Nagybánya és Vidéke, 1918 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1918-08-04 / 31. szám
Nagybánya, 1918. Augusztus 4. — 31. szám. XLIV. évfolyam. NAGYBANYA ES VIDÉKÉ TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYFAXYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VASARNAP. Negye Előfizetési ára : 2 korona esi • 11;;) es szám 21 Felelős szerkesztő és laptulajdonos: RÉVÉSZ JÁNOS. * Szerkesztőség és kiadóhivatal: Felsőbányái-utca 20. szám alatt ' Telefon szám : Nagybánya 18. Közélelmezésünk. Az irtózatos háború alatt elsőrendű követelmény a harcolókra is, a harcnak eredményére is a közönségnek élelmezése. Ha az országnak lakói eléggé el vannak látva élelemmel, a háborús lelki kitartás erősebb, a kitörések ritkábbak, vagy éppen elmaradnak, a háború által a nemzetre hárított áldozat könnyebben elviselhető. Köztudomású, hogy a falu közönsége élelmezésben nem szenved. Legalább a termelő falué nem. Minden rekvirálás és háborús szigor mellett van annyi élelem, hogy az élelmezési hiányt nem érzik. A napi megélhetés küzdelmes nehézségeit a városi lakók szenvedik végig s ezek között természetesen mi is. A lefolyt négy keserves esztendő alatt átszenvedtük az élelmezés küzdelmét mi városiak sokan úgy, hogy ezzel is rászolgáltunk a békére, amelyet meg is érdemiünk s amelyet várunk. Ettünk kis adagot, ettünk olyan kenyeret, amely harmadnapos korában már hosszúra nyúló szálaival csirája volt a betegségnek. Többször kaptunk olyan lisztet, amely, állati eleségnek is hitvány volt. Tiszta kukoricaliszt helyett a csutkájával összeőröltet is adtak. A fejadagokat leszállították, a lisztmennyiséget elvonták. Példával bizonyítok. Egy 9 tagú családnak egy évvel ezelőtt a havi fejadagját 7 kg.-mal havi 63 kg.-ban állapították meg. E szerint az a család évi 756 kg. lisztet kellett volna hogy kapjon. Aug. 18-ától máig kapott 607 kg.-ot. Egy- száznegyvenkilenc kilogrammal jutott kevesebb a családnak a megállapított mennyiségnél. Ha elgondoljuk, hogy most egy éve a húsnak kg.-ja 6 korona volts ma 14——16 korona s hogy a liszt mint főtt tészta, a hús hiánya és drágasága mellett pótló, pedig kenyérnek is kevés, igazi találós kérdés: miképpen segíthettek a családok magukon s mindazok, kik ennyivel kevesebbet kaptak a hatósági lisztből? Nos hát ne csodálkozzunk azon, hogy a városi lakóknak egy része a környékbeli falvakba jár bevásárolni és hozza az élelmiszert bármilyen áron. Ennek természetes következménye az a hallatlan drágaság, ami nálunk van. Nálunk a piacon ma is egy, kg. burgonya 2 korona s a vidékre rándulók 200—240 koronáért vásárolják a tengerit, ha még kaphatnak. A meggazdagodott falu mellett az elszegényedett város a leglelketlenebb uzsorának van kiszolgáltatva s az uzsora mellett, melyet a nem tisztességes kereskedelem és ipar is nagyban emel, a városi kész fizetésből élő elem anyagilag gyengül. Ha ez Így foly tovább, a kész fizetésre utalt osztály még egy évi ilyen vagy súlyosabb küzdelem mellett anyagilag annyira elgyengül, hogy akármilyen nagy háborús segély ki nem segíti. Különben is a háborús segély pillanatnyi sebtapasz csak, amellyel‘magunkon segíteni" igen kevéssé lehet. Hogy a kenyérrel való ellátás jövőre az előbbieknél jobb légyen, kérni kellene ezeket: 1. A megállapított mennyiséget előre adják ki egész évre mindazoknak, akik azt megvásárolni és elhelyezni tudják. 2. Olyanokkal szemben, akikről föltehető, hogy beosztani nem tudják, tartsák meg a havi kiosztást, azonban az évi egész mennyiség legyen előre meg az összes lakosság részére s legyen itthonn elraktározva. 3. Mindezek íinánszirozását teljesítsék a helyi pénzintézetek. 4. Minden más élelmi-szerek árát szigorúan ellenőrizze a hatóság s betartassa. 5. A Frenkel-féle zöldségtelep terményeit kösse le a hatóság részére s juttassa piacra hatóságilag megállapított árban. Siculus. Vasárnapi levél. Séta a városban. Már múlt levelemben megállapítottam, hogy Nagybányát jókedvében alkotta a Teremtő — de csak természeti szépségeiben. Mert az emberi kéz alkotása legyen az bármily szép, csodás és elragadó, ha nem gondozzuk, pusztulásnak indul. Valamikor, a békés időkben Nagybánya mintaképe volt a vidéki városoknak szépség, tisztaság tekintetében. A háborús évek alatt a legjobb munkaerők mentek el a harctérre, akik addig hivatva voltak valami szépet, újat alkotni. Az igaz, hogy a megélhetés gondjai, a hatósági élelmezés nehézségei az ilyen apróságokról elvonják az illetékes körök figyelmét; de azt senki sem mondhatja, hogyha az idő vasfoga megrág valamit, azt nem kell rendbehozni. Annyi munkaerőnk csak van, hogy elmosott partot, járhatlan hidat kijavíttassunk? Ezek előrebocsátása után engedjék meg nyájas olvasóim (akik között lesznek nem nyájasak is), hogy egy kis sétára hívjam meg Önöket. Kezdjük meg sétánkat a Piacon vagyis másszóval a li. Rákóczi Ferencz-téren. Tekintsünk itt egy kicsit körül. Az emeletes házak ablakai — ahonnan valamikor régen rizsporozott hajú, krinolinos dámák, bogiáros, mentés lovagok tekintettek alá ábrándos szemekkel — most begyepesedett, füves és egyéb zöldségektől viruló térre néznek, annyira zöld térre, hogy még a macskafejü kövek sem látszanak ki. Ha azt akarja a város, hogy zöld és virágos legyen a Rákócziiéi', akkor tessék virágokat ültetni, de ne gyeppel parkírozni! Vagy talán igy szebb, romantikusabb, ha alkonyaikor esti harangszóra a legelőről hazatérő csorda; mint sivatagban a teve, mikor oázist pillant meg, kirohan a Hunyadi utcából s hangos bőgőssel és röfögéssel pótle- gelést rendez a Rákóczi-téren ? Úgy tudom, van elég utcasepregetője a városnak, azok megtisztíthatnák a piacot a gyeptől egy olyan napon, a mikor nincs hivatalos utcaseprés. És most menjünk a hid felé szemlélődni. Kedves olvasóim ne méltóztassanak haragudni, amiért rengeteg port és baktériumot nyeletek Önökkel. De most van a fönt említett hivatalos utcaseprés napja ! Hogy miért nem locsolják seprés előtt az utcát? Tetszik tudni, a város még békében hozatott drága pénzen egy vashordóval fölszerelt kitűnő öntözőkocsit: végig robogott az utcákon át leverte a port. Ez mondom még békében volt. Most pedig háború van. Az öntözéshez szükséges viz — mint annyi minden a háború alatt — eltűnt a forgalomból. Viz még a rendes napi fogyasztásra is kevés van, nem szabad tehát a porba locsolni. Sőt annyira kevés a viz, hogy a legutóbbi tüzoltógyakorlaton a vizveték csak a létra közepéig nyomta a vizet, holott a Nagybánya nevű ■fecskendő a Bay-ház oromzatától 10 méter magasra lőtte a sugarat. Ha már a vízvezeték nem ad vizet az öntözéshez, az öntözőkocsit meg lehetne tölteni a malomárokból és a forgalmasabb utcákat ezzel a vizzel lehetne megszabadítani a portól. A vízvezeték előtti korszakban is a malomárokból, vagy a piaci közkutból vették a vizet az öntözéshez. De itt vagyunk már a vasbeton hídon; tekintsünk végig innen a kevés vizű, de annál kövesebb Zazar medrén. Fenséges kilátás nyílik a patak folyása mentén a szemlélő elé. Csak ott balra zavarja a harmóniát az a hatalmas partomlás, mely a tavaszi áradás következménye. A Zazar és a városi műmalmot hajtó malomárok között meglehetősen széles part húzódik végig egész az úgynevezett kis malomig, mely a Malomköz lakóinak gyalogjáróul szolgál. Ebből a partból vitt el egy jó darabot a Zazar. A hatóság megtette a kellő óvintézkedéseket, az utat a hidnál egy kis rácsos kerítéssel elzáratta. Mindezek dacára vannak vállalkozó szellemű emberek a Malomközben, szépen átlépik a kerítést és a tilalmat. A kerités még nem óvja meg a partot a leomlástól, legfeljebb egy-két óvatosabb embernek a testi épségét. Jöhet egy újabb áradás és minden előzetes bejelentés nélkül elviszi a megmaradt part többi részét is. Miután kigyönyörködtük itt magunkat, nézzünk egy kicsit fölfelé is a Zazar medrén. A távolság kék ködéből kiszürkéllik egy fa alkotmány, mely a Zazar felett libeg. Igenis libeg! Az kérem a kereszthegyi fa hid földi maradványa. Ez a hid is igen szükséges közlekedési útja volt a kereszthegyi bánya körül lakóknak, úgyszintén a kereszthegy oldalán levő szőlőbeHeknek. Ezt a hidat két évvel ezelőtt rongálta meg az áradás úgy, hogy a szekérközlekedést be kellett szüntetni s csak a gyalogjárók használhatják. Két éve a szekerek csak óriási kerülővel, a Hid utcai hídon, Tököly utón, Libamezőn és más kacskaringós utakon közelíthetik meg pl. a bányát, vagy a zuzót. Két év alatt még nem lehetett megcsinálni a hidat! Menjünk, pihenjük ki fáradalmainkat a liget hűs árnyékos fái alatt. Itt legalább zavartalanul élvezhetjük mindazt, a mit a természet nyújtott. Nem tolakszik szemünk elé az emberi alkotások gyarlósága. Pihenjünk le ligetünk legszebb részénél a tónál. Bocsánat kedves olvasóm, hogy ide hurcoltam Önt, azt hittem, hogy van már viz a tóban ! Mert békében elvitázhatatlanul ez volt a legkellemesebb hely a ligetben. A hatalmas liárs-
