Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1916-10-08 / 41. szám
A N TÁRSADALMI HETILAP. \I GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Nagybánya, S9i6i öklébe«- 8/— 41. szám. Tek. Kir ügy: El. Egész évre 8 ' . Felelős szerkesztő és laptuisjdosas RÉVÉBE János Fősauokatárs és b. szerkesztő RÉWm KÁROLY Sxerkasztőség és kiadóhivatal = Felső bányai-utca 20. szám alatt ■ TELEFON SZÁM : 18, NAGYBÁNYA. .•s N A igazgatóját, z’ errenc miniszteri tanácsost, a pénzügyminiszter Budapestre helyezte át s megbízta a bányászati osztály vezetésével. Nem térhetünk röviden napirendre a magas állású főtiszt-viselő eltávozása fölött, mert városunk irányításában és vezetésében, társadalmunk minden mozgalmában főszerepet vitt egyénről is van szó, kinek hosszas itt működése maradandó emléket biztosit magának. A nagybányai bányaigazgatói állás évszázadok óta nemcsak hivatalnoki, de — hogy úgy fejezzük ki magunkat — közjogi állás is volt, mely nemcsak a bürokrácia keretei közt, hanem a politikai és társadalmi mezőkön is tekintélyt gyakorolt. Úgy, mint egykor a selmeczi bányagrófok, kik nemcsak a bányák és kohók működésének irányitói és vezérei, de Selmecz és Bélabánya szabad királyi bányavárosok teljhatalmú vezérei is voltak. Idők teltével megszűnt ugyan ott is a bányagrófi állás, de a bányaigazgatók változatlanul megtartották magas állásuk befolyását a közügyekre s méltóságuk mai napig általános tiszteletnek örvend. A bányaigazgatói állás nálunk is mindig kiváló megbecsülésben és tiszteletben részesült, mert Nagybányát, mint szab. kir. bányavárost ezernyi szálak és érdekek kapcsolták a magas kincstárhoz s közös akarattal, egyetértéssel oldották meg a szociális és közérdekű föladatokat, melyek a város minden polgárának csak hasznára váltak. És e tekintetben a távozó bányaigazgató, Neubauer mindig ott állott a város vezetőségének oldalán s a kincstár érdekeit jóakaró igyekezettel iparkodott összeegyeztetni a városéval. Hogy a bányakerület mit vészit az ő eltávozásával, azt érezni fogják bányászok és kohászok egyaránt, habár vigasztalásul szolgál az, hogy magas állásában is főnökük lesz, ott sem fog Nagybányáról megfeledkezni, nem fogja tőle támogatását megvonni. Szívből jövő, meleg „Jó szerencsé“- vel üdvözöljük a bányászati osztály uj főnökét s tiszteletünk kiséri őt útjára! Neubauer Ferenc miniszteri tanácsos a bányakerülettől a következő meleghangú körlevéllel búcsúzott el: Midőn 16 év e'iőít Ő Felsége, apostoli királyunk magas elhatározása folytán átvettem e bányakerület vezetését, 1900. évi 20. Ein. számú körrendeletemben ama reményemnek adtam kifejezést, hogy az ösz- szes tisztviselők, altisztek és munkások kitűnő szakértelemmel, soha nem csüggedő buzgalommal, önfeláldozással párosult odaadással és kitartással, valamint hazafias érzéssel fognak munkámban támogatni. Jól esik bevallanom, hogy ezen reményemben sohasem csalatkoztam, 16 évi igazgatói működésem alatt az összes alkalmazottak részéről annyi őszinteséggel, buzgalommal és odaadással találkoztam, hogy most, midőn a felsőbb szolgálat érdekében itteni állomásomtól megválók, nem mulaszthatom el, hogy az összes hivátalok főnökeinek, tisztviselőinek, altisztjeinek és munkás személyzetének legőszintébb kö- szönetemet kifejezzem. Fölhívom a hivatalok főnökeit, hogy köszönetemet és elismerésemet az összes személyzetnek hozzák tudomására. 31. kir. bányaigazgató. Nagybánya, 1916. október hó 5-én. A közönség figyelmébe. Hogy városi vízvezetékünk ezidősze- rint nem működik és nem ad annyi vizet, mint rendes körülmények között, azt tapasztaljuk ; oka ennek a múlt évben reánk zudult tartós esőzés, mely a fővezetéket több helyen megszakítva úgy megrongálta, hogy azt a jelen kivételes állapot miatt még ma sem sikerült megjavittatni. A város közegészségügyi bizottsága ezen a közegészségre végtelen nagy jelentőségű intézményünk karban tartásának körülményeit állandóan figyeli, az intéző köröknél folyton közben jár, hogy vizünk kifogástalan tiszta, betegséget okozó csiráktól mentes legyen és a vezeték jól működjék. A kijavítás eddig nem történhetett meg, fent említett körülmények miatt, de vízvezetékünket megépítő cég mérnöke A háborús Nagybánya. (Önök itt élnek. Önök mindennap látják Nagybányát, ismerik a mosolygását, ismerik, ha szomorú s ha végigsétálnak a liget sötét fenyői, őszinte, becsületes gyertyánfái alatt, valahogy belesimul a lelkűkbe egy csendes, nyugodt jólér zés és nem tudják, hogy mi az a különleges, nem érzékelhető melegség, amely egy percre átfogja Önöket éppen úgy, mint ahogy átfog mindenkit, aki valaha csak látta a városukat. Nem dicsérni akarom Nagybányát . . . Jöjjenek velem . . . Csak egy eltűnő, rövid estére hívom Önöket. Nézzék velem végig, ahogy én látom a háborús Nagybányát . . .) Ezerkilencszáztizenhat október elseje. Még csak esti hat óra és a sötétség már úgy reszket a liget esőtől csillogó bokrain, mint forrongó bársonytenger, amelyre szeszélyes, lángoló vérvirágokat festett az ősz lázától kigyult falevelek színes esője . . . A magányos, hosszú utakon senki sem jár. Minden olyan csendes, magábavesző, mintha itt már régen elpihent volna az ősz bágyadt ravatalán az élet ... De mégis. Ott a sötét, halkan mesélő fenyő alatt ül valaki . . . Csak az arca látszik. Egy arcéi, egy merev tekintet, meg nem rebbenő szempár. Valahonnan bágyadt derengés hull az arcára . . . Igen . . .^Szemben a Kereszthegy felett tisztul az ég. Égő veres sáv lobog át a sötétségen. Mint mikor fehér, büszkén kitárt embermellen bugyborékolva szalad végig a forró piros, drága embervér . . . Most már közelről látom. Katona. Olyan, aki már „visszajött.“ Aki már fizetett nggyura- san, akinek büszke a homloka, mint a Keresztre- íeszitetté. Gyűrött ruha, beesett, lázas szem. És néz bele merev, lelketvesztett nézéssel az égő felhősávba . .. Mit gondol ? Mi jut eszébe . . . ? Galicia .. . Dob erdő, vagy az a lázas, könyes gyermekszem, a puha kicsi gyermekszáj . . . ? Az otthon? Nézi a felhőt. A magamellé^ fektetett mankóra lassan rápereg a könye ... És elhalványodik a Kereszthegy fölött lángoló fénysugár ... Szinte fáj, hogy itt kell hagynom a liget csendes, álmodozó fáit, a hangtalanságot, a gyűrött, szomorú katonát. A Zazar hidján állok. Alattam acélkék villózással, csendesen piheg a folyó . . . Milyen ismerős kép! Igen. Ólmosesős, világtalan éjszakán igy néztem bele az Isonzó jajgató vizébe . . . Akkor is úgy sirt a viz, úgy könyörgött a reflektorok hideg fényével szántott éjszakában. Elnézek a viz fölött, tekintetem vergődve keres valami nyugvópontot. A főtér egészen sötét, csak az István torony órája ég a ködön át, mint egy halálsáppadt emberarc, amelyre ráfagyott a rémület torzmosolygása . . . Az üzletek csukva, csupán egy kirakatüveg világit. Piros-fehér-zöld viliámfényben harctéri jelentés: „Győzelem a román fronton . . .!“ Milyen mosolygós, milyen meleg lesz egyszerre az este . . . Talán a havasok is ujonganak most Nagyszeben alatt . . . Mennyi pipacsvirág nyílt ki ezen az éjszakán . . . milyen forrók, milyen élők ... és az országban talán csendesebben alszik, édesebbet álmodik a sok-sok hazátlan erdélyi gyerek . . .! Alakok suhannak el a kirakat előtt. És megáll mind, a mámoros, színes fényt, a csillogó sürgönybetüket mind beszivja a leikébe, mielőtt hazamenne a meleg szobába, vagy a kis sötét bányászházba a „holnap“-ról álmodni. Már régen elhagytam a kirakatot, de mégegyszer visszanézek. A piac szinte eltűnik a ködben, csak ez a kép rögződik ki belőle ujjongó, boldog emberujjongással . . .: A ragyogó, buja színfolt a kirakatüveg mögött, előtte két fontoskodó, mosolygószemü kicsi leány, meg egy pipázó, öreg népfelkelő. Sokan mennek el mellettem. Nem tudom, nem látom egyiknek sem az arcát. Mindent lenyűgöz a gomolygó sötétség . . . Pár lépés. És egyszerre kigyul a Felsőbányai-ut villanysora, utána mint hamvas, illatos akác kacag bele a főtér négy nagy ivlámpája a ködbe. Most már megmozdul a csend ... Az István szállóból csoportokban jön ki a délutáni Mozgó közönsége . . .- Szép volt - mondja valaki és már meséli is a történetet . . ,, A halványtónusu színházteremben lassan- kint összegyűl Nagybánya. Eljön, hogy rövid órára elfelejtse a „tegnap’“-ot, hogy ne fájjon a „holnap“ és ne fájjon olyan nagyon az az egyetlen, az a drága, aki elment, ne fájjon az a sok puha, forró leányajk, az a sok testetlen T
