Nagybánya és Vidéke, 1918 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1918-08-11 / 32. szám
Nagybánya, 1918. XLlV. évfolyam. Augusztus 11, — 32. szám. NAGYBANYA ÉS VIDÉKE TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VÁSABNAP. Előfizetési ára: Negyedévre 2 korona és 1 K háborús pótlék. —----- Egyes szám 24 fillér. ■ —Ha irrnrifTi~inrunn i ír in «'M«i—miirntTiibmhhhíoh Felelős szerkesztő és laptulajdonos: RÉVÉSZ JÁNOS. Szerkesztőség és kiadóhivatal: —- Felsöimnyal-utcü 20. szám alatt = Telefon szám: Nagybánya 18. Közélelmezésünk. Ezzel a cimmel e lap múlt heti számában néhány általános, közismert tényt közöltem. Mivel közismert tények voltak, nem voltak újak. Nem is az volt a célom. Amint a gépből ki kell bocsátani a fölösleges gőzt, úgy kell hogy az ember is tegyen a benne felgyülemlett keserűséggel. A némely ember természetét annyira jellemző káromkodás után beálló megkönnyebbüléssel ért fel az. Nekünk, kik oda künn és ide benn vérzünk, ennyi legyen megengedve. Az említett közleményben senkit sem támadtam s „szigorúan nem rendelkeztem,“ amint azt a Frenkel zöldségtelepének érdekében irta valaki. Gondolatot vetettem papírra abban a hangban, mely a tárgyias elbeszélőt jellemzi. Sólyom Ferenc ur, a közélelmezésnek helyi vezetője a fenti sorokra a „Nagybanya“ f. hó 8-iki számában reflektál s kiegészíti azokat ugyanazon lapban a hírek között Beküldetett cimmel valaki. Ezek indítanak a megszólalásra újból. A helyi hatóság és az élelmezés embereit nem bíráltam s a dolgaikat sem. Ők tettek, amit tehettek. Eljárásaikat nagyjából ismerjük. Tudjuk, hogy a fejadagokat országosan csökkentették. Azt is ismerjük, hogy kevesebbet kaptunk azért is, mert az élelmezésnek országos érdeke volt elvonni tőlünk is, mástól is, még a katonaságtól is benn, hogy több jusson a katonáknak oda künn.- Nem a helyi, hanem az általános intézkedések fonákságát jellemzi az is, ami persze szintén nem uj, hogy Nagybánya Zsombolyáról, Aradról kapta a lisztet akkor, mikor itt négy malom van s őrlemény is van vagy volt meglehetősen. Azt kell higyje az ember, hogy ez is valami felsőbb társaságnak üzleti érdeke. Ha nem az, akkor copf, amely minden logikával ellenkezik. Nálunk a fogyasztó közönségnek egy része bányászati és erdészeti alkalmazott. Azok nagyobb fejadagot és rendesebben kaptak mint mk Az ellentét szembeötlő. Azért, mert a produktiv bányászat és erdészet magasabb ipari hadi érdek, talán mi is megkaphattuk volna a magunk adagjait rendesen. Mert nem csak az a feltűnő, hogy mi kevesebbet kaptunk a nekünk előírtnál, hanem hogy nem egyszer rosszat is kaptunk. Mivel pedig az államnak én is s mindenki más mint adófizető egyed értékes legalább is, remélhető, hogy az egyedek megtartása is állami érdek. Az államnak e szempotjából nézetem szerint egyenlő fejadagot kellene adni idebenn mindenkinek, hogy megélhessen úgy, amint ma vegetálva élni lehet. A városok közönségének ellátása lehetne jobb mindenütt, mert a nélkülözést a városi közönség érzi inkább. Ezért gondoltam, hogy minden olyan vállalat, amely valamelyik várossal szerződésben van s amely termel, mint nálunk a Frenkel zöldségtelep, első sorban a szerződéses viszonyban álló város közönségét szolgálja, annak fogyasztására álljon. Ez sem uj, de természetes. Mivel természetes, nem volna szabad, hogy másképpen legyen. Székely Árpád. IMíi ngarals »itH HMn. Károly király eszméje, a ki a kicsinyeket jézusi szeretettel gondjaiba vette, nálunk is megvalósult Nagybányán. Ide is jutott az üdülésre, erősbödésre szoruló osztrák gyermekekből. Eredetileg 106-nak az érkezése volt tervbe véve, a valóságban azonban 108 érkezett és 4 fetügyelőnó. Már lapunk múlt számában jeleztük, hogy vasárnap d. u. 5 órakor kell várni a gyermekeket. A vonat azonban noha egy órai késéssel érkezett nem, hozta a nyaraló csapatot, hanem azt a hirt, hogy mivel Debrecenben megvendégelték a kicsinyeket, azért csak este 10 órakor lesznek Nagybányán. A hatóság kidoboltatta, hogy a házigazdák éjjel 11 órakor legyenek a állomáson ott, is voltak, mivel azonban a vonat 9 óra 40 perckor idult Szatmárról, azért V2 1 órakor érkezhetett csak ide. Az alatt Nagybánya rendületlenül kint várt a vonatnál, nemtörődve álmatlansággal, sötétséggel ; a gyermekeket elfogadó házigazdák, háziasszonyok és egy sereg érdeklődő is. A város részéről Ajtai t-agy Gábor h. polgár- mester volt ott, a ki az egész ügyet nagy odaadással és szeretettel kezeli. Kint volt Neubauer Herniin is, az elhagyott gyermekek etnöke, minden szép és jó mozgalomnak nemes szivii támogatója, Titz Dezsőné telepi íelügyelőnő, valamint a tanítónők közül többen. A 108. gyermek, mint említettük 4 felügyelőnővel jött, valamint Müller Emil igazgatóval akinek neje is ide utazottt és még két más felügyelőnő. Ezek azonban visszamentek 4 felügyelőnő maradt itt, kik az egész nyaraló seregre vigyáznak, számon tartják a gyermekeket és látogatják is koronként, hogy nincs-e valami bajuk, kívánságuk. Ott mindjárt £ vonatnál elosztották őket csak valami 30 maradt gazda nélkül, ezeket Ájtai dr. behozta a városba 5 helyen éjszakai szálásra elhelyezte s reggel 10 órakor „elkapkodták“ azokat is. A nagybányaiak igen szépen fogadták A -dudomai kulturbajnok. Üzleti körutam alkalmával a múlt esztendőben kisebb fajta vasúti szerencsétlenségen estem át. A vonatunk nyílt pályán sintörés következtében kisiklott s mivel nehány órát igénybe vett a pálya kiigazítása, szórakozásképen nehányan a közeli Dudomára sétáltunk át s ott beültünk a község egyetlen, de annál elhanyagoltabb korcsmájába. A rosszul világított helyiség egyik homályos sarkában az egyetlen fehér terítékes asztalnál uríorma alak üldögélt s teljes odaadással b’usult az előtte gyanúsan szökéllő borszerü ital mellett. Csakhamar kiderült, hogy a községi főjegyző s nekem rég nem látott iskolatársam. Nagyon megörültünk egymásnak s persze azonnal átültem az ő asztalához. Borivogatás közben ő mesélte el nekem ezt a tanulságos kis történetet. * * — Láttad ezt a puszta falut? — kezdte nagy rezignáczióval. Nahát azt monthatom neked, hogy a kultúra a hetvenes években tehetett itt utoljára látogatást, ügy sejtem azonban, hogy az akkori elöljáróság fogadtatásával nem lehetett valami vastagon megelégedve, mert azóta felénk se nézett. És azután Dudoma ma is a hetvenes évek divatját viseli magán. Amint láthattad, rendszertelenül szétdobált házai ma is a vályog okszerű felhasználásával épülnek, a tetőfedő anyagok közül itt ma is csak a nádat ismerik s a kultúra, a modern technika és a hygienia vívmányai ma is ismeretlen fogalmak itt. Télen még csak mutat valamit, sőt — kivált nagy havazások idején — akadhat érző lélek, aki gyönyörködik is benne; de tavasszal, mikor elolvad a hó s a diribdarab kövekből összerótt keskeny pántlika — amit mi dudomaiak előszeretettel nevezünk járdának — előbujik a feneketlen sárból; mondhatom meglehetős undorító látvány. No és nyáron, amikor vastagon lebeg a levegőben a por, ami már nem fér el az úttesten, valóságos büntetés itt lakni. Hát még a kivilágítás! Mikoriban idejöttem, telve ambícióval, fiatalos életkedvvel, úgy gondolkoztam : én leszek az, aki Dudoma kultúrájának kátyúba ragadt szekerét kiemelem s tovább fogom segíteni a civilizáció utján. Ragyogó színekkel festettem ki magam előtt a jövőt s már szinte lelki szemeim előtt láttam a villamos világítási oszlopokkal végigültetett aszfaltos utcákat, a szabályosan nyírott gömbakác sorokat, a befásitott, kikövezett piactért, az uj, modern községházát — egyszóval a kultúra tüneteit. De bizony, amint láttad, nem lett belőle semmi. Letörtem a küzdelemben. Pedig küzdöttem emberül, azt elhiheted nekem. Dehát hiába. A maradiságot nem bírtam legyőzni. Pedig rendszeres, tervszerű küzdelmeket vívtam meg. Először azt gondoltam, a vezetőség a hibás. Nincs senki, aki irányítson. Hát hozzáfogtam az irányításhoz. Egymásután adogattam be kulturális javaslatomat a képviselőtestülethez. Viharos közmegbotránkozással szavazták le. Beláttam hogy ez igy meddő vállalkozás. Itt először a felséges népet kell átgyurni s beléjök oltani a fejlődés iránti szomjúságot. Erre legalkalmasabbnak a sajtót’ véltem s miután lapunk nem volt, hozzáfogtam egy kis érdekeltség összehozásához. Nagy nehezen sikerült; vettünk egy kisebbszerü nyomdát s megindítottam a lapot, mely hivatva van a dudomai rnaradiság rozsdás pánczélján tágas réseket ütni. A vállalkozás fényesen bevágott, én azonban nem értem el vele semmit. A lap ugyanis jó kis fejős tehénkének Ígérkezett s a szerkesztő — saját kreatúrám — a községi elöljáróság s a képviselőtestület ellen beadott cikkeimet nem merte leközölni, nehogy a községi nyomtatvány megrendelésektől elessék. Természetes, hogy ilyesformán a laptól, mely csak dicsérni tudott, de megróni nem mert, nem volt mit várni. Alapítottam hát egy ellenlapot. De azzal is felsültem. Ez ugyan már leközölte tanácsadó cikkeimet, de mint később kitapasztaltam csak azért, bogy a konkurrens lap dicséreteit kellően leszállítsa. Természetes, hogy mikor ennek
