Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1916-03-05 / 10. szám

(2) 10. szám. sebben szól fogékony ifjú lelkükhöz b beszél ne­kik áldozatos hazaszeretetről, lángoló, együttizzó fajszeretetrő! s a végletekig, mindhalálig menő köteleBségteljesitésről. S az ige azon van, hogy testté legyen. Ap- rilit 2-án akarja áll. főgimnáziumunk ifjúsága megtenni ez első lépést a kegyeletes megemlé­kezésnek, a hősi erények megbecsülésének és a hála kőbe vésett megörökítésének az utján. Hangverseny műsor keretében fordul nemcsak Nagybánya városának, hanem a messze környék­nek közönségéhez is, hogy járuljon hozzá fillé­reivel az emlékmű megalkotásához. Már ide s tova két hete elmúlt, hogy az énekkari és zenekari próbák megkezdődtek. A rendezőség és az ifjúság mindent elkövet, hogy a rendkívüli alkalomhoz mérten erejének, tudá­sának legjavát nyújtsa s most ezen az utón hívja fel a nemes szivü közönség figyelmét e kegyeletes mozgalomra. Az a három ifjú, aki a mi határunkon a mi határunk védelmében ontotta drága vérét s aki vérének minden cseppjével ismét meg­szentelte sokat szenvedett hazánk földjét s egy­ben újból szent pecséttel pecsételte meg a len­gyel-magyar testvériséget, az a három porladó ifjú szív érezze meg a krácsfalusi domb alatt hogy Bem-Petőfi magyarjainak unokáiban hat­ványozottan él a mostohább sorsban élő len­gyel testvérnemzet iránti szeretet. Legyen az emlékmű az ifjú hősökhöz, de egyszersmind szent és hős magyarságunkhoz méltó I S reméljük is, hogy az lesz !* Nagybánya, 1916. febr. 28. Az ifjúsági ünnepély rendezősége. * A rendezőség ez utón kéri fel teljes tisztelettel a helybeli, valamint az összes vidéki lapokat e felhívás szives közlésére s egyszersmind a kegyeletes mozgalom támogatására. (nb.) Külföldi esetek. Angol párbajhös. Spencer gazdag gabonakereskedő neje har­mincöt éves korában örökölte elhunyt férjének nagy vagyonát. A gazdag özvegy magasra törő, regényes hajlama abban nyilvánult, hogy a lovas gárdá­hoz tartozó Primrose kapitánnyal jegyet váltott.. Az esküvőt a gyászév letelte utáni időre halasztották, de a színházakat és táncestélyeket együtt látogatták a jegyesek. Később, állítólag a klub-élei, az ülések, a tanácskozások annyira igénybe vették a kapitány rám nézett s ilyenkor — láttam — szinte kacér jókedvvel örült az ártatlan szemc3atának mely­ről morózus férje természetesen még nem vett tudomást. Nem tudom, a szeme tette, vagy a pazsgő, de őrülten beleszerettem/ őrülten, mon­dom, mert amit azután elkövettem az igazán őrültség volt, — Lily — szólítottam meg a virágárus le­ányt (a nevét épen akkor súgta meg, bizalmasan Miska a pincér) — vidd az egész kosár virágot a szemben lévő páholyokba és öntsd az asszony elé . . . Megfizetem 1 A kis leánynak láthatólag rosszul esett, hogy nem fogadtam el a felém nyújtott virágot. De azután megvigasztalódva libbent át a házas­pár asztalához. — De jó, hogy már nem lesz virágom, ha­zamehetek — gondolta, vagy valami ilyesfélét és az illatos fehér virágesőt bátran borította ki a márványasztalra . , . Nem mertem odanézni. Úgy rémlett, mintha egy kicsit bolondot csináltam volna azzal a vi­rág históriával. De már nem volt mentség. A botrány végérvényesen kitört, A férj rikácsolva, magából kikelve kiabált. — Ki küldte ezt a szemetet, hát kávéház ez, vagy orfeum, hogy ilyesmi megtörténhetik. . . . Gyalázat! — kiabálta fékeveszetten. Hirtelen elővettem a névjegyemet, hogy át­menjek hozzájuk. De Sanyi visszarántott. — Nem érdemes! — mondta meggyőző­déssel, A túlsó asztalnál reszketve állott Lily. — Elárul — gondoltam és egészen természetesnek NAOYBÁNYA ÉS VIDÉKE idejét, hogy menyasszonyának, hova tovább, an­nál kevesebb időt szentelhetett. Spencer asszony vőlegényének nem tett szemrehányást és mentegetődzéseit gyanútlanul vette tudomásul. Igaz, hogy a hölgynek is oka volt az enge­dékenységre. Természeténél fogva hajlama volt a csapodárságra; vőlegényének távoliéiért keresett és csakhamar lelt kárpótlást. A gabonakereskedő ízlésének megfelelő bú­torzatát sokkal díszesebbel óhajtván kicserélni, több üzletben fordult meg. Ily alkalommal az egyik kereskedő-segéd karcsú alakja és előzékeny modora annyira meg­tetszett neki, hogy szivének második helyót első látásra az ifjúnak szánta. Table ur, a másodválasztott, szerénysége mellett álmodni sem merhette, hogy a lovas gár­dához tartozó kapitány iegyese figyelmére mél­tatná, azért Spencer asszony feladata volt az ifjúban meleg érzelmeket kelteni, ami oly jól sikerült, hogy rövid idő múlva a fiatalember által gyakrabban látogatott táncteremben együtt jelen­tek meg. Ott a kapitánnyá találkozván, Spencer asszony zavar nélkül kérdezte, hogy már több két hete miért nem mutatkozott? — Ez alkalommal mondjunk le a kölcsönös magyarázatokról — Tahié felé fordulva folytatta — kérem névjegyét, pársejsegédeim holnap meg­látogatják. A fiatalember segédeinek egyike, zsebbe­vágó viszontszolgálat ell méhen megígérte, hogy pisztolyába vaktöllést foj{ csempészni. A párbaj színhelyén feltűnt, hogy a kapi­tány rendkívül izgatott, a kereskedő-segéd pedig teljesen nyugodt. Az első két golyó célt tévesztett. A kapitány második golyója ellenfelének arcát súrolta, a kereskedősegéd mágodik golyója a kapitányt harcképtelenné tette s igy a párbajt befejezettnek kellett tekinteni. Table urat minden oldalról üdvözölték és hidegvérüségét dicsérték. — És most engedje meg Táble ur — mondta ai orvos — hógy golyósul lás következtében vérző arcát bekössem. — Micsoda ? Tehál a kapitány pisztolya válóságos golyóval volt megtöltve — kiáltá az angol párbajhős sápadozva és elájult. A bátornak tartott f atalember gyávaságáról a napilapok is megemlékeztek, de ő a napilapok tárgyalásával és mások németével legkevésbbö sem törődött, fődolog, hogy Sjencer asszony hozomá­nyát elnyerte ; és igaza volt, mert Angolország­ban a lovagias ügyekre nézve kevesebb a skrupulus, mint másutt. Table ur csakhamar a legtekinté­lyesebb városatyák sorába, sőt néhány óv múlva a parlamentbe került. tűnt fel ez a gondolat. Egy pillanatra rám sik­lott a tekintete. (Szemrehányó volt-e a pillan­tása, vagy egy fellobogó érzés melege lobbant át rajta . . . még ma sen tudom eldönteni I) A cigány már régen letette a vonót, az egész kávéház a botrányra figyelt. Lily még egyszer az asztalunkhoz nézett. — Senki sem külc te — mondta azután szinte reszketve az izgatottságtól. — Senki. Csak én adom a nagyságának. Nem tetszik emlékezni ? A múltkor, amikor anyám beteg volt, a nagysága kildött szánalomból egy üveg befólöt. De finom is volt. Szinte jobban lett tőle anya. Ezt hálálom meg . . . Gyönyörű volt. Pihés nedves kis ajkán már ott reszketett a sirás, de azért hősiesen befejezte a mondókáját: — Ingyen adom a v rágot I . . . — A férfi kényszeredetten bár, de elmoso­lyodott , . . A cigány hirtelen belekezdett az »Elvált asszony« divatos keringöjéje ... A tulajdonos elégedetten dörzsölte sóvá iy kezét, a Miska pe­dig az általános örömben két üres pezsgős üve­get lopott az asztalunk ak ... Feltűnés nélkül fizettük. Künt moleg, tava­szi éjszaka volt, de most nem tudtam élvezni; bántott egy kicsit a kávéházi história. Lilyre meg egyszerűen haragudtam. Micsoda jogon tett ő jót velem és miért tolakodott be az életembe? . .. A főtért talán három izor is körüljártuk és Sanyi még mindig a botrányról tartott nekem vigasztaló előadást. — Lily nem vesztett semmit. Szerelmes beléd, hát megmentett. A férj pedig — és ebben 1916. márczius 5 Olasz gavallér. W. gróf Nagy Frigyes érdemdús katonatiszt­jeinek egyike Baden fürdőben nyaralt leányával. A szép leányra nagy örökség várt s igy természetes, hogy egész raj udvarló vette körül; Ő a csinos külsejű és kellemes modorú olasz ifjút tüntette ki. A gondos ap8, puhatolódzása folytán meg­tudta, hogy az olasz gavallért mint hamis kár­tyást utasították ki Nápolyból, de elámított leánya, csak mesének és rágalomnak tartotta a rósz hirt. Annál szivósabban ragaszkodott a gróf ama szándékához, hogy a tálján gavallér jsllemtelen- ségét kétségbevonhatatlanul leleplezi. Leányához intézett levél érkezett, melyben arra kéri a szélhámos, hogy ma estve, midőn atyja, szokása szerint a társalgó teremben idő­zik, szökjék meg vele és hogy beleegyezésének jeléül ma délután fehér rózsával jelenjék meg a sétatéren. A gróf nem adta át a levelet és midőn dél­utáni sétájukra készülődtek, fehér rózsát nyújtva leányának, mondá: — Tűzd a melledre. Séta közben találkoztak a veszedelmes ud­varlóval, akinek örömtől ragyogott a szeme, mi­dőn a fehér rózsát megpillantotta. Séta után leányát a gróf ismerőseihez küldte és utasította, hogy várjon reá ott, mert okvet­lenül oda megy ő is. A kitűzött időben megjelent az olasz. A ke­rítés falán át & kertbe és onnan a földszinti ab­lakok egyikén a folyosóra jutott, innen csakha­mar a leány szobájába nyitott, hol a leány tárt karjai helyett az apa szigorú arca fogadta. — Egyszerűen agyonlőhetném, mert a be­törőt, aki éjnek idején hatol be házamba, jogom van lelőni. — De gróf ur, hiszen én nem vagyok tolvaj. — Sőt ellenkezőleg, semmi egyéb, mint tolvaj, aki leányom hozományát akarja ellopni. Itt a levél, mely bűnös szándékát bizonyítja. Ételét csak úgy mentheti meg, ha engedelmeskedik. — Mit kíván tőlem gróf ur? — Hogy Baden fürdőt rögtön hagyja el. Hozzám és leányomhoz közelednie sem szabad. Engedelmességének áraként életén kívül tízezer frankot kap. Taljánunk közbe akart szólni. — Egy szót sem 1 ön ismer engem, élete kezemben van, ha csak egy percig is vonakodik, golyót repítek az agyvelejóbe. — Jól van, engedelmeskedem. — A tízezer frank ott van az Íróasztal fiókjában. — A fiók zárva van. — Törje fel a zárat I talán a pezsgőnek is jó része volt, — egy ron­gyos tiz koronást dobott a kosarába, tehát már nem verik meg otthon a hajókötéllel . , . (Ba­rátom humoros részleteket is vegyitett az elő­adásába, elárulva járatlanságát a mosónőről és a hajókötélről szóló irodalomban 1) De máskülön­ben sem lett volna érdemes kikezdeni azzal a nyárspolgárral. Láttam: a frakkhoz fűzőid haris­nyát húzott . . . Esküszöm: ez az ember nem verekszik meg, még ha a feleségéről van Í9 szó. Nem vitatkoztam vele, de amikor elváltunk ismét visszamentem a kávéház elé . . . Lily ép­pen akkor jött ki. Rám nézett, azután szinte futva indult meg a sötétbevesző sugárút felé . . . El­kísértem . . . A karja reszketett a karomon és hozzám simult gyermekes, önfeledt bizalommal . . . Sze­rettem volna mentegetni magam. De azután et­től is elment a kedvem! Adósa voltam és ehhoz a hálátlan, rettenetos szerephez kellett alkalmaz­kodnom. Ha ez a fatális eset nem történik, talán átöleltem volna abban a zsongó, meleg tavaszi éjszakában, talán megrészegüitem volna a haja illatától és szívtam, csókoltam volna az ajkát eszeveszetten . . , És mentem mellette hidegen, ellenségesen. Pedig egy virágárus lánytól szokatlau finom ta­pintattal igyekezett kerülni minden célzást a ká­véházi jelenetre. Áruig haza kísértein, már tudtam a családi viszonyait is. Sablon Beteges öregasszony, hó­napos szoba, nyomor, kényszerűség . . . Színek; amelyeket folytonos következetességgel alkalmaz vásznáu a >ma«, az élet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom