Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1916-04-23 / 17. szám
NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 17. szám. 1916. Április 23. Leonard a kitűzött órában, kardját felkötve sietett a királyi palotába. Az udvarhölgyek kontyai egymásután emelkedtek. — Mintha csak Párisbnn lennénk — jegyezte meg lelkesedéssel az udvarhölgyek egyike. A királyné frizurája is nagyon jól sikerült. Módjában volt tehát beigazolni, hogy művészetét koronázott főn is gyakorolta és igy kilátása volt arra, hogy Oliveía kezét elnyeri. A boldog szerelmes, feladatának befejezése után éppsn készülődött elmenni, midőn a király nyershangon kiáltotta: — Mit jeiení ez a maskarád» ? A királyné mentegetőzni kezdett. —■ Azt hiszik, hogy udvaromnál tűrni fogok ily bolondságot — szakította félbe a király és Leonard felé fordulva folytatta — ügyes, de nevetséges munkát végeztél. Most majd az én megbízásomat fogod teljesíteni és munkád sokkal fontosabb lesz, mint az előbbi. A jelenlevő hölgyek haját tövig fogod lenyirni, csakis Po- röszország királynéját mentem fel az eljárás alól. Hiábavaló volt minden kérés. A kemény itéiat végrehajtása után kérdezte Leonardo!. I Frigyes Vilmos. — A királyné mit fizetett ? — Tiz tallért. — Nos az valóban nem sok. Furcsa véleménye lenne udvarunkról ennek az ifjúnak. — Abban a hiedelemben voltam, — hebegte a királyné, de nem folytathatta, mert a király ismét félbe szakította: — Én majd bőkezűbb leszek. Mit kívánsz ? — Felséged tetszése szerint. — Huszonöttel meg vagy elégedve? — Igen — válaszolta Leonard mélyen meghajolva. A király lelkiismeretesen számlálta a hősünk hálára mért botütéseket. — Egy tallér, két tallér, három tallér . . . Leonard még ugyanazon a napon elhagyta Berlint. Mestere megtartotta szavát, beleegyezett, hogy volt tanítványa, aki koronázott, fejen gyakorolta művészetét, nőül vegye leányát és jól jövedelmező üzletét i3 átengedte neki. A szerencsés vő berlini furcsa esetét elhallgatta ugyan, de ha Frigyes Vilmos fösvénységét emlegették előtte, nem mulasztotta el megjegyezni : — Ellenkezőleg, én azt tapasztaltam, hogy nagyon is bőkezű. A jó reolpe. Lichtenberg szellemes irót, háziorvosa kérdezte, vájjon mi időzheti elő pompás ötleteit. A kedvező anyagi helyzetben l8vő iró válasza ez volt; — Jó gondolataim keletkezését a madarak és a növények egyikének köszönhetem. Ugyanis sohasem érzek nagyobb kedvet, mint amidőn — Poklok dörgése dördül ágyuk torkán. Sorsom csillagja melyik is lehet? Melyikre írtad sorsomat nagy Isten? Aki ítélsz a Mindanség felett . ; . Közel, vagy messze van-3 az én órám ? Vagy szebb, gyümölcsös boldog őszre vár? S holdfényes, csendes éjszakán jön értem Az tlrbe hulló, lobbanó sugár? Adja Isten, hogy úgy legyen, amint e versének három, utolsó sorában festi lelke elé s késói csöndes eimuiáaí; — hosszú, szép, költői pályafutás végeztével, gyümölcsös, boldog élet- Ö3z után. A magyar lyra érdekében is — engedje Isten, hogy épségben térjen vissza, majd s szép harci költészetét sajtó alá maga rendezhesse, Egy Írás jött a kaszárnyából ... Egy irás jött a kaszárnyából, Rövid egynéhány sor csupán: Hogy útra készen áll az ezred S mennem kell holnap délután. Arcomat halvány pír borítja És fényesebb lesz a szemem — Egy irás jött a kaszárnyából, Egyéb nem történt semmisem Dinnyés Árpád. Jrééái. fogolysültet eszem és reá egy pohár johanisbergit iszom. Ilyenkoreszméim gyors egymásutánban jelentkeznek és itélőlehetségem növekszik. Közönséges étkezésnél semmi sem jut eszembe. — A recipe nem rősa — válaszolta az orvos — kár, hogy nem minden írónak lehet rendelni. Amerikai hölgy szerénysége IX. Pius egyik audientiáján sok nő jelent meg. Az ezek között álló amerikai hölgy, a karján levő olvasók megszentelését kérte és kívánalmának teljesülése után nem mozdulván a pápa türelmetlenül kérdezte: — Kíván még valamit? — Szent Atyám fényképét — ha szabad kérnem. — Itt van, mit kiván még ? — Sajátkezű aláírását. Á tömeges kihallgatandók által túlságosan igénybe vett pápa nem szerette az efféle alkalmatlankodásokat, azért kedvetlenül mártotta a tollat a tintába és a fényképei aláirts. — Van még valami kérelme? — Ó szent atyám ajándékozza nekem azt a tollat, melyet az aláírásnál használt. — Itt van asszonyom a tol!, a tolltartó és a tentatartő. Az amerikai höigy mindent a nála levő újságpapírba göngyölt és kecses meghajlás után távozott. Miért harcol valaki? Egv napon megjelent az ég kapujánál egy katona. Német volt. Szent Péter üdvözölvén őt, kérdi ? — Miért harcoltál ? — istenért és hazáért. — Es derék, lépj be a menyomftgba 1 Egy óra múlva megjelenik a francia és szent Péter kérdezi őt: — Miért harcoltál ? Franciaországé^ és a .becsületért. — Ez derék, lépj be a menyországba ! A francia után megérkezett a muszka. — Na, miért harcoltál ? — Azt én nem tudom 1 — Értem — válaszolt szent Péter — na de iépj be te is a menyországba! Végül megérkezik az angol, amelytől szent Péter szintén kérdi: — Miért harcoltál ? — 3 silling és 6 pencért! — Nem mégy innen. Takarodjál a szemem elől. Kiált reá szent Péter önmagából kikelve s az angol jól megérdemelt helyére, a pokolba ódalog tovább. Sötét sorok. Tegnap még ó mi szép volt ez az élet, A Nap derülten mosolygott le rám. Ma összetörve ülök a szobámban S titokban sírok akár a zsivány. Tegnap még büszke gazdag ember voltam Azt hittem minden . . . minden az enyém S ma koldus lettem, árva és csavargó, Ma hullt szerte az utolsó remény. Szomorú, fehér őszi rózsák Illata nem visz már el hozzád. Nem történt semmi, csak egy árva Szív zokog hosszan, hangtalanul A komor, sötét éjszakába. Tegnap mámoros voltam a Holnaptól, Gyönyörben, vágyban reszketett szivem, Tegnap még olyan vig volt ez a Holnap — Mint amilyen bus néma a Jelen. S ha egyszer mégis rárn ragyog a napfény Egy lombhullató őszi délután, Minden csókban, vágyban és ölelésben A Te arcod fog mosolyogni rám. Szomorú, fehér őszi rózsák Illata nein visz már el hozzád, Nem történt semmi, csak egy árva Szív zokog hosszan hangtalanul, A komor, sötét éjszakába. Az égen egy magányos teli csillag Oly vádolón busán néz engemet, Reszkető lánggal ég az éjszakába — Talán éppen a Te két szép szemed — Bekandikál sötét, piciny szobámba S körülveszi tündöklő égi fény, Örökre elszállt csalfa szép remény Hol nemsokára álmodok majd rólad, Szomorú, fehér őszi rózsák Illata nem visz már e! hozzád. Nem töitént semmi, csak egy árva Szív zokog hosszan, hangtalanul A komor, sötét éjszakába. Dinnyés Árpád. Gazdálkodás. A főzeléktök fekvés talajigénye, természete művelés módja, ellenségei és betegségei ugyanazok, mint az ugorkának. Fészekbe vetjük 150 cm. távolságban 4 — 5 szemenként, A fészek úgy készül, mint az ugorkánál, csakhogy tányéraiakra lesz kimóiyitve. Palántáit lehet előnevelni. Mivel az igazi főzeiéktök nem fut, visszacsipni nem szükséges. Termelésre ajánlatos az u. n. spárgátok fehér vagy sárga színben. Sütőtököt szemétdombra, kerítés tövére, másként nem értékesíthető helyre vessünk Palánták kiültetése és gondozása. E hó vége felé alkalmas időben megkezdhetjük a káposztafélék és kalaráb kiüitetásét. Alkalmas idő alatt az eső utáni borús időt. értem. Száraz földbe csak eiösőlsg erős öntözés után ültethetünk. Kiszedés előtt a palántást jól öntsük le, hogy a finom gyökerek be na szakadjanak, A hosszú gyökeret ujjunkkal visszscsipjük. Sok palántát ne szedjünk ki egyszerre, mert & levegőn megfony- nyadnsk és megeredésük bizonytalan lesz. Ültetni e célra szolgáló üítetőfáva! szoktunk. A kellő távolságba beállított zsinór raailett az ültetés helyén a fával lyukat sxurunk s ebba úgy helyezzük e! a palántát, amily mélyen ezelőtt a földben volt. Ezután a fával jobbról és balról a palánthoz szorítjuk a földet és erősen beöntözzük, azaz iszapoljuk azért, hogy a föld hig sárrá válva a gvökerst. teljesen körülfogja Ültetés után a palánták gyakori öntözést kívánnak, hacsak nem esős az időjárás. A meg nem eredő palánták helyébe mielőbb másokat tegyünk és ültetvényünket az ellenségektől és betegségektől megóvandó állandóan figyeljük. Várady Jézaef. Heti krónika. Az olasz harctérről azt írja M M. másodéves bányaiskolai tanuló, jelenben vitéz katona, hogy »küzdünk éjjel nappal édes hazánkért. Itt töltöttük a karáesont is, itt töltjük a busvétot, hol a babér terem. Boldog húsvéti ünnepeket kívánunk a nagybányai, felsőbányái közönségnek, szüléinknek. Már fői sem vesszük a golyókat, annyira megszoktuk. Időjárásunk nagyon kadvsző. Minden favirágot nyit. Ülünk a lövészárokban és daloljuk: »Tőlem távozó édesem hova mégy? Talián határra aratni babért.« Tessék ezt a pár sorokat az újságba kitüntetni.« íme tehát megtettem a kérésüket a bányi fiuknak, sőt többet is teszek, közlök egy másik levelet is, mely nagy igazságot tartalmaz : — Haza gondolok. Szeretem magam visszaálmodni kacagó gyermeknek. Ez a legnagyobb boldogságom. Belátom, hogy jelenben nem otthona a helyem és hogy az a férfi ünnepli a legméltóbban az ünnepet, aki itt van, aki itt hoz áldozatot a haza és családszeretőt nevében Legnagyobb büszkeségem lesz mindig, hogy itt tölthettem a karácsont is.« Így írnak a mi fiaink. Őszintén óhajtjuk, legyen mostani ünneplésük is kedves, amennyire a helyzet engedi, békés, zavartalan. Bizony kevés katona jött haza husvótra, az én fiam is bakakoszíon dicséri a föltámadást Alig lézeng itthon egy-egy ismerős, az is beteg vagy gazdálkodik. Szüksége van a hazának a fiatra s igy a mi husvéíunk is hangulat nélkül való, inkább nagypéntekes lesz. Semmi mozgalom, semmi összejövetel s hozzá az idő is meglehetős busongő, borongÓ8, szinte fölöslegessé tesz minden öntözést. A város meglehetősen üres és bármily nagy-
