Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1916-12-17 / 51. szám
(2) 51 . szám. 1916. December 17. kedésében az ó-német mesterig jutott, Béni igen erőteljes szobrásztalentum (a klasszikus művészettől áthatva). Noémi pedig gobelin-szövéseiben és stilizált miniatűrjeiben alkotott igen szépet. A mai világban annyira szokatlan ez a nagy művészi munkásság, hogy igazán találó dr. Lázár Béla megjegyzése, melyet a katalógushoz irt: „Akárcsak a középkori kézmivesség csodálatosan őszinte idején — úgy él itt a mivesség szeretető, úgy élnek itt a művészet gyakorlásának, tisztán, érintetlen lelki nemességben. Rus- kin ideája életre keltve. Formálnak, faragnak, írnak, festenek, mintáznak, szőnek, karcolnak, terveznek, maratnak, rajzolnak, öntenek, hímeznek, mindig a munka szereteteért, aszkétikus magamegfeledkezéssel, munka a munkáért, a szent művészet gyakorlása, rajongó lélekből fakadva. Ma, a szurrogátumok századában, hogy lehet ez? Honnét ez a hófehér szenvedély?“ Több mint száz műtárgy s egész sereg vázlat a családi kiállítás anyaga. Az atyamestert, Károlyt — egy muzeálisán szép kékruhás női képmása képviseli a legméltóbban. Annyira értékes ez a műve, hogy szinte feledjük az 5 nagy biblikus alkotásait - melyekre itt egy-két vázlata figyelmeztet. Uj aktot is látunk itt a mestertől, ülő aktot. Ferenczy aktjai mindig szinte unikumok voltak. Ez is az ő hatalmas egyénisége mellett tanúskodik. Valér, az ifjabb festő, már többször szerepelt kiállításainkon. Festészetében különösen szereti az atyja zöldjeit, érdekesebbek azonban az olasz földön készült városrészletei (fizenzei és veneziai motívumok). Művészetének újabb fokozata és egyben biztatóan erős haladása is azok a szép rézkarcok, melyek az első terem egyik falát töltik be. A „Bacchus és Ariadne“ aktjai és nagybányai karcai egyformán sikerültek. Béni, a szobrász most először szerepel. Izmos tehetség, vaskos erővel s nemes, klasszikus érzéssel eltelve. „Szent Sebestyén“-je impozáns hatásával, „Szent György"-je pedig finomságával válik ki. Színezett terrakotta fejei az egyiptomi és ó-görög fejeket, fából faragott női aktja pedig az ó-német faragványokat idézi fel, csupa nemes őst, anélkül, hogy a fiatal művésznek ártanának. Noémi, a szövő-művésznő is uj szereplő. A kolostor-művészet nagy elmélyedése ri le minden szőnyeg tervezetéről és stilizált pikturájáról. Szereti a románkori művészet naivitását, állatait és virágait. Szőnyegei közül a „Teremtés“, a galambos madonna, a Vénusz születése egyformán szép, de magyarosságával és művészi finomságával különös figyelmet érdemel a „Honvéd mennybemenetele“ c. terve. Végigjárva a termeket, egyik bírálója igy nyilatkozott: ime, egy boldog művészcsalád, mely fölött nyomtalanul siklott át a világháború három éve. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE Mi azonban ismerjük Ferenczyéket jól. Tudjuk, hogy a magyarság nagy élet-halálküzdelme az ő lelkűket is erősen magával ragadja. Együtt aggódnak ők velünk a haza sorsán, de annál szebb, hogy ilyen nagy világfelíordulásban is tudnak a művészet oltárán áldozni. Az igazi magyar teremtő erő dicsősége ez, mint az a másik odakint a homlokvonalon. Külföldi esetek. Miniszteri bűvészet Egyiptomban. Nubar pasa egyiptomi miniszterelnök Napoleon császártól gyémántokkal díszített és a császár monogrammjával ellátott, nagyon értékes aranyórát, az olasz királytól pedig drágakövekkel díszített arany Íróeszközt kapott ajándékba. A kegyelmes ur minden kínálkozó alkalommal dicsekedve mutogatta óráját és Íróeszközét. Miniszteri tanácskozáson elnökölve mindig maga elé tette a nagy értékű tárgyakat. Nagy horderejű tanácskozások egyikén a gázvilágitás hirtelenül csütörtököt mondott. Midőn a világítás helyreállott, az óra nem volt helyén. A miniszter elpirult haragjában, alig tudott magán uralkodni, izgalmát nagy nehezen leküzdve, erőltetett jókedvvel mondta: — Mint látják, értek a bűvészeihez, órámat a sötétségben eltüntettem, a gázt ismét eloltom és mire meggyujtják, az óra megint a helyén lesz. Nubar pasa azt hitte, hogy minisztertársainak valamelyike csak tréfából emelte el az órát és remélte, hogy a nyújtott alkalmat készségesen fölhasználja az óra visszahelyezésére. Midőn világosság lön, nem csak az óra, hanem az Írószer sem volt látható. A miniszterelnök szótlanul hagyta el a tanácsot és soha sem tudta meg, hogy a jelenlevők közül ki volt nagyobb bűvész, mint ő. A póruljárí angol fóur. Elton lord arról volt nevezetes, hogy a szeszes italokat kedvelte és hogy pityókos állapotban, a főúri rendhez nem tartozó embertársaival szeretett tréfát űzni. Megfelelő mennyiségű szeszes ital bekebelezése után egyik estve órás kirakat ragadva meg figyelmét, benyitott a holtba. — Jó ember, nem lenne szives megmondani, hogy a kirakatban ketyegő gépek mire valók ? — Rajtam ugyan nem fogsz ki — gondolta magában az órás és higgadtan válaszolta: — Azok arra valók, hogy az időt mutassák. — Hát a mutatókat mi mozgatja? — Rugó, melyet föl kell húzni. — Naponta hányszor és mikor kell felhúzni ? — Naponta egyszer és pedig reggel. — Miért reggel és nem estve ? — Mert reggel minden ember józan és a rugót csak józan állapotban lehet felhúzni, a részeg ellenben, még ha lord is, elrontaná a gépezetet. A főur találva érezte magát és kedvetlenül kotródott az órás boltjából. Angol humanitás. Vieuxtemps, a hires hegedűművész Themse partján sétált, midőn a folyóba ember ugrott. A parton nagy lárma támadt. — -Beful — kiáltották. — Nem fül be — kiáltották mások. — Kettőt egy ellen, hogy beful. — Három font egy ellen, hogy nem fül be. Vieuxtemps időközben csónakba ugrott és a csónak tulajdonosával, valamint utóbbinak legényével sietett a habokkal küzdő szerencsétlen embernek segítségére. Iszonyú lárma hallatszott a folyó partjáról. — Takarodjatok onnan ! Nagy fogadások forognak kockán! A csónaktulajdonos és legénye engedelmeskedtek. Vieyxtemps nem tehetett semmit és a boldogtalan csakugyan befult. Á békekilátások és az ötödik hadiköícsöo. — Irta: Dlmand József. Az ötödik hadikölcsön a legjobb időben került kibocsátársa. Döntő győzelem Romániában, az ellenséges hadak győzelmes visszaverése minden fronton, mind kedvező alapot teremtenek a tőkék hadikölcsönbe való fektetésére. Sőt e hét világszenzácziót hozott. Kormányunk, hivatalos közlés szerint megtette ajánlatát a béketárgyalások meykezdésére, sőt ellenőrizhetetlen hírek szerint az oláh hadak letették a fegyvert. Mennyiben igaz ez utóbbi, nem lehet tudni. E sorok megjelenéséig bizonyára mindenki tudni fogja. De ha nem volna igaz, akkor is érdemes most a békekilátásokkal foglalkozni, hisz erős alap van erre kormányunk közlésében, A háború létrehozója, lelke Anglia. Francia-, Orosz-, Olaszország s a több apró cseprő állam, mely sorsát az entente-hoz kötötte, többé- kevésbbé mind csak pénzzel, erőszakkal lett beugratva e szörnyű világégésbe. És egész bizonyos, hogy most már csak Anglián függ a béke. Az angol pénzzel, politikával és egyéb csalafintasággal úgy magához láncolta a többi szerencsétlen országot, hogy a különbéke teljesen lehetetlen. Mik volnának hát azok az okok, kényszerítő körülmények, melyek Angliát is belevinnék a békébe? Végigvágta magát a díványon, egyideig mereven feküdt hanyatt, szemei szinte megkö- vesedve néztek a mennyezetre, hirtelen megfordult. Arcát a párnába rejtette, sirt, zokogott hevesen, teste vonaglott. Én álltam órákhosszat a falhoz támaszkodva, nem mertem magára hagyni. Nagysokára kifáradt, sírása csöndesedéit, lassankint elaludott. II. Ki volt ez a nő ? Miért szakított az Istennel és miért viselkedett olyan különösen ? Egyike volt e szörnyű világátok ama sok szerencsétleneinek, akiknek valakiük ott esett el idegen^ rónákon, idegen népek érdekeiért küzdve. Érzékeny természetű, túl finomodott érzésű, eszményi gondolkozásu, finom lelkű nő volt. A nagy fájdalom óriási ereje egyszerre megtörte, de még azt hitte, hogy képes lesz fölvenni a harcot azzal, aki eddig bizonyos reménysége volt és akiben egyedül bízott. Sőt fölvette önmagával is, előbbi hitét lerombolta szivében, tagadta a létet, az életet és mégis az élet, ez a nagyhatalom veit az, mely őt legyőzte és eltemette. * Három nap múlva találkoztam vele az utcán. Mosolyogva, jókedvűen szólított meg. Kért, hogy menjek föl lakására. Valamit el akar nekem zongorázni. Annyira meglepett viselkedése, hogy első pillanatban szinte megkövültén álltam, de ő ellentmondást nem tűrő hangon ismételte hívását és én mentem. A szobában szerte-széjjel asztalon, székeken, földön mindenütt kinyitott kották feküdtek. Le sem vetette kalapját, kabátját, oda ült a zongorához és elkezdett játszani mindenféle nótát. Egyre-másra adogattam neki a földön fekvő zeneműveket. És ő játszott szakadatlan. Olykor-olykor dudolgatott is hozzá. Egyszer csak földhöz csapott pár zeneművet a kotta állványt készen tette a zongorára. Szemei majd kidültek a gyönyörűségtől, énekelt és játszott hozzá. Nyitva van a százados ur ablaka, Szőke kislány sírva sétál alatta Állj meg kislány érted nyílik a szivem, Nem tagadom, hogy igazán szeretlek. Nem állok én százados ur szavára, Nem leszek én százados ur babája. Van már nékem századjában egy közlegény, Kit nem adnék százados ur magáért. A közlegény elesik a csatába. Ki borul a szőke kislány vállára? Ha elesik szálljon áldás porára, Még se leszek százados ur babája. Szemeim megteltek könnyel. Sírtam. Hirtelen hátra fordult. Ijedten nézett rám. — Ki az ? Kicsoda maga ? Mit keres itt ? Menjen innen, ne zavarjon! Jaj! Ne bántson, irgalom!“ Én álltam és néztem ezt a különös, szomorú jelenetet. Nagyon rosszul éreztem magam tudva, hogy itt nem segíthetek. Fogtam magam és távoztam. III. Szegény barátom, szegény édes anyád! Szomorkodva sétálgattam, hogy hol, magam se tudom. Egyszer csak ismét ott találtam magamat Z .... ék lakásában. A szobalány sírva jött elém. Elpanaszolta az előszobában, hogy milyen rettenetes a nagysága. Egyszer sir, máskor dühöng, mindent össze-visszahány a szobában, szidja őt, majd pedig bocsánatot kér tőle. Jelentette, hogy most mozdulatlan ül egy széken és két kis gyermekcipőt nézeget. Az előbb ben volt nála, de észre sem vette. — Bementem. Ott ült a karosszékben, az Íróasztal mögött. Az asztalon könyvek és jegyzetek között egy pár kis sárga cipő. — „Kezét csókolom!“ Nem hallotta. Ujjait a kis cipőbe dugta és elkezdett vele tipegni az asztalon. Jó sokáig vártam. — „Jó napot!“ Mondta hátra se fordulva. „Tudom, hogy már régen itt áll a hátam me- gett. Béla első cipői! Üljön beszélni akarok magával. Ne haragudjon, hogy az előbb elkergettem.“ Csodálkozásom egyre nőtt, előbb nem válaszol köszöntésemre jó ideig, mintha nem is hallotta volna. Elkerget mint valami idegent. Fél tőlem és most mindenre emlékszik. „Szeretnék magával beszélgetni sokat, mindenről most képes vagyok erre. Nézze, nézze,“ a fényképre mutatott mi az iró asztalon állott „nézze
