Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 1-19. szám)
1903-06-04 / 17. szám
X. évfolyam. 1908. június laó 4, __ 17-ite. szám. TÁRSADALMI XDJS S25ÉPIBLOÖAIjMI HETILAP. Hlüfiaetésl árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 6 — 8 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség: Erdélyi-ut 22. szám. - Kiadóhivatal: Hid-utcza (Bay-ház), hol mindennemű hirdetések fölvétetnek. Az előfizetési pénzek Morvay és Undy kiadókhoz küldendők. Ünnepeljünk! Junius 3. Bontsátok ki a trikolorokat, öltözzetek ünneplőbe és ünnepeljünk! Ünnepeljük szent emlékét ama férfiúnak, ki legideálisabb, legmagasztosabb alakja történelmünknek ; ki az elsők között a legelső a minden áldozatra kész, az imádásig magasztosuló hazaszeretetben; ki minden nemzedéknek örök, dicsőséges példányképe a halált megvető hősies vitézségben; kinek, mert hazáját igazán s mindenekfölött szerette, fejedelmi származása és fejedelmi vagyona daczára csak küzdés, szenvedés, rettenetes csalódás s végül a hontalanság volt osztályrésze; kinek homlokát gloria övezi: a megdicső- ült vértanúk töviskoronájának glóriája! Ünnepeljük a mi jóságos urunknak, felséges fejedelmünknek: II. Rákóczi Fe- rencznek emlékezetét! Szent hamvai idegen földben nyugszanak ; gyáva kornak törpe, udvaroncz lelkei hontalannak, hazaárulónak bélyegezték ; de megdicsőült szelleme itt él közöttünk, mig az erdőkoszoruzta hegyek, virágos völgyek magyar daltól visszhangoznak ; mig magyar szó zeng a délibábos alföldi rónákon; mig magyar lesz a magyar, méltó utódai a századokon át A „Nagybánya“ tárczája. A milói Venusnál. Reszketve léptem a küszöböt által, Az izgalomtól a lelkem beteg, Hogy a kerek föld legszebb asszonyának Szalonjában ma megjelenhetek. Oh asszonyom, e forró meghatottság Ne bántsa meg, sem ez a lámpaláz, — A régi vágy, a hirtelen szerencse S ez a magány mindent megmagyaráz. Mély áhítattal emelem fel önre Szentségtörően tágra nyílt szemem, No azt, hogy önt a ruha teszi széppé, Rá nem foghatja ellensége sem. Alakjáról a szintökéletesség Hő sugárfénye száll ragyogva szét, Karját is tán csak azért hagyta földben, Hogy meg ne kérjék itt fent a kezét. Mért nem születtem márvány Herkulesnek, Most én is itten állhatnék talán, A magánosság századait önnel Mi édes örömest megosztanám. Est ende mikor a Louvret bezárják Odahajolnék: »ha nem zavarom« .... Tudom, letörnék a rnuzeumőrők Nekem is mindjárt mind a két karom! tartó, sokszor vértengerbe fuló nemzeti nagy küzdelmek hőseinek! A kétszázados évforduló meghatóan felemelő, kegyeletes ünnepén alig van oly városa, alig van oly községe a magyar hazának, mely az országos ünnep mellett házitiizhelyén is ünnepléssel ne hódolna a nagy, dicsőséges fejedelem emlékének. Vájjon az ünnepléstől távol maradhatnánk-e mi, kiknek kétszeres okunk van az ünneplésre? Hiszen a nagy idők e mithikus nagy alakja a mi szükebb hazánkból, Szatmárvármegyéből indult el hősi diadalutjára; itt a mi földünkön aratta legszebb győzelmeit s midőn majdnem évtizedes titáni küzdelmek után vér és könytengerbe fűlt az ország, midőn minden elveszett, csak a magyarok Istenébe vetett hit s a jobb jövőben bizó reménység élt már csak a szivekben, a bujdo- sásra induló nagy hontalannak itt a mi földünkön hangzottak el utolsó búcsúszavai a letiport nemzethez. Lelkesülő örömmel adunk hirt arról, hogy a kétszázados évfordulót nemcsak Szatmárvármegye, hanem városunk is méltóan fogja megünnepelni. Az ünneplés rendezésének eszméjét a nagybányai egyetemi ifjúság köre ve- vette föl s már a fővárosban tartott ülésükön elhatározták, hogy a szünidőben nagyszerű ünnepséget rendeznek Nagybányán a megdicsőült fejedelem emlékezetére. Ez az ünnepély azonban nemcsak az egyetemi hallgatók ünnepe lesz, hanem ünnepe lesz az egész város közönségem egyetemének. Az egyetemi ifjúság fel fogja kérni a város tanácsát s képviselőtestületét, hogy az általános ünnep keretében diszgyü- léssel adózzanak a nagy fejedelem halhatatlan emlékezetének. A képviselőtestület e diszgyülése képezné a nagybányai Rákóczi-ünnepély egyik kimagasló pontját. A másik jelentős mozzanata az ünnepnek az egyetemi ifjúság matinéja volna, melyre máris országos nevű férfiak ígérték meg közreműködésüket. Az ünnepet az esti órákban nagy népünnepély zárná be a Széchényi-ligetben, melyen az ifjúság Rákóczi fejedelem korából korhű s jelmezes élőképeket mutatna be. Az ünnepség lefolyásának ez volna a tervezete, mely természetesen a körülményekhez képest változást is szenvedhet. Hazafias szivünk egész melegével üdvözöljük az egyetemi ifjúság mozgalmát, melynek élén Neubauer Ferencz ügyvédjelölt áll s rendíthetetlenül hisz- szük, hogy nemes törekvéseiket lelkesen támogatni fogja városunk társadalmának minden tényezője s mindenki szívesen meg fogja tenni kötelességét, hogy ez az ünnep méltó legyen városunk hazafias múltjához s a nagy fejedelem dicsőséges emlékéhez! Nagyságos asszony, fogy a lámpalázam S Platóra mondom, a szent hév elönt. Bevallom, nem őn az első szerelmem, De mért tagadjam, hogy imádom Önt. Ön erre fejét sem fordítja félre, Nem is kacsint, sőt szembe mosolyog ? Úgy látom ebből, hogy e kijelentés Nagysád előtt már megszokott dolog. Be jó is önnél! Itt tánczolni sem kell, Nincs zongorája s emlékkönyve sem. Nem adnak ötkor teát a kezünkbe, Nem kell csevegni sem szellemesen. Nem is lát engem az én szép hazámban Ezentúl senki holmi zsurokon: Csakis a márvány menyasszonyba járok, Azt hiszem, ő nagysáddal vérrokon. Siávay Gyula. Szokoli musztafa. A budai basák székháza a mecsetté vált Szt. János temploma mellett állott, melynek helyén a mai várszínház épült. Tizennégy török helytartó lakott eddig benne, a tizenötödik azonban, Szokoli Musztafa, lenn a rózsadomb alatt, Gül Baba sírjának az árnyékában építtetett mesés fényű palotát, a várhegy előtti Dunaparton pompás mecsetet és medresszét, mohamedán főiskolát, a hol a szofták falták a korán igéit, a kik nagy sokaságukkal elevenebbé tették a Vízivárost, mint a minő akkorában maga a vár volt. Az uj mecsethez vonultak fel azóta minden pénteken a basa ragyogó kiséretével a bégek, a szpáhik lovasserege s a gyalog baktató mogorva janicsárok. Az előkelőbb törökök ennélfogva lakásukat szintén az alsóvárosba tették át; fenn a várban csak az ott rekedt keresztények, a mohamedán nép alja s az izraeliták lak- tanak. Szokoli Musztafa alkonyaikor mégis nem egyszer kerekedik föl sárgafoltos vöröskaftánban, rókaprémes bőrsüveggel fején : a zsidók viseletében járkál egyedül a csöndes várbeli utczákon. Hűséges emberén, a szerecsen Szinán bégen kívül senki sem tudott erről; de ma egyik neje rajtakapta a mint a palota kis kapuján hösszu szakállát spanyol köpenye alá rejtve kiosont s az öreg bég, a ki a basa asszonyai közül kettőnek nagybátyja, alig győzte szavaival elfojtani a gondjaira bízott nők gyanakodását. Ott ült velük szemben az oszlopos nagyterem bársonykerevete előtt, ősz feje lekonyult, szeme álmosan pislogott, pedig mesébe illő dolgokat mondott el. Szokoli Musztafa basa valamikor keresztény szofta volt. A gyaur szultán leánya beleszeretett s azért leakarták fejeztetni; de ő megszökött a budai vár börtönéből s a török táborba menekült. A szpáhik hadnagyai megkedvelték eleven eszéért s vendégül látták. És egy este Szokolinak bolond jókedve támadt, a szpáhik sorra próbálták föl kócsagtollas kucsmáját, o meg példájukat követve az egyik turbánját tette föl fejére. így lett törökké ; mert a melyik gyaur csak homlokát is megérinti az igazhitüek fejét övező patyolattal, kincs halállal hal meg, ha rögtön Allah hitére nem tér át. A próféta hűséges szolgája lett, Aüahnak kedve telt benne és fiának fogadta a vitéz Muhamed, a ki Szigetvárt megalázta.
