Nagybánya és Vidéke, 1917 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1917-12-09 / 49. szám
Nagybánya, 1917. Deoember 8. — 49. szám XLIII. évfolyam NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE TÁRSADALMI HETILAP. • / A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K -===*= Egyes szám 20 fillér. « Felelős szerkesztő és laptulajdonos RÉVÉSZ JÁNOS Főmunkatárs és h. szerkesztő RÉVAI KÁROLY Szerkesztőség és kiadóhivatal: < <ányal-utca 20. szám alatt = Telefon szám : 18. Nagybánya. Fát kérünk a szegényeknek! Beállott nagy hirtelenséggel a tél, tegnap 15 5 fok hideg volt, ma sem olvad s esik a hó szünetlenül, úgy látszik, már el sem megy többé ebben az évadban. A fa rém-drága még nálunk is, ahol egy kőhajitásnyira az erdő a várostól. Tudjuk, hogy a munkás és fuvarozási viszonyok ennek az okai. De mennél drágább a fa, annál kevésbbé képes a szegény ember beszerezni. Mindenki nem léphet a város kötelékébe, hogy olcsó fát kaphasson, mert a belépési dijat sem tudja megfizetni. Mennél csikorgóbb a hideg, mennél drágább a fa, annál inkább kötelességünk a szegényeknek fát adni. És pedig ez első sorban a város kötelessége. Ha többe kerül, ha kevés jut a gazdagnak is, ha alig kapható a fa, még inkább és annál inkább. Ne hivatkozzék tehát a városi hatóság semmiféle érvekre és adatokra, itt nem érv kell, hanem fa. Fát kérünk a szegényeknek! Az „átmeneti“ közgazdaság. Földes Béla Őnagyméltósága szives figyelmébe ajánlja és irta: Rácz Dezső. — Egy vidéki lapban, amely vezércikkeit „illetékes helyről“ készen szokta megkapni, hogy azzal közönségét az országos aktuális kérdésekről tájákoztassa „Az átmenet kérdőjelei“ címen egy ilyen „kapott“ cikk jelent meg. Minthogy ez a kérdés az átmeneti gazdasági ininisterium hatáskörébe tartozik, talán netrT tévedek, hogyha az abban foglaltakat, „illetékes helyről“ származónak fogadom el és mint ilyent teszem nyilvános bírálat tárgyává. E lapban nemrég .ittam meg, hogy az átmeneti közgazdaságot —„ma már elavult nem- zetgazdaságtani theoriák alapján megszervezni nem lehet. Hogy ebben mennyire igazam volt, arra klasszikus válasz „Az átmenet kérdőjelei“ cimü sugalmazott beismerés, amelyből a közönség okulására egy pár főbb részletet ide iktatok. „És bármilyen nehézségeket támasztott a háború, boldogulni tudnánk, ha megmondhatnék, hogy a nehézségek legyőzésével mit akarunk elérni ?* „Át kell mennünk a háború gazdasági romjain, de nem tudjuk hová? „Az átmeneti gazdálkodás értelme és feladata fokozatosan előkészíteni bizonyos átalakulásokat, egyengetni az utakat, melyek valamely cél irányában vezetnek. De milyen átalakulást készítsünk elő és milyen cél felé egyengessük az utat?“ Ezeket a kérdéseket intézik hozzánk, közönséghez és első sorban érdekeltekhez, arról a helyről, ahonnan mi a kérdésekre feleletet óhajtanánk. Ilyen körülmények között el kell készülve lennünk arra, hogy az átmeneti idő teljes köz- gazdasági eccletticismusba fog fulladni és méltó folytatása lesz annak a rablóhadjáratnak, amelyet az emberek kiváló eredménnyel indítottak egymás zsebe ellen. A helyzet tehát az, hogy az átmenet ideazt sem tudjuk, hogy mit és hogyan készítsünk elő és panaszkodunk, hogy nincs külföldi példánk sem, amit mi ősi szokás szerint lemásolhatnánk. Azt mondják erre hivatalosan, „valahogy csak meg tudnánk állapodni a hazai gazdaság uj berendezése tekintetében, ha fogalmunk volna arról, hogy milyen lesz az elkövetkező világ- gazdaság rendszere?“ Szóval ha tudnánk, hogy milyen lesz, hát . . . lemásolnánk és rendszerbe foglalnánk, például a központok rendszerébe és felállithatnók már a központok központját, az elv koronájául. Még szerencsések vagyunk, hogy eddig nincs készen már egy idegen közgazdasági kaptafa. Arról persze, hogy közgazdasági életünket a mi speciális viszonyaink szerint magunk tud* juk és akarjuk irányítani, szó sincsen, hanem e helyett teljes naivsággal tesszük közhírré tehetetlenségünket. A legnagyobb baj az, hogy ezt jól tudják élelmes szomszédaink is és igy történhetett meg, hogy a drága jó magyar földet oly mértékben kezdték birtokukba venni, hogy az ingatlan forgalom korlátozásával kellett a terjeszkedés útjába állani. Ők nem voltak arra kiváncsiak, hogy milyen elvek szerint fogjuk mi közgazdaságunkat berendezni, hanem a mi éléskamránk kulcsát kaparintották volna el észrevétlenül, abból az elvből indulva ki, hogy mindennél előbbre való és fontosabb tényező ... a gyomor. Az átalakulás folyamata a természet rendje Árgirus királyfihoz*) Tündérmesék királyi hőse, Szép Árgirus, köszöntelek! Szent Geál-legenda szűz lovagja Honnan hozód a lelkedet? A napkelet csodás varázsa Minden sorodban ott ragyog. Nyugat kertésze nem nyirbálta S művelt talajban nőtt nagyot. Létbe vizén tündérsziget . . . Szép Ilonát meglelted-e ? . V.agy Balga szolga hűtelen Es sárba hull a szép rege? Mindég irigy a köznapi: Siet letörni szárnyaink . . , Lökd el magadtól, úr te vagy S a pálya végén pálma int. Szép Árgirus, én lány vagyok S versben a lányok otthona ülnek; Titkon szövik az álmukat, Beváltani, ki nem repülnek . . . Leányszobám elhagytam én; Utak sarán szorongva járok S ködrongyon át csak néha látom, Hogyan szállnak tündérkirályok. Nagy Margit. *) T.gy uj poéta Árgirus név alatt irta forró, kereső verseit. Égy bakfis naplójából. — Irta: Sroll Lajos. — 1917. október 14. Este 9 óra. . .. Aki eddig figyelmesen olvasta naplómat, megállapíthatja hogy én Sáray Mici egy felsőbb leánynevelőintézetnek vagyok a növendéke s eddigi írásaimat átlapozva kitűnik, hogy már túlhaladtam a bakfiskoron, mert nem ábrándozom. Tizenhat éves leszek, de azért hosszú szoknyát hordok, hogy idősebbnek nézzenek. v Nem szeretek ábrándozni, mert az kisleányos, de az intézet* az avas könyveivel, szigorú rendszabályaival nagyon unalmas s igy négyen, jó barátnők elhatároztuk, hogy titokban ábrándozunk. Október 15. Most csak sietve irok, mert nagyon ideges vagyok. Ma este négy jogász ment el ablakunk előtt s egyszer csak a nyitott ablakon beszólottak hozzánk. Az egyik ismerte Bözsit már a nagynénije révén is és igy a bemutatkozás könnyen ment. Beszélgetni kezdtünk velük s igazán nagyon jól elmulattunk, igy most már van témám az ábrándozásra. Október 17. Azóta minden este beszélgetünk az ablaknál s én mindig úgy félek, hogy meglátnak. Mondtam is a lányoknak, a kik tapasztaltabbak nállamnál s azt mondták, hogy éppen ez a jó, mert az elfásult idegeijiket ez legalább izgatja egy kicsit. Így minden este elsuttogunk egy-egy negyedórát s kellemesen elmulatunk. Úgy veszem észre, hogy Bözsi szerelmes valamelyikbe. Holnap talán már fogom tudni, hogy melyik az. Igazán jóképű fiuk! . . . Október 20. Este 4 óra. A fiuk tegnapelőtt elmaradtak. Óh, de szomorúan feküdtünk le, nem beszélt senkisem és az olyan félelmetes volt, egészen kísérteties. Sokáig hallottam, hogy Bözsi forgolódik az ágyában és nagyokat szipog. De én is éreztem, hogy nedves a párnám, azt hittem hogy, az eső csepegett be, de a hold nagyon szépen sütött, lehet, hogy könyeztem. Tegnap este a szokott ablakon pedig a következő levelet találtuk, melyet eldugtam s most ide beírom a naplóba: * Mélyen tisztelt Hölgykoszorű! A levgl szerzője társai nevében is fájó szívvel, egyben megrendülve tudatja Önökkel Hölgyeim, hogy az oly fenségesen szép, költőien regényes, mesésen jól indult idilliek vége . . . Az ezeregyéjszaka regéi elevenedtek meg e pár estén. Csábos lenge tündérek hallatták suttogó hangjukat . . . Önök pedig, mind, valamennyi Loreley, aranyfésüjökkel ott a szírt tetején fésül- gették selymes lágy hajukat — mely csak istennőknek adatott még — és mi a szírt körül tajtékzó élet vizén vakon készültünk rohanni az örvénybe, hogy összetörve szirtet és sajkát, a
