Nagybánya és Vidéke, 1917 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1917-05-20 / 20. szám

Nagybánya, 1917» XLIII. évfolyam Május 20. “*■ 20. szám TÁRSADALMI HETILAP. -----------­A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVAT T (w 'E MiEJG-J'lEIX-.iEJKrXIS. IREXZKTiDIEJI«- ~\7~ASÁ Előfizetési árak: Egcsz évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. - • ------- Egyes szára 20 fillér. —= Fe lelés szcrkesitff és laptulajdonos RÉVÉSZ JÁNOS Férauakatárs él li. szerkesztő RÉVAI KÁROLY zL.sés é kiadóhivatal: :öb(ínyai-uwa ÜO. szám a/<itt = TELEFON SZ/ÍM : 18, NAdYBÁNYA. Honfitársainkhoz! Egyik elterjedt és közkedvelt fővárosi lapunkban olvassuk a következő sorokat: Jön a boltomba egy ur: — Nem váltana száz koronát ? — Szívesen, mondom én s iga- \ zat mondok, mert mért ne adjak j száz koronáért száz koronát? Neki j jó, nekem meg mindegy. Az ur ellenben a száz koronából visszatol nekem 3 korona 40-et és j azt mondja: — Köszönöm szépen, az után a \ száz korona után, amit nekem vál­tani tetszett, nekem csak !)(> korona 00 jár s az után a száz korona után, \ amit nekem váltani tetszett, évenként (j korona kamatot fizetek. Szól, köszön és megy. Voltaképen ez az értelme a hadi- kölcsönnck. Hát igazán ez az értelme. Milyen kár, hogy ezt sokaknak ma- gyarázgatni kell. Milyen nevetséges, hogy akad még ma is ember, aki a piripócsi leszámítoló banknál jobb helyen gondolja pénzét, mintha a magyar állam szavatol érte. Pedig az a piripócsi leszámítoló bank nem ád annyi kamatot a betéttől, mint Magyarország. Különös az is, hogy némelyeknek az állam más papírja jobb, noha kisebb ka­mattal szolgál. Bizonyára nem mernek ki­rukkolni vagyonukkal. Az összekuporgatott ezresek majd a koporsóba vándorolnak. Hazaáruló az, aki nem támogatja élet­halálharcában a nemzetet, ha módja volna hozzá. De talán nem is akad ilyen ember, hiszen magyar hadiköicsöneink mind egy- től-egyig olyan nagyszerűen sikerültek. Minden jel arra mutat, hogy sikerülni fog ez a mostani is. A nemzet mint egy ember halmozza össze millióit a győztes háború befejezésére. Versenyre magyar! Legyen ez immár a béke kölcsöne! Révai székfoglalója. Az akadémia termében, Budapesten, máj. 13-án d. e. 11 órakor tartott ülésen foglaltáéi helyét Révai Károly hazánk jeles költője, lapunk egyik- szerkesztője igen szép ünnepség keretében. A fölolvasóterem zsúfolásig megtölt válo­gatott közönséggel, különösen elegánsan öltö­zött, szép hölgyekkel. A társaság tagjai is a szokottnál számosabban vettek részt az ülésen. Ott láttuk Zichy Géza grófot, Ferenczy Zoltán, Ferenczy Ferenc, Zempléni Árpád, Pakots Jó­zsef, Jakab Ödön, Pékár Gyula, Várady Antal, Pap Zoltán, Vértesy Gyula, Peterdy Andor stb. tagokat. A közönség körében ott volt Neubauer Ferenc min. tanácsos, Révai Erzsiké, Révész János, Révész Ilike, Vadnayné, Felsőbánj'áról Farkas Jenő kir. tan. polgármester, Apából Papolczy Zoltánná Bartók Ida, akiknek közelé­ben Révai egészen otthonn érezhette magát. Az egész szép és magas színvonalon állott ülésről nem hozhatunk részletes tudósítást már csak lapunk szűk kerete miatt sem, azért csu­pán arra az egy pontra szorítkozunk, amikor a mi költőnk bemutatkozott. Mindjárt a megnyitó után Révai volt az első. Nyugodtan ment a felolvasó asztalhoz, körülvéve a lelkes nagy közönségtől, melynek száz és száz szeme várakozóan tekintett felé. Révai állva szavalt: „A Rozsály és Gutin,“ „Az én régi kardom,“ „Erzsikéről,“ „Az uj megváltó“ cimü műveit adta elő nagyszerű hatással, amely folyton fokozódott. Minden vers végén lelkesebb, őszintébb és közvetlenebb tapsban és éljenzés­ben tört ki s végül orgonavirággal is megdo­bálták a költőt. Az elnök pedig (Ferenczy Zol­tán alelnök) üdvözlő beszédében elsősorban hangsúlyozta, hogy „ezekkel a gyönyörű költe­ményekkel foglalta el Ön székét társaságunkban és megmutatta, hogy egyszerű témákat is lehet művészien kezelni.“ Révai rövid meleg szavakkal válaszolt, Ígérve, hogy a társaság rótta kötelességeit szi­vén fogja viselni. Úgy ekkor, mint az ülés vé­gén sokan körülvették a költőt, siettek őt jó- kivánataik kíséretében üdvözölni, többen a fia­talabb leánykák megrohanták és autografot (név­aláírásokat) kértek tőle emlékkönyveikbe, amit a jószivü poéta meg is adott sokaknak. Igen sok üdvözlő sürgöny is érkezett a társasághoz, amiket a zárt ülésen olvastak föl. A következő táviratokat sikerült följegyeznünk. Szülővárosa Abrudbánya igy üdvözölte: Abrudhánya r.-t. bányaváros tanácsa és közönsége büszke örömmel veszi tudomásul Révai Károly urnák, mint a Petőfi-Társaság tagjának a mai napon a tudományos akadé­mián tartott székfoglalóját és midőn a Petőfi- Társaság iránt belső igaz hálánkat tolmácsol­juk, kérjük az ünnepeltet is, megemlékezé­sünkről értesíteni kegyeskedjék. Abrudbánya, 1917. május hó 12-én. Incze polgármester. Révai Károly. — Irta: Kápolnai Paucr Viktor. — — Második közlemény. Nem vagyok esztétikus, csak hivataltársa vagyok Révainak. Nem is akarom bonckés alá venni élő egyéniségét. Viviszekciónak Íróknál nem vagyok barátja. Nem is mesterségem. A bájos költemények szeretetre méltó forrását, magát a költőt, kis múzsáját az aranyos Erzsi­két személyesen jól ismerem, életök folyását is kutatgattam s csak ezekből a tényekből merí­tem az erőt, hogy pár ecsetvonással oda fessem vonzó^képüket az olvasó elé. Ősz apa és arany hajú, bájos kisleánnyá! . . . Nem a bizar, romlott hajlamú korba álló zsá­nerkép ez, az nem. Hanem emlékeztet egészen más világokra. De a költő élete is más volt mint a modernebb embereké. A ki járt valaha a magyar Kaliforniában s látta az erdélyi arany­bányák vidékét: meredek óriás szikláival, sürü erdőrengetegeivel, nem is képzelhet magának megfelelőbb pontot egy romantikus költő szü­letési helyéül. Ott Abrudbányán hatvanegy év előtt látta meg Révai először az aranyos nap­sugarat, melyet most Erzsikéjének szőke fürt­jein megcsodál. Gyermekéveit ugyan a jó székelyek között Gyergyószentmiklóson töltötte, de azért még emlékszik szülővárosára is, melyet a szabadság- harc alatt Janka oláh vezér földig leégetett és elpusztított. Édesapja ott kincstári főerdész volt s bár nem magyar ajkú, mégis erős magj'ar. Milyen volt édesanyja ? Költőnél az anya ha­tása talán még mélyebb az apáénál is. Müveit, sok nyelvet beszélő volt —, mint hallottam - erős irodalmi hajlamokkal. Elénk mesélgetését bizonyára ámulva, ijedezve, majd meg lelke­sedve hallhatta a kis fiú, mikor a szabadság- harcról, dicső honvédapáinkról beszélt anyja. Hogy sirhatott, mikor ő a rettenetes oláhláza­dásról beszélt, mely elől alig csak, hogy meg- menekedhettek szülei. Gyermekéveiben már az első nagy csapás érte : elvesztette derék jó aty- ■ ját. Atyja halála után nagybátyja, és nagynénje j érte jöttek Gyergyóból, hogy magukhoz vegyék a kis árvát. Ekhós szekeren utaztak, az akkor még el­hagyatott, vad tájakon keresztül. Parajd mellett a Bucsin hegyen tartottak útközben egy kis pi­henőt, hogy ebédeljenek. Falatoztak az erdőben, mikor — akár csak a mesékben — hirtelen tizenkét rabló állta körül őket s fogta rájuk puskáit. Enni kértek. Lassan, lassan borzasztó dol­gokat tudott meg nagybátyja tőlük, úgy, hogy még sírva is fakadt. Később mondta csak el, hogy a haramiák: bujdosó honvédek voltak . . . Mint utóbb mesélték, sikerült a szegények­nek, kik az osztrákok elől rejtőzködtek, Olasz­országba a magyar légióhoz kiszökniük. Gyergyóban a nagybátyjánál, ki ott erdő­mester volt, néhány évig maradt s a jó szé­kely tanítók nagy befolyással voltak ébredező lelkére. Ők csepegtették az abszolutizmus sötét napjaiban a hazafias magyar érzést a kis tanít­ványok fogékony szivébe s Révaira is mély ha­tással volt. A gimnáziumi éveket is ilyen szin- magyar környezetben töltötte Kolozsvárt és pedig a kitűnő piárista kollégiumban. A páratlan kon- ventben dr. Vass József szerzetes tanár és társai mindinkább az irodalomnak nyerték meg. Gyergyói gyermekkori pajtásaival együtt tanulgatott, mint bentlakó diák a példás pap professorok vezetése mellett, kik őt nagyon megszerették. Ő is szinte imádattal emlékezik vissza dr. Salzbauer János tanárra. A derék szerzetesek már élesztgették benne az irói szikrát is. Sokat járatták ugyan a templomba, gyakran ininistráltatták, de azért nem voltak a konvent- beli barátok valami vakbuzgó vagy pedáns embe­rek, sőt igazán liberálisan fogták föl a nevelést. Révait például engedték rendesen színházba járni. Ez igazán nagy dolog volt abban az ido­lban és sok helyen még most is annak tartanák. Észrevették már benne az irodalom iránt való lelkesedést s Ízlését fejleszteni óhajtották. Jászai Mari» Kassai, Odri, Szentgyörgyi | Pista hires színművészek igen pártolták a kis diákot ... Jászai Mari csokrait rendesen neki adta oda, persze csak, hogy tartsa azokat. Már erre | is roppantul büszke volt. Némethy Irmában, a drámai színésznőben is nagy pártolóra talált. Megismerte igy a színpad tarka világát s ebből még haszna is lett, ismereteit ügyesen értékesítette később kis színművek Írásánál. Az önképző körben Jancsó Benedek tanuló társának nagy tehetsége már akkor megnyilat-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom