Nagybánya és Vidéke, 1918 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1918-05-19 / 20. szám
m Békességes pünkösti ünneplést! "-----------------——---------------$ Na gybánya, 1918. Május 19. — 20. szám. XLIV. évfolyam. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE TÁES1S&L31X HETIL&P. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS Kn'/i Előfizetési ára: Negyedévre 2 korona és 1 K háborús pótlék. — ■ - ■= Egyes szám 24 fillér. -■ ■■ ■ MEGJELENIK MINDEN VAS ÁR N ügyészség Felelős szerkesztő és laptulajdonos: RÉVÉSZ JÁNOS. mmi. j IÍ-.I i'll itlilM II . — Debreczen. A ‘fentietek ünnepén. — Irta : Csiky Lajos. — Az az akna, amelyik a legmélyebb, a legkevésbbé felkutatott és amelyik nem is bányászható ki teljesen; az az akna, mely Isten gondolatának és kezének valódi csodaalkotása és dicsősége: az az akna a mi lelkünk, az emberi lélek. Ki mehet el annak a végére? Talán csak az, aki a kezdetét látta. De emberi lélek kezdetét sem látta még embernek a szeme. Végtelen gazdagságú kincses tárház az, beszorítva egy roskatag falú kicsinyke szobába. Halála lehetne az élet-, nek, de, ha úgy akarja, az örökélet boldogságát szerezheti meg nekünk halálunk után. Ha ilyen csodálatosan mély, kifürkészhetetlen és erős az emberi lélek, milyen véghetetlenül magasságos, megérthetetlen és hatalmas lehet akkor Istennek a Szentlelke, az a felhő, mely nappalainkon előttünk megyen, az a tűzoszlop, mely éjjeleink útját megvilágítja, mikor, mint hajdanán az izráe- ’Hir AMWpffi*árrnefflt- adatott ígéret-földje felé zarándokolunk. Hiába van ott az iránytű a tengerész előtt, ha nincs körülötte világosság, amelynél láthatná annak az irányát; hiába vagy a legfölségesebb festményekkel megrakott teremben, ha teljesen ki van abból zárva a napsugár: mit- sem tehet magában lángoló elméd, törhetetlen akaratod, szilárd elhatározásod, ha Istennek a Szentlelke nem világít benned, amelynek a fénye épen olyan szükséges eszköze a te benső világodnak, mint testi szemeidnek a napfény ragyogása, vagy bármely más világítás. Úgy vezet minket a Szentlélek, szelíden, gyöngéden, miképen az anya járni kezdő kicsiny kisdedét, miként a vakot vezeti az, akinek az Isten megadta a látás diadalmasan fönséges tehetségét. Amiként egy lakatlan ház csakhamar pusztulásnak indul és össze is omlik, épen úgy veszendőbe megy az a lélek is, amely nem fogadja be magaba Istennek Szendéikét, amelyben nem lakozik benne Istennek Szentlelke. Időszerű gondolatok ezek, hiszen Isten Szentlelke földre szállásának, az emberi kitárt lelkekbe aláömlésének ünnepét, a szép, a szent pünköstnek az ünnepét ünnepli most a nagy keresztyén világ. Nehány mondat csak a pünkösti evan- geliorn, de mennyi erő, mennyi vígasztalás rejlik a nehány szóban is s mennyire nem •tudunk csak ennyinek is a mélységeire hatolni, avagy a magasságaihoz fölemelkedni! Kettős tüzes ny.J.vek! Óh te mennyei fény, te égi világosság, mely nem azért jöttél, hogy lerombold az emberi értelem világát, hanem hogy fölemeljed azt, menynyire megváltoztatta a te irányodat, a te célodat a gyarló emberi értelem ebben a mi mostani nehéz, ebben a mi mostani lánggal égő világunkban! Lángnyelvek szálldosnak ma is a levegőben, de ezeket nem az égi hatalom küldi alá, hanem földi hatalmasságoktól származnak azok s akire ráülnek, nem szólanak azok többé emberi nyelveken, hanem a halál fiaivá lesznek; földről indulva ki, ég felé szállanak, hogy kárhozatot szórva csapjanak alá újra a földre. A pünkösti tüzes nyelv hitet erősített, szeretetet lobbantott lángra, engedelmességre bátorított s fölélesztette a lelkekben annak a dicsőségnek az eszméit, amely láthatatlan, de bizton eljövendő, mig az a láng, mely a mostani világégésben ágyúk és mindennemű más öldöklő fegyverek torkaiból villan elő: hitet emészt, gyűlöletet táplál, a magasabbak iránt való engedelmességre tanít s a látható, az értékelhető javakért való küzdelemre buzdít sokakat. Ezek is időszerű gondolatok, amelyekkel mostanában bizony napról-napra foglalkozik az emberi lélek. Higyjtik lelkűnknek mélyéből, hogy mindaz, aki az Urnák nevét segítségül hívja, megtartatik. Emberi erő nem tarthat meg már — úgy látszik — minket. Mintha végleg össze akarna már roppanni ez a földi világ! Harsogva zúg, kiáltozva remeg és reng körülöttünk a világmindenségnek az a része, amelyet földnek nevezünk. Kihez, óh kihez forduljunk segítségért máshoz, mint az Úrhoz, akinek nevében erő és hatalom van! Hitünk azt mondja, hogy ő megtarthat és meg is tart minket és hogy ő hozzá a Szentlélek ereje által jutunk el. Zendüljön hát föl e mai napon templomainkban hitből fakadóan, szívből szólva, lélekből eredve a pünkösti himnusz: „Jövel Szentlélek Ur Isten! Fogságban. Messze vagyok tőled Édes magyar hazám, Szeretett kedvésem, Édes apám s anyám. Szomorú fogságban Szabadulást várok ... Sirassatok engem Orgona virágok. Virágosak a fák S virágos a mező, Szerelemről susog A tavaszi szellő. Mégis rideg minden Ott ahol én járok ... Sirassatok engem Orgona virágok. Orgona virágnak Illata száll felém, Szép tavaszi napnak Sugaras reggelén. Ekkor gondolatban Messze; haza szállók ... Sirassatok engem Orgona virágok. Krizsán László. . Májusi litánia. Az orgona virág illata megittasit, szinte fulladozunk benne. A szabadssg megmagyarázhatatlan érzése elveszi az ember eszét, őrülten érezzük, mennyire a hatalmában vagyunk. Szeretnénk valahogy’ szétbomlani, a fák zöld színévé, a viz tükrévé, vagy a park virágaivá válni, szeretnénk mosollyá lenni, mely keresztülsuhan a fák koronái közt, felborzolja a gyep füvét, meg- cirogatja a lányok forró arcát és azután észrevétlenül eltűnik. — Minden tetszik és minden fáj. — Tavasz van, melyben összeölelkezik a szép, a szabadság és a szeretet. Annyira telve van az ember szive, a lelke, hogy alig bírja el ezeket az ismeretlen titkos terheket. Gondolkozni nem tud, nem lát, csak .'érez, szépnek, nemesnek érez mindent és örömmel nyugszik bele abba, hogy élni nagyon jó. Valami bűvölet lebeg a levegőben, a tavasz alaktalan, megfoghatatlan lelke. A karmeliták templomának színes ablakain teljes erejével besüt a búcsúzó nap, az oltár gyertyái sápadtan, dideregve megreszketnek előtte, •akár a napfürdőt vevő tüdőbeteg. A tömjénfüst árnyéka végigvonaglik a szentségtartó aranysugarain. A pap sietve mondja a szent misztériumjáték szövegét. A térdre vezénylő csengő komoly hangjára mélyen lehajlanak a fők, beletemetkeznek a mély áhítatba; cifra elefántcsontos könyveiket átfogják a nők összekulcsolt ujjaikkal, a I férfiak némán, komolyan földre vetik tekintetüket. Az érzelgős hangú éneklés és a közönség nyújtott éneklőhangu felelgetése feloldja a sziveket a mindennapi gondok alul és vallásos hangulatba hozza; most mihdenki szabadon szállhat a hit szárnyán és kiöntheti vágyát, imádságát, fohászát, a maga módja szerint. A pap szugge- rálja a templomot, leülnek, felállanak a csengő szóra. A minisztráns gyerek fölfogja és helyére viszi a nagy könyvet. Vége a magasztos varázsnak. A csengős kéregető persely rekedt hangja padról-padra jár. Felzúg az orgona. A távozók az oltár felé fordulnak, keresztet vetnek és térdet hajtanak. Ujjúkat bemártják a szentelt víztartóba és azután kiürül a templom. A szentképes lobogók fényes selyme összeráncoltan áll aranyozott rudján a padsorok elején, a misszió fekete keresztje sötéten néz szent László király oltár-képére, a térdeplő padokon pár ottfelejtett virág búslakodik. A stációk kopott régi aranyrá- más képei elmosódnak a homályban. Az örökmécs borongós piros színe kezd mindjobban feltűnni. Egészen este lesz. A litánia után sétálni indult közönség megy hazafele a tavasz és az örökkévalóság mérhetetlen érzésével. Amit magától érzett, amit a tavasz illatos' szagu szellője megsúgott neki, abban erősítette meg a szerzetes májusi litániájával, a római egyház e szép szertartásával. Incze Gábor.
