Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1916-09-03 / 36. szám
(2) 36. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1916. Szeptember 3. A tizenkettedik órában. Kereken, amerre csak tekintünk az ország határai felé, mindenütt ellenség! Reánk támadt az egész világ kapzsisága, el akarják rabolni fejünk alól a párnát, lábunk alól a földet, szájunkból a mindennapi kenyeret. Dörögnek az ágyuk, ropognak a fegyverek, hull az ember, mint ősszel a légy. A magyar nemzetnek százados ellenségei egyszerre rontottak reá s orvul, gálád módon rántottak kést, hogy leszúrják. Ám mi bízunk az isteni gondviselésben. De bízunk fiaink erejében, vitézségében s abban az erős elhatározásban, hogy hazánk minden talpalattnyi földjét megvédelmezni készek az utolsó csöpp vérig. De — mondjuk az igazat — nincs mindenki ott, akinek ott kellene lennie! Legyen vége a fölmentéseknek! Ha szükség van emberre, csukják be a hivatalokat; egyet-kettőt hagyjanak a helyén, a többit — 60 éves korig — szólítsák be zászlók alá. Kereskedő, iparos zárja be üzletét s ragadjon fegyvert, mert most élet-halálról van szó. Nem kell megnyitni az iskolákat, ha a helyzet úgy kívánja ! Tanító és tanítványnak ott a helye a küzdők táborában. Az öregek is teljesítsék kötelességüket. Állítsák őket koruknak és erejüknek megfelelő helyre! A Haza védelmére sorakozzék minden épkézláb ember! Nagy kincsről van most szó: a hazai rögről! Papok! elő a kereszttel, a thórával! Ne legyen több nélkülözhetetlen ! Mindenkinek ott van a helye a haza védelmében ! Révai Károly. Külföldi esetek. Tudja Pál, mit kaszál. * * Nagy Frigyes szerette a tréfát. Kökeritz tábornok gyakran volt céltáblája tréfás ötleteinek. Burnóteszelencét ajándékozott a tábornoknak. A szelence elefántcsont fedelét majom díszítette. A tábornok hálás köszönettel fogadta a kitüntető figyelmet, de az uralkodó lakosztályának elhagyása után rögtön intézkedett, hogy a majom távolittassék el a szelence fedeléről és helyébe a király arcképét illesszék. A legközelebbi udvari ebéd közben észrevette a király, hogy a tábornok látható kedvteléssel vette elő a burnótszelencét. Kökeritz, tetszik a szelence ? — Különösen azért, mivel Felséged arcképe diszlik rajta. A király észrevehetőleg zavarba jött és nehány másodpercig szótlanul nézett terítékére. Végre megszólalt: Kökeritz! Nyújtsa ide azt a szelencét. Frigyes a szelence fedelén eszközölt változtatást látva, derült arccal mondta: — Az ötlet jó — azután a szelencét mosolyogva adta vissza a tábornoknak, akit asztalbontás után magához intve, a szomszéd szobába mentek. Burnótszelencéjének fedelén levő arcképem nem jó, annál sokkal jobbat adok. Arany burnótszelencét kapott a tábornok. A szelence fedelét Nagy Frigyes arcképe gyémántokkal díszítette. Kutyaszerep. A legkedveltebb orosz dramatikus, a moszkvai nemzeti színház számára színművet irt, melynek cime „A kutyaugatás“ volt. Egész Moszkva nagy érdeklődéssel várta az uj színmű előadását. A legérdekesebb jelenetekben kellett a kutyának közreműködni és ugatásának a legsajátságosabb bonyodalmakat kellett megoldani. Hanem kutyát arra betanítani, hogy kellő pillanatban ugasson, nem sikerült; minden kísérlet eredménytelennek bizonyult. A színműíró már nem remélte, hogy műve előadható lesz és midőn az akadály elhárításán javában törte a fejét, fiatal ember jelentkezett nála. — Kicsoda ön ? és mit kíván ? — A nemzeti színháznál szinfal-tologató vagyok és láttam, hogy mennyit kísérleteztek a kutya^ betanításával, hogy kellő pillanatban ugasson. Én úgy tudok ugatni, hogy minden kutya tévedésbe esik. Ugatási tudományának bemutatása után mondta a színműíró: — Jól van, ezennel felfogadom. Az előadás fényesen sikerült. Száz meg száz előadás volt mindig zsúfolt színházzal. A fiatalember, a kutyaugatás hű utánzásával állapította meg jövőjét. Orlanszky, a hires komikus volt, aki kutyaszereppel kezdte mozgalmas pályafutását. Rövidd, e velős válasz. Wellington herceg, Napoleon hadjáratának idejében gyakran hivta magához ebédre a főtiszteket. Mivel a vendégek tudták, hogy a herceg ebédközben nem szeret katonai ügyeket tárgyalni, rendszerint csupán közönséges napihirek- ről folyt a társalgás. De egy alkalommal a nehány nap előtt kinevezett tábornok, nem remélt előléptetésének örömében, minden áron katonai kérdések megvitatására kívánta terelni a társalgást. Wellington, a hozzá intézett kérdésekre látható kedvetlenséggel, lehetőleg röviden válaszolt. Az újdonsült tábornok, haditudományát fitogtatni akarván, ujjával vonalakat jelezve az abroszon, folytatta: — Ha a franciák ide jönnének, innen oda vonulnának, ott ezt, amott azt cselekednének, szabad kérdeznem, hogy Fenséged miként rendelkeznék ?- Megverném. A tábornok elhallgatott. Mezőgazdasági gépszakiskola. A mai rendkívüli viszonyok mindinkább szükségessé teszik, hogy a mezőgazdasági munkálatoknál az emberi munkaerő és az állati I vonóiga megfelelő gépekkel és motorokkal he- lyettesittessék. Nagyfontosságu szerepst hivatottak betölteni a mezőgazdasági munkálatoknál a szárítógépek, a gőz- és motorekék, melyek kezelése oly gépészt igényel, aki a kazán fűtésre és lokomobilgőzgép kezelésére képesítve van, illetőleg, a gázmotorok kezelését tökéletesen elsajátította, továbbá a szántógépet, mind ekét kezelni, az azon előforduló kisebb hibákat javítani .képes. — Érezzük, hogy ily ekegépkezelő gépészek kiképzése sürgős feladatunkat képezi és pedig azon egyéneket kell kiképeznünk, akik a lokomobil gőzgép kezelői és motorkezelői tanfolyamokat sikerrel elvégezték s megfelelő vizsgálatot tettek. A tanfolyam megrendezésére a debreceni m. kir. állami fémipari szakiskola vállalkozott. A tanfolyam szervezésének költségei a kereskedelmi m. kir. miniszter tárcája terhére esnének, a hallgatók ellátása költségei pedig részben maguk által lenne fedezendő, részben pedig gazdasági egyesületek vagy más hasoncélu szervezetek esetleg magánbirtokosok által téríttetnének meg. Tekintettel ama nehézségekre, melyek ily irányú tanfolyamok rendezésénél és megtartálegidősebb esperes, a debreczeni kis templomban ő elnökölt. De alig kezdték meg a gyűlést, hire futott, hogy ágyukkal vették körül a templomot és nyomban ezután belépett az ajtón Hanke Leó császári biztos és igy szólt: Ezt a gyűlést, 0 felsége a császár nevében feloszlatom. Tisza Kálmán, aki Balogh Péter mellett ült, oda súgott valamit az öregnek. Balogh Péter erre fölemelkedett és villogó szemekkel ránézett a császári biztosra s igy felelt: én pedig ezt a gyűlést az Úristen nevében megtartom. Amen. Meg is tartották. Nem is volt népszerűbb ember abban az időben Balogh Péternél, nemsokára meg is választották superintendesnek. Szép, borotvált képű patriarcha volt. Különös, vontatott, lassú beszédmodoráért kifigurázták a diákok, de valamennyien szerették a jó szivü, nemesen érző öreg urat. Sok bolond adoma forog róla közszájon ma is ; nehányat elmondok róla. * Egy alkalommal az elemi iskolákat vizsgálta Balogh Péter. A szavalásra került a sor, azt kérdi az öreg ur a tanítótól: Na tanító ur, hát tudnak ezek a szamarak szavalni ? — Igen is tudnak. — Na, te nagy fülü, ott az utolsó padban, hogy hívnak?- Kis Péternek hínak, kérem alásan.- Na, kedves öcsém, Kis Péter, szavalj tehát valamit. Kis Péter kiállott a piacra és elkezdett hadarni, szavalni, ilyen formán: A KIS EGÉR. Egyszer a nagy szénagyüjtők Egy kis egeret fogtak, Egeret fogtak. Hogy mit csináljanak vele Azon tanakodtak, Tanakodtak. Egyik mondá: kútba vele! Másik mondá: villahegyre! A harmadik nagy bölcsen mondá, Dugjuk a nagy boglya alá, Boglya alá. Az majd aztán agyonnyomja! Úgy lesz biz az, Jó lesz biz az, A nagy boglya agyonnyomja. Agyonnyomja. * Végighallgatta ezt a szapora hadarást Balogh Péter s igy szólt:- Tyliű, édes fiam Kis Péter, hát ez is szavallás ? Nem igy kell ám szavallni. Hallgasd meg, hogy kell szavallni. Példának okáért igy kell szavallni: A KIS EGÉR. Eccer a nagy szénagyüjtők Egy kis eggeret fogtak, Hogy mit csináljanak velle ? Azzon tannakkodtak. Egyik monddá kuutba velle! Másik monddá: villa-hegyre! A harmadik nagy bölcsen monddá: Dugjuk a nagy boglya alá, Az majd osztán aggyonnyomja! Úgy lessz bízz az, jó lessz bizz az, A nagy boglya aggyonnyomja. így kell szavalni édes öcsém Kis Péter, nem úgy, hogy ricsitacsi-ticsitacsi. * Egyszer meg a collegiumban cenzeálta a diákokat a földrajzból. Egy gyenge tehetségű ifjúnak a tengerekről és kikötőkről kellett volna beszélni, de bizony a fiú hallgatott, mint a kecsege. Az öreg Balogh Péter segíteni akart rajta és igy szólt: na fiam, nem tudod, hogy mi az a kikkötő ? Hát majd megmagyarázom én : A kikkötő, a kikkötő, a kikkötő — de itt az öreg is megakadt — hát a kikkötő édes fiam, épen olyan, mint az én kampós botom. Azzal példázás okáért felmutatta a kampós botját. * Egy alkalommal, a hires debreczeni professzornak, Gelenczey Pálnak az órájára ment be a superintendens. Kiszólit a professzor egy diákot: Na, barátom, mondja meg, milyen alkatrészekből áll a viz? A diák kezdi mondani, de nehezen, hogy a viz áll hydrogénből, oxigénből, aztán zavarba jön, megint elől kezdi, megint nyefeg. Dühbe jött erre Balogh Péter és igy szólt: te Gelenczey! Mi a kacskaringós mennykőnek kínozod ezeket a szegény fiukat azzal a hidro- gémmel, nitrogémmel, fotogémmel? A viz viz, a bor bor, tanuld meg, idd meg! Engem sohase kínoztak a vegytannal, mégis püspök lett belőlem. Punktum!
