Nagybánya és Vidéke, 1917 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1917-05-06 / 18. szám
1917. Május 6. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE (2) 18. szám lasztások esetére helyettes elnökül dr. Makray Mihály polgármestert küldte ki. Tudomásul szolgál. 3. A város tanácsa beterjeszti az 1917. évi rendőrségi államsegély felhasználására vonatkozó tervezetet és javaslatot a közgyűlés a szabályoknak teljesen megfelelő felosztást a maga részéről elfogadta és jóváhagyás végett fölterjeszti. 4. A tanács a kéményseprés gyakorlására vonatkozó szabályrendeletet némi módosításokkal elfogadta és fölterjeszti a minisztériumhoz. 5. A borjucsorda legelőbérét a tanács javaslatára 7-ről 10 koronára emelte föl a közgyűlés. 6. A tehén-csorda legelőbérének fölemelését a tanács 10 K-ról 12 K 50 f-re javasolja. A közgyűlés a fölemelt bért elfogadta és kötelezővé tette. 7. Marosán Károly a felsőfernezelyi lisztelő malom haszonbérlője kéri a háborúra való tekintettel a bérösszegnek 1530 K--ról 1000 K-ra való leszállítását. A közgyűlés a kérelemnek előterjesztett okainál fogva helyt adott. 8. A budapesti polgári és tisztviselői szanatórium-egyesület a városi beteg tisztviselők gyógykezelésére nézve azt az ajánlatot tette, hogy fizessen a város 50 betegnapot 20 K-val az egyesületnek s akkor még 100 betegnapot biztosit a városnak a nyert 20 K dij ellenében. A képviselet az ajánlatot nem fogadta el. 9. Steinfeld Mór és neje volt városi vásár- vám bérlők kérik a terhükön fennálló pénztári hátralékot úgy rendezni, hogy 6000 K egyezségi összeget fizetnek egyszersmindenkorra. A képviselet a régóta vajúdó ügyet ezzel az egyezséggel elintézte. 10. Rónai Géza ny. városi közgyám nyugdijának fölemelése iránt beadott íölebbezésre a tanács azt javasolja, hogy az elutasítandó. A képviselet ilyen értelemben határozott. 11. Salamon Bernát téglagyáros, tekintettel a nehéz időkre, kéri, hogy 200 K fölvételi diját részletekben fizethesse le. A közgyűlés ezt a kérelmet elutasította. 12. Polgármester jelenti, hogy a márc. hó 17-én tartott váratlan pénztárvizsgálat a városi összes pénztárakat teljesen rendben találta. Tudomásul szolgál. 13. Szeged sz. kir. város átteszi határozatát az iskolai két hónapi szünidő tartamára német középiskolai tanulóknak a város jobbmódu családjai által való díjtalan élelmezése tárgyában. . A város ugyanilyen értelmű határozatot hozott s ennek keresztülvitelére egy bizottságot küldött ki. 14. Szász János asztalos-segéd és családja nagybányai illetőségét el nem ismerték. 15. Ugyancsak elutasították Kozempel Jakab volt vasúti málhást is kérelmével. 16. Vojth Gézát 200 K-ért sze be a végtelenségbe, hol a fény az árnyékkal már összeolvad. Agnes is oda pillantott égő nagy szemével a nyitott ablakra, melyen át ép abban a percben villant meg a piros kendő. Gyönge, elhaló hangon szólalt meg : — Édes Bálint! — Drága jó Ágnesem ! — Édes Bálint! — Mit kívánsz én szépséges liliomom ? — Eredj, hívd által Bánki Trézsit ! — Trézsit ? Min ek ? — S csodálatosan nézett a beteg lángoló szemébe. — Búcsúzni akarok tőle! Lásd Bálint, Trézsi jó szomszéd volt. Nem múlt el az a nap, hogy át ne jött volna hozzánk. Hányszor segített nehéz munkámban ! Hát a mióta az ágyat nyomom, nem segitett-e neked édes Bálintom, minden munkádban ? Nehéz fojtó köhögés nyomta el hangját s ziháló melle hörgött erősen. A viaszsárga arcot egy pillanatra elöntötte a vér, aztán megint csak eltűnt a pir s még sápadtabb lett. Darkó Bálint nem mert Agnes szemébe nézni; lesütötte fejét, majd eltakarta két kezével, hogy Agnes meg ne lássa bíborban lüktető arcát. — No Bálint, eredj 1 Hívd át a szomszéd- asszonyt ; nem sok időm van már hátra. Ki tudja, mi történik az éjjel ? Hátha ? — Nem merte kimondani, mintha félt volna a halál szótól. 17. Özv. Kondor Sándornét 50 K-ért 18. Szimon Bélánét 50 K-ért a községi kötelékbe fölvették. Ezzel a gyűlés véget ért. Külföldi esetek. Qvid hoc pro tanta siti. Pitt angol befolyásos államférfiu Oxford- ban végezte közép és főiskolai tanulmányait. Midőn mint miniszter fordult meg Oxford- ban, boldog boldogtalan sietett hozzá tisztelegni, mert mindenki remélte, hogy a hatalmas miniszter pártfogása utján nyerhet valamit. Az oxfordi lelkész, aki tudta, hogy Pitt a templomban van, beszédjének szövegéül János evang. VI. rész 9. versét választotta, mely szó szerint a következő: „Van itt egy gyermek, akinek van öt árpa kenyere és két halacskája, de mi az ennyinek?“ Kedves kartárs. Lavater, a hires arcismerő, aki Zürichben lelkész volt, postakocsiban megszólította jámbor és rokonszenves arcú utitársát : — Kedves kartárs, hol van a nyája? — Nyájam nincs. Nem vagyok pásztor. — Nem a szó közönséges értelmében, hanem az Ur szolgálatában. — A bázeli hóhér vagyok. Gyors igazságszolgáltatás. A texasi telepitvényesek egyikének két lovát ellopták. A tulajdonos megfelelő kísérettel a lovak nyomán akarta üldözni a lókötőt, de csakhamar belátta, hogy nem érheti utói. A nyom I. felé vezetett, miért is az ottani helytartót sürgöny utján kérte, hogy a lókötő letartóztatása iránt intézkedjék. Nehány nap múlva következő sürgöny érkezett a telepitvényeshez : „Lovak itt, lókötő fölakasztva.“ Megfelelő válasz. Saint-Lue lovag a párisi Valois kávéházban újságot olvasott. A hozzá közeledő úriember megszólította: — Bocsánatot kérek a háborgatásért. Szíveskedjék felvilágosítani, hogy önhöz, vagy pedig fivéréhez van szerencsém? — Fivéremhez — válaszolta megfelelő komolysággal a lovag. Tavaszi vasárnap. Gyönyörű vasárnap virradt Z ... . városára. A kora reggeli órák lassan, áhitatosan, ünnepi komolysággal haladtak, a napfény áprilisi melege csókolgatta a lombozni akaró fákat. És a város hallgatott, semmi lárma, semmi zaj. Tizenegy óra felé a városház köré gyűltek a tanyákról való gazdák, kisebb csoportokba tömörülve. Fekete ruhában mind, csillog a csizmájuk és pörge kalapjuk alól büszkén, méltósággal nézegetik egymást. Bizonyára politizálnak. Ugyan mi egyebet csinálhatna ennyi ember együtt. Megkondulnak a harangok. Mind a négy templomban húzzák. A szerbeké vecsernyésen csilingelve élénkíti a katholikusok komoly hangúját. Jönnek a templomból. Más ajtón a nők, máson a férfiak. Nem összevegyülve, hanem kasztok szerint. A tanitónéni vezetésével csomó apróság, kettesével kézen fogva egymást. Hosszú volt nekik a mise, látszik, hogy jól esik a szabad levegő. Végig mennek a főutcán, huncutan összenevetnek, sutkolóznak. Utánuk megtelik a korzó. Ünneplő ruhákban, a színek minden elképzelhető keverékében sétálnak a hölgyek. A nap kicsalta őket és igy még szebb a délelőtt. Katonatisztek, önkéntesek waffenrockja csillog, csörög a kard. És folyik a sétálás a pár száz lépésnyi főutczán. A megyeháza előtti zöldülő park a keret. Olyan barátságos, kedves színek, megaranyozva a vasárnapi napsugárral. Delet harangoznak . . . Pár pillanat és a korzó meghalt. Sietnek haza ebédelni, nehogy zsörtölődjenek a mamák, mire vége a harangszónak, már párolog is a leves az asztalokon. Vagy a díványon, vagy egy karosszékben elebédutánozta magát a város. Négy-öt óra felé ismét telvék az utcák, de az intelligensebb közönség nem a főutcára, hanem vagy a Róza nénihez, vagy más rokonhoz, ismerőshöz siet elkölteni egy kis uzsonát. Mindenki úgy örül a szép időnek, mindenkinek olyan jól esik az élet, mindenki dicséri a szép tavaszi napot. Az ajtók, a kapuajtók nincsenek becsukva, sok helyen vagy nyitva felejtették, vagy a szél fújta be. Az udvarban levő virágágyak felásva, megpuhitva, felgereblyélve, a kövek frissen bemeszelve. És minderre olyan ünnepélyes fényt, sugarat vet ma a napsugár. A békák kuruttyolni kezdenek valahol, mintha ez is más volna, szebb volna, mint máskor. Észrevétlenül alkonyodni kezd. Nyolc óra. Harangzúgás búcsúztatja a lenyugvó vasárnapi napot, mely szép volt, mert az emberek kevesebb dolguk lévén, jobban láthattak egyet s mást. Zombor, 1917. május 1. Incze Gábor. Heti krónika. Május elseje szép, békés, meleg tavaszi nap volt. A frissen zöldelő hegykoszoru bokrétafákkal tűzdelve, az üde lég, a hajnalban fölhangzó andalító zene a régi jó világot juttatta eszünkbe s egy-egy pillanatra feledtette mindazt, ami a megvadult külső világban történik. Bálint fölállott. — Megyek édesem. Átküldőm Trézsit, magamnak úgyis a városba kell nyargalnom az orvosság után. Mire elhúzzák az esti harangszót, itt leszek. Lehajolt a beteg fölé s megcsókolta a homlokát. Lassú, vontatott lépésekkel indult kifelé. Az ajtóból még egyszer visszanézett a betegre s látta, hogy Agnes nagy erőlködéssel két kezére támaszkodva, meredten néz ki az ablakon. Kilépett. Oda künn a kert szélén meglátta Bánki Trézsit, a piros kendővel. Szomorúan állt egy almaía mellett, karjával neki támaszkodva a fa törzsének. Bálint egyenesen feléje tartott. — Trézsi! Szólít az asszonyom! Eredj be hozzá ; maradj nála, mig visszajövök a városból. Orvosságot hozok a szegénynek. A szép asszony felpillantott. Szemében egyszerre cicázni kezdett a vágy. Gömbölyű, formás keble hullámzott mint a tó, ha gyönge szél borzolni kezdi tükrét. — Keserű hangon szólalt meg: — Miért is nem tudja az Isten elvenni az olyan szegény özvegyet, milyen én is vagyok, kinek nincs senkije, a kit nincs ki megsirasson. — Eredj már no, ne beszélj bolondokat Trézsi ! Te nem vagy beteg, mint az én életpárom. — Nagyobb beteg vagyok én, mert a lel- j kém sorvad el látatlanul ! — Meggyógyít az Isten ! Trézsi egyszerre fölvetette fejét. Arca ki- gyult, szeme villámokat lövelt s oda simult Bálint mellé. — Meggyógyulok ha kelmed is úgy akarja! Darkó Bálint megrendült, mint a tölgy, mikor fejszecsapás éri a tövét. Ránézett a kívánatos asszonyra s onnan házának nyitott ablakára, honnan két sötét szem tüze világolt, mint éjszakán a távoli pásztortüz. Szakadozott hangon mondta Trézsinek : — Hallgass ! Hallgass ! Ne legyen szegény Ágnesnek tövisből a feje alja! Eredj be hozzá. Búcsúzni akar tőled! Megfordult s lassú léptekkel kilépett az országúira s neki vágott a városnak. * Vakuló est volt mikor Bálint haza érkezett. Hozta az orvosságot. Lihegve nyitott be az ajtón. A szobában korom sötétség volt. — Agnes ! Agnes! - szólongatta a sötétben az asszonyt. De semmi feleletet nem kapott. Előkaparászta zsebéből a gyújtót s nagy nehezen felgyújtotta az asztali lámpát. Szét nézett. Szörnyű-volt amit látott. Az ágyon feküdt megfojtva Bánki Trézsi s rajta keresztül holtan Agnes. Agnes csont keze még akkor is szorította a Trézsi hófehér nyakát. . .
