Nagybánya és Vidéke, 1918 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1918-08-11 / 32. szám

I a gyermekeket s igazi. szeretettel vették gond­jaikba. ' Több esetben' megtörtént, hogy édes test­vérek nem akartak elválni, nosza elfogadták inkább mind a kettőt csak ne sírjanak. Nem voltak ugyan kiéhezve, mert útközben megvendégelték őket Magyarországon, ám azért itt is mindjárt kinálgatták a derék házasszonyok a csemetéket. Megható volt azért egy úri családnál, hogy a két kis gyermek eltett a jó búza kenyérből 1—1 darabkát s nem akarta semmiképp megenni. Mikor őnga kérdezte, hogy miért nem eszik azt is meg,*' igy felelt a nagyobbik leányka: Ne tessék haragudni, de ezt eltesszük, visszük mamukának, mert ö már hónapok óta nem evett kenyeret. Karlsbadból, Bozenitzből, és egy szom­szédos városkából valók mind a gyerekek, 6—12 éves korúak, nagyobbik részük fiú/ kevesebb mint fele leány. Dr. Kádár Antal kir. egészségügyi tanácsos vezetése mellett a helyi orvosok nagy szeretet­tel és előzékenysége! ingyen kezelik a kicsinyek közül azokat, akik reá szorulnak, bár ilyen kevés van, mind jó egészségben érkeztek meg. Élelemként 10—10 kg. lisztet hoztak magú- i kai, a mit a háziasszonyok már meg is kaptak. Küldenek utánnuk még megfelelő cukor és | szappanmennyiséget, valamint cserébe dohányt I és petróleumot zsir helyett, mit a helyi gazdák szívesen fognak fogadni, bár jobb lett volna, ha zsir is jön hozzájuk. Hat hétig lesznek itt. A nyilvántartást a város vezeti, a felügyeletet az osztrák felügyelőnők teljesitik. A gyermekek Csehországból jöttek ugyan, de nem csehek, hanem mindannyian német anya­nyelvűek. Ki kell emelnünk a helybeli vasúti állomás tisztjeinek szives késszégét és nagy előzenységét, amellyel az érkezést, az átvételt, az elszállitst, az intézkedések lebonyolítását nagyban megkönnyí­tették. Az egész utón semmi baj nem történt, még csak egyetlen eltévedés sem fordult elő. Nagyon különösen esett azonban ' az apró gyermekeknek a magyar beszéd, bármily szívesen cirógatták is őket az anyák, abból bizony ők, egy szót sem értettek s ezért némelyik apró em­berke szörnyen megijedt az uj állapottól. így történt meg, hogy másnap (6-án) 2—3 meg akart szökni (!) haza, persze ez nehéz do­log lett volna. De szépen megnyugtatták a kicsi­nyeket. Hat hét múlva hihetően nem fognak akarni hazamenni. Ma egy osztrák főfelügyelő érke­zett városunkba, a ki már meglátogatta a kicsikéket. Arra nézve, hogy innen mennek-é a tervbe vett gyermekek a tengerpartra (?) eddigelp semmi intézkedés nincs s igy apró vendégeink „csere­gyermekeknek“ éppen nem nevezhetők. 32. szánig __________________________ a politikának a másik lap mögéje látott, azonnal frontot változtatott s élesebben bírálta az elöljá­róságot, mint ahogy valaha dicsérte. így aztán ami hatást az egyikkel elértem, a másik mindig paralizálta. E tapasztalatok alapján rájöttem, hogy itt idegen segítségre nincs mit számitanom s az elavult berendezések ellen magamnak kell a har­cot megkezdenem. Elsőnek a közigazgatás megjavítását kértem ki, s miután csak úgy lehetett alapos reményem, ha gyökerestől reformálok, a jelenlegi petróleum­lámpáknak hadat üzentem s egy éktelen viharos téli éjszakán megkezdtem a tüzérségi előkészi- lést. Fogtam egy hatalmas dorongott s az összes támpatesteket levertem. Ezekkel ugyan többet nem világittok! A község bírája olyan arccal fogadta más­nap reggel a bakterek jelentéseit a tömeges lámpahalálról, mely hálákat látszot adni az isten­nek, hogy a vihar csak a község lámpáit seperte el s nem egyúttal az ő háza fedelét is. Én azon­ban kegyetlenül átfáztam a büntető expedícióban, úgy hogy valami két hétig nyomtam az ágyat. Mikor felkeltem, kéjes örömmel léptem az ut­cára abban a meggyőződésben, hogy azóta tán már állogatják is a villamos világítás oszlopait. Képzelheted elkeseredésemet, mikor a régi lámpakarók végein ott láttam guggolni az újra üvegezett s vadonatújjá varázsolt lámpaházakat. S képzeld ezt a leleményességet: hogy hasonló költséges szerencsétlenségnek lehetőleg elejét ve­NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE Heti krónika. A hajdan pontosságáról hires Máv is ápri­list járat már velünk. Vasárnap este felé nagy érdeklődő csoportok várták a kis ausztriai német gyermekeket, de biz azok nem érkeztek meg éj­félkor sem. Kine tudná milyen kínszenvedés ma nálunk vonatra várni. Sötétben, esetleg egy szobába be­zsúfolva, a hol finom- vegyes krumpli levelet színak, ülni nem igen ülnek, ellenben minden negyed órában fölriadnak, hogy már itt van, már megérkezett. De bizony nincs itt és nem érke­zett meg. És jó közönségünk kitartóan várt majdnem éjfél után egy óráig, a mikor aztán a német ap­róságok ismerkedése megkezdődött. Jóhelyre jöttek, nemesszivíi, segitni kész magyar emberek közé. Vajha a mieinkről is elmondhatnánk ezt, de a mieink, úgy látszik, el­se mennek s talán jobb is igy. Legyünk inkább mi gavallérok, mint hogy cserébe éheztetést kap­junk a dédeigeltetésért. Nagybánya nem hagyja magát még hábo­rúban sem. Kedden a polgáriban volt egy kis jól sikerült összejövetel, melyre sokáig és sokan fognak kedvesen visszaemlékezni. Csütörtökön a Kaszinóban gyűlt össze egy tekintélyes hölgyko- szoru s nem kis műélvezetben gyönyörködött. Ma a Lendvay-szinházban monstre-estély, leírha­tatlan és képzelhetetlen érdeklődés mellett s azu­tán jön a többi. Sokan azért mennek ma a bálba, hogy Miklósyékat viszont láthassák, Kovács Te- rusnak bizonyára lesz megint egy kis ünneplés­ben része. De különben is a műsor annyira változatos, hogy a jegyeket csaknem a börzén jegyzik. Az áruk hatalmasan' felszökkent s némelyek tízsze­res árt is adnának egy jó helyért, ha kapnának. Olyanformán vagyunk vele mint a dohány­nyal, csakhogy a dohányosztás már lezajlott, holnap füstölni fog az egész korzó s boldog ar­cokat látunk a vasárnapi verőfényben, kik legalább addig érzik magukat jól, mig egy újabb nagy dohány hajszára nem kerül a sor, a mikor már rendesen svarccá válik mindenki nikotin tekin­tetében, ezekre a szontyori napokra, a hírek kö­zött, egy német receptet közöl a krónikás. Az előfizetések szives eszközlését kéri a Kiadóhivatal. gyék, a bölcs kupaktanács, a lámpák szemben eső hátoldalát bádoggal üvegeztette be. Ez a nagyszabású gondolat végleg kiábrándított. Mun- j dús vult decipi — ergo decipiatur, gondolatom ! s megadtam magam és Dudomát sorsomnak, | illetve sorsának. Kikerestem magamnak ezt a csöndes kis zugot s itt szürögettem tovább az elméleti város politikától még mindig ragyogó, de bizony már szárnyatlan álmaimat. Közben Tomajon meghirdették a főjegyzői ! állást. Tomaj olyan magas nívón áll kultúra tekin- I tétében Dudoma felett, mint a szalonspic a sár- j gaföld nívója felett s a kellő egymás mellett nem egy nap, de egy héten se említhető. Azonnal benyomtam a pályázatomat s nagyobb nyomaték kedvéért s az eshetőségek kedvezőbb irányítása ! céljából személyesen is megjelentem Tomajon. Korábbi s fentebb ecsetelt tapasztalataim alapján a sajtót mindenek felett respektálván, elsőnek a „Tomaj és Vidéke“ szerkesztőjét keres­tem fel. • A szerkesztő nagyon kedves ember s igazán kitüntető szívességgel fogadott. Beszélgetésünk folyamán elregéltem szerencsétlen lapalapitásai- mat, mire ő mint irodalmárt külön üdvözölt s szintén megígértem, hogy lapját állandóan el fogom látni tározókkal — megjegyzem, az Ígére­tekben felülmulhatlan vagyok — megölelt s kijelen­tette hogy meg vagyok választva s minden további lépésem fölösleges, A nagy barátkozásban lekéstem a vonatot Kinevezés. Bertalan Mária szegedi polg. isk. s. tanítónőt a miniszter Nagykárolyba rendes tanítónővé nevezte ki. Számosztályi előléptetések. A pénz­ügyminiszter Szappanyos Gézát számvizsgálóvá, Katz Antalt és Mészáros Gyulát számellenőrré nevezte ki. Az ev. egyház arra kéri tagjait, hogy egyházi adójukat a gondnoki hivatalba bekül­deni szíveskedjenek. A hadiárvák helyi alapja javára Müller Emil az osztrák nyaraló gyermekek csoportjának vezetője 10 K-át adományozott. Egy legutóbb rendezett szépségversenyből befolyt 35 K 20 í. Eddigi gyűjtésünk 7615 -K 82 f. Vasárnap, e hó 11-én délelőtt 30 órakor a ref. templomban dr. Kováts István budapesti j theol. tanár prédikál. Závory Béla, az újonnan megválasztott városi főmérnök a héten városunkba, érkezett, de csak két napig tartózkodott itt. Körülbelül csak a jévő hónapban költözhetik hozzánk. Az idei nyár esős. Hatalmas záporok, egész zuhatagok omlanak alá. A patakok meg­vannak telve, a források ontják az áldást. Ilyen körülmények között még mindig nem értjük, miért nem kapunk éjjel vizet. A vízvezetéknek egyáltalában nem használ a folytonos napi elzá­rás, egészségügyi szempontból is káros lehet, a a házi fürdéseket pedig nagyban akadályozza. Kérjük a hatóságot, állítsa vissza a régi rendet, hadd működjék a vezeték éjjel-nappal, ne tegyen kárt sem önmagában, sem másban. Azokat az in­tézkedéseket, miket a héten jól esően tapasz­taltunk elismeréssel fogadjuk és bízunk a tanács­ban, hogy az áldatlan tűzveszélyes éjjeli viztelen állapotnak is véget vet valahára, mikor igazi viz- bőség van. Sajtó vasárnap. A ref. templomban Ko­vács István dr. beszéde aug. 4-én, nagy hatást gyakorolt a jelenvolt szép számú közönségre. Az aug. 5-iki gyűlésen alapitó tagokul jelenkeztek: L. Bay Lajos, Bay József, Nagy Gábor dr. Szűcs Károly, Vass Gyula dr. Virágh István, Kovács Gyula, Kovács Béla kovács. Perselypénz 100 K. Az egyház alapitó tagdíjban fizetett 200 K. Ta­gokat gyűjt a helybeli ref. lelkészi hivatal. A ta­gok a „Ref. Sajtó“ ez. lapot ingyen kapják. A Bethlen Gábor nyomda 200 K-ás részvényeiből az egyház 8 drbot, Soltész, Báy 1 — 1 drbot jegy­zet. Érre is lehet jegyzéseket eszközölni a lel­készi hivatalban. Bohánypótló. Egy német lapban olvas­suk a következőket: „gyüjts össze földieper, sze­der, lókörmü szattyú, széles útifű, málna, dió, szőlő, nyírfa, tehénrépa, burgonya, gesztenye és egyéb leveleket vagdald össze és szárítsd meg árnyékban. Végy friss kávé főzetet (kávé zacz) ___,_____________ 1918. augusztus 11. s e miatt Tomajon meg kellett hálnom. Vacsora után, resummálva a napi eseményeket, arra a meggyőződésre jutottam, hogy a szerkesztő irán­tam tanúsított jóindulatát nem árt visszavonni aképpen, hogy egy kis előleget prezentálok. Hadd lássa, hogy nem afféle ígérettel van dolga, ami­lyenekkel széles e hazában a szerkesztőket trak- tálni szokás, hevenyében kanyaritottam egy tárcát. A kézirat másnap a szerkesztő kezében voJJ, harmadnap pedig a papírkosárban. Az én meg­választásomból pedig nem lett semmi, mert — mint később értesültem a szerkesztő az irodalom­ról, mint a leghatásosabb kulturtényezőről hatalmas szónoklatot tartotta képviselőtestületben s beszéde % oda irányúit, hogy csak olyan főjegyzőt kell válasz­tani, aki a tollat is tudja forgatni, minél fogva ő engem nem javasolt. A szerkesztő pedig a leg- nagyob párt vezére lévén, dicstelenül tökéletesen megbuktam. Ezek után végleg lemondtam arról, hogy a kultúra és én valaha akár Dudomán, akár má­sutt az álmokon kívül, a való életben talál­kozzunk. Azóta megadom magam sorsomnak, ráérő időmet itt töltöm el s a rendes spriccerem mel­lett sokszor eszembe jut, mekkora hátrány az nekem, hogy írni megtanítottak. Enélkül már ba­rátom, főjegyző lehetnék Tomajon s a váltólejá­ratok idején nem okozna fejtőredelmet hogy hon­nan veszem a fedezeteket s nem fájna a fejem azért, hogy valaha megtanultam a nevemet leírni. z. B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom