Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1916-02-20 / 8. szám
/ Nagybánya, 1916. Február 20. — 8. szám. XLII. évfolyam. TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE istije<3-nviiisriDZETsr vasárnap Előfizetési ár&k : Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. ------ Egyes szám 20 fillér. t..■: Fe lelős szerkesztő és laptulajdonos RÉVÉSZ JÁNOS Főmunkatárs és h. szerkesztő RÉVAI KÁROLY Szerkesztőség és kiadóhivatal : Felsőbányai-utca 80. szám alatt. = TELEFON SZÁM NAGYBÁNYA IS: =» Hóiabda. Hogyan támad a lavina? Elindul a bérc tetejéről egy kis labdanagyságu hógöröngy; gürul-gurul lefelé s magához öleli útjában a hópihéket, észrevehetően nő a labda s mire leér a völgybe óriási görgeteggé tömörül, mely házakat képes maga alá temetni. A héten nálunk is elindult egy piciny játéklabda s mire végig gurult a városon: lavinává növekedett. Egy hír keletkezett. Honnan? Ki által? Az nem lényeges. A fő az, hogy megdobogtatta az emberek szivét, hangosan; örömpir gyűlt ki az arcokon ; az emberek — mintha már a valóságot látnák, — mosolyogtak, jókedvüek voltak, melegebben szorítottak kezet egymással s még az ellenségek is megsüvegelték egymást s ellágyult, érzékeny hangon tudakolták egymás egészségi állapotát. Békehírek szállonganak a levegőben. A 18 hónapos titáni küzdelem gyümölcsei kezdenek érni s lassanként ölünkbe hullani. Ki ne vágyakoznék a béke után? Az áldott, becsületes béke után, midőn az emberek visszatérhetnek a családi tűzhely mellé. Az öreg népfölkelő újra kezébe veheti az eke szarvát, a kereskedő kinyithatja becsukott üzletét, a hivatalnok odaülhet megint dolgozó asztala mellé. Isten és világ előtt hirdetjük és valljuk, hogy ezt a szörnyűséges világháborút, ezt az emberi mészárlást ellenségeink kény- szeritették reánk. A magyar nemzet sohasem tört mások ellen s nem kívánta más nemzetnek földjét, vagyonát elrabolni. Kardot kellett rántanunk, hogy a magunkét megvédelmezzük idegen támadás ellen. A jóságos Isten oldalunkra állott; az igazság győzedelmeskedett. Ellenségeink nagy része lábaink elölt hever. Dicső szövetségesünkkel, a hatalmas német nemzettel karöltve és egybeforrva a két hős testvérnemzettel, a törökkel és bolgárral, legendás csodatetteket hajtottunk végre. A további vérontásnak mar nincs célja! Ha tehát békehírek szálldogálnak a levegőben, teljeseu megokoitnak tartjuk. De nekünk csak úgy kell a béke, ha becsületes és őszinte! Minden áron való békekötésre a magyar nemzet nem kapható! Fiaink kiömlött vére tiltakozik a hátrányos békekötés ellen. Olyan béke kell nekünk, mely hazánk felvirágzását évtizedekre — nem! évszázadokra biztosítja. Jöjjön hát az a kis hólabda: a béke hire válljon lavinává, de csak úgy, ha a leomló lavina nem temeti maga alá a nemzetet, az országot, hanem csöndesen legurul a völgy síkjaira, darabokra töredezik s mint jótékony lepel betakarja a földbe hintett magot s megóvja a megfagyástól. Ebben az értelemben dobogó, meleg szívvel várjuk a béke szállongó híreinek megerősítését s hozannával üdvözöljük! Gazdálkodás. Téli hernyóirtás. As ország gyümölcstermelésének nagy részét az elemi csapások mellett a különféle hernyók teszik tönkre, lerágva a fák levelét és virágját. A kötelező hernyóirtást törvény rendeli: «minden birtokos köteles a fák rügyeinek fakadása előtt legkésőbben azonban március hó végéig a belsőségekben majorokban, szőlőkben, gyümölcsösökben és kertekben levő fáit és bokrait a kártékony hernyóktól, illetőleg hernyójésxkéktŐl és lepketojásoktól megtisztítani és az összegyűjtött hernyókat, her- nyójészkeket és lepketojásokat elégetni. A később mutatkozó kártékony hernyók megjelenések alkalmával pusztitandók Aki a kártékony rovarokat a hatóság figyelmeztetése ellenére a kitűzött határidőben nem irtja ki, az kihágást követ el és száz koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő és ezenfelül az irtást a mulasztó tulajdonos költségén a község elöljárósága hajtja végre.* A hatósági intézkedést jó gazda nem szokta megvárni, hanem hozzákezd a kártevők irtásához még most, amig ideje van s mig a hernyó- fégzkek ki nem bocsátották rajaikat, ami a melegebb tavaszi napok eljöttével szokott bekövetkezni, mert akkor tízszeres fáradsággal sem ér célt. Ismerkedjünk meg közelebbről gyümölcsfáink ez apró ellenségeivel. Leggyakoribb a fehér galagonya lepke száraz levélbe burkolt és az ághoz erősen odakötött fészke, melyben apró élő hernyócskák húzódnak meg, melyek még az ősszel kikeltek. Ezt kis fészeknek nevezzük. Nagy fészke a sárgafaru pille hernyójának van. Ez az ágak hegyén majdnem ökölnyi nagyságú be- szőtt csomót — téli szállást — készít, melyben a szintén kikelt apróság fel nem veszi a nagy hideget. Mindkét féle nemzetség igen veszedelmes gyümölcsfáinkra. Alkonyat.*) — Irta: Révai Károly. — I. Amikor meghal valaki: temetnek, Harangok kongnak, papok énekelnek, S a munkások egy sötét gödröt ásnak. . . . Nekem nehezebb meghalni, mint másnak. Amikor meghal valaki: egy szolga Beleteszi a sötét koporsóba. Ma temetik és elfelejtik másnap. . . . Nekem nehezebb meghalni, mint másnak! De amikor majd engemet temetnek: A koporsómnak fedele reped meg. Mert égzengése lesz a nagy sirásnak. . . . Nekem nehezebb meghalni mint másnak 1 Nagy égzengés lesz attól a sok jajtól, Mit egy kis lányka leikéből kisajtol; Hisz’ szivén sújtja éle a csapásnak. . . . Nekem nehezebb meghalni, mint másnak! II. Ne rémülj meg, ha jön az én halálom ! Elszálló lelkem nem ébreszt vihart. Az én nagy, néma mozdulatlanságom Egy álom lesz csak, mely örökre tart. *) Mutatvány szerzőnek »Alkonyat« cimen sajtó alá rendezett verskötetéből. A halál csak egy végtelen nagy álom; Azért hát abban ne is láss te mást. A mozdulatlan, lecsukott pillákat Betakarja egy fekete palást. Elfáradt lelkem összecsukja szárnyát S halk csipogással fészkére leszáll, Mint amikor bús éjjeli szállásra Pihenni tér az énekes madár . . . A hős ellenség. Élesen fütyül a szél a hóval borított vidék felett, maga előtt kergetve a felkavart hódarának jeges darabjait. A holdvilág sápadt képe mintha még sápadtabban nézne alá a felhőtlen égboltról, mint máskor. A hideg természet fehérségét a távoli égboltozat veressége, az égő falvak tüzes üszkei tarkitják. Az ünnepélyes csendet vészharangok ijedt kongása és egy-egy tompa ágyudörej járja át. A nép, — ki mint tud, — menekül. Szánalmas képek tárulnak szemünk elé ; itt egy anya fut, karján kis gyermekét viszi, másik kezével pedig tipegő fiát vezeti; ott töpörödött anyókák, görnyedt aggastyánok bandukolnak a keményre fagyott havon. Egy-két szekér, szánkó is jön, de a szegény párák alig bírják, annyian ülnek rajta. Száz és száz szerencsétlen menekü', fut az ország belseje felé; egy kis batyu a mindenük. Siralmas futás! A lángok mindig közelebb jönnek . . . Mennyi boldogságnak tanyáját, mennyi munkának, fáradságnak gyü- I möícsét emésztik föl az égbetörő lángnyelvek. Az oroszok sürü rajokban száguldanak szerteszét a vidéken. Kormos falak, porbadült kunyhók jelzik útjukat. Kisfaluban a domboldalon büszkén sötétlik a vidék fölött a Zzuzsoki bárók hatalmas kastélya. Régi, terjedelmes épület, vastag falai mereven támaszkodnak a sziklatalajra. Lapos teteje szinte meghajol a nagy hótömeg alatt. Parkját korhadó léckerítés veszi körül. Kapuja borostyánnal benőtt, sarkában talán soha sem volt ajtó- szároy, hogy annál könyebben behajthasson a szives fogadásra találó vendég. De ezek a szép idők, a vendégjárás ideje, elmúltak. Sötétség borul most az épületre, csak egy emeleti szobából jön némi fénysugár az ablaktábla kis hasadékán. Benn a szobában ül remegve, félve a báróné és leánya egyedül, a cselédség már a reggel elmenekült. A félelem még könnyeiket is elfojtotta. Nem beszélnek. Imádság03 könyveiket hasztalan forgatják; gondolatuk lázas, máshova száll a könyv lapjairól. A sorok értelmetlen szürkeség lesznek szemük előtt. — Közelednek az ágyudörejek és már hallszik a puskaropogás kellemetlen hangja. A bárónő fölkel ülőhelyéről, egy almáriumhoz megy, két revolvert vesz ki onnan, egyiket átadja lányának. Megvizsgálja az ablaktáblákat, az ajtóbau kétszer is ráfordítja a kulcsot. Majd a villamlámpát is eloltja. A parkból patkócsattogás és durva vezényszó riasztja föl őket, majd a lépcsőházból vad lárma és zaj hallszik. — Védd magad! védd meg becsületed 1 Úgyis hiábavaló minden Elérkezett a vég.
