Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1916-01-02 / 1. szám

(4) 1. szám

NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE

1916. Január 1.

elérkezik újra a zöld asztal mellett mérlegelt európai érdekek egyensúlyozásának napja.

Ám mi azt mondjuk; e kulturbestiákkal szemben a mi röpirataink hatástalanok; ők csak tovább is rágalmaznak s tisztjeinkről, katonáinkról a legszennyesebb rágalmakat igyekeznek közönségükkel elhitetni. Mily más hangon Írnak a mi lapjaink ellenségeinkről! Még ahol nyilvánvaló gazságok történtek is, azokról is csak mint a háború sajnálatos mellékjelenségeiről emlékezünk meg.

Nekünk nincs is szükségünk gyalázkodásra. A magyar katonát csodálattal nézi a világ. Ahová lép, ahonnan az ágyulüz tovább vonul, ott kultur- munkát végez; épit, dolgozik s kenyeret ad azoknak, akiknek fiai, apái, testvérei künn a fronton ellene küzdenek. R.

Ötvenkét hét.

— Irta: Farkas Irma. —

Ötvenkét hét telt már . . .

Az ó év estéjén,

Lövészárok mélyén Felhangzott a zsoltár,

Mentek a levelek Hitvesnek, anyának Semmi bajunk nekünk,

Nincs mit aggódjanak Nem mehettünk haza Fa levél hullásra.

De majd otthon leszünk, Tavaszébredésre, bimbófakadásra, . .1

ötvenkét hosszú hét . . .!

Messze idegenbe,

Csikorgó hidegbe Töltjük ó év estét.

Eddig szembe vésszel,

Cudar ellenséggel ;

Nem ültünk hiába,

Ölberakott kézzel,

Miénk a győzelem,

Közeleg a béke , . .

S írjuk hazamegyünk Bimbófakadásra, tavaszébredésre .. . 1

Igaz ! A mama azt mondta a múltkor, hogy mi a villában fogunk lakni, fik meg Villyvel a piaci házba költözködnek Kidiszitjük majd a lakásunkat melegen, puhán, úgy mint a mama. Ugye?

— Persze hogy úgy. Én majd elhozom a leányszobám bútorait, meg a pálmákat. Jó ?

— Jó I Csak már vége lenne a háborúnak! Nyáron talán befejezik, legalább úgy mondják.

— Talán.

Elza fölegyenesedett, úgy mintha valami nyűgöt rázna le magáról.

— Várj édesem, mindjárt jövök, csak az ebéd után nézek egy kicsit.

Kiment, az ajtó nagyot reccsenve csapódott be utána.

A hadnagy ott maradt, végig fekve a széles divánon és álmodott. Gondolatai elragadták ajövö színes, mesevilágába. Elképzelte Elzát, mint az 6 édes, ragyogó kis feleségét, elképzelte egész puha, szönyeges életét. Koronás zsebkendőjéből csodás, bóditó illatot szívott be, a »vörös szekfüt« az Elsa illatát . . .

Lassan elálmosodott, szemei lecsukódtak és ajkai vidáman, boldogan nevettek bele a semmibe . . .

A lány azalatt a folyosón állt a muszka századossal. Belesimulva a férfi karjaiba. Arcuk össze ért és nagy ernyős pilláju szemeik egymásba mélyedtek.

— Hát velem jössz ?

— A világ végéig.

A kozák tiszt megreszketett a gyönyörtől.

A lány meg vidáman folytatta tovább.

— Kár, hogy nem mehetek veled. Persze a fogolyszállitó vonaton én nem utazhatom. Amint rend lesz, követni foglak. De hogy is kell utazni hozzátok ?

A férfi lehajolt és zsebéből egy gyűrött térképet keresett elő, aztán megmutatta az útirányt Oroszországba , . ,

Heti krónika.

Karáesonra vettem egy kis koszorú fügét (nagyra nem telik, mert négyszeres az ára.) A régóta nem látott vendég sokat mesélt nekem. Elmondta, hogy keletfelől jött a Bagdad-Berlini vonalon s egész uj korszak megnyíltát jelzi, akár Hamburgban a szerb disznók. Megkezdték ugyanis a sertvés szállítását a rablógyilkosok hazájából.

Az a kis füge koszorú egész uj perspektívát tárt föl előttem. A mi nagyapánk nem evett ázsiai fügét. Hát lovastengerészt láttak- e a régiek? Ez volt a magyar jókedvű fiuk közkeletű élce. Ma pedig vannak már ilyenek is.

Sok lévén ugyanis a magyar tengerészünk, szárazföldi csapatokká alakulnak, a vezetők közülök lóháton ülnek. »Tata kedvence® kalapban, pántlikával, kivágott nyakkal és manli- cherrel, arabs paripán.

Sok minden furcsaságot megérünk most. i Tegnap pl. egy ismert koldus jelent meg nálam, aki kutyával kéregetett. Még ilyet se láttam. megfesteni való jelenet volt, mikor egy pénzt neki, egyet a kutyájának adtam. Már í valami rendkívülinek, valami különösnek kell történni. Az ilyen jelenségek időváltozást jeleznek.

Azt se hittem volna soha, hogy nálunk cikkekben tultengés legyen. Ma pedig úgy állunk, hogy akár három számot is kiállíthatnánk egyszerre, annyi a kézirat. Ezért nem lehet aztán egyik-másik cikket »behozni«, mint a városnak a fát. Ezután, aki helyet akar kapni, az foglalja le előre lapunkat, mint a koncertre a páholyokat.

Igaz, a hangversenyről is kell beszélni a krónikásnak. Röviden és velősen elég legyen annyi, hogy magas színvonalon állott az egész, a cselló pedig egyenesen fenomenális volt. Or- lovszkyt most hallottuk először, reméljük azonban, hogy ez csak nyitánya lesz egy egész koncertsorozatnak.

Ritka művészettel kezeli hangszerét, játékának osztatlanul lebilincselő hatása volt. Azért beszélünk róla külön, mert ő »uj csillag a láthatáron« a többiek pedig már kipróbált jó erők voltak.

Ami az egész rendezést illeti, egy magyar tárgyú pontot még szívesen láttunk volna, de reméljük, legközelebb kárpótlást kapunk érte.

Igazi értékes, kedves karácsom ajándék volt ez az est a közönségnek. A hivatalos város azonban a maga karácsom ajándékát nem kapta meg, t. i. nem jön ide katonaság Egerből. Erről jött meg a hivatalos értesítés.

Ebbe csak beletörődünk valahogy, noha nekem is jó lett volna, ha pl, a fiam itt masírozik a szemem előtt, de sebaj csak kapjuk meg az újévi ajándékot, a békét Én nem hiszem, hogy volna ember Európában, aki egyebet várna 1916-tól, aki esetleg nem igy beszél, hanem mást mond, annak szavai őszinteségében kételkedik ft krónikás.

Az előfizetések szives megújítását kéri a Kiadóhivatal.

Almer Sándor doktort őfelsége, a király a budapesti tavaszmezőuteai hadi kórház főorvosává nevezte ki.

Kitüntetés, őfelsége a király Török Árpád tart. zászlóst, néhai Török József főerdőőr fiát, az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért a 2-ik oszt. nagy ezüst vitézségi éremmel tüntette ki. Örömmel hozzuk a hirt, mivel ez már a második kitüntetése.

A sebesültek a karácsom ünnepek alatt igen sok tésztanemüt kaptak a múltkor említett karácsonesti vacsorán kívül. Ezekről más helyen történik elszámolás. A héten, 27-én sokan el mentek a kórházból s igy ma 54 en vannak. A pénztárba a héten következő adományok érkeztek: Gallért Béláné 10, Sárközi László 2, Harácsek V. utódai 50, Evang. egyház hadi perselye 10, Z. Knöpfler Gusztávné újévi megváltás fejében 5 K, Ketney Mihályné 21 darab tojás. A bevétel eddig összes 1181 K 28 f. Ma Sylveszter estén teát, kocsonyát, tésztákat kapnak a sebesültek vacsorára s ezzel együtt az eddigi kiadás 1056 K 40 fillért tesz ki. Most, amikor az esztendőt lezárjuk, talán nem lesz érdektelen fölemlítenünk, hogy április 26-án kezdte a hölgyek társasága a katonák megvendégelését s akkor sokan ezt lehetetlennek, kivihetetlennek tartották. Ma megállapíthatjuk, hogy sok jó estét szerzett a hadfiaknak a vacsora-pénztár s a maival 3226 adag ételt szolgáltatott ki nekik, ami 1181 K 28 fillér bevétel mellett csakis úgy volt lehetséges, hogy többnyire Nagybánya hölgyei a maguk költségén készítették azt és csak ritkább esetekben terhelték meg a pénztárt, amely épp azért ma sem merült ki. Meg kell azt is jegyeznünk, hogy a sebesültek folyton változnak s igy mindig mások és mások részesülnek a külön élelmezés e hálára méltó jótékonyságában. Látni kellene a hazáért már súlyosan szenvedett legények megelégedését sokaknak, mikor a vacsora tálalás végig vonul a termeken s akkor ez a pénztár még nagyobb áldozatokra volna képes.

Ünnepi mise. Január 1-én, Újév napján a római katholikus nagy templomban ünnepi isten- tisztelet lesz, amelyen az egyházi énekkar Seyler Gdur miséjét énekli Németh Béla főgimnáziumi tanár vezetésével, betétül Mozart Ave verum-ját és BSder Salve Reginá-jáf. A vegyeskar tagjai: Szoprán: Gurszky Gabika és Jancsovits Jolánka; Ait: Holley Jenőnó es Jancsovits Margit; tenor: Gerdenits Béla, Juhász Sándor, Kremniczky Lajos és Mike Gyula; basszus: Fűzfa Gyula, Dren- tye László, Kremniczky Endre és Platthy György főgimnáziumi tanulók. Az orgonakiséretet Gurszky Lujza szolgáltatja.

Hangverseny. A háború nyomasztó levegőjében, ózondus, üdítő kis liget volt a hétfői hangverseny, melyen mintegy 300-an voltak jelen hallgatók, ha azonban ünnep másodnapján rendezik, meggyőződésünk, hogy a földszint is zsúfolva lett volna. Végre is a mozinál mindig élőbb- való egy koncert. Az est műsora magas színvonalon állott s a megoldás méltó volt hozzá. 1. Grieg »A« moll szonátája vezette be a program- mot Orlowszky szép cselló játékával Smaregla Sarolta zongorakisérete mellett, aki pontosan és kifogástalanul játszik, ds az ifjúi hévből — mint kísérőnek — még engednie kellene egy kicsit. 2. Gaál Lujza zongorán Schumann »G« moll szonátáját játszotta bravúrosan. 4. Diczig Béla r. k. B.-lelkósz Schubertnek örökbecsű »Vándoriát énekelte művészi felfogással, mély érzéssel s a sürü tapsokra egy dallal a programmed meg is szerzetté. Énekét Lakatos Mihályné kisérte. 4. Ismét gordonka következett. Saint Saens C. Hattyu-ja Rubinstein Melódiája ős Popper Gavotte- ja. Egyik szebb volt, mint a másik, de talán mégis legerőteljesebben hatott a Gavotte, melynek fülbemászó, kedves zenéje valósággal elragadta az embert. Orlowszky igazi művész, a kiséret pedig olyan volt (Lakatosnő) hogy annál tökéletesebb már nem képzelhető. 5. Némi szünet után Almer Annuskának pompás zongoraszólóját élvezhettük, aki Liszt »Polonaise E-dur« című hatalmas művét adta elő a nála már jól ismert és sokszor megcsodált művészi zenetekni- kával. 6. A hangverseny befejezője volt Golter- man III konct. 2. tétel Popper E moll konczt. Popper Tarantella G. dur. Zongorán és kisbőgőn. Megint igazi művészi élvezetek, miket elragadtatással hallgattunk s hogy kinek adjuk a pálmát, Lakatosnénak-e, akinek keze lepkeszerü könnyűséggel lebeg a zongorán vagy Orlowszkynak, aki mikor a hurokba markol, mintha csak a szivünkbe markolna — nem tudjuk. A közönség kikövetelte az ismétlést és a csodaszép tarantellát megint hallottuk. Az igazság érdekében megjegyezzük, hogy minden pontnak bőven kijutott az egész koncert alatt a tapsokból, ismétlések, sőt virágcsokrok is voltak. Egyet azonban mégis nélkülöztünk, t. i. egy magyar tárgyú klasszikust, akár Rubiustentől, Dreysoktól, Liszttől, Poppertől, Hubaytól, Szendytől stb. hisz van elég. Háborús lelkületűnknek jól esett volna egy kis hazafias fö'buzdulás. Ezt azonban legközelebb pótolni lehet s nem is, mint megrovást, hanem inkább mint óhajt hozzuk föl. Az est tiszta jövedelme a nöegyletet és a hadsegélyzőt illeti.

A tizenkettedik honvédezred hős bakái a

Szlripa melletti iövészárokban, kiszögezték Révai Károlynak »Alezredes ur Krizmanics* cimü költeményét melyet lapunk . . . számában közöltünk. És a katonaság lelkesedéssel tódul oda a remek szép költemény olvasása végett. Örvendünk, hogy a költemény hős katonáink szivéhez is utat nyitott.

A selyemgyüjtóshez hozzájárultak Takács Sándorné, Tóth Ilona, Szőke Béla r. k. plébános, Fülep Imréné, Soltész Gyuláné, Lasz- ner Irén.