Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1916-01-02 / 1. szám
(2) 1. szám. Ha a háború az egyenlőséget és megértést megteremtette, azt ezután is fenn kell tartanunk legalább ilyen fokban. Az állam bizonyosan megteszi, hogy mindaz, ami a különböző ajkú emberek között ütközésre alkalmat nyújtó, megszűnjék. A nemzetiségi irányzatoknak a magyar társadalom tagjai közé ékeUrerni igyekvő törekvései kell, hogy meghaljanak. A magyar testvériesülés kell hogy az országban mindenkit összeforrasszon. Az az áldozatkészség, mely a társadalmat ma uralja, állandó kellene, hogy maradjon. Az emberek a mások bajainak enyhítésére s a köznek szenvedései kisebbítésére keli, hogy állandóan szerves munkában álljanak. Az ország életképességét kell, hogy erős szervezkedéssel megépített társadalmi intézményekkel szilárdítsuk. Ezek legyenek azok az erősítő pillérek, amelyek a magyarságnak belső életképességéhez a biztosítékot adják. Annak a szervezkedésnek, melyet erősítő pilléreknek mondtam, gazdasági, pénzügyi, iskolai s a közügyeknek minden részében meg kell lennie. Uj, a gyakorlati életbe átvihető intézményekkel kell megfogni s emelni a népet, de úgy, hogy az az egységes magyar állameszmének szilárdítására szolgáljon. Minden más szervezkedés bűn a magyar társadalom, az ország ellen s ha az állam megengedi, önmagának nevel ellenségeket. A népnek egészséges irányú megfogása arra, hogy neveljük, olyan kötelesség, melyet a társadalom minden tanultabb tagjának teljesítenie kell. Ha a nép a harcban a nemzet erejének bizonyult, törődjünk vele többet abban a tekintetben is, hogy mennél több megmaradjon belőle. Egészségügyi őrökkel, orvosokkal csökkentsük a gyermekhalandóságot. Az volna az ideális állapot, ha annyi jó orvos volna, ahány pap van. Az egészségügyet országosan javítani kellene. Minden vezetés emberszeretetet tartalmazó legyen nagyobb mértékben mint, eddig. Közdolgokban is a jóindulat melege tegye vonzóvá a hivatalos eljárást. Lássa ős érezze a nép, hogy vezetői különb emberek mint ők, győződjék meg, hogy a vezetők nemcsak a maguk javát, de a másokét is munkálják. Gazdasági életünket ki kell szélesítenünk. Uj irányzatokat is kell belé vinnünk. A belső termelést dolgozzák fel itthon hazai tőkével. Az állami függetlenségnek egyik feltétele ezen fordul meg. Mennél kevesebb idegen tőkét vesz igénybe, annál erősebb az önállóságában, mert a külső érdek nem befolyásolhatja. A nemzet gazdasági életének kiszélesítésében számtalan alkalom lehet s lesz, melyeket figyelembe vennünk kell, ha erősödni akarunk. A gazdasági erősödésnek egyik kulcsa az, hogy anyagilag a családok külön-külön erősek legyenek, vagy legalább is adósóguk ne legyen. Amióta a kényszer-takarékosságunk, amely a hárokonok. Béla szülei nevelték föl. Ők már akkor régen elhatározták, hogy egymáséi lesznek. A szülök sem találtak ezen semmi kivetni valót. A lányka kedves volt, szép, szerette Bélát és ami fő még gazdag is. így lettek aztán jegyesek és csak a háború végét várták, hogy örökre egymásé lehesseaek. Ezelőtt vagy három hónappal Béla, aki az északi harcztéren küzdött, megsebesült. A szülők sok utánjárással, protekció kereséssel kivitték, hogy az ezredétől távolesö szülővárosába kerüljön kórházba. Itt aztán jó dolga volt. A sebe is hamarabb gyógyult a sok kényeztető, meleg szeretettől. Elza is elfelejtette hogy háború van, a kórházban kevés dolga volt s igy reggeltől estig csak hancuroztak a puha, túlfűtött tisztiszobában. Bohó, fiatal gyerek volt mindakettő. Szép, tiszta, életerős pár, amilyet az ember keveset láthat. Elza húsz éves Béla huszonegy . . . Az ablakban is úgy néztek ki, mint két bájos, mosolygó cukorbaba. — Elza! — ■— Mi az édes? — — Semmi! Csak azt szeretném tudni, hogy te is annyit gondolsz ami jövendő életünkre, mint én? — — Nagyon sokat. — — Én meg másra sem gondolok, csak arra. — Oh te kis bolond! — A lány a fiú kezét simogatta. Aztán a fíu kapta el a leány kezét és megcsókolta hosz- szan, szerelmesen. — Mindennap ibolyát fogok venni neked sokat, nagyon sokat. NAOYBÁNYA ÉS VIDÉKE ború alatt ruházkodásunkban, étkezésünkben feltűnően megvan, legalább egy részét ha megvalósítjuk, illetve megtartjuk a háború után következhető jobb napokban is, sokat megteszünk arra, hogy gazdaságilag a lábunkra állhassunk. Ha asszonyaink azt a takarékos beosztást, amely a mai napi élelmezésnek s ruházkodásnak nyitja a családokban, a háború után is megtartják, az anyagi haladásnak azt a kulcsát megtalálták, amellyel az anyagi jobbulásnak ajtaját megnyissák. A háború sokszor rákényszeritett arra, hogy a magad uram, ha szolgád nincsen elvét valóra váltsuk. Megtettük és nem esett ártalmunkra. Talán még fokózta ez a cselekvési képességre való élénkségünket. Ez pedig a helyesebb életelvhez hozzá tartozik. A helyesebb életelvet megközelítettük azzal is, hogy a vigalmak ritkábbak. Dehát kinek is volna kedve vigadni ilyefThehéz időben ! Nagyobb az emberek komolysága, amely ha későbbre is megmarad, a nemzeti tőke növekedéséhez hozzájárul. A nemzet a háború által okozott nagy vér- veszteséget kell, hogy pótolja. Ezt a Romániában élő székelységnek, az Amerikában élő magyarságnak hazatelepitéaével pótolhatja. így több remény lehet arra, hogy a nemzeti magyar jelleg megmarad. És arra különös figyelemmel kell vigyáznia a nemzetnek, hogy ez megmaradjon, sőt uralkodó legyen. Intézményeink, társadalmi, egyházi, állami életünkben a hamisítatlan magyar nemzeti irány kell, hogy uralkodjék Ha ez nincsen, akkor a háborúban elfolyt magyar vér csak történelmi pecsét a magyar harciasságról s nem a nemzeti haladás záloga. Nehány gondolat azokból, amit a háború után feladatunkul látunk. De sok van ezenkívül még. Ha majd béke lesz teljes odaadással munkáljuk, addig pedig készüljünk reá. így fogjuk megérdemelni a boldog jövendőt, a boldog uj- esztendőt. Székely Árpád. Külföldi esetek. A mennyországban kötött házasság. Mendelsohn Mózes a hires bölcsész 1764 nyári hónapjaiban a pyemonti látogatott fürdőnek vendége volt. Gengenheim hamburgi nagykereskedő egészségének helyreállítása céljából ugyanakkor utazott a pyemonti fürdőbe és ott arról értesülvén, hogy a nagyhírű bölcsész is a vendégek egyike, nagyon örüit, hogy alkalma lesz vele személyesen megismerkedni. — Ibolyát. Az gyönyörű. Lila, nagyvirágu ibolyát. — Ibolyát, és sok, sok ékszert, selymet, mindent, ami szép, gyönyörű. És a lakásunkat is feldiszitjük! Csodaszép lesz, finom, puha, mint egy mesebeli hercegnek. Egy ideig hallgatott, aztán ingerülten folytatta tovább. — Csak már a háborúnak vége lenne, ennek a rettenetes háborúnak! Azután boldogok leszünk, de milyen boldogok! Ugye Elza ? A lány elpirult, egészen bíbor vörösre. Látszott rajta hogy kellemetlenül érinti ez a beszéd és erőszakosan áttért egy másik témára. — Emlékszel Béla, egyszer az oroszlánkőnél mennyi láncvirágot szedtünk ? Az egész kötényem tele lett bodros, sárga ponponokkal. Igen. Egy kis fehér kötéaykéd volt, halványkék babokkal és csipkével . . , A fiú elmerengett. — És mennyire haragudott Ilona néni, mikor Össze sároztam a fehér cipőmet. — Amikor meg a ruhádat szakítottad el, én magamra vállaltam. — Az volt az első lovagias tetted Béla. A lányka felkacagott, édesen, messzecsengőn. Hát amikor megvertelek Bajfaluban a hintánál ?-- Te!? — Én! — Oh nem, Béluskám tévedsz, én vertelek meg. — Te ? Ugyan ! — No igen, igen, ne tagadd, én! Azért, mert Vílly csak veled akart játszani és engemet el1916. Január 2. A hires tudós ős a gazdag kereskedő rövid idő alatt bizalmas ismerőséknek tekintették egymást. Gengenheim társalgás közben mondta : — Ön mindnyájunkat meghódított, de biztosíthatom, hogy leányomnál őszintébb tiszelője senki sem lehet, életének legnagyobb öröme az lenne, ha személyesen ismerhetné Önt, Tiszteljen meg látogatásával Hamburgban. Ha leányomat esetleg nőül venni kívánná, nem képzelek nagyobb szerencsét, mint azt, hogy ön vöm legyen. Mendelsohn szerény ember volt és hölgyekkel szemben különösen azért volt tartózkodó, mert testalkatát, a hátán nőit púp elcsúfította, de a többször ismételt meghívót végre elfogadta. Az utazás akkör még sok bajjal járt ; mindazonáltal rászánta magát a hosszadalmas és fárasztó útra. Hamburgba érkezve Gengenheimot irodahelyiségében kereste föl. A legszivélyesebb üdvözlet után mondta a nagy tekintélynek örvendő kereskedő: — Menjen fel leányomhoz, biztosíthatom hogy örömmel fogadja. A szép leánnyal folytatott társalgás kellemes volt, de Mendölsohn észrevette, hogy ez első pillantás után többé nem nézett reá a fiatal hölgy. Következő napon ismét az irodában látogatta meg Gengenheimot és lelkesedéssel dicsérte leányát. Az apa egy ideig hallgatott. Nagyon rosz- szul esett neki annyira tisztelt és szeretett vendégének kellemetlent mondani, de kötelességének tartotta leányának nyilatkozatát közölni vele. — Engedje meg, hogy leányom elhatározását őszintén mondjam meg. — Kérem — — öa nemesen gondolkodó okos ember azért remélem, hogy leányomtól nem fogja rossz néven venni, hogy . . . — Hogy szerencsétlen púpommal nem tud megbarátkozni. — Sajnálöm, de úgy van. — Sejtettem. Mindazonáltal engedje meg, hogy búcsút vegyek tőle. — Biztosíthatom, hogy családom minden tagja örömmel fogadja, Mendelsohn felment á család lakosztályába. A leány az ablak mellett ülve varrással foglalkozott. Mendelsohn a leánnyal szemben foglalt helyet. Élénk és érdekes beszélgetősbe bocsátkoztak, de a leány folyvást munkáját, vendége pedig az ablak előtt álló fákat nézte. A társalgás folyamán kérdezte a hölgy: — ön tehát valóban hiszi, hogy a házasságok az égben köttetnek? — Kétség kívül és Nagysád bizonyára iskergetett. Éa meg tégedet vertelek meg. Villyt nem mertem. — Nem, nem igy volt. 1 — De igenis igy volt. Hisz én akkor erősebb voltam nálad. A fiúra ez kellemetlenül hatott Nézte a lányt és alakja durvának, esetlennek tűnt fel előtte. Vállai szélesek, erőteljesek voltak, kezei meg durva, munkához szokott kezek. Nézte, nézte és eszébe jutott, hogy az Elza nagyapja korcs- máros volt . . . Meglóbálta koronás zsebkendőjét és kibámult. Kint tavasz volt, nagy mámoros tavasz és a hegyekről patakokban folyt le a hóviz . . . És ettől a tavasztól mindent elfelejtett, A parasztságot, a korcsmáros nagyapát, és a lány izmos, cigányos termete a leikébe markolt. — Hát arra emlékszel Elzus, hogy milyen szerelmesek voltunk egymásba f Egyszer zsúr volt nálunk. Tudod, mikor a Villy tanárnője zongorázott, mennyire udvaroltam neked f! Egymás mellett ültünk és az asztal alatt folyton szorongattuk a kezünket. — Oh igen, hogyne emlékezném I Rajtad uj ruha volt és én leöntöttem borral. Mennyire kikaptunk ezért Ilona nénitől. — És mikor a Villy vörös varkocsát oda kötöttük a székhez. — Hát mikor a kapualjban csókolództunk és Sanyi meglesett. — Sanyi 1 Azóta már ő is katona. A nap az arcukba sütött forrón, melegen és ők bele nevettek a tavaszi napsugárba. Kivülröl éles, leányos nevetés hangzott be és egy férfi rekedtes felelgetése.
