Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1916-01-30 / 5. szám

1916. Január 30. 5. szára. (3) A költő azzal a megjegyzéssel fogadta el a megbízást, hogy a szöveggel nagyon rövid idő alatt elkészül, mert tárgya máris megvan. — Megfelel 3 felvonásnak ? — Igen. — A tárgy, illetve eszméd színhelye hol van ? — Szioiliában. Tehát déli olasz, tüzes lehet a zene. Befejezésül talán a tűzokádót is be­levonom. — Nagyon jó — kiáltotta Herold megelé­gedetten — a dalmű hősének mi lesz a neve? — Azt még nem tudom. — Kérlek, válassz olyant, amely még rgy dalműben sem fordult elő. — Majd gondolkozom róla. Seribe nehány nap múlva hozzáfogott a szöveg írásához és barátjának |kivánafát teljesí­teni óhajtván a dalművekben még nem használt névről gondolkozott, sokáig eredménytelenül, de végre is segített neki a véletlen. Ugyanis a na­pilapok egyikében olvasta, hogy Zmpa olasz rablót olfogták és életfogytiglan tartó börtönbüu- tetésre ítélték. — Zampa — gondolkozott Seribe — a név bizonyár* még egy színpadon sem hangzott el. Ezt választom, Herold barátom valószínűleg na­gyon meglesz elégedve. így keletkezeti a »Zampa« dalmű, mely csakhamar minden dalszínház műsorában szere­pelt és a lapokban a név eredetét is szellőztettek A dalmű által híressé vált rabló többrend­beli kedvezményben részesült ugyaD, de a bőr tönbsn halt meg. Gazdálkodás. — Rovatvezető: Várady József. — Sertéstenyésztés. Anélkül, hogy vita tár­gyává tennök azt a körülményt, vájjon a mai sertésárak és húsárak közötti arány normális-e, megfelel*e a szolid kereskedelem elveinek, anél­kül tehát, hogy a husmérők és fogyasztók közt fennálló jó viszonyt megzavarnék, mutassunk reá amaz országosan érzett és egész gazdasági beren­dezésünket szomorúan jellemző állapotokra, me­lyek különösen sertéstenyésztésünk terén mutat­koznak. Lássuk, miért emelkedtek a húsárak ha­zánkban a háború tartama alatt két-háromszo- sukra, mig Németországban csupán 20—25 %-kal, a sertésé még ennyivel sem, pedig a tenyász- anyagot nem használták fel vágási célokra, csak annak a sok millióra menő állománynak fölös­legét fogyasztották, ameiyiyel az okszerű és elő­relátó tenyésztés eredményeként rendelkeztek. A németek sertésállományukat gyorsfejíődésü, nagy testű és rendkívül szapora fajták kiválasz­Gazdasági irányú közleményeknek e rovatban szí­vesen adunk helyet. Vissza: ez a háború utáni jelszó: A há­ború kisiklása az élet haladó vonatának ; amint rendbe hozzák a pályát, az utasok elfog­lalják helyeiket s tovább, tovább . . . behoznia késést. Uj életviszonyok, uj államaiakulások, uj megoldatlan problémák a nemzetek érdeklánco- latában . . . Uj anyaga történelem, a statisztika- a jogtudomány, az orvosi tudomány asztalán. . . Ez a háború eredménye . . . Megváltozik a föld ábrázata. . . . És az ember? ... A belső javulás? A szebbé válás? ... A szeretet és hit szent or­szágának eljövetele ... A világ megtérés? . . Lasciate ogni speranza ! De hátha nincs igaza e sötéten látásnak. . . Higyjük . . . ____ Duszik Lajos. A „NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE“ ÜDVÖZLETE A „NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE“ SZERKESZTŐJÉNEK: RÉVÉSZ JÁNOS 25 ÉVES SZERKESZTŐI ÉVFORDULÓJÁRA. Röppenő hir szárnya Ide is elhozta, Galamb turbékoiía, Kis madár dalolta: Festői szépségű Kincsetérő Bányán, NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE tásával óriási mértékben felszaporitották, mintha előre készültek volna a háborúra, ezzel szemben mi magyarok megmaradtunk a régi extenziv te­nyésztési eljárások mellett, megelégedtünk az évenkénti egyszeri malacozással, nem töreked­tünk tenyészkiválasztás által a nagyobb produk­cióra és nem igyekeztünk állataink termelőké­pességét okszerű tenyőszeljárással, bőséges ta­karmányozással fokozni. — A háború reánk tört, igyekeztünk egy kettőre elfogyasztani csekély fö­löslegünket és most készen vagyunk. Nem célunk e zavaros időkben a közfigyel­met a háború utáni nyugodt évtizedekben be­következő jobb, célirányosabb tenyésztési irá­nyokra felhívni, hiszen a függő kérdések megol­dásával az illetékes körök bizonyára foglalkozni fognak, csupán sarkalni akartuk városunk azon lakóit, kiknek megfelelő helyük van és akik ed­dig nem tartották érdemesnek a kicsinyben való sertéstartást, hogy akár kutya helyett is nevel­jenek egy-két malacot. Aki most szerzi be a hí­zónak valót, az tőkét szerez, mely úgyszólván észrevétlenül, kisebb beszerzések árán növekszik, mig valóban nagy tőke lesz belőle. — Hallot­tunk esetet, amikor a családfő kiment a vá­sárba és nagy szakértőiemmel vett egy jóféle falusi tökkel felfuvalott «hízót» 400 K-ért, és mi­kor levágta, kilenc állat halálán ült tort, oly ki­adós volt. Igaz, zsírja is akadt szépen, a 18 li­teres bődön majdnem tele lett vele. És ekkor megfogadjuk, hogy soha többé nem veszünk vidéki hizót. Ezúttal tartsuk is meg fogadásunkat, ragasszunk a házhoz egy-két sül­dőt és ne sajnáijuk a mindennapi fáradságot, bő­ven fog majd fizetni. Bizonyos, hogy a takar­mányok beszerzése nehézségekbe ütközik, de me­lyik háznál nincs konyhahulladák, mosadék, ke- nyérhöj slb. A sertés mindentevő, nem váloga­tós és haszonállataink közül a leggyorsabb fej- lődésü, a leghamarább adja vissza kamataival együtt a reá fordított költséget. A nőnemű állat vágását lehetőleg mellőzzük, szükség van arra szaporítás céljábóll A közel jövő, gazdasági téren, nem sok jó­val biztat; félünk, hogy az élelmezési nyomorú­ságok meg fognak ismétlődni, ha ugyan nem fo­kozódnak. Igyekezzünk tehát mindannyian se­gítői magukon s embertársainkon Most egy éve . . . Az égben nagy sürgés-forgás van — ma nagy vendégvárás lesz . . . odalent a földön dö­rögnek az ágyuk, hullanak a gránátok, szörnyű­séges fényük csóvát vet az égre — a sötét éjszaka vörösen izzik, a mindenségat fehéren beborító hólepien óriási vórrózsák nyílnak . . . a tüzes zápor vissza verődik az égről, zúg a mennybolt, tébolyult dühében ordít a halál — odalent egymást ölik az emberek 1!! Sudártornyu templom Vén parókiáján, Deresedő fejjel, De ifjonti kedvvel Ünnepe! egy ember. Üzenetünk bízzuk A szálló szellőre; Aranynapsugárban Fürödő felhőre, Bokor hives árnyán Nótázó madárra . . . Vigye el, mondja el Mi a szivünk vágya, Forró kívánsága: Tinta ne száradjon- Kalamárisába, Rozsdát sobse lásson Percegő pennája. Keze ne fáradjon, Ha a papirt szántja, Legyen vetésének Gazdag aratása. Ahány betűt leír, Annyi öröm élje . . . Üdvözletét küldi: „NAGYKÁROLY s VIDÉKE ‘ «r- , t-g > 7 —1 r* * A vezető angyal suttogva osztja psrancsait, a munkára kész, sok kis angyal fájdalomtól han­gosan dobogó szivére szorítja parányi kezét . . . A hosszú hónapok óta fölállitott diadalka­puk virág füzéreit frissekkel váltják föl. A sorfalat álló ki3 angyalok kezébe apró virágcsokrok kerülnek. Az Ur trónusának lép­csőjén álló diszőrséget ma többször váltják föl, mint más napokban. A disszázad sorban ál! Ra­gyognak a panganétok. A kürtös hailkan fújja a kedves ezred nótát. * Ragyogó, széles sugarakkal fűz be a hideg januári nap a tércheni tartalékká rhá?. hetes számú szobájának tiszta ablakán. Aggodalomteijes ar­cai jönnek-mennek az ápolónők — a nagybe­teg magyar fiú úgy fekszik az operáció után, mint egy nyugodt, szomorú halott . . . Fehér pólyába bugyolált fejéből csak a?, erős karaktert eláruló orra látszik és a csinos kis szőke bajusz, amelyre mindig olyan büszke volt — most egy nagyol sóhajt, kezével hadonászni kezd, érthe­tetlen szavakat kiabál — s ahogy az öntudat el­hagyja és sötétségbe borul előtte minden, abban a pillanatban az édesanyját látja — ki sok sze­retettel hajol föléje, hüs kezét forró homlokára tapasztja és fájó lelkének minden búi érzésével szomorúan tekint a szemébe legkisebb fiának . Lassanként leszáll az est., az árnyak meg­újulnak, lelketdermesztő csönd ü! a betegszobára — a beteg magyar fiú lelke utj-a készen áll — odafent a kürtös gyönyörűen fújja a takarodó! — sorakoznak a kis angyalok — a napos kilép a sorból és láthatatlan szárnyakon leszáll a földre magához öleli a mi kis katonánk lelkét és az Ur zsámolya elé vezeti; — a diszőrség ki­rályt megillető módon tiszteleg . . . Valahonnan már közeledett a hajnal; látni nem lehetett még, csak sejteni, hogy jön, ébred az élet . . . Újra dér ül a fákon, újra leesett a hó, a nap csak úgy süt ez égen, mint tavaly, e ne­künk örökké emlékezetes januári napon. Te idegenben domboruló panasztalan, néma katona- sir, e szomorú évfordulón vágyó szívvel, köny- nyes szemmel nézünk feléd . . . csak egy csillag futott le az égről, csak egy kis katona dőlt ki a sorból, most egy éve 1 y. Gy—né. Est, a mai. Ezek a rikkancsok kérlelhetetlen monopó­liumot élveznek nálunk. Másutt egyszerűen bemegyek a tőzsdébe éB megveszem az újságomat. Milyen szerencse, hogy nálunk nem igy van: legalább megírhatom ezt a szellemi táplálékot (kiadja: aki bevette) a szel­lemi táplálékról, aeok számára, akik még sose vetlek újságot, tájékoztatásul. (Azt hiszem, nyu­godtan kezdhetem ezt az offenzivát, nem omlik össze az intézmény, — újságot ezulán is olvas­nak majd az emberek.) Gondoltam akkor, elolvasom a friss lapo­kat, délután félnégykor hozza a Szamosvölgyi, — igaz, egynaposak, de ez a legfrissebb. Hőffert és Társait még aznap este elolvas­sák, akik érdeklődnek, reggel a patikában meg- ceruzázzák (nem cenzúrázzák I), kiakasztják. Csak a helyneveket nem lehet rajtuk elolvasni. Na hiszen az nem baj. Az se baj, bogy az újságok huszonnégy- órásak. Korlátolt közlekedés, satöbbi, jó, hogy ilyet is kapunk, mondja a Szerkesztő úr. Igaza van. Sejtem, hogy a vonat nem rendes: féinégy helyett természetesen fólötkor ballagok ki a fó­rumra. Rikkancsok sehol. Mint avatott helyről értesülök, további vo­natkésés várható, hősülyedéssel. — A ködben elvétve csapadék, esernyők. — Nem látta kérem az estest ? — kiáltás­sal többen várakoznak a sarkon. Lassanként összegyűl a város társadalma, a várakozók tábo­rában S csakugyan, alig másfélóra múlva feltűnik az omnibusz a vasút felől. (Helyeslés a ház min­den oldalán.) Azt mondják, ilyenkor az Estest (igy hivják a rikkancsot, — nyilván, mert csak este szere-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom