Nagybánya és Vidéke, 1915 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1915-05-02 / 18. szám
1915. Május 2 NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 18. szám. (3) II. ÉS ELBORULT AZ ESTE . . . Valahol künt a messze éjszakában Lehull egy csillag selymes, sáppadt teste. És ködös fénye átsuhan az égen, Mint lemenő nap tűzpiros brokátja Ha ráborul a gyászfátyolos este. Tessék, most itt van, követik a jó tanácsot: takarékoskodnak és ezért nem látható csak papírpénz a forgalomban. j fályába léptette elő. Ugyancsak a keresk. minister Csordás József nagybányai állomásfőnököí a VII. fizetési osztály I. fokozatába léptette elő. Szirti Vilmos honvédfőhadnagyot az ellenség előtt tanúsított vitéz és bátor magatartásáért a hadiékitménnyel díszített III. oszt. katonai érdemkereszttel tüntették ki. Tanárválasztás. A debreczeni ref. tanítóképző intézetben megüresedett tanári állásra, Kovács István helyére, Gáspár Albert nagybányai h. tanárt választották meg. Hősök jutalma, őfelsége a király megparancsolta, hogy legfelsőbb dicsérő elismerése, az ellenséggel szemben tanúsított vitéz magatartásáért Simon Áron 85. ezredbeii tartalékos hadnagynak tudtul adassék. A hadnagy úr Égerhátra való s középiskolai tanulmányait a helybeli főgimnáziumban végezte. A második hadi kölcsön úgy értesültünk május 15 ikére indul meg ugyanazokkal a feltételekkel, mint novemberben. Mindenki még többet igyekezzék möst jegyezni, mint ősszel. A német nép fiz milliárdot adott újabban hadseregének, tartsunk ki mi is s a győzelem a miénk. Jobb helyre nem adhatjuk pénzünket, mint az államnak. Az első kölcsön ép ma kezdte meg a 6% osztalék kiadását, bizony jól esik a mai drágaságban a szelvényekért a pompás kamatot fölszedni. Minden fölös pénzt kölcsön az államnak, ez legyen a jelszó. Gyászhir. Kuszkó Endre honvédfőbadnagy neje, Heigel Ilus a napokban meghalt, 23 éves korában Nagyváradon. Nyugodjék békében! A postavonatok újra megindultak. Apr. 26. éjféltől kezdve a postavonatok Szatmúrtól ismét . megindultak. Mennyi a veszteségünk? Egy szorgalmas számoló kiszámította, hogy mennyi a 150 veszteségi lajstromban foglalt veszteségünk összege. A számítás szerint elesett 3430 tiszt és 63 640 főnyi legénység; megsebesült a tisztek közül 12.275, a legénységből 347.479; hadifogságba jutott 1644 liszt és 44919 főnyi legénység. Tehát az összes elesettek száma 67.189, a sebesülések száma 359.744, a hadifogságbaesettek száma pedig 46.463. Ezek szerint márc. 27-ig megjelenő vesztesóglajstromban az összes veszteség: tisztekben 17.468, legénységben 345.028, summa summárum 373.496. Persze a sebesültek között vannak olyan esetek, akik többször szerepelnek a lisztában, mivel többször megsebesülve és meggyógyulva újra és újra visszatértek a harcmezőre. Az iskolák bezárásáról sok szó esett a héten. Egyik laptársunk »legfölebb« a gazdasági iskolát zárná be. Részünkről azt legkevésbbé, mert csak olyanok járnak oda, akik önként jelentkeznek s mert most legalább haza visznek a serdülő gyermekek egy kis gazdasági tudományt mégis alig sérült meg egynéhány közülök. Pedig a szerb gyalogságnak a szuronya is fel voit tűzve, mig a mi karabélyunkon semmi sem volt, de nem is keiiett, mert a karabély agya is megtette a hatást. A tűzmester még jó ideig járt a sérült lábával velünk s mikor már éppenséggel nem birt se lovagolni, se járni, csak akkor ment kórházba. Ott sem volt maradása, mihelyt jól érezte magát, rögtön kikéredzkedett és visszajött az üteghez, hol orvosi vélemény alapján csak könnyű szolgálatra osztották be. Nyughatatlan természete itt sem hagyta sokáig, pedig nagyon jó dolga volt és addig kérte a tiszteket, mig elhelyezték az északi harctérre. A tisztek és mi is sajnáltuk ezt az örökké vig és jó bajtársat, kit soha sem látlunk búsulni, kivéve, mikor az öccse hősi halálát megtudta, aki fönn küzdött hősiesen az északi harctéren. Akkor se mutatta bánatát senkinek, de három napig nem lehetett szóba állni vele. Esetét csak azért említem fel hát, hogy ha ő is elesik, akkor bizonyára nem emlékezik meg róla senki sem. ő pedig nem szokott dicsekedni, ha csak majd a naplója el nem árulja vitézi tetteit. így írnak »a mi fiunkról« M. L -ről. Bizony ha élne az apja, az öreg M jóizü, büszke mo solylyal mondogatná a Polgári Körben: — Az én fiam ! — Lássátok ilyen az én fiam! Valahol. Messze. Bus leányszobában Testetlen vágyak sóhajlelke támad: És szól a múlt. Halk, bágyadt suhanással És hoz lehalkult életmuzsikát. Felgyulnak újra rég elvesztett lángok És emlékszülte, bus világosságok vászonán látszik álmok, vágyak veszte: Valaki zokog a csendes lányszobában Lehullt a csillag. Elborult az este! törökfalusi Pap Zsigmond. Heti krónika. Az iskolákkal elég fogalomzavar volt a j héten. Sokan úgy vélték, hogy április végével i beszünik minden iskola. Ma május elseje s egyetlen iskola sem szűnt meg. Nem is fog, csak a rendes időben. Hát ugyan miért bocsá- tanák szét tekeregni a mi gyermekeinket, mikor az iskolában egészen jól haladnak, vígan vannak s szívesen járnak oda. Sokan olyat is kiolvastak a miniszteri rendeletből, ami nincs benne. Legfőbb ideje, hogy a hadikölcsönt ki- bocsássák, mert az aprópénzt a fold népe mind ! raktáron tartja. Legalább igy visszakerül a gazdájához. Igazán nevetséges dolog jobban bizni a krajcárban, mint az államban. Pedig ennek a pénzgyüjtésnek alig van orvossága. Különben is mindnyájan hibásak vagyunk benne, akik a népet neveljük és vezetjük, mert évek óta mindig csak azt fujtuk egész az unalomig, hogy »takarékoskodjunk!« »takarékoskodjunk!« Szinte jól fogott ez a mai úgynevezett • füsttelen nap«, legalább egybegyűjtött egy szakajtó aprópénzt. (Noha nem nagyon zaklat ták az embert). A találmány kitűnő: — Szivarozik ön ? — Nem. — Helyes, akkor adja ide, a mit szivarra költött volna — Szivarozik ön ? — Igen. — Helyes, akkor fizessen érte, hogy ma is szivarozhatik. Szóval mindenképpen fizet, mint a hogy mindenképpen lumpol a Mikszáth »pógárja.« — Itthon van Márton János? — Nincs? — Na, akkor megyek és megkeresem s tovább ment a lump fráter a néma éjszakába. — Itthon van M. J. ? — Itthon. — Akkor nem én vagyok az és tovább ment ismét a lump fráter a néma éjszakába. így vagyunk a füsttelen nappal és igy május elsejével is. Egyik azért fizetett, mert zenéltek, másik azért, hogy ne zenéljenek. Melyik a jobb, melyik a helyesebb? Azt igazán nem tudja megállapítani a krónika?. Főbányatanácsosi kinevezések. A király, a pénzügyminiszter előterjesztésére: Csermely István főbányatanácsosi cionmel és jelleggel felruházott bányatanácsost, valamint Veress József kir. bányatanácsost főbányatanácsossá nevezte ki. Állomásfőnökök előléptetése. Kulcsár Lajos szatmári állomásfőnököí, főellenőrt, a keresk. minister, soron kívül a VI rangfokozat 2-ik oszMost, hogy a nagy háború folyik — úgymond — és azt lehet mondani, hogy minden epizód, ami a háborúhoz fűződik, érdekli a közönséget, azt hiszem, nem lesz érdektelen az sem, amit én egy tartalékos tüzérőrmesterről leírok. Ez a kitűnő katona a déli harctéren mindig kilüntetfe magát. Én három hónapot töltöttem vele Szerbiában és igazán mondom, hogy a tiszt urak s mi is csodáltuk a bátorságát. Ha valami veszélyes feladatot kellett elvégezni, M. L. tűzmester mindig vállalkozott és az emberei már annyira bíztak benne, hogy bárhova is vakon követték, pedig máskülönben nagyon szigorú volt az alárendeltjeivel szemben és viszont a parancsnak teljesítésénél nem ismert akadályt. Köteteket lehetne írni a háborúban elkövetett tetteiről. Én csak azt irom le, amit láttam. Akiről itt írni akarok, a polgári éietben mészáros, pesti lakos (eredetileg nagybányai biz az, csak éppen Budapesten lakott akkor, mikor jött az általános mozgósítás), mint sz-akaszvezető vonult be a háború elején es később itt lépett e!ő tűzmesterré, mikor egy tizenegy tagból álió, felderítő szolgálatban levő szerb járőrrel szemben másodmagával felvette a harcot, megtámadta azokat, nyolcat közüiök agyonlőttek, hármat pedig elfogtak. A halottak közt volt. egy tiszt is. ő volt az, aki 1914. szeptember 20. és 27-ike között, — mikor a szerbak legjobban bombizták Orsóval — a magyar partról egy 7 cm.-es hegyi ágyúból ötvenkét lövéssel, •— melyből csak kettő volt hibás — három szerb hajót és egy pontont, elsülyesztett. De bátorságának, jobban mondva vakmerőségének — mert ez direkt a halál kihívása volt — akkor adta legnagyobb tanujelét, mikor a múlt év november végén egy hideg, havas téli napon a szerbek két oldalról támadták meg ütegünket. Már-már tarthatatlan volt a helyzetünk, — ekkor már kilenc emberünk feküdt vérben, — sűrűn hullottak a gránátok reánk s ha valaki csak a fejét dugta ki az ágyú mellől, rögtön jött a soriűz. Ezen a napon ö is megsérült, de csak köny- nyebben. Egy gránátszilánk érte a jobb lábát, ő ezzel nem törődött, csak az ellenséget figyelte, mert már ismertük a szerbek harcmódját és tudtuk, hogy valahonnét gyalogság fog megtámadni. Kisvártatva az ütegtől alig 5—600 lépésnyire levő dombon feltűnt a szerbek rajvonala. A szerbek rohamlépésben jöttek az ütegünk felé s már alig voltak 150 lépésre, mikor jelentette a kapitánynak, hogy ő megtámadja a szerbeket. A velünk levő gyalogság (40—50 ember) kevésnek látszott arra, hogy a szerbeket feltartsa s ekkor a tűzmester kihúzta a kardját s mivel az ütegünk nagyobb része román fiukból állott, et- kiáitotia magát románul: — Dupa mine : csinye áré kurázs (utánam, akinek van bátorság») és már meg is indult, mert ludta, hogy a románok szeretik 0», alig küzdöttek 10 — 15 percig, ezalatt a rövid idő alatt a 150—160 szerb nagyobb része vérében feküdt, vagy megadta magát, aki pedig futni próbál», az golyót kapott a hátába. Csodálatos volt, hogy a mi embereink hogyan küzdöttek s
