Nagybánya és Vidéke, 1917 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1917-07-29 / 30. szám

(2) 30. szám.

NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE

1917. Julius 29.

duktiv fogyasztás. Az pedig szinte meg becsül- hetetlen, amit az orosz, oláh ellenség hazánkban véghez vitt. A magyar felföldön Sárostól Márma- rosig. Erdélyben Gyergyótól Petrozsényig az értékek milliárdjai pusztultak el. De még annál is nagyobb kárát valljuk annak, hogy a munkáskéz mely a pusztulást pótolni tudta volna, — nagyon megfogyatkozott s termelésünk nagy arányokban megcsökkent. Nem tudjuk persze megállapitani a hadbavonultak számát, de nemhiszem, hogy nagyot tévedek, ha két millióra becsülöm azoknak számát, kiket hazánkban a báboru a katonai szolgálat által a produktiv munkától elvont. Éhez számítsuk hozzá azokat, kik a kereskedelmi forgalom zavarai, a belső közlekedés fennakadása, s más egyéb okok következtében munka és kereset nélkül maradtak. De még azok is, akik a hadsereg számára dolgoznak, voltakép nem végeznek produktiv munkát, mert nem termelnek a produktiv fogyasztásra. Hogy a pusztulás képét csak megközeiitőleg is megláthassuk, együvé kell venni e három tételt: a hadviselésnél elhasznált értékeket, a hadviselés közben elpusztult magánjavakat és a termelésben beállt csökkenést. Nagyon alacsony becslés szerint az igy szenvedett kárt 6—8 milliárdra tehetjük.

Ekkora összeggel csökkent Magyarország vagyona, ennyivel kevesebb a hazánkban levő valóságos javak értéke. Mi ennek szükségképeni következése? Az elszegényedés.

Elszegényedés ? Hogy lehet beszélni elszegényedésről kérdezhetné valaki, mikor azt látjnk, hogy a hadseregszállitók, bankok, gyárak, kereskedők nagyszerűen keresnek, nem is említve a földes urakat és földbérlőket, kik minden értékükért busás árt kapnak. Pénz van bőven mindenfelé. A falusi gazdák kifizetik tartozásaikat a takarékpénztárban, a kereskedők meggazdagodnak, mert a raktárukban lévő áruk értéke rohamosan emelkedik. A hadikölcsönök mindenütt fényes eredménnyel járnak, az általános meggazdagodás tünetei mindenütt mutatkoznak. Hát lehet-e igazán nálunk elszegényedésről beszélni ?

Lehet bizony. Mert a mi állapotunk az, hogy igazi javainkat és vagyonúnkat oda adjuk az államnak, mely azt, papírpénzzel cseréli be, a mi nem igazi jószág, mert azt a bankjegyet nem lehet se megenni, se azzal ruházkodni, de mégcsak vele mosdani se. Nem lehet azt egyébre használni, mint megint tovább adni másnak. Az államnak hadiszükségletei óriásiak. Egy több milliós hadseregnek élelmezésére, ruházására, fölszerelésére temérdek jószág szükséges. A kormány ezt mind a lakosságtól vásárolja és készpénzzel, vagyis papirossal fizeti. Ez az oka annak, hogy a papirpénzforgalom hihetetlenül felszökött. Az emberek odaadják javaikat és kapnak helyette pénzt s igy vagyonuk látszóan semmi esetre sem kevesebb, sőt még több, ha azt pénzben számítjuk. De a közgazdaság szempontjából máskép áll az ügy. Mert a nemzet valódi javai: állatok, bőrök, posztók, vas, réz stb. eltűntek, helyette itt maradt a pénz, ami nem valóságos igazi vagyon, hanem csak képzelt vagyon, egy látszólagos érték, egy fiktiv tőke, mely értéktöbbletet nem termel. A pénz soha se fogy el, sőt mindig több és több lesz, de a valóságos javak elfogytak. Ahol óriási gazdagodás látszik, ott valójában nagy az elszegényedés. Pénz van bőviben, de nincs hús, zsir, tej, főzelék, liszt, ruha, cipő, szén, fa, marha, ló stb. A mi gazdagságunknak hű kifejezője és jelképe a papiros bakkancs. Szemre szép, de semmirevaló. Nesze semmi, fogd meg jól.

így emészti fel a háború lassan-lassan minden vagyonúnkat, amit életünk fenntartására nem nélkülözhetünk. De a háború nemcsak a meglevőt emészti fel, hanem jövőnkre is rá nehezedik az állam adósság által.

Államadósságunk volt 1900-ban 4 és félmil- liárd, 1913 végén már 6 milliárd. Azóta ha egyebet nem is számitunk, mint a hét hadikölcsönt, államadósságunk ma már 20—25 ezer millió koronára tehető. Ez szembeállítva hazánknak 21 millió lakosságával, minden lélekre fejenként 1000 korona adósságot jelent. Ha pedig ezen adósság kamatait számítjuk, ez évenkint közel egy miliárd. Miután pedig a magyar állam évi költségvetése 2 és félmilliárd korona körül forog, ez az államnak olyan óriási megterhelése, hogy utánna aggódva kérdezhetjük, vájjon a mai háború nem fog-e tartós gazdasági romlást vonni maga után ? A termelőmunka nem lesz-e kénytelen hosszasan szünetelni egy—egy vidéken? vájjon a mi gazdasági életünk nem fog-e csak lassan és nehéz vonaglások után magához térni.

Nagy kérdés ez, olyan nagy, szinte meg döbbenek, merjek-e hozzá közeledni és bolygatni, vagy hagyjam nálam hivatottabbakra ?

Azért kérem tisztelt hallgatóimat legyenek elnézők, ha okoskodásommal nem értenének egyet.

Most pedig tegyünk úgy, mint a jó orvos, aki ha gyógyítani akar, ismerni akarja a baj okát is, mert anélkül eredményesen nem működhet. Nekünk is igy kell tennünk. Ismernünk kell Magyarországnak a mai állapotát, erőforrásait, a benne rejlő törekvéseket. Fel kell tárnunk azon okokat, melyek erőkifejtését akadályozzák, hogy erősíthessük képességeit. (Folyt, köv.)

A m. kir. minisztériumnak 1229J1917. M. E. számú rendelete,

az 1917. évi búza-, rozs-, kétszeres-, köles-, árpa- és zabtermésnek zár alá vételéről és igénybevételéről.

A m. kir. minisztérium a háború esetére szóló rendelkezések alapján a kővetkezőket rendeli.

(Folytatás és vége.)

17. §. A gazdasági szükséglet címén igénybevehető terménymennyiségek megállapítására vonatkozó irányelveket a földmivelésügyi miniszter az Országos Közélelmezési Hivatal elnökével egyetértőleg külön rendeletben állapítja meg.

18. §. A házi és gazdasági szükséglet megállapításánál legfeljebb az 1918. évi augusztus hó 15. napjáig terjedő időt lehet számitásba venni.

Az Országos Közélelmezési Hivatal elnökének külön engedélyével jogában áll a törvény- hatóság első tisztviselőjének ott, ahol ennek szüksége és lehetősége fennáll, a házi szükséglet címén feloldott vagy eladott gabonának községi, járási vagy törvényhatósági raktárakba való beszolgáltatását elrendelni s a jogosultakat ebből a gabonából havi, negyedévi vagy más hasonló részletekben látni el.

19. §. Büntető rendelkezések. Kihágást követ el és hat hónapig terjedhető elzárással, valamint kétezer koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő — amennyiben cselekménye súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik:

1. az a termelő, aki a jelen rendelet szerint zár alá vett termését saját hibájából kellő időben nem aratja le, vagy nem csépelteti ki, avagy a cséplés bejelentését a 2-ik §. ellenére elmulasztja;

2. az a termelő, aki az 1917. évi termésből származó búzát, rozsot, kétszerest, kölest, árpát, vagy zabot a jelen rendelet 3-ik §-a értelmében az átvevő bizottságnak, illetőleg a H. T.-nek át nem adja vagy ily terményével a 3-ik és 7-ik §. ellenére más módon rendelkezik, nevezetesen azt a 3-ik §. 2. bekezdésének esetén kivül felhasz- uálja, felőrölteti, feleteti, feldolgozza, elidegeníti vagy azon másnak bárminő jogot enged;

3. aki búzát, rozsot, kétszerest, kölest, árpát vagy zabot vétel után vagy más jogügylettel a jelen rendelet intézkedései ellenére szerez;

4. aki feleslegének bejelentését és átadását a 7-ik §. ellenére elmulasztja, vagy a 18-ik §. ellenére készletét nem szolgáltatja be;

5. aki olyan ügyletet közvetít, amelyről tudja, hogy a jelen rendelet rendelkezéseibe ütközik ;

6. aki a jelen rendelet 12-ik §-ának a malomvállalatokra, 13-ik §-ának az árakra és 14-ik §-ának a termények^ szállítására vonatkozó rendelkezéseit meg nem tartja, vagy megszegi.

Ha megállapítható annak a nyereségnek mennyisége, melyet a tettes cselekményével illetéktelenül elért, az alkalmazandó pénzbüntetés 2000 koronán felül is megállapított nyereség kétszeresével felemelt összegig terjedhet.

Ama készlet tekintetében, melyre nézve a kihágást elkövették, a törvény értelmében elkobzásnak van helye. A rendőri büntető eljárás során elkobzandó készlet értékének egyötöde a feljelentőt illeti, többi része a felmerült költségek levonásával a rokkant katonák segélyalapja javára fordítandó.

E kihágás miatt az eljárás a közigazgatási hatóságnak mint rendőri büntető bíróságnak, az államrendőrség működési területén pedig a m. kir. államreudőrségnek hatáskörébe tartozik.

20. §. Aki a jelen rendelet értelmében közszükségleti célokra igénybevett búza-, rozs-, kétszeres-, köles-, árpa- vagy zabkészletét akár égé szén, akár részben jogellenesen felhasználja, elfogyasztja, elidegeníti, megsemmisíti vagy a közszükséglet kielégítése elől egyéb módon jogellenesen elvonja, arra a törvényhatóság első tisztviselője a fél meghallgatása után az 1916: IV. t.-c. 2. §-a értelmében a közszükséglet kielégítése alól elvont készlet értékének kétszereséig terjedhető kártérítési összeget szabhat ki, amelyet a felmerült eljárási költségek levonásával a rokkant katonák segélyalapja javára kell fordítani. A marasztaló határozat ellen, közlésétől 15 nap alatt felebbezésnek van helye az Országos Közélelmezési Hivatal elnökéhez.

A kártérítési összeg kiszabása a cselekmény elkövetőinek büntetőjogi felelősségét nem érinti.

21. §. Ez a rendelet kihirdetésének napján lép életbe. Hatálya Horvát-Szlavonország területére nem terjed ki.

Végrehajtásával az Országos Közélelmezési Hivatal elnöke, a 17. §-ra nézve a földmivelésügyi miniszterrel együttesen bizatik meg.

Gróf Eszterházy Móric t. k.,

m. kfr. miniszterelnök.

Külföldi esetek.

Regnauld nővérek és a „Fehérnő“ szerzője.

Boieldieu Adrien, aki később mint zeneszerző nagy hírnévre tett szert, tizenkilenc éves korában Párisba utazott.

Azt remélte, hogy a magával hozott vig- dalmű kéziratával ott nagy sikert fog elérni.

Reményeit zenészeti tekintélyek, ezek között Cherubini és Kreutzer tönkre silányitották.

Megélhetési mód céljából zongorahangolásra szánta magát.

A zongoratanitást azért nem választhatta, mert tudta, hogy tanítványok az ismeretlennél nem fognak jelentkezni.

Nehány nap múlva, midőn épen azon gondolkodott, miként tehetne szert annyi pénzre, hogy ebédjét megfizethesse, feketeruhába öltözött nő lépett be padlásszobácskájának ajtóján és elmondta, hogy úrnője Regnauld Róza zongoráját hangoltatni kívánja.

Az ebédre áhítozó fiatal ember örömmel követte a komornát.

Legnagyobb fényűzéssel bútorozott szobába vezették, de minden bútordarab, valamint a falon függő minden kép gyászfátyollal volt borítva.

Kitűnő szerkezetű bizonyára rendkívül drága, de teljesen lehangolt zongorát kellett hangolnia.

A komorna távozott, a fiatal ember egyedül maradt, amin legkevésbbé sem csodálkozott, mert zongorahangolást hallgatni korántsem mulattató.

Miután a hangolással elkészült, zongorázni kezdett. Zongorajátéka művészies volt és a kitűnő zongora hangjától el volt ragadtatva.

Előbb vig darabot játszott, majd önkéntelenül a szomorú dalok egyikét kezdte játszani.

Hirtelenül hangos zokogást hallott. A dalt gyorsan bevégezve megfordult. Gyászba öltözött urhölgyet pillantva meg, némi zavarral hajtotta meg magát.

— Midőn a vig zenét hallottam azzal a megjegyzéssel akartam benyitni, hogy a szomorú gyásznak eme hajlékában, vig zenének nincs helye, de hirtelenül azt a szomorú dalt hallom, a melyiket szerencsétlen nővérem annyira kedvelte. Megmutatom annak az arcképét, aki ezt a szomorú dalt, éppen oly meghatóan játszotta mint ön.

A zongora fölött függő képről levette a gyászfátyolt.

— Nővérem, Regnauld Cecilia. Mint vértanú halt meg. Midőn Robespierre hatalmának tetőpontján állott az ellene tervezett merényletek egyikét ő akarta végrehajtani, de rajta vesztett, szándékát nem tagadta, a kivégzésnél is rendkívüli bátorságot tanúsított. Most, midőn a rémuralomnak vége, ismét kedvem támadt a zenével foglalkozni. Játékából azt következtetem, hogy ön nem közönséges, zongorahangoló, hanem valóságos művész. Kérem, szíveskedjék nálam a tanító szerepét elvállalni.

Boieldieu a kedvező ajánlatot elfogadta.

Többé nem voltak anyagi gondjai. Nem sokára több tanítvány jelentkezett. Később zene iskolai tanárrá választották, majd a zeneszerzés terén is szép sikert aratott.

A fehér nő (La dame blanche) dalmű is az ő szerzeménye.