Nagybánya és Vidéke, 1917 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1917-02-25 / 8. szám
NAGYBÁNYA ES VIDÉKE 1917. Február 25. ezeket a veszedelmes rovarokat s kátránnyal bekenegetni a fákat. 8. Végül titkárrá egyhangú határozattal Váradi Józsefet választották meg. Külföldi esetek. A léhaság orvoslása. Forster János hallei egyetemi tanár idejében, az egyetemi hallgatók, azt a furcsa szokást vették fel, hogy a „jó reggelt“ „jó napot“ „jó estvét“ vagy „jó éjszakát“ helyett „O ja“- val köszöntöttek. A tudós tanár utálta hallgatóinak ezt a léhaságát. Azért természetrajzi előadásainak egyikét következő megjegyzéssel végezte : — az ujabbkori megfigyelések szerént Halléban a szamarak nem „i-át“ hanem „ó-ját“ kiabálnak. Az előadás után többé senki sem hallotta, az „ója“ köszöntést. Angol nóegyleti gyűlés. A szószéken álló hölgy arról tartott előadást, hogy a szépség mily összefüggésben áll az emberi test méreteinek „szabályosságá“-val. Például nézzük kezemet! Hüvelyk ujjaim vastagságát megmérem és a mutatkozó centimétereket kettővel szorozom, az eredménynek egyezni kell kézcsuklóm vastagságával. Az emberi test méreteinek szabályossága tehát abban nyilvánul, hogy kétszer a hüvelykujj körül, annyi mint egyszer a kézcsukló körül, kétszer a kézcsukló körül, annyi mint egyszer a nyak körül, kétszer a nyak körül, annyi mint egyszer a derék körül. E pillanatban előadását zavarólag jutott eszébe, hogy az ő dereka, a szabályosságot jóval túlhaladja, miért is hirtelen elhallgatott és az előadás folytatásaként a tagtársak valamelyike kiáltotta — kétszer az Ön dereka körül, annyi mint egyszer a föld körül. A jelenlevők hangos hahotában törtek ki. Angol diplomata csalafintasága. Pitt angol hires államférfiunak, a felmerült fontosabb kérdéseknél mindig három nézete volt. Első volt magán — a második hivatalos — a harmadik pedig a nyilvánosságnak szánt nézete. A riporter kitessékelése. Twain Mark, a hires humorista, nem szerette az intervjukat, de a jelentkező hirlaptudó- sitókat nem akarta ridegen elutasítani. Midőn a tudósítók egyike szokásos kérdéseivel előállott, következő párbeszéd folyt le közöttük :- Vannak fivérei vagy nővérei ? — Arra nem emlékezem. — A falon függő arckép nem fivérét ábrázolja ? — Valóban igaza van. Megfeledkeztem szegény Vilmosról. — Tehát meghalt ? — Igen, legalább én feltételezem, hogy igen. Ikertestvérek voltunk, kéthetes korunkban fürösztés alkalmával véletlenül összecseréltek és azután egyikünk meghalt. Némelyek azt hitték, hogy én, mások pedig azt, hogy Vilmos. Az én balkaromon anyajegy volt és az anyajegyes halt meg. Ennélfogva én nem is lehetek én. A hirlaptudósitó hirtelenül távozott. Heti krónika. A németek azt jelentik, hogy a tengeralattjárók egészen jól működnek. Az eredmény szinte váratlanul ke .,ezu. Ránk nézve ez a hir örvendetes nagyon, hogy másra nézve az-é, azzal keveset törődünk. Hamar vége lesz a háborúnak, elfogynak az angol hajók, vagy otthonn csücsülnek csendesen, hirdetvén fennhéjázó méltósággal, hogy „Anglia a tenger ura.“ Kétségtelen, hogy ezt a buvárhajó pusztítást ők nekünk nem adhatják vissza. Én lelőhetem a Teleki fácánjait, de Teleki nem loheti le az enyémet, abból az egyszerű okból nem, mert nekem mincsenek fácánjaim. Vagy más: Én lelőhetem a nyulat, de a nyúl nem lőhet le en- gcmet. Körülbelül ilyen helyzetben vannak az angolok a tengeralattjárókkal. Meg kell becsülnünk ezeknek óriási hadászati szolgálatát, mint általában mindent, ami közel hoz a békéhez. Valaki minap azt mondta a moziban: — Bizony, szeretném, ha már vége volna a háborúnak, hogy Pathé-képeket szállíthatnának. Én azt hiszem, ilyen boldog halandó nagyon kevés van, aki csak a Pathé-képekért szeretné, hanem óhajtaná mindenki sok más egyébért, ami megérlelte a világháborút a békére. Különben pedig most nincs is mozi, mi közünk Pathéhoz. Csütörtökön már Március. Tavaszelő hónapja, itt a gazdasági újév. Milyen jó volna igazán gazdálkodni! Igaz ugyan, hogy az éjjel is 19 fok hideg volt s Mátyás ma egyáltalában nem akart jeget törni. Megkeményitette a szivét, nem adott semmit a nap meleg csókjaira. Keményen állt, mint (2) 8. szám A mai nehéz viszonyok között bizony minden magyar városnak jólfogna egy- egy ilyen takarékpénztár, amely tekintélyes pótadótól mentesiti a polgárságot. A gazdasági egyesület közgyűlése. A városi gazdasági egyesületnek népes közgyűlése volt febr. 18-án a városháza tanácstermében, Szabó Adolf elnöklése mellett. 1. Némi eszmecsere után, melyben Bernhardt Adolf, dr. Vass Gyula, Szabó Adolf elnök, Révész János vettek részt, kimondta az egyesület, hogy az alapszabálynak a tagdíjra vonatkozó pontját a háború tartamára felfüggeszti, a tagdijat továbbra is megszünteti s uj tagokat is szívesen lát és vesz föl. 2. A burgonya és tengeri vetőmag kérdésében elrendeli a gyűlés, hogy 8 nap alatt jelentse be kiki ebbeli szükségletét Molnár Antal egys. pénztárosnál, valamint esetleg árpa vetőmag szükségletét is. A földm. miniszterhez intézendő kérvényben hangsúlyozandó, hogy a közeli falvak lakossága kapa után eszközli a tengeri vetést s igy a meghagyott készletből megtakarítást ér el, amely megtakarításból vehetnének a környékbeliektől illő áron a nagybányaiak tengeri vetőmagot. 3. A tavaszi munkákhoz szükséges hadifoglyok iránt az egyesület küldöttséget meneszt a főispánhoz. 4. Stoll Tibor a zsolnai felvidéki gazd. munkásokra hívja fel a tagok figyelmét, jelentse be kiki március 15-ig ebbeli szükségletét. 5. Szabó József indítványára a hadsegélyes nők munkára való kirendelését is szorgalmazni fogják. 6. Indítvány történt az iskolás gyermekeknek a hernyószedés körül való alkalmazására nézve. Ez iránt az iskolai gondnokságot és a közellátási bizottságot fogják megkérni, hogy a gyermekek méltányos dij mellett végezzék ezt a nagy munkát kellő felügyelet alatt, mert határunkat annyira ellepte a hernyó, hogy a fészkek pusztítása az idén igen-igen nagy feladat lesz. 7. Hoppe Imre áll. kertész a vértetü és paizstetü pusztítását ismertette s felhívta a gazdákat alapos védekezésre. A hatóságnak kellene a maga embereivel minden birtokon pusztítani moru avarját kíméletlenül kavarta föl egy hirtelen jött szél . . . Az asszony szeme szinte lélektelenül nézett a férfi szemébe, nem volt akarata, csak megadó engedelmesség és tűrő odaadás. A férfi ösztönszerüen megdöbbent, mikor ez a tekintet az ő tekintetébe kapcsolódott — - aztán vad őrülettel szorította magához az asz- szonyt — de a következő pillanatban elerőtle- nedett a karja és zavartan, majdnem ijedten taszította el magától . . . E gyönyörű szeptemberi délutánon korábban bukott a nap a hegyek mögé. Ilyenkor sok az árnyék és sok a fény. A lombjavesztett fákon át a messzeségbe lát a szem. Lábunk alatt fájdalmasan zörög a hulló falevél ... a hulló falevél . . . A kerti utón álló két fáradt fiakker ló csüggedten lógatja valamikor jobb napokat látott bús fejét; türelmesen várva a főhadnagyot, akit a délelőtt idehoztak az állomástól. Az idő a vonat rendes indulásáig meglehetősen rövid volt arra, hogy a kis faluból az állomásra érve a lekésést föl ne lehetett volna tenni. A főhadnagynak mennie kellett volna már. Búcsúzott. Bár a panaszos, formás kis száj es- dően kért még egy rövidke félórát. Halaszthatatlan dolgai vannak még. Az idő rövid. Elkésik. Csomagolnia kell. És több eféle apró ámítás . -. . melyeknek hallatára az asszony bizalmatlanul rázta szép fejét . . . A férfi elment . . . Pár perccel később az asszony befogatott. Kétkedő lelke nem volt nyugodt . . . — Be a városba! - szólt fölugorva a könnyű futókocsira . . . * A háborús menetrend miatt a főhadnagy jóval az indulás előtt érkezett a szálló elébe, ahol éppen az esti moziközönség vonult az előadásra. Kissé bánatos csengésű, finom leányhang szólalt meg mögötte : — Hol járt, rósz ember, egész délután vártuk! Zavartan, szinte ijedten válaszolt — holmi baráti kirándulást emlegetve csatlakozott a szép, komoly barna leányhoz s együtt haladtak föl a lépcsőkön a páholyba, hol boldog, gondnélküli, vidám beszélgetésbe merülve várták az előadás megkezdését. Ezalatt a főhadnagy nyugodt felsőséggel nézett végig a páholysorokon — de hirtelen lekapta tekintetét. . . . A szemközti páholyból a délután elhagyott szép, szőke asszony halvány arcának méla tekintete, mint egy élő lelkiismeret — kérdőjel — állott előtte — a férfi zavartan hajolt a leány fölé és többé föl sem nézett. * A képek peregtek . . . * Az előadás végeztével, amint a foyerbe értünk, ideges gyorsasággal láttam a szép szőke asszonyt a főhadnagy felé sietni. Ez kissé hátrább maradt, fölfogta tekintetét — kezük összetévedt — pár pillanatig tartó heves szóváltás támadt köztük — ezalatt az előresiető szép barna leány meglassította lépteit s lelketrázó nyugtalansággal fordult többször hátra — a főhadnagy ajkához vonta az asszony fehér, puha kis kezét és az érzékiség mindent kifejező csókját csókolta reá . . . aztán gyors léptekkel követte páholybeli szép társnőjét . . . * Az asszony némán állt — hosszan utánuk nézett — szép feje mint a lótuszvirág fájdalmasan, csöndesen meghajolt . . . * A piacz terén az ivlámpák már régen kialudtak amint hazafelé ballagtam. A hold elé sötét felhők vonultak. Valahol kutyák vonítottak. Az állomás felől egy tehervonat nehéz dübörgése hallatszott. Sürü homály vett körül. Aztán csönd lett, megejtő csöndje egy varázsos őszi éjszakának — és én, e késő órájában a sötét éjszakának, még mindig ott állottam mintegy megnémulva- hatása alatt annak, amit láttam . . .
