Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 1-19. szám)
1903-06-11 / 18. szám
TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Elöíiietési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy sssin- ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 6 — 8 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség: Erdélyi-ut 22. szám. — Kiadóhivatal: Hid-utczá (Bay-ház), hol mindennemű hirdetések fölvétetnek. Az előfizetési pénzek Morvay és Undy kiadókhoz küldendők.---------- ' * ' Tűz oltó ügyünk. Junius 10. A város képviselőtestülete ma tartott közgyűlésében tűzoltó főparancsnokká Ember Eleket választotta meg. E szerencsés választását a képviselőtestületnek, ismerve a megválasztott képességeit, agilitását s ritka egyéni kvalitásait, mi fordulópontnak tartjuk tűzoltóságunk történetében. Nagy feladat vár az uj főparancsnokra, de mi erősen hisszük, hogy sikerül majd legyőznie az elébe tornyosuló nehézségeket s erősen hisz- szük, hogy városunk közönsége minden rendelkezésre álló eszközzel támogatni fogja az uj főparancsnokot, hogy tűzrendészetünknek régóta vajúdó ügye végre valahára gyökeresen, a vagyonbiztonságra nézve megnyugtatóan megoldassák. Az uj főparancsnok felkérésünkre tűzoltóügyünkről az alábbi czikket bocsátotta rendelkezésünkre, melyben nagy vonásokban vázolja, hogy miképen véli a tűzrendészet kérdésének végleges és sikeres megoldását: Alig lehet valami aktuálisabb és közérdekből nagyobb fontossággal biró dologgal foglalkozni, mint városunk tűzrendészetével. Tudja, belátja azt ma már mindenki, hogy e kérdésben végre is erélyes intézkedés szükséges, mert nem elég a puszta jóakarat, különféle jótanács és kísérletezés, de nyújtani kell már valamit, ami a lakosság vagyonbiztonságát és nyugalmát a város által hozott áldozat arányában biztosítsa. Kell, hogy viszonyaink és a lehetőség szerint a tűzvédelmet oda fejlesszük, hogy az összehasonlítást kiállhassuk más hozzánk hasonló városokkal. S erre nézve mindenekelőtt a tűzoltói szabályrendelet gyökeres módosítása szükséges. A „Nagybánya“ tározója. Zászlóosztás. Irta : Révai Károly. A kit nem untat ez a kis beszéd, Reám hallgasson, mondok egy mesét; Nem sárkányokról, tüzszemü kígyókról, Minőket dajkák mondanak el olykor Kis gyermekeknek, csöndes estvelen, Mikor az anyjok nincs jelen. Az én mesémet föltalálhatod, Ha a történet lapját forgatod. Figyeljetek hát mit mond e mese, Szó sárkányokról nem lesz semmise. A menyországnak tündércsarnokában Már együtt voltak mind az angyalok; A trón körül — a szent papok sorában A tisztalelkü kicsinyek, nagyok. Az Urnák trónja gyémántfényben ege, A menyországnak minden ékessége, Pompája ott volt, — szem nem látta kincs, Mennyi a földön együttvéve sincs! A drága gyöngyök, türkiz és opál, Aranykeretben áll; Rejtett zugai az ég csarnokának Sokat és behatóan foglalkoztam már vagy egy évtized óta a tűzoltói kérdésnek viszonyainkhoz mért megoldásával, sőt nézeteimet és terveimet, az utóbbi napokban Budapesten járva, megvitattam a székesfővárosi tűzoltóság főparancsnokával és tisztikarával, kik nagy elégtételemre, nem csak hogy nézetemet osztották, de annak keresztülvitelére is készséggel ajánlották fel támogatásukat. E czikk keretében bővebb részletekbe bocsátkozni nem czélom, csupán reá kívánok mutatni némely dolgokra, amelyeket megvalósítanunk kell, ha a kitűzött czélt elérni akarjuk. A csupán önkéntes alapon szervezett tűzvédelem, amilyen nemes és ideális, épp olyan czélszeriitlen és költséges. Ezt bizonyítja már azon körülmény is, hogy ma már nincs egyetlen valamire való város, mely csak önkéntes tűzoltóságára merne támaszkodni. Ezt igazolja önkéntes tűzoltóságunk múltja is, amikor igazán mintaszerű, lelkes és áldozatkész önkéntes tűzoltócsapatunk kénytelen volt feloszlani csak azért, mert ilyen szervezettel a város tűzbiztonságáért kellő felelősséget nem mert vállalni az akkori parancsnokság vagy legalább is jó lelkiismerettel, nem. Hol van azonban ma már az akkori lelkesedés? Határozott meggyőződéssel állíthatom tehát, hogy a csupán önkéntes alapon szervezett tűzoltóság viszonyainknak meg nem felel s egyedüli czélhoz vezető mód a kötelezett tűzoltói rendszer, mely papiroson már évek óta fenn áll, csakhogy az erre vonatkozó szabályrendelet, mint említettem, bizonyos módosítások és újításokkal volna pótlandó. Az újítások keretében igen nagy örömii "w tüflg1 it~ unum mbmm—————i———mhmmmbv imm*i irnrwft Mind tulvilági fényt sugározának. Mély csönd! A szellő sem susog És szótlanok az angyalok; Figyelve vár e szép sereg egy jelre, Hogy akkor aztán együtt énekelje Az Ur dicsőségének himnuszát, Mely mindegyiknek keblét járja át. És im fölcseng a jel S a szent sereg figyel. Az Ur közéig káprázatos lakából S fölharsan erre a szentek sorából Az énekeknek éneke, A legmagasztosabb zene ! Az Urnák jobbján áll az Istenember, Kinek a teste telve sebhelyekkel S a Szűzanya a trónnak lépcsején, Mirtuszvirágból koszorú fején. A dal végső hulláma elsimul És szól az Ur: — A földön élő népek, nemzetek Egy kérelemmel hozzám jöttének ; Uj jelvényt kérnek, mely fennen lobogjon S láttára szivök hangosan dobogjon; Hogy az legyen, mi összetartsa őket És megragadja a kételkedőket; Hogy abban lássa a hazát a nép, Az anyaföldet, melyen születők ! Zászlót kívánnak! .... Megadom nekik! mel látnánk egy lelkes önkéntes csapat alakulását is, de csak úgy, ha az feltétlenül a városi tűzoltó parancsnokság rendelkezése alatt állana. Nem akarok távolról sem szemrehányást tenni az eddigi ügybuzgó vezetés és rendszer ellen, hisz magam is élénk részese voltam minden tűzoltó ügynek, sőt elismerésem fejezem ki mindazoknak, kik a legjobb akarattal s lelkiismerettel teljesítették fontos hivatásukat; belátom, nem rajtok múlott, hogy többet nem tehettek. Mindazonáltal, közügyről lévén szó, itt meg nem állapodhatunk, többet, jobbat kíván mindenki s e város minden polgára lelkesen törekszik egy kellő tűzvédelmi rendszer felé, kell tehát, hogy abban alapos átszervezés történjék. Nagybánya város a saját pénztárából évente ezer koronát áldoz tűzoltói czé- lokra, pedig a város maga is csak olyan „háztulajdonos“, ha többszörös is, mint bármelyikünk s mégis azt látjuk, hogy a város adományán kívül alig pár korona büntetéspénz az, mi e czélra befolyt. Hol vannak a többi háziurak? Az ő házaik talán nem oly becsesek és értékesek? Igazságos-e avagy méltányos-e az, hogy mindannyiunk vagyonát a város amúgy is agyonterhelt pénztárának rovására védelmezzük? Nem! Ez az állapot amilyen méltánytalan, épp oly tarthatatlan is! Nézzünk csak körül a főtéren, hol kilencztized része a magas épületeknek magánosoké, sok azokból a jövedelmező bérház, de senki sem áldoz egy fillért sem tűzoltásra! Pedig tessék csak jól szemügyre venni főterünket, hány magas épület áll ma is a régi módi kettős (emeletes) fa-fedéllel, mindenik már külön-küA szivárványnak bájos színeit, Mely eddig a meny boltját diszité — Elosztom, — legyen minden nemzeté! És most tehát, Nyissátok föl az égnek ajtaját! Hadd jöjjenek a mindenek Urához Letérdepelni trónom zsámolyához ! . . . Es jöttek sorban mind a nemzetek, A boldogságtól a szivök remeg; Egy édes vágya van mindannyinak, Midőn a trónnál térdre hullanak. Es a szivárvány bájos színeit A végtelen Bölcs kiosztó nekik. De im egy lányka hófehérben, Emésztő lánggal szép szemében, Fején babérral, arezán égi tűzzel, Vetélkedve a legszebb földi szűzzel, Mély fájdalommal néz a Szűzanyára És ily panaszszó jön az ajakára :- Nekem, ki jöttem nemzetem nevében, Mig élek, soha ne legyen reményem Zászlót ragadni ? Mely csak a miénk! S mely honszerelmet varázsol belénk! O, az én árva, szegény nemzetem Más nemzetek közt megvetett legyen ? És szól az Ur : — Ki vagy ? — Hungária ! Adj nekünk zászlót Ég és Föld Ura! — S a többi népek egyik követe,
