husvét első napjától kezdve a szatmári függetlenségi és 48-as pártnak lett közlönye. A lap élén Bartha Kálmán mint főszerkesztő, Uray Géza mint lapvezér és Harsányt Sándor mint felelős szerkesztő állanak, kiknek nevei elég garancziát nyújtanak arra nézve, hogy a »Szat­mári Hírlap egyik előkelő harczosa lesz a függetlenségi eszméknek. Egyházkerületi gyűlés. Kiss Áron debreczeni ev. ref. püspök a tavaszi egyházkerületi gyűlést május hó 18-ik s következő napjaira hívta össze Debreczenbe. Az egyházkerületi gyűlés napirend­jén a következő fontosabb tárgyak állanak: a zsinati törvénytervezet; a közép- és népiskolai rendtartás s az egyházmegyék jelentései. Május 18-án a tanitóképezdészek nagy hangversenyt rendeznek. Tábori tüzérség Szatmáron. Szatmáron mozga­lom indult meg, hogy a város tábori tüzérséget kapjon. Az irányadó köröknél nagy jóakarattal találkozott a város kérelme s mint levelezőnk írja, a vegyes bizottságinál- szemlét is tartott azon terület fölött, melyet a város gyakorlótérül a tüzérségnek felajánlott. Szatmárinak legközelebb tehát tábori tüzérsége is lesz. Megerősített szabályrendelet. A m. kir. belügy­miniszter f. évi 14.324 sz. leiratával a nagybányai városi muzeum szervezete és igazgatásáról al­kotott szabályrendeletet jóváhagyta. Itt említjük meg, hogy a muzeum ügyében Írott felhívásunk­nak már is igen szép eredménye van. A muzeum gyűjteménye számtalan értékes és ritka tárgygyal gyarapodott, melyeket tulajdonosaik a legkész­ségesebben bocsátottak a muzeum rendelke­zésére. Kláricza és Palkó. Ezt a két nevet bizonyára imáiba foglalta az a két elesett, Ínséggel küzdő bányászcsalád, kiknek húsvéti ünnepét a jó Klá­ricza és Palkó ugyancsak boldoggá tették. Meg­takarított havi pénzecskéjükből 10 — 10 koronát küldöttek Kádár Antal dr. kincstári orvosnak, hogy ez összeget a két legszegényebb, munka- képtelen bányászcsaládnak adja husvét ünnepére. Kláricza és Palkó dr. Nagy Emil fővárosi fog­orvos gyermekei s unokái a mi örökké vidám kedélyű Nagy Gyuri bátyánknak, ki e sorok ol­vasásakor bizonyára nagyapai büszkeséggel gon­dol az ő aranyos szivii unokáira. Szatmár uj közigazgatási tanácsosa. Szat- márról táviratozzák lapunknak, hogy köz- igazgatási tanácsosnak rendkívül heves választás utján Bartha Kálmánnal szem­ben Raáb Sándor eddigi közgyámot válasz­tották meg. Dalestély a Kaszinóban. Husvét másodnapján a dalegyesület tagilletményes dalestélyt rendezett a Kaszinó-termeiben. A műsor igen változatosan volt összeállítva s nagy műélvezettel kecsegtetett; sajnálattal konstatáljuk azonban, hogy e dales­télyt is utolérte a kaszinói estélyek hagyományos végzete. Hogy sablonosán fejezzük ki magunkat: csekély, de igen előkelő közönség volt jelen. Pedig a dalegyesület, mely önzetlen törekvéssel s lángoló szeretettel szolgálja városunkban a zene kultuszát, nagyobb pártolást érdemelt volna. A műsor első száma Them Károly Dalünnepe volt, melyet a dalegyesület a nála már meg­szokott precizitással adott elő élénk tetszést aratva. Majd Káldy Gyulának Kwrucz bordal-ht mutatták be. Ez is igen tetszett s az előadást zajosan megtapsolták. Glanzer Gyula tartott ezután felolvasást »A mi hibáinkról« czimen. Szellemes ötletességgel karrikirozta, maró szatí­rával ostorozta a társadalom hibáit s érdekes előadásával mindvégig lekötötte a figyelmet. Zajos derültséget keltett Szentirmay Elemér: »Léni meg a három Béni« humoros magán­kara, melyet Rácz Anna kisért művészi harmo­nium játékával. Az előadást Horváth Ákos »Farsangi dalegyvelege« zárta be, melyet nagy virtuozitással adtak elő. Programon kívül Kall­mann József énekelte Robaudinak «Alia stella confidente« czimü olasz románczát Rácz Anna harmonium kísérete mellett. Igen szép bariton hangja van s képzett énekes, de a felsőbb regiszterekben úgy tetszett, mintha túlságosan megkellett volna magát erőltetnie, a mi szóló énekesnél az előadás rovására megy. Az erköl­csileg fényesen sikerült dalestély rendezéséért méltó elismerés illeti Muzsik Jakab karmestert, ki fáradságot nem ismerő buzgalommal, nagy ügyszeretettel sikerről-sikerre vezeti fiatal dal­egyesületünket. A jegy megváltásánál felülfizet­tek: Gáli tanár 1 K., Nagy Jenő 1 K., L. Bay Lajos 1 K. és dr. Kádár Antal 2 koronát. Az előadást csakhamar táncz követte, mely a reg­geli órákig tartott. Jelen voltak: Bertalan Mik- lósné, Beregszászy Kálmánná, Grünwald, Bélá- né, Gellert, Béláné, Kádár Antalné, Kunay Edéné, Káplány Ántalné, Makrgy Mihályné, Oblatek Béláné, Póschné szül. Ölberg Lujza, Várady Gyuláné, Bányay Ida, Bertalan Tériké, Bertalan Mariska, Gellert Aranka, Kunay Anna, Kádár Ilonka, Oblatek Juczi, Oblatek Sári, Oblatek Etelka, Rácz Anna, Várady Giza, Várady Ilonka, Várady Erzsiké. Erdővizsgálat. Reviczky Albert miniszteri erdőtanácsos két heten át megvizsgálta a nagy­bányai, láposbányai, fernezelyi, horgospataki és tőkési kincstári erdők kezelését s a vizsgálat befejeztével a legteljesebb elismerésének adott kifejezést. Az erdőtanácsos hivatalos körútja ál- kalmával épen Feketepatakon volt, midőn a Károlyi Lajos gróf stomfai uradalmából telepí­tés végett küldött szarvasok megérkeztek. A szarvasokat a Francziska-völgyben levő hatvan holdnyi bekerített vadaskertben bocsátották sza­badon. A szabadon bocsátás szerfölött érdekes látványt nyújtott, melynek főleg erdészekből nagy nézőközönsége volt. A tizenkilencz napig tartó szállítás alkalmával két szarvas pusztult el. Megjöttek a gólyák. Az idén szokatlanul ké­sőn érkeznek vissza vándormadaraink. Tavaly már márczius első napjaiban itt voltak a villás fecskék s ma már ápril 16-át Írunk s még min­dig nem jöttek meg. A gólyák azonban megérkez­tek. Nagyszombaton délelőtt egy nagy csapat gólya vonult el városunk fölött hangos kelepe­léssel s ékalakjában nyilsebesen repültek az Alföld délibábos rónái felé. A gólyacsapat vonu­lásának nagy nézőközönsége volt. Halálozások. Kapusinszky János nyug. m. kir. adó­tárnok f. hó 11-én életének 78-ik évében elhunyt. A boldogultat husvét másodnapján d. e. 11 órakor temet­ték nagy részvét mellett. - Frideli Mária a városi kórházban elhunyt 78 éves korában, végelgyengülésben. gf® SLraö Lr úgyszintén mindennemű arany- és ezüstnemüek a leg­:r=r: jutányosabb árak mellett kaphatók == REZSŐ 'GYULA órás- és ékszerész-üzletében Nagybányán, Főtér.J^g^2X^!iytá;iyos

Next

/
Oldalképek
Tartalom