Nagybánya és Vidéke, 1917 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1917-06-17 / 24. szám

(2) 24. szám.

mekük üldögélt a bútorok közt s a kereskedel- mista lányok őrködtek elismerésre méltó hűséggel a szabad ég alá helyezett holmik fölött.

A tűz keletkezése nincs ugyan még véglegesen kiderítve, de minden valószínűség szerint a fűrészgyár gépházának nyitott tűzszekrényéből eredt és a gyulás végső oka a kazán rozogasága volt.

Bernát Dezső telepén egy gépházat béreltek Glück Izidor, Brach Simon és Slomovics Lázár, akik itt nagyobb üzemet rendeztek be és sok anyagot halmoztak föl. Az ő káruk azonban alig haladja meg hozávetőleges számítás szerint a 18000 koronát, mig Bernátnak épületekben és gépekben legalább is 60 ezer korona kára van.

Sem az épületek, sem pedig az anyagok nem voltak .ztositva. Az előbbi azért nem, mert téglagyárat a társulatok egyáltalán nem fogadnak el biztosításra. A fűrészgyár pedig még egészen uj vállalat volt.

Este 10 órakor ismét kigyult a fűrésztelep, amikor Widder parancsnok sietett ki a helyszínére s a kint egész éjjel őrködött tűzoltókkal hamarosan eloltották a lángbaborult cserjést. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az egész nagy tűz alatt senki meg nem sérült és testi épsége senkinek sem volt veszélyben.

Ez a szomorú eset szolgáljon intő például mindnyájunknak, hogy különösen most a nagy szárazságban igyekezzünk eleget tenni a gondos és előrelátó főkapitány múlt számunkban közzétett rendeletének, tartsuk jókarban a vízvezetéki csapokat. Ha nincs vízvezetékünk, legyen állandóan tartalékvizünk, mert bizony, ha a hivatott rendeletet betartották volna, a téglagyár-telepen is hamarább elejét vehették volna a veszedelemnek.

Külföldi esetek.

Felülről kell kezdeni.

I. Frigyes Vilmos elhatározta, hogy udvari személyzetének mellékjárandóságait, pl. fa, gyertya, stb. törli. Gundling, titkos tanácsos, ki az uralkodó kedveltje volt, sajnálkozását fejezte ki az uralkodó előtt a panaszkodó személyzet fölött, hogy csekély jövedelmük még apadni fog.

— Úgy kell nekik! Mindegyik lop, csal és kötelességét csak immel-ámmal teljesiti.

— Ebben igaza van Felségednek! Saját szolgaszemélyzetem is többnyire rosszul végzi munkáját, például tegnap azt parancsoltam az egyik cselédnek, hogy seperje le a lépcsőt. Hát a boldogtalan alulról kezdte és mire feljutott, az alsóbb lépcsőfokokon ismét ott volt a szemét.

Ily munkát felülről kell kezdeni. Nemde Felséges uram ?

— Igaza van! — mondta mosolyogva az uralkodó és a személyzet járandóságainak leszállítása lekerült a napirendről.

kívülről a másik isteni hőskölteményt, a Rama- jánát is.

De az istenek máskép határoztak. A kis Javáti, még mielőtt férje karjaiba került volna, meghalt. Narada tizenhárom éves korában özvegyen maradt.

Mikor elégették a fiatalasszony holttestét, s utána illendően megülték a tizenkét napos gyászünnepséget, a sraddhát-t, Duszjánta ekképp szólott fiához:

— Fiam, másik feleséget kell venned, igy rendelik a halhatatlan istenek. Legalább egy felesége mindig kell, hogy legyen az embernek.

— Hát őst meg kit kell elvennem, ó apám ? — kérdé Narada. — Igazat megvallva, unom a házasodási. Jobb szeretnék visszamenni a szent Benáreszbe.

Atyja elbámult:

— Mit keresnél, ó fiam a szent Benáreszben? Hisz egészen kitanultad a bölcs Narajána iskoláját! Nem hagytál egyetlen bölcs verset sem megta- nulatlanul!

— A bölcs Narajána verseit mind tudom ó apám, de van egyéb tudnivaló is ám a világon. A benáreszi szent Dharma templomban Manu szent törvényeit s a szent Védákat és bölcs Upani- sádokat szeretném mind megtanulni.

Az atyának nem tetszett a dolog.

— Ó fiam, — mondá — nem harcos kasztbeli férfinak, ksairijának való tudományok azok. Vesződjenek csak a bölcs brámmok velük. Lásd, én magam epen csakhogy olvasni tudok s mégis főkincstartója lettem a felséges maharázsának. Mert

NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE

Amerikai hős vadászkalandok.

Egy amerikai meséli vadászkalandjait: — sfk mezőn vadászgatva három vad indiánust pillantottam meg. El akartam menekülni, de ők jobban tudtak futni. Az elsőnek, mikor utolért, kiragadtam kezéből szekercéjét és megöltem. A másodikkal ez már sokkal nehezebben sikerűit és alaposan belefáradtam, mig végeztem vele. Ekkor éreztem harmadik üldözöm leheletét.

— A harmadikat is agyonverte ? — kérdi egy türelmetlen ^hallgatója.

— Nem. Ő ütött engem agyon.

Voltaire és az akasztott ember.

Voltaire hiúsága éveinek számával nőtt és agg korában ez oly nagyméretű lett, hogy a költő rosszul érezte magát, ha jelentétében nem csak róla, hanem másról is beszéltek. Egyszer társaságában egy aznap felakasztott gonosztevőről kezdtek beszélni. Voltaire kékült, zöldült dühében. De Riancourt urhölgy ezt észrevéve, súgva figyelmeztette a többieket: Beszéljünk másról! Ha folytatjuk, Voltaire az akasztott ember iránt érzett irigységtől azonnal meghal!

Az angol four arcképe.

Hogarth Vilmos festőművész nem szívesen festett arcképet, mert nem volt barátja a rendesen megkívánt hízelgésnek. Egy lord, kit arcának csúfsága annyira elkeserített, hogy állandóan rosz- kedvü volt emiatt, nagy honoráriumot ígért Ho- garthnak egy arcképért. Az elkészült arcképet mindenki nagyon sikerültnek találta, csak a lord nem, mert a remélt hízelgés elmaradt, tudtára adatta a festőnek, hogy a képre nem reflektál és honoráriumát ki nem fizeti. Erre a festőművész azt válaszolta, hogy ha kötelezettségének három nap alatt nem tesz eleget, arcképe megfelelően kiegészítve az állatfestők kiállításába kerül. Erre azonnal megérkezett a honorárium és a főur az arcképet sajátkezüleg semmisítette meg.

Indul a mars Budapestről.

Fásult dermedés togja el a sziveket. Az életet sötét gyászfátyol borítja, mosolygás jeleneteit megszürkiti; a levegő nehéz, fojtó, az emberi lelket megősziti.

A háború harmadik éve.

Ködös márciusi reggel, tavaszi hó pocso- lyázza be az utcákat. A Baross téren halad egy géppuskás menetszázad. Milyen vígan, milyen lelkesülten!? Az „Az Est“ felvirágzott, szallagozott lobogójával csárdásozik egy jóképű Mollináry:

„Cicázz lovam, cicázz utoljára-ra-ra-ra,

Ma elmegyünk Taliánországba.“

A nótától nem tud szabadulni a kis csapat, csak ez az egy járja. — Vadonatt uj ruhások mind,

apám is az volt. Halálom után majd te öröklöd hivatalomat. Sokkal több tudományod van már most is, mint amennyi kell a kincsek megőrzéséhez.

— Édes apám, — válaszolta Nadara, — én nem akarok főkincstartó lenni. Jobb szeretnék főigazságmester, dharmadakszja lenni valamikor a felséges maharadzsa mellett. Ahoz pedig ismerni kell Manu szent törvényeit.

Duszjánta le akarta beszélni fiát.

— Ugyan mi lehettél előző életedben, ó fiam, hogy ennyire töröd magadat a tudományok után ? Verd ki fejedből ezt a gondolatot. Jobb megházasodni, mint tanulni. Higyj nekem, apád vagyok, hát tapasztalatból beszélek. Kellemesebb egy fiatalasszonyt ölelgetni, mint poros könyveket forgatni.

Majd apai tekintélyének egész súlyával hozzátette :

— El fogod venni a főelefántmester másik leányát, Javáti ikertestvérét: Szavitrit!

— Hisz azt én sohasem láttam életemben — válaszolta duzzogva Narada. — Még csak a szaptapádim-ra sem hozták el Hajdapurból.

— Mert akkor nagynénje épen beteg volt, aki örökbefogadta és fölnevelte, — mondá Duszjánta. — Szavitri sokkal szebb még, mint Javáti volt. Atyja sokszor megbánta, hogy őt adta örökbe Hajdapurba nővérének.

— Miért adta hát örökbe, ha aztán annyira megbánta? — kíváncsiskodott Narada.

Duszjánta felvilágosította fiát.

— Bhutána nővére özvegyasszony volt és

1917. Junius 17.

oldalukon fityeg szép sárga bőrtáskákban a revolver. Sapkájukon rózsa. Echós szekerekben a munitió. Hat alacsony mokány lovon a két géppuska és a hozzávalók.

A Rákóczi utón ébrednek a boltok. Az utca közönsége kiséri a harctérre indulókat. A muzsika elől belevág a Radetzkybe. Ugyan ki hallgatná ! Tovább száll a régi nóta. Mintha az utca is énekelné.

Hányadszor e kép? Vájjon hányadszor?

*

Kapucziner Gyula önkéntes, hadnagyának engedelmével, a Baross téren csatlakozott a menethez, ott várta őket. Hátizsákja tömve gubasz- kodott a hátán, mellette ballag apja két czukor- skatulyás csomaggal. Gyulát a mars-láza nem ragadja magával, némán halad, mintha aludna. Nem tud érdemes gondolatot. Beszélni ugyan miről volna érdemes. Vigasztalni? Ez nagyon visszafáj. Bátorítani (hazudni) miért? Apja sem, meg ö maga sem hiszi el. Némán olvassa a kávéházak és boltok sok-féle szinü és alakú címfeliratait. Máskor észre sem vette és most miutha ezeket is sajnálná itt hagyni. Vájjon látja-e még őket. Belül valami felkacag benne: és ha nem látod ? Ugyan mi károd lesz belőle ?

Az Erzsébet hídnál csodálja ennek szépségét ; nagy ember lehetett, aki építette. Villanyos zakatol el mellette. Még ezt is elbírja a hid. A villanyost ? A barnás-piros villanyost zebrás padjaival, lelogó csengő szíjával és fogódzóival, szürke kabátos kalauz osztja a jegyet benne: Szolgálhatok kérem:

Szarvastér . . . Attiia körút . . . Déli vasút . . . Öreg omnibuszok, komoly, nehézkes lovak húzzák a plakátokba rejtőzködő alkotmányt.

Finom gummiradier rázkódik végig a köveken. Az ezredes lép ki belőle, katonás arcával, mely hasonlít barna papírra litografált napi parancsaihoz.

Felállás. „Habt-acht!" „Kompagnie rechts- schaut!“ „Zum-Gebet!“ Musik: Gott erhalte. . .

Mintha egy darab bécsi Burg lenne az ezredes, átszellemült arccal néz a levegőbe.

Azután kiadja a parancsot: Madjar himnusz. Tempora mutantur, ugyanolyan feszes tartással hallgatja végig.

Bewagonirozás. Musika állandóan játszik. A bakának ha eszébe is jut valami fájó reminis- centia, mily rövid az, csak a következő pillanatig tart, a dobos nagyot üt dobjára, a nóta szelleme magával ragadja: Erdő mellett nem jó lakni. . .

Bucsuzás. Künn van az egész család. Az elmenőnek, az a mi fájni szokott, talán már meghalt, vagy csak elzsibbadt. Aléltan, álmatagon búcsúzik. Nem érez semmit. Fájni semmi sem fáj. Az itthonmaradók szomorú arcát és könnyeit nem érte.

Fütyül a vonat.

Elindul, mint már annyiszor tette. Átmegy

nem voltak gyermekei. Mikor megszületett a két leányka addig könyörgött, amig egyiket apósod örökbe nem adta neki. Úgyis csak egy gyermeket várt és kettőt adott neki a felséges Szavitri isten- asszony, a termékenység istennője.

— Ezért hívják talán őt is Szavitrinek ? kérdé a fiú.

— Igen. Erről a halhatatlan istennőről nevezte el atyja a felesleges gyermeket, akit most feleségül veszel, ó fiam! Mert azt kikötötte Bhutána, amikor örökbe adta Szavitrit, hogy ő fogja majd férjhezadni.

De Nadara továbbra is ellenkezett.

Ő nem fog megházasodni — mondá — legalább néhány esztendeig nem. Előbb ki akarja tanulni Manu szent törvényeit Benáreszben.

Hiába kérte Duszjánta, legalább nézze meg a leánykát, vajon megtetszik-e neki ?! Naradna nem volt kiváncsi reá ! Látni sem akarta Szavitrit. Ő miatta bizony ne hozzák el Hajdapurból.

Duszjánta végre kénytelen volt engedni elkényeztetett egyetlen fiának. Csak azt kötötte ki, hogy ne Benáreszbe, hauem Madraszba menjen tanulni.

Mert Madrasz sokkal közelebb volt, 2 napi járóföld csupán, mig Benáreszbe három hétig tartott az ut Maghálából.

így került, Nadara tizennégyéves korában, Madraszba, hogy ott az Igazság felséges istenének Dharmának szent templomában a bölcs brámi- noktól Manu szent törvényeit megtanulja.