Nagybánya és Vidéke, 1918 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1918-03-31 / 13. szám

1918. Márcuis 31. 13. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE ne bánja meg. Hogy ártott-é ezeknek, ma még nem tudjuk, majd csak a fölmelegedő jövő hét fogja megmutatni. Dolgozni azért pompásan lehetne, ha volna napszámos, de az embereknek ez a fajtája, ugy- látszik, teljesen kiveszett. A Gazdasági Egyesület katonai munkás­osztagokat kért, a miniszter úgy hirdette, hogy az eperjesi katonai parancsnoksághoz kell ezért fordulni. Megtették. Onnan azt a választ kapták, hogy a földmivelési miniszterhez folyamodjanak. Megtették. Onnan pár hét múlva 189733. sz. a. az a válasz jött — katona helyett — hogy a vármegyei munkabizottsághoz forduljanak. Megtet­ték. Onnan pedig egyelőre semmi válasz sem jött. Hátra van még a „nesze semmi, fogd meg jól“ bizottság. Persze igy minden talpalattnyi területet megmunkálhatunk és Űzhetjük a több­termelést !!! A város is áprilist járat velünk. Ma pl. márc. 30-ika van s ő kiadja alkalmazottainak az ápr. 1-sői fizetést. Az igazat megvallva, ennél népszerűbb április-járatás még alig fordult elő a világtörténelemben. A lapunké már bizonyosan nem lesz olyan közkedvelt, amennyiben kénytelenek vagyunk há­borús pótlékot szedni ezután, mint más lapok is teszik. Igaz ugyan, hogy akkor is olcsóbbak le­szünk akár a húsnál, akár a vajnál, paszulynál, a vendéglőnél, czukrászdánál, de hiszen ma az olcsósággal nincs is mit dicsekedni, régen meg- vagyon az irva, hogy „olcsó húsnak hig a leve.“ Mennél drágább lesz a lapunk, annál értékesebb s az sincs kizárva, hogy annál jobban fogják keresni. Papirközpont alakult s erre a rémhírre min­den lap fölemelte a dijakat, mert holtbizonyos, hogy nem lesz papírunk. Akkor aztán ami eddig csak papiroson volt, u. m. közélelmezés, szállítás, ruházat, takarmány, gazdasági munkás, ezután már papiroson sem lesz. No, de sebaj, fő a győzelem. Ebben pedig van részünk. Áttörték az angliust is dicső hadaink, épp úgy futnak, mint a muszka, vagy a román annak idején, mennek ők is penzióba. A mi husvétunk talán mégis csak jobb, mint az övék,de azért mindnyájunknak csak az az óhaj­tásunk, hogy legyen ez az ünnep a béke kapuja. A béke-jegyében kíván jó ünneplést ___ ___ a krónikás. Az előfizetések szíves megújítását kérjük az uj díjszabás a atásodcikkben olvasható. Utalványlapokat vidéki elő- fizetőink részére mellékeltünk. Kinevezés. Őfelsége a király Riszdnrfer László tüzérzászlóst, Riszdorfer László bábolnai kir. jószágigazgató fiát, február 1 -sei ranggal hadnaggyá nevezte ki. Kitüntetés. Wagner József dr. ezredorvosnak őfelsége aFerencz József-rend lovag keresztjét ado­mányozta a hadi ékítménnyel. Magybánya város takarékpénztára április 4-én, csütörtökön tartja 50 éves jubileu­mát, amikor is a városházán a képviselőtestület d. e. 11 órakor díszközgyűlést tart. A hadi árvák helyi alapja ja­vára özv. Veress Lászlóné úrnő, sógora, Veress Zsigmond temetése alkalmából ko- szorumegváltás cimén 40 (negyven) koro­nát, a kir. járásbíróság vezetője 20 koronát küldött dr. Schück Ármin ügyész adománya­ként szintén a hadiárvák helyi alapja ré­szére szerkesztőségünkhöz. Eddigi gyűjtésűnk 3811 K 92 fillér. . Orosz Jenó' takarékpénztári könyvelő, hon­véd hadnagy eljegyezte Debrecenben Ferenczy Lilit. Házasság. Makray István 22. huszárezred­beli tényleges százados e hó 31-én tartja .eskü­vőjét dr. Gigerniczi Emil leányával: Ellával Drohobiczban. A vőlegény unokatestvére városunk polgármesterének. Az uj időszámítás csak április 15-én fog kezdődni, mivel az ünnepeket nem akarták za­varni az óra előretolásával. A hadifogságból visszatérő legény­ség fölsegitésére a 12. honvéd pótzászlóalj pa­rancsnokság gyűjtést rendez. A visszatérő vité­zek reá szorulnak a támogatásra. Adományok lapunkhoz is irányíthatók vagy egyenesen Dingha alezredes címére küldendők. A cél megjelölésé­vel Szatmár város közpénztárába is lehet kész- | pénzt küldeni, természetbeli adományokat pedig „Szlávy Dezsőné vöröskereszt egyl. elnöknő Szatmár“ címre tessék feladni, aki az üdítő ét­teremben a megérkező foglyok legelső ellátásá­ról gondoskodik. A Kereskedelmi Bank közgyűlése hét­főn modern gyorsasággal ment végbe Révész János elnöklése mellett. A számadásokat elfogad­ták, a fölmentvényt megadták s a nyereségfelosz­tásra vonatkozó tervezetet elfogadták. Pokol Elek és Steinfeld Béla kilépő igazgatósági tagokat egyhangúan ismét megválasztották. Végül Stoll Béla indítványára a vezetőségnek és tisztikarnak köszönetét szavaztak. A gyűlés V* 12 órakor ért véget. A hadisegélynól előforduló minden vál­tozás és pedig ha a bevonult hazajött, 28 napnál több időre szabadságoltatott, felmentést nyert, vagy hadimunkára lett átvezényelve, a családban előforduló minden haláleset, lakásvátoztatás stb. a rendőrkapitányi hivatalnál a legközelebbi segély­napon bejelentendő. Segélynapok: április 27, május 25, junius 22, julius27, augusztus 31, szep­tember 28, október 26, november 30, december 28. napokon d. u. 3—6 óráig. Ugyané napokon hadi­segély felvétel is van s felebbezések vagy felszó­lamlások szóbelileg bejelenthetők. fvireV'zdgmüíri "ff; reL lelJ' ,2 J 1 B I ho 27-en meghah 8 éves korában. A boldogult mióta a lelkészségtől visszavonult városunkban élt. Sokáig vezette a Nb. és V. kiadóhivatalát, évekig volt a Részvénytaka­rékpénztár hűséges napi biztosa, különben csen­des elvonultságban élt. Tavaly egy száguldó bicik­lista elütötte s azóta gyengélkedett, végre a kor elvitte őt is. Nyugodjék békében. A család gyász­lapja igy hangzik: A B. F. R. A! Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett testvérem, sógorunk és nagybátyánk, Mocsolyai Veress Zsigmond nyugal­mazott református lelkész életének 78-ik évében mai napon reggeli 8 órakor hosszas szenvedés után csen­desen elhunyt. Temetése Hid-utcán levő házunknál tartandó rövid szertartás után a református temető­ben f. hó 28-án d. u. 3 órakor fog megtartatni, melyre családunk barátait, ismerőseit tisztelettel meg­hívjuk. Nagybányán, 1918.-évi március hó 26-án. Testvére: özv. Molnár Mihályné sz. Veress Róza. Sógornői özv. Veress Gyuláné sz. Vásárhelyi Jo­lán, sz. Veress Lászlóné sz. sz Oravecz Ida. Unokahuga; Veress Ida férjével, Csiky Lajossal. Unokaöcscsei: Veres Gyula és felesége Kerekes Róza, Veress István és felesége Báthy Juliska, gyermekeikkel. Béke hamvaira, áldás emlékére! A vásári helypénzt a tanács a viszo­nyokhoz mérten mérsékelten fölemelte. Az uj díjszabás főbb tételei: csirke 20 f, liba 50 f, sertés 1 K, juh 60 f, tehén 2 K, búza q-ként 50 f, gyümölcs egy háti kosár 20 f, guba után 1 K, dézsa, teknő 20 f, széna q-ként 1 K, fa szeke­renként 3 K stb. Mondhatjuk, hogy még mindig igen olcsó a vásárvám a m. t. gazdák telhetet- lenségéhez képpest. Időjárás. A héten, hivatalos megállapítás szerint, a legkisebb hőfok Nagybányán követ­kező volt: Vasárnap, 24-én -f- 6-0 Hétfőn, 25-én — L0 Kedden, 26-án — 06 Szerdán, 27-én — 60 . Csütörtökön, 28-án — 9'5 Pénteken, 29-én — 7-5 Szombaton, 30-án — 8 Fontos tudnivalók a caomagssállitás körül. A csomagszállító társaság' a Bécsből Nagybányára feladott csomagokra nézve tekintve a szállítás közben történő gyakori lopásokat, üzletszabályzata 10. pontját április 1-től a kö­vetkezőkép módosítja: Elveszett vagy sérült cso­mag károkért, ha a csomag nem lett értékbizto- sitással feladva, kilogrammonként 5 koronát, ér- tékbiztositással feladottakért 5 kilogrammig 600 koronát, 10 kilogrammig 1000 koronát, 20 kilo­grammig 1500 koronát s nehéz csomagonként 2505 koronát térit meg címzetteknek, a sérülés folytán a tényleges kár ellenben csak eredeti számla szerint megállapított összegben lesz meg­térítve. Molnár Antal, a társulat helyi képviselője. A fogyasztási szövetkezet, hétfőn tar­totta közgyűlését Szabó Adolf elnöklése me ÜL Az évi nyereség 14313 K. Ennek a legnag} i részét a tartalékalaphoz csatolják. A számadáso­kat elfogadták, a fölmentvényt megadták s az uj választmányt megalakították, mire a gyűlés rövi- őesen véget ért. A 48-as függetlenségi párt legutóbbi gyűlésen elnökké dr. Miskolczy Sándort, alelnökké Sólyom Ferenczet, Szász Józsefet, Főjegyző Oláh László, aljegyző dr. Barna Samu és Ketney Mihályt választotta s megalakította az egész választmányt. Meghalt Láng Lajos báró, j vesszük a hirt, hogy Láng Lajos v. b. t. t. egye­temi tanár, Nagybánya egykori orsz. gy. képvi­selője e hó 28-án, Budapesten meghalt, 70 éves korában, szivszélhüdésben. A boldogult kiváló tehetségű embere volt az országnak. Egy időben kereskedelmi miniszter, mint tudós, mint politikus egyaránt nagy, akiben hazánk sokat veszített. Évek óta rossz színben volt, gyengélkedett, de senki sem sejtette, hogy ily közel a vég. Nagybányára készült az ev. egyetemes egyház gyámint. gyűlésére, mint elnök a nyáron, ezt azonban már nem érhette meg. Lajos és Mihály fiai gyászolják, mindketten kitűnő, előkelő em­berek. A boldogult halála városunkban is általá­nos részvétet keltett, ahol sokan vannak régi tisz­telői. Nyugodjék békében ! Tűz volt e hó 28-án délben 12 órakor a Hirsch-féle Kossuth-utcai sőrraktár és lakóház fe­dele gyuladt ki. A tüoltóság gyorsan ott termett és bár fújt a szél, nagy volt a szárazság, a már erőben terjedő tetőtüzet eloltotta. Ezúttal teljes el­ismerés és dicséret illeti. A tűz oka ismét kémény- gyulás volt. Postai szolgálat. Ápr. 1 tői kezdve a reggeli postai szolgálat 7 órakor kezdődik. Eibúcsúzás. Nagybánya város művelt kö­zönségének és kedves jóismerőseinknek, kiktől az idő rövidsége miatt'személyesen búcsút nem vehettünk, ez utón mondunk Isten hozzádot. Tart­sanak meg jó emlékükben, mint ahogy mi is mindig szívesen fogunk visszaemlékezni a Nagy­bányán eltöltött kellemes napokra. Mát.hé László és neje. Hatvan magyar iró meetermüv«. A magyar újság olvasó közönség páratlan érdeklő­désével tünteti ki a Pesti Naplót. A napról-napra érdekesen és változatosan szerkesztett pompás újsághoz állandóan rohamosan csatlakoznak az előfizetők. A lap főszerkesztője: Hatvány Lajos köré a legjelesebb magyar irók hatalmas gárdája csoportosult. A szerkesztőség a legkeresettebb magyar Írókból áll, akik fényes tehetségeik min­den erejét a pesti Naplónak szentelik. A Pesti Naplóba napról-napra a következők írnak: Csathó Kálmán, Farkas. Imre, Gábor Andor, Hatvány Lajos, Harsány Zsolt, Kaffka Margit, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Lakatos László, Szép Ernő, Színi Gyula, Szomaházy István és irodal­munk sok más kitűnősége, akik szépirodalmi részében páratlan értékessé teszik a lapot. Érde­kes, hogy a legjobb magyar újság adja ki a legnagyobb magyar revüt, az: Esztendőt, mely gyorsan vált rendkívül népszerűvé. Jellemző, hogy a Pesti Naplót járatni nemcsak gyönyörű­ség, hanem megtakarítás is. Aki most előfizet a régi előfizetési áron, negyedévre 9 korona 50 fillérért kapja a Pesti Naplót ezenkívül évente 24 korona a megtakarítás az Esztendő-nél, mert ennek 3 koronás vaskos köteteiért a Pesti Napló előfizetői csak 1 korona önköltségi árat fizetnek. Születtek: 48., márc. 21. Kulcsán János fuvarosnak Sándor; 49., márc. 23. Grigutza Si­mon bányásznak Flóra; 50., márc. 25. Tevjovits Jenő gyümölcsszállitónak Jenő nevű gyermeke. Elhaltak: 94., márc. 23. Burián Jánosné, csizmadia özvegye, ref., 80 év, végelgyengülés; 95., márc. 24. özv. Bráz Józsefné bányamunkásné, rk., 74 év, végelgyengülés; 96., márc. 24. id. Talpos György zuzómunkás, gk., 47 év, tüdőgyu- ladás, kincst. kórház; 97., márc. 25. Varga Pé- terné fuvaros özvegye, gk., 49 év, tüdőgümő: 98., márc. 26. Veress Zsigmond ny. ref. lelkész, 78 év, szívbaj í 99., 1916. nov. 21. Bálint Béla népfölkelő, 12. ezr., ref., 38 év, hősi halált halt; 100., 1916. aug. 25. Markovics János népfölkelő, 5. ezr., gk., 22 év, Gaiicziában hősi halált halt; 101 , 1915. márc. 10. Porán Gábor népfölkelő, 5. ezr., gk., 21 év, Gaiicziában hősi halált halt; 102., 1916. márc. 18. Lonkay Sándor tizedes, 5. ezr., rk., 28 év, hősi halált halt; 103., 1916. jul. ^ 30. Imricsák Gábor népfölkelő, 5. ezr., rk., hősi halált halt. Házasságot kötöttek: 24., márc. 24. Fe­jes Antal áll. tanító helybeli és Hegyesi Karolin érmihályfalvi lakosok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom