Nagybánya és Vidéke, 1918 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1918-09-08 / 36. szám

Nagybánya, 1918.

Szeptember 8. — 36. szám.

XLIV. évfolyam.

A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET DIVATAI; Kir. ügyészség VE

MEGJELENIK MINDEN VÁSÁR3

Előfizetési ára:

Negyedévre 2 korona és 1 K háborús pótlék. —===== Egyes szám 24 fillér. ■=

Felelős szerkesztő és laptulajdonos: RÉVÉSZ JÁNOS.

és kiadóhivatal:

■o 20. szám alatt =

: Nagybánya 18.

. Főszám vevő-választás.

A városi tisztikar összealkotása nehéz feladat már csak azért is, mert választás utján történik. A képviselők 14 ezer ember sorsát intézik, azoknak és azok helyett választanak s igy azt kell nézniük, mi felel meg a közjónak, nem a barátkozást, vagy egyéb udvariassági tekinteteket.

Jövő vasárnap több állást fognak betölteni a városnál. Ezek közt legjelentősebb a íőszámvevői.

Meg akartuk Írni, mit várunk és várhatunk a főszámvevőtől. Ezt azonban a „Nb. H.“ c. laptársunk oly okosan és talpraesetten irta meg, hogy jónak látjuk b. enge- delmével sorait egyszerűen átvenni és ami olvasóinkkal is közölni;

„A főszámvevői állás a város szervezetének és vagyonkezelésének egyik legfontosabb szerve, melynek kifogástalan és zavartalan működése a városnak vitális értéke.

Feladata nem csak a város költségvetésének és zárszámadásának az elkészítése, a város pénzügyi műveletének előkészítése és a városi Takarékpénztár működésének az ellenőrzése, hanem a város egész pénzügyi egyensúlyának a fentartása is. Vagyis nem csak a kifizetések és bevételezések száraz, technikai nyilvántartása a kötelessége, hanem abba eleven életet lehelni s az ellenőrzést minden irányban — mint a város képviselőtestületének, polgárságának a letéteményese a tanáccsal szemben is — teljesíteni.

Kötelessége továbbá felügyelni arra, hog • jogtalan, vagy téves kiadások ne eszközöl- tössenek; jogtalanul adó vagy más tartozás be ne vételezhessék vagy ha megtörtént, az az illetőnek azonnal vissza fizettessék; továbbá hogy a polgárságot sújtó városi pótadó lehetőleg redukáltassék, sőt hogy más jövedelmi források teremtésével teljesen megszüntessék s általában a lakosság fizető képessége minden irányban emeltessék.

Hivatása továbbá — tágabb értelemben — a jogtalan megadóztatás tekintetében hozzáforduló polgárokat a kellő tanáccsal, útbaigazítással ellátni. A közélelmezés terén pedig a tanácsnak segitségére lenni és az ellátatlan lakosságnak liszt, czukor, zsir stb. 'szükséglete kellő kielégítését ellőrizni stb . . . Általában pedig mindig az absolut igazságot keresni, minden visszaélést azonnal megakadályozni és a vmros összes vagyona fölött őrködni.

Mindezeket azonban csak alapos tudással, kellő gyakorlattá! és nagy körültekintéssel, valamint teljes anyagi függetlenséggel és erős erkölcsi érzékkel lehet eredményesen teljesíteni. Szükséges tehát, hogy az a ki erre vállalkozik, ismerje a köztestületek vagyonkezelésének gazdálkodásainak szövevényes rendszerét, megbízható és hozzáférhetetlen legyen és főként vezető képességgel rendelkezzék.

Ezek híján bárki kerüljön is e fontos állásba, nem fog tudni soha hivatásának lelkiismeretesen megfelelni.

Mindezek után elvárjuk, hogy a város

....... ■"H-" l'1 ______________________

ságának meg lesz az uo .-------------------------hogy a pályázók közül a -------- . ásra olyan férfiút válasszon, a

kit rátermettsége és gyakorlati tudása folytán erre a legalkalmasabbnak talál s remélhetőleg a pályázókat sem vezérli más cél, mint teljes erejükkel a város érdekeit szolgálni.

E kérdés mellett minden rábeszélés, kortesfogás el kell hogy törpüljön és esu- ; pán a komoly meggyőződés erkölcsi ereje és a város érdeke kell hogy megnyilvánuljon.“

Most már eltelt egy hét a pályázat kihirdetése után s igy valószínű, hogy a pályázatok befejezést nyertek.

Lapunk zártáig Poszvék Ödön dr. ügyvéd, zászlós, (jelenleg Szerbiában van) Vajay Imre számtiszt főhadnagy és Lévay Béla nagykárolyi számvizsgáló pályáztak.

Mi eddig lapunkban igyekeztüuk név mellett állást nem foglalni. Laptársunk a „Nagybánya“ azonban uj divatot kezdett s bár elismeri mindegyik pályázó értékét, Vajay_ mellett tör lándzsát.

Őt követjük tehát, mikor mi meg azt állítjuk, hogy a pályázók közül dr. Poszvék Ödönt látjuk a főszámvevői állásra legalkalmasabbnak, már legnagyobb jogi képesítésénél fogva is. Viszont mi is elismerjük a derek pályázók arravalóságát s Vajayt szívesen elő is léptetnők, de még egyelőre nem főszámvevőnek, mert ebbeli tapasztalat szerzésében őt, mint újonnan választott számtisztet a háború hamar megakadályozta, ho.

Vasárnapi levél.

Egy krajcár keservei.

Ragyogón és ponipázón került forgalomba, fényével elhomályosította többi társait. Azok irigyen tekintettek rá, volt köztük olyan is, amelyik penész szint kapott az irigységtől. Nem is érintkeztek vele a többiek, elhúzódtak tőle és zúgolódtak.

Egy nagyon nagy úrhoz került először, aki fekete ruhát, fényes gallért, cilindert és aranykeretes szemüveget viselt. A kis krajcár örült az első sikernek, büszkén állapította meg, hogy még az aranynál is tündöklőbb; de nemsokára ' nagy csalódás érte. Megkezdte ő is a pályáját mint a többi krajcár, ő is megkezdte a pénz körforgását.

A feketeruhás, cilinderes ur gyufát vásárolt s a fényes krajcárral fizetett. Sajnálta odadni, olyan kedves volt, de csak nem váltja fel nagyobb pénzét egy hitvány krajcárért, lesz majd más helyette; igy okoskodott a nagy ur és odadta a kereskedőnek. Inenn azután nagy utat tett meg a fényes krajcár, Az Élet szenyjétől piszkos kezek mohón kaptak utánna, a sok fogdosástól megbámult, fényét vesztette, kézről kézre járt, nem volt pihenése, egyik ember a másiknak adta, inig egyszer hozzám került. Nagyon fáradt, piszkos volt és én mégis örültem neki; hiszen egy krajcár is pénz! Észrevette örömömet s elkezdett hosszan beszélni. Akkor mondta el eddigi történetét.

Őriztem a krajcárt, üres időmben elbeszélgettem vele, szívesebben mint az emberekkel, mert azok önzők és hazugok. Azután rossz napok jöttek, még a féltve őrzött krajcáromtól is meg kellett válnom, odaadtam hitvány dolgokért. Nem mondhatott többé arany igazságokat a kis kopott megfeketedett rézkrajcár.

Javában dühöngött a háború, amikor újra találkoztam veié. Közel a harctérhez, idegen városban bolyongtam, az ágyú dörgés még tompán, elhalón hallattszott, mint a távolodó vihar repülőgépek berregtek a fejünk fölött; olyan helyen jártam, ahol sok volt a pénz és értéktelen.

A földön feküdt kopottan, szánalom volt reánézni. Keservesen tekintett rám, szinte, sirt, a mikor megszólalt:

— Mégis rámismertél, hiába dobtál el magadtól. Te voltál az egyetlen a ki meghalgattad töténetemet, most itt állsz újra; hallgass meg továbbra is.

— Én nekem már úgy is végem van. Meghalok, nem könyörgök kegyelemért, az én időm az „érc“ korszak lejárt, most a „papír“ korszak az úr. Nagy pályát futottam be, nem tudtam érvényesülni, az új kétes existenciák letörtek, most itt fekszem előtted a porban. Igyekeztem mindenkinek szolgálni akihez kerültem, elfogadtak, de hamar túl is adtak rajtam, mert kicsi vagyok, nem érnek velem semmit sem. Most dobott el egy koldus, annak sem kellek, pedig valamikor meg is csókolt.

— Mindez azért van, mert rossz a társadalmi berendezkedésetek. Az ágyuk első hangjára a tőke kilengett eredeti helyéből, mint az érzékeny inga és nem tud megállani, visszakerülni régi helyére. Más érdekkörbe jutott, a hol mindenki saját önző céljaira használja. Régen a pénz arra volt jó, hogy tisztességesen megéljenek belőle az emberek; most olyanok kezébe került, akik embertársaik kijátszására, megcsalására, kiszipolyozására használják. Mindenki a pénz után fut, azért tülekednek, verekednek, ölik egymást, testvér a testvért azért taszítja le az élet útjának meredek lejtőjéről a mélységbe, hogy a sóvárgott pénzt megfoghassa. A pénz az istenük az embereknek, azt hiszik ez a boldog* ság egyedüli kútforrása. Soha nem látott ismeretlen nevű emberek kezében vannak a milliók, a tőke, a hatalom.

— A mai társadalmi rendetek hasonlatos egy nagy társaskocsihoz, a melyet szegény, agyonkinzott embérek húznak. Fent a kocsin pedig csak kevesen ülnek, a pénz birtokosai, a gazdagok. Ezeknek meg van minden kényelmök, mig azok, akik a kocsit húzzák fáradnak, nélkülöznek és sohasem, vagy csak nagy' ritkán jutnak föl a kocsira. Ezeket a kocsi tetején ülők fényes Ígéretekkel kecsegtetik, egy-egy szánalmas mosol} t is vetnek feléjök, vagy a kocsihúzástól véiző sebeiket kötözik be, hogy minél jobban húzzák a kocsit, ne döcögjön, ne rázzon, mert a fent ülők könnyen lepottyanhatnak róla.

— A háború szele most is megrázta a kocsit, a fent levők közül sokan lekerültek s a koi