Nagybánya és Vidéke, 1917 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1917-08-05 / 31. szám
(2) 31. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1917. Augusztus 5. szedeltnes helyzetén egyedül csak ez segíthet. Ezzel szemben az agráriusok azt kivánják, hogy a földbirtokot még jobban meg kell kötni. Még az örökösöknek se engedjék meg, hogy örökségüket egy bizonyos mértéken alul felaprózzák, a családtól pedig a földet ne legyen szabad a családfőnek se elidegeníteni. Ilyen a francia bién de famille, az angol homszted. Hát közelebbről és pártatlanul nézve ezt a nagy vitát, kimondhatjuk, hogy nem lehet azt szabály gyanánt oda állítani, hogy a nagy birtok elmaradt hanyag gazdálkodással járna, a kis birtok pedig előrehaladt, törekvő gazdálkodás szintere volna. Az ítéletet igy átalánositani nem lehet. Vannak nagybirtokok mintaszerű gazdálkodással, pl. Frigyes főherceg óriási birtokai a legjobban művelt részei Magyarországnak. Vannak kisbirto- kok ósdi, tökéletlen művelés alatt. A példáért nem is kell messze mennünk. Tegyünk csak egy utat a Szamosvölgyi vasúton, vagy egy kis kirándulást Nagybánya vidékén s találunk kisgazdákat, kik a földet inkább kínozzák, mint művelik. Ha tehát nem is lehet azt mereven kimondani, hogy minden nagybirtok káros, minden kisbirtok hasznos a közjó szempontjából a tapasztalás mégis azt mutatja, hogy a kisbirtokon több az iparkodó jó gazda, mint a nagybirtokon. A kisbirtokot rendszerint intenzivebben művelik, mint a nagybirtokot, a statisztika azt mutatja, hogy munkás ember, az állátállomány és a gép több a kisbirtokon. A kisbirtokon több ember él és jobban él, mint a nagybirtokon, hol a nép ritkul kivándorol, elszegényedik, a házasságkötések száma csökken, a születések száma hanyatló. A háziállat négyszer annyi a kisbirtokon, mint a nagyon. Ez pedig a magyar nép jólétére nagyon káros. Amig a húsnak és állati termékeknek ára világszerte rohamosan emelkedett, a húsfogyasztás világszerte nő, addig Magyarországon, ebben az agrár országban az állatlétszám 1895. óta folyton kisebb és kisebb. De ezzel szemben mintha csak hanyat-homlok rohannánk saját vesztünkbe, az állat-export, a tojás, tej, baromfikivitel évről- évre rohamosan nő. Ha ezen nagyon elszomorító helyzettel szemben azt látjuk, hogy a kötött birtok 1870-től 1900-ig 6 millió holddal szaporodott, vájjon nincs-e igazuk azoknak, kik a két jelenség közt összefüggést látnak és mostani ínséges állapotunkért a földbirtokosokat, főképen pedig a nagybirtokot okolják ? Mindenesetre szomorú tény, hogy a magyar Kánaánban éhtifusz pusztított a munkások soraiban, a katonai sorozások eredménye pedig azt mutatja, hogy népünk a rósz táplálkozás miatt degenerálódik. Mindenesetre itt végzetes hiba van. De hol a hiba? A földben, vagy az emberekben ? Én azt hiszem, hogy az emberekben. De hagyjuk el már a földművelést és térjünk az iparra. A magyar ipart ugyanaz az aránytalanság jellemzi, amit a földmivelésnél látunk. Iparunk kis ipari jellegű, a vállalatoknak 99.52% a munkásoknak 61.6°, o kisipari. Ugyanaz a kép, ami a a törpebirtok és nagybirtok közt. Fejletlen ipar, műveletien munkásság alacsony bérek a magyar ipari életnek jellemző vonásai. Ezen szomorú helyzetnek hol keressük az okát ? Erre a kérdésre kórusban hangzik a felelet: A szomorú helyzetnek oka Ausztria versenye és és egyedüli orvossága a védő vám. Miért okolják épen a védő vámot ? Ennek az oka nagyon egyszerű. Mert nálunk Magyarországon minden kérdés párlkérdés és a védővám erőltetésével lehet a kormánynak kellemetlenségeket csinálni. Bocsásson meg nekem a tisztelt közvélemény, ha én a dolgokat máskép látom. Bizonyos az, hogy Ausztria ipara félelmetes versenyével a magyar iparra erősen ránehezedik. De miért ? Mert az ipari munkások helyzete Ausztriában hasonlíthatatlanul kedvezőbb, mint Magyarországon. Az iparban az emberi munka sokkal fontosabb szerepet játszik, mint a földmivelésben, a munkásnak jobb minősége több és jobb munkát képes produkálni és úgy okvetlenül leverni azt az országot, hol az ipari munkások kevesebbet és silányabb munkát végeznek. A magyar ipar azért nem versenyezhet az osztrák iparral, mert a magyar ipari munkásság száma kevesebb és ezen munkások munkateljesítménye kevés és silány. Mi ennek az oka ? Ennek az oka az, hogy minden munka jósága a munkás értelmisségétől, megelégedettségétől, műveltségétől és jólététől függ. Ez pedig Magyarországon el van hanyagolva. A mtínkás kérdést és a munkás osztályt a mi hivatalos kormányzatunk lekicsinyli és lebecsüli és ha ugyan nem ellenséges indulattal kezeli, de nem törődik vele. Ha aztán az igy elhagyatott munkásság maga akarja a saját helyzete jevitását kezébe venni, a hatóságok ellent állanak és betiltják, üldözik a munkás mozgalmakat. Aggódás. Nehéz a német háborúja, Most harczi súlyát érezik, Ám könnyű lesz majd békesúlya, Mert otthon ő már éhezik; De odajut az ellenség is, Az ánglusnak sincs kenyere, Nagyhangú még, de lassan mégis Az ínség leszámol vele. Mi még idáig nem jutottunk, Hál’ Isten, még nem koplalunk, Termést a sógornak is adtunk, Még bírja gyomrunk és karunk. S úgy néha-néha a kenyérhez Jut egy-egy finomabb falat, S amit reményem jól megérez: Még tán a télre is marad. Hozzánk a sors hát nem goromba, Csak megvagyunk ... De egy a baj: Ez az, miért ma már szorongva Fakad szivemből a sóhaj; Ez egyért, mint a többié — hej! — A sorsom éppen oly pogány: Hol a pipák nemtője székel, Maholnap elfogy a dohány! KF-érl meg nálunk ily világot, Mit most hozott a zord jelen ? Dohánytalan magyart se látott Még a világtörténelem ! És mi az ok, hogy nincs dohánya ? Rá választ a tábörkar ad: Ez a dohányt a hadnak szánja, A czivilnek hát nem marad. Minek dohány a hadseregnek ? Ezt kérdem keservemben én, Hisz füstben untig kéjeiegnek, Van ott elég a harcz terén. A had pipája puska, ágyú, S ez ingyenfüst, ha beszedi, Mért várja hát a borjuhátu,*) Hogy pénzért osszanak neki?! Nos, vén poéta, hitted volna, Hogy az a gúny illik te rád, Amivel a labancz csúfolta Egykor Rákóczi bús hadát ? Gondoltad-é, hogy a nagyszájú Gúnyversnek a karmába jutsz ? Te vagy immár a nagy pipáju Kevés dohányu vén kuruez !**) Csengey Gusztáv. *) A baka, aki úgynevezett „boiju“-t hord a hátán. **) Az idézett labanc zgúny versnek csak egy töredéke maradt reánk: Jaj már minékünk magyar nemzetnek, Kik feltámadtunk rebeliseknek, Szuhay Mátyás, Zákány Tamás kopasz fejének, Nagypipáju kevés dohányu magyar nemzetnek! Külföldi esetek. Túlvilág! szellem. Hogarth festőművésznek Fielding költő volt a legjobb barátja, de ez sehogyse akart eleget tenni barátja kívánságának, nem akarta magát lefestetni általa. Mikor aztán a költő meghalt, Hogartot bántotta, hogy nem volt barátjától arczképe. Egyszer csak Fielding hangját hallja: — Tudom búsulsz, mert nem engedtem arcképemet lefestetni. íme itt vagyok, de csak egy negyedóráig maradhatok, biess tehát! A festő leküzdve ijedelmét, hozzáfogott a vázlathoz, de alig készült el ezzel, az alak távozott és az ajtóból visszaszólt: — Isten veled! Ne mozdulj helyedről, inig el nem készült feladatod! Hogairthnak kitünően sikerült az arckép, de meg volt győződve, hogy felizgatott képzelődése idézte elő a csalódást. Látogatói nagyban dicsérik a képet, mikor ismét megjelenik Fielding és mondja: — Éogadd köszönetemet. Most itt maradok és egyelőre nem szándékozom a halottak országába vándorolni. — A társaság most vette észre, hogy Gar- rik, hires színész mily híven utánozta Fielding szellemét. Mikor koccintani nem lehetett. Már a középkorban is párosán mentek lakomák alkalmával a terített asztalokhoz, de az étkezés közben sokkal közvetlenebb volt az érintkezés, mint ma. Minden pár csak egy-egy tányért és egy- egy poharat kapott. A férfi a húst szétvágta, a hölgy pedig saját villájával adogatta párjának szájába a husda- rabokat. A közös pohárral persze nem lehetetett koccintani. Az állítólagos vadember civilizált válasza. Murray svájci követ rendkívül szellemes úriember volt; ezért Páris főúri köreiben rútsága mellett is szívesen látták. Előkelő család estélyén egy idősebb inárki- nénak mutatták be, ki később valakivel beszélgetve ezt mondta: — Murray rútságáról már hallottam, de azt nem gondoltam, hogy valaki ennyire rút lehessen. Hiszen ez a valóságos emberevő! — A közelálló svájci hallotta ezt a megjegyzést és megnyugtató hangon mondta a márkinőnek : — Nincs oka félni, csak friss hússal élek ! A párisi szalonokban ezután senki se telt megjegyzést Murray rútságára. Heti krónika. Régen volt az, mikor a szigeti uj honpolgár kiirta a kapujára : „Itt jó házi koszt lehet kapni.“ és csendes polgári haszon melléttel látta a lengyel- országi kollegákat. Az utóbbi időben fölkavarodott Sziget és vidéke s nagy nyomás alatt állott egész a mostani napokig. A héten szabadult töt Máramaros ez alól a nagy lidércnyomás alól, mikor csapataink elkezdtek kelet felé száguldani s ime Csernovic csakugyan megint a miénk, Bukovina ismét védőterület köztünk és az ellenség között. Én már régóta hirdetem ennek eljövetelét és ime nem csalódtunk vitéz hadainkban, most már jön a többi reíiráda is az egész vonalon. A románok már is nyüzsögnek Jassyban, mint a hangyaboly s Boldogasszony napra Jászváros lesz megint Jassyból. Mintha az angol is szelidebben furulyázgatna. Olyan gyöngéd testvér kezd lenni, talán valami nezéz dániai szagot szimatol vagy veszlit érzi. Szóval a hadi helyzet kitűnő, nem fejeződött ugyan még be, de hát egy nagy lavinának nem is olyan könnyű megállani, még ha maga is akarná, majd eláll, ha a hegyhez érkezik. Ami pedig a mi saját külön kis világunkat illeti, itt még mindig ugyanaz a melegség az uralkodó planéta, mint eddig, mint két hó óta, esőnk annyira nincs, hogy még a források is kiapadnak s most már nagyon takarékoskodni kell a vízzel. Estétől reggelig nincs. Öntözni nem szabad, de a vizdijat a vízért késedelmi kamataival együtt meg kell fizetni. Ha igy haladunk, nemsokára mosdani s végül inni sem lesz szabad, hiszen nem is volna az olyan rósz dolog, ha később, szőlőéréskor bort adnának viz helyett. Ebben a borban van minden reménységünk. Ernáni szólója lett korunk jelszava: „Borba fojtsd a bánatot.“ A magyar ember is az ő ősi verses mondókájábán három Bét szokott kivá .ni: „Adjon Isten három Bét: Bort, búzát, békességet!“
