Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1916-07-30 / 31. szám
(2) 31. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1916. Julius 30 gyászruhás leány. Maga elé idézte képét. Először megállapította, hogy szép. Azután a holdvilágos éj hatása alatt, melynek egy darabja bevilágított a négyzetalaku ablakon keresztül az ágyára, arra a tapasztalatra jutott, hogy életében még ennél szebb lányt soh’se látott, pedig neki csak volt alkalma, hiszen náluk a Kapuczi- nerék szalonjában sokan, nagyon sokan megfordultak. Ebrenálomba szenderült és azt álmodta, hogy beszélget a bánatos ismeretlennel, hallotta ezüstös hangját (mert bizonyára ilyen hangja van, bájos ismeretlenének más hangot nem is lehet elképzelni) hallotta, mint sir, mint valami kis harang és mint siratja édesanyját, kit pár hete temetett el. - Egészen költő lett, meglátott egy arcot és megálmodta hozzá az egész regényt. Végre egészen elaludott. Reggel mikor felébredt, eszébe sem jutott többé a leány, hiába, nem volt holdvilág. — Vállára akasztotta kenyérzsákját, borjúját és csak akkor mosolyogta el magát, mintegy megszégyenülve, mikor masiro- zás közben a Kristályfürdő előtt fölhangzott az önkéntes század ajkán, hogy: „Diófából - sej haji - diófából nem csinálnak koporsót.“ Incze Gábor. Külföldi esetek. De fiú legyen valamennyi. Nagy Frigyes a hét éves háború kitörése előtt Neisseből Briegbe utazva Schönfeld és Kreisevitz között, szembe jövő jól megrakott és és zöld gallyal díszített szekeret látott. Az udvari kocsisnak megparancsolta, hogy térjen ki, mert valószínűleg lakadalmi szekér. Az uralkodó nem csalódott. A bútorral és egyéb háztartási kellékekkel megrakott szekéren, az uj lakhelyre költöző fiatal házaspár ült. A király megállította a szekeret és megtekintve a rakományt kérdezte az újdonsült menyecskétől, hogy miért nem visznek bölcsőt, mire a zavarba jött asszonyka hebegte, hogy arra nem gondolt. — Az nagy hiba — mondta a király — mindenek előtt arra kellett volna gondolnotok, hadseregemnél sok fiúra van szükségem. Kísérőit utasította, hogy a menyecskének bölcsővásárlásra tiz tallért fizessenek és hintójába ülve jókedvűen kiáltotta:- De fiú legyen valamennyi! Az őszinte miniszter. Beugnot rendőrminister tengerészetiminis- terré kineveztetvén, az alantas hivatalok főnökei tisztelegtek nála. A minister minden tisztelgővel kezet fogott és azután következő beszédet intézte hozzá jók : ték volna, - de hát nem volt mentség; ki kellett üríteni a keserű poharat. Bár igy járna minden hitszegő. Mi, akik ezt a ránk nézve érdekes dolgot láttuk s azt a nagyfokú izgatottságot kiállottuk, t. i. az a bizonyos ,,no, most esik le“, mi ezt nem felejtjük el soha. Egy nap az életemből. A forró júliusi nap égetően süt a doberdói fensikra. Harmadma- gammal még előtte való éjjel beástam magam a bakaárkok előtt egy szikla mögé. Nagyon szép a kilátás innen a tálján árkokra s jól lehet vezetni a tüzelést, mert 2 —3 km szélességben lehetett látni a tálján frontot. Vékony telefondrót szalad le a dekungba s ez köt össze öt Batterie-val, de ha kell, az egész fronttal bennünket. Égető szomjúság gyötör mindnyájunkat az este elfogyasztott konzerv után már a reggeli órákban, de nincs mit inni, mert a félliter fekete, amit a kulacsban hoztunk, már elfogyott. Enni volna még mit, de attól csak nagyobb szomjúságot kap az ember s igy inkább egy kis darab követ teszünk a nyelvünk alá a szomjúság ellen. Reggel 3 óra óta lövik az olaszok a mi állásainkat, mi pedig találgatjuk, melyik milyen lövedék és merre megy. Kilenc óra felé berreg a telefon s jelzik a Batterie-ból, hogy megindul a tüzelés, tehát figyelni. Összeállítom a Scherenschaurohr-t (ollós tüzérségi távcső, tizTisztelt uraim! Nagyon örülök, hogy Önöket itt láthatom. Megvagyok róla győződve, hogy valamennyien jeles szakképzettséggel biró szorgalmas tisztviselők, hogy fontos teendőiket nagyon jól végezik és ennélfogva nehéz feladatunk teljesítését nyugodtan bizhatom önökre. De erre kényszerit ama körülmény is, hogy fogalmam sincs a tengerészetről. A krónika mai napig csakis erről az egyetlen egy ministerial jegyezte fel, hogy szakismeretei tekintetében őszinte volt. Dávid zsidó királynak francia konzullá történt ki- neveztetése. Midőn Lamartine, a hires költő 1848. évben Franciaország külügyministere lett, hívei ostromolták állami alkalmazásért. Az uj minister szorgalmasan jegyezgette azok neveit, akiknek kívánalmait figyelembe venni óhajtotta. A hivatalos lapban közölt kinevezések között olvasható volt, hogy Dávid ur brémai konzullá neveztetett ki. Hetek múltak, hanem Dávid ur állásának elfoglalása céljából nem jelentkezett. Minthogy a brémai konzul teendői elintézetlenül szaporodtak, jobbra-balra tudakozódtak Dávid ur holléte iránt, de minden tudakozódás eredménytelen volt, végre is Lamartinetől kellett felvilágosítást kérni. A külügyminiszter ur maga sem tudta ki az a bizonyos Dávid ur, midőn azonban elővette jegyzékét eszébe jutott hogy Dávid zsidó királyról akart Írni költeményt és nevét véletlenül az I állami alkalmazást keresők nevei közé jegyezte fel. A következő napon megjelent hivatalos közlemény szerint Dávid polgár más alkalmazást nyervén helyébe Marchand polgár neveztetett ki brémai konzullá. Heti krónika. Az elmúlt hét olyan volt, mintha Medar- dus vagy vizes Margit napjai újultak volna föl. Csörgött az áldás, pedig az aratóknak nem volt rá szükségük. Hol vannak azok az idők, amidőn vidám énekszó mellett vonultak bő az aratók buzakalász koszorúval fejükön s a kapuk mögött leskelődő cselédség tele kancsóval öntötte nyakon őket ? De azért a búza szép. Egyik kitűnő gazdánk olyan buzaszcmeket mutatott, aminőt évek óta nem láttunk. Aranyat ér! Most azonban nem az arany drága, hanem a réz. Az kell a magyarnak! Gyűlt is a héten a réz a városházán mázsaszámra. A pálinka főző és lekvár készítő üstök nagy halmazban gyűltek ösz- sze. Nem nagy baj; pálinka nélkül még csak meg leszünk valahogyan, de már a lekvár hiányozni fog. Igaz, hogy az idén szilvatermés sincs. Meg ette azt az araszoló, meg a rügyfuró. Ahelyett azonban van olyan szép zöldség, főzelék, minőt évek óta nem láttunk. Van minszeresen nagyit), egyik társam a tábori látcsővel kezében, másik a telefonnal készen, várjuk a tüzelés megindítását. Feladatunk a 2. é3 7. számú célokat lőni, mert innét várható a támadás meginditása, tehát az ellenség gyülekezését meg kell akadályozni. Az én „Los“ vezényszavamra már zug is a srapnel felettünk és jelzik az ütegből, hogy „abgegeben“. Pár pillanat és másik üteg is leadta a lövést. A távolság jó mind a kettőnél, de a lövések kissé magasan explodálnak. „Libelle 3 mehr!“ - A telefonista továbbítja és egy pár másodperc múlva ismét repül két kis vasgalamb a sógorékhoz. Bravó! Jól van ! kiáltok fel örömömben. „Granaten vier Schuss einzelfeur“ s már jönnek is a gránátok, de már ezt a tálján koma nem szándékszik megvárni, hanem csoportonkint kezdenek visszafelé szaladni, mire ismét „Srapnel 50 mehr, einzelfeuer streien“ kértem. Mi oly közel voltunk az olaszokhoz, hogy szabadszemmel is lehetett őket látni s én semmire nem gondolva kidugom a fejem a dekung- ból. Ez lett a vesztünk. A következő pillanatban már elborítottak bennünket mindenféle kaliberű könnyű és nehéz gránáttal, mert ez itt nagyon könnyű volt, mert úgy mi, mint ők is, minden pontra be voltunk lőve. Az utolsó szó, amit a telefonba bej denünk! Hadd pukkadjon az entente! Még jókedvünk is van és lesz, mert nagy a bizalmunk és reménységünk. Házi poétánk most írja a legtüzesebb verseket. Közben arra is gondolt, hogy érdemes alakoknak a társadalomból üdvözlő rigmusokat faragjon. Példa reá a Waigandt- ünnepély. Poétánk nem is énekelt meg ez idő szerint méltóbbat mint a Vörös Kereszt „szivét“ Waigandt Annát, ki emberfeletti munkát végez két hosszú esztendő óta. 0 valóban megérdemli, hogy ez a két éve négynek számittassék annak idején. S a száz- meg száz sebesült hős ápolása és gondozása mellett még arra is volt ideje, hogy kijárja a miniszternél a „kereskedelmi tanfolyamot.“ Hálásak vagyunk ezért. Szegény kis leányainknak kenyérkereső pálya nyílik háború után. Be jó lenne, ha állandósítanák e tanfolyamot. Csak ne vigyék el a tanítónőinket! Most is - olvasom a hivatalos közlönyben, — kettőt elhelyeztek körünkből s igy nagyobb teher nyomja az itt maradottak vállát. De amellett, hogy a kis leányok búsulnak a két fiatal tanitónéni után, azt hiszem egyikért-másikért egy pár bácsi is sóhajtozni fog. Honi sóit qui mai y pense. Pardon 1 De ezt már csakugyan az entente nyelvén kellett mondanom, habár hű szövetségesünk a germán is szépen fejezi ki a fen- nebbi gondolatot: ,,Schande dem, der schlecht davon denkt“. Magyarul nem tartja szükségesnek ugyanezt elmondani a vicekrónikás. Személyi liirek. Révész János, lapunk felelős szerkesztője néhány napra a fővárosba és Nyíregyházára utazott. Martiny István főbányatanácsos 4 heti szabadságra távozott. Kinevezés. A szatmári püspök, az itteni róm. kath. plébániához Dr. Czumbel Lajost, segédlelkésszé nevezte ki. Az uj segédlelkész Rómában végezte tanulmányait s római doktor. Áthelyezések. A Vallás- és Közoktatási miniszter Bertalan Mária polgári iskolai tanítónőt Segesvárra, Pentsy Erzsébetet pedig Haj- dudorogra helyezte át. A sebesült katonákat julius 26-án Waigandt Anna igazgató vendégelte meg névnapja alkalmából, igy tehát a vacsorapénztárnak e héten nem volt kiadása. Újabb adomány érkezett: Steindrofer Bélánétól 10 K, Neubauer Hermin- től 5 korona. Ezzel együtt a bevétel vnlt 2334 korona 98 fillér. Kiadás 2251 korona 86 fillér. A legközelebbi alkalommal aug. 5-én gyümölcsdélutánt akarnak a hölgyek a hadfiaknak rendezni, miért is fölkérjük a gazdákat, hogy e hó 3-ig szíveskedjenek bejelenteni e lap szerkesztőségében (felsőbányai-uteza 20.) hogy minő gyümölcsöt és mennyit fognak küldeni erre az alkalomra ? Uj r. k. plébános. Városunk közkedvelt ifjú r. k. káplánját, Ditziy Bélát a szatmári püspök szakaszi plébánossá nevezte ki. mondtam, “Feuer einstellen“ volt s ezután már nem kaptam több választ. Tudtam mindjárt, hogy a vezetéket előtték. Pár perc múlva meg- állott az őrült tüzelés s a telefonista már ment is össze kötni a vezetéket. Amint ezt az olaszok látták, ismét tüzelni kezdtek, annyira, hogy szegény fiú alig birt visszabujni. Hiába fáradt, mert mire beért, a drót már ismét el volt vágva. Ez igy ment egy jó ideig, a telefonos nem birt már a fáradtságtól járni, tehát elhatároztuk, hogy felváltva megyünk a vezetéket összekötni. Körülbelül már harmadszor került reám a sor s ki is ugrottam, de most egy kicsit messzebb kellett menni a vezeték után, — a srapnellek és gránátok zúgtak a levegőben, — de hát a kötelesség az első. Már megtaláltam a szakadást a vezetéken s hozzáfogtam kötni, — ekkor hallom egy nehéz gránát zúgását a levegőben. Tudtam, hogy a közelembe fog lecsapni, tehát siettem a kötéssel. Az izzadtság szakadt rólam — azt hiszem, ez az úgynevezett halálos verejték — még egy pár csavarás és a vezeték összevolt kötve. A következő percben azonban már én is ott feküdtem eszméletlenül a vezeték mellett. A 28 cm-es gránát alig 30 méterre tőlem csapott le és a légnyomása engem is a földre sújtott. Egy ilyen gránát lecsapódása után a kövek, — ez pedig van Redipugliánál elég —
