Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 1-19. szám)
1903-04-09 / 9. szám
X. évfolyam. > 1003. április laó 0. 0-xls. szám TÁHSA33A31.MI XDS SZÉFIROBALMI HETILAP. •" Fete Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 6-8 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség: Erdélyi-ut 22. szám. — Kiadóhivatal: llid-utcza (Bay-ház), hol mindennemű hirdetések fölvétetnek. Az előfizetési pénzek Morvay és Undy kiadókhoz küldendők. Nagyhét. Valóban az. Mióta e világ fennáll, egy hét alatt annyi nem történt, mint ezen a héten. Beleszédül az ember, ha le akar szállani e hét történetének mélységeibe. Mily‘tömege az eseményeknek! Mily változatossága a történeteknek! S mily világot átformáló erő-nyilvánulása az isteni mindenhatóságnak! De mindezt csak a hivő ember képes megérteni s egész jelentőségében átérezni. Diadalmenettel kezdődik a hét. Az a virágvasárnapi, hozsánnával üdvözölt királyi felvonulás kétségtelenül nagy esemény volt akkor Jerusálemben. De igazi értelmét a Megváltón kívül senki sem tudta. Még a hozzá legközelebb álló hívek, a tanítványok sem. A tömeg pedig, a felséges nép nem látott benne egyebet egy mozgalmas tüntetésnél. Ünnepelték a hires prófétát, az édesszavu Mestert, a csodatévő Doktort, — az Embert. S ötödnapra ugyanaz a tömeg gyáván elnézi, sőt követeli, hogy halálra ítéljék minapi ünneplése tárgyát. Még a hívek is tehetetlenül, hitökben ingadozva nézik a felséges áldozatot. A hatalmas és mégis szánalmasan gyáva helytartó is csak embert lát a vádlottban. Embert, a kit ártatlannak talál, mégis elitéi. Nemde, borzasztó példája a pogány igazságszolgáltatásnak? És ime, előttünk ismét egy menet. Gyászmenetnek tartották akkor; ma már ez is diadalmenet. Még igazabban, mint ama virágvasárnapi. Az utat nem borítja ugyan zöld lomb s virág; leteritett felső ruhák nem fedik el a kemény rögöket. A menet hősének egyedüli ékessége egy utszéli tövisből font koszorú. Hozsánna helyett gúny, szitok kiséri. Kik a minap leborultak előtte, most megpökdösik — az embert. Hanem azért ez mégis diadalmenet. Mikor már ott függ a megátkozott fán az élettelen test: akkor ösmeri fel benne Isten fiát egy durva katona, egy pogány római. Ez volt az első igaz hivő. Álljunk itt meg s tegyük fel a kérdést: tudnánk, ösmernénk-é ez eseményeket, ha a Megváltó élete ily emberi módon — bár embertelen kegyetlenséggel s égrekiáító igazságtalansággal — végképen be lett volna fejezve a megfeszítéssel? Azt hiszem, a mai kor embere előtt ösmeretlen volna az egész tragédia. Meg vagyok győződve róla, hogy az emberiség története meg sem emlékeznék a názáreti ács fiáról, ki oly szentül élt, bölcsen tanított és oly rút halált halt. S az a 400 millió keresztyén, ki ma Krisztust vallja urának, Idvezitőjének: más hitet vallana, más vallást követne. Mert, édes Istenem, olyan mindennapi lett volna az a szomorú történet: hogy száz esztendő múlva senki sem beszélt volna róla. Ha ama Nagypéntek után nem derült volna fel Husvét hajnala! De felderült. A ki meghalt és elte- mettetett mint ember: feltámadott mint Istennek örök Fia. Hogy az volt: bizonyítja feltámadása. S hogy valóban feltámadott : bizonyság erre az e földön tizen- kilencz évszázad óta élt keresztyénség sok-sok ezer milliója. Csudálatos történet: de történet. Ha szemünk láttára támadt volna fel az élet ama Fejedelme: akkor sem lehetnénk jobban meggyőződve arról, hogy feltámadott. Az Ur feltámadásán, mint tényen épült fel a keresztyén egyház. Hazugságon épült volna s állana fenn ma is? Ennél lehetetlenebbet kérdezni sem lehet. Amaz első Husvét reggelén indult az Ur harmadik aiadalutjára. Ez utón már csak azok követték, kik Isten Fiát ös- merték fel Benne. Azok követik ma is. A földön élő emberiség negyedrésze vesz részt ma e menetben. S e diadalmenet tart mindaddig, mig a földön élő utolsó ember is csatlakozik hozzá, as ez idő eljő. Az isteni Gondviselésnek az emberiség történetében nyilvánuló megmásíthatatlan következetessége hozza ezt magával. Husvét reggelével kezdődik a keresztyén világ hitének története. Ezt a reggelt pedig a Nagyhét készítette elő. Azért mondám, hogy a mióta e világ fennáll, egy hét alatt annyi nem történt, mint ezen a héten. 8e. A „Nagybánya“ tárczája. Heine „Dalok Könyvé-“bői. i. Szerették egymást büszke daczczal S hallgattak mind a ketten; Úgy nézték egymást mint ellenség, Hogy szivük megrepedjen. S aztán csak néha látták egymást Édes bús álmaikban, Nem is sejtették sorsukat, hogy Pihennek lenn a sírban! II. Álmomban újra láttalak S bámultam képedet. A kedves arcz egyszerre csak Megmozdult, éledett. Ajkad felett csoda-bájos Mosolygás ragyogott; De szemedben a fájdalom Könyárja csillogott. Hő könyek árja fedi el Nekem is arczomat: Mert nem tudom elhinni, hogy Örökre veszve vagy ! III. Élt egy öreg király, Szive üres volt, ősz volt a feje - Szegény öreg király! Gyönyörű fiatal volt a neje. Volt egy apródja is, Vidám kedélyű, szép szőke hajú ; A szép királynőnek Uszályát vivé az apród fiú. Tudod a régi dalt ? Oly búsan hangzik, olyan édesen . . . Meg kellett halniok: Szerették egymást nagyon, végtelen! Szentesi Lajos. M Első szerelem.- Catulle Mendes regéje. I. Egyszer álmadozásom közben egy alak jelent meg előttem; kiterjesztett szárnyaival báliasan, fehér mousselinbe öltözött nőhöz hasonlított; azonnal fölismertem, hogy angyal.- Szép angyal! — szóltam — minek köszönhetem a szerencsét, hogy ily késő éjjel fogadhatlak e szobában. Nem érzed-e itt a bűn bóditó illatát ? Pedig ettől meg kellene óvnod orrocskádat, mely hozzá van szokva a végtelen azúrba fölszálló füstjéhez ama tömjéntartóknak, melyeket tizenegyezer szűz kacsója himbál. Az Istenért, ne közelíts Íróasztalomhoz; még meglátnád valamelyik szép leány arczképét és ügyelj, ne keress könyvtáramban istenes könyvet; nem találsz ott egyebet fájó daloknál, szomorú költeményeknél, miket mosolyogva, és bolondos elbeszéléseknél, miket fájó borongással olvasok.- Ne fáradozzál tanácsosztogatással. Mikor én vagy a hozzám hasonlók megjelennek az embernek, jól tudják, mit kell tenniök. Ne törődj azzal se, hogy megtudd, minek köszönheted látogatásomat. Mi mindenhatók vagyunk; gyakran megengedjük magunknak a szeszélyt, hogy azokat fogadjuk kegyeinkbe, kik könyörü- letességünkre legkevésbbé méltók. E szavakhoz tartva magam, egy kukkot sem szóltam, nem érezve magamban elég erőt és bátorságot a vitatkozásra olyan tüneménynyel, mely annyira hasonlított fiatal nőhöz. — Megkérdezni jöttem, — folytatá az angyal — eljösz-e velem a mennyországba, mindjárt, mellőzve a meghalás és temetés hiábavaló formalitásait? Képzelhetitek, hogy ez az ajánlat a lehető legkellemesebb volt. Teljes életemben forrón vágytam látni az ég fenséges ragyogását. — Menjünk azonnal! kiáltottam. Alig hogy kimondtam e szókat, a félig megnyílt szobatetőn át léggömb alakú rózsafelhő szállt alá; csolnaka - két ember bátran belefért - sugárrácsozattal volt körülvéve. A mikor beszálltunk már: — Bocsássátok el! szólt az angyal láthatatlan szolgáinak és mi szédítő sebességgel rohantunk tova a kék végtelenben, az éj sötétjében ! II. A mikor eltűntek a messze homályban az emberi lakások s maguk a hegyek is lapályokká változtak, igy szóltam: — Szép angyal, mondd csak, olyan nagyszerű az a paradicsom, minőnek előttünk álmaink festik ? Oh égi vezetőm!
