Nagybánya és Vidéke, 1915 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1915-02-28 / 9. szám

Nagybánya, 1915

Február 28

9. szám.

XL. évfolyam.

TsA1ISX ID13 1ST ^LA-SAiE^T^IP

Előfizetési árak: :

Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. ~—---------- Egyes szára 20 fillér. —

Felelős szerkesztő és laptulajdonos:

révész jAaros.

A hősök emléke.

A Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság, amely Lukács György v. b. t. t. óvsz. képviselő és Kirchner Herman cs. és kir. altábornagy vezetésével az egész országra kiterjesztette működését, felhívással fordult a vármegyék alispánjaihoz, a városok polgármestereihez, a főszolgabirák- hoz és a községi jegyzőkhöz az akció közigazgatási támogatása érdekében. A bizottság elsősorban a harctéren szerzett sebesülés, vagy betegség következtében elhunyt hősök halála körülményeinek és esetleges hősi cselekedeteiknek adatait gyűjti össze. E nehéz munkában kivállkép a kör- és községi jegyzők lehetnek a bizottság segítségére s ebből a célból a jegyzőkhöz kérdőivek mentek a következő pontozaf okkal:

1. összeírandó a körzete, vagy községe területéről való hős halottak pontos olvasható neve, életkora, családi viszonyai, iskolázottsága, foglalkozása, jellemzése.

2. Megjelölendő a hős halottak katonai minősége, rangja, a fegyvernem, az ezred és század száma.

3. Megjelölendő a hely, ahol meghaltak, a sebesülés vagy betegség, amiben meghallak, az időpont, amikor meghaltak, továbbá elhalálozásuk körülményei.

4. Összeírandó családtagjaiknak (szülő, feleség, gyermekek, testvére) névsora s a családtagok lakhelye.

5. Megírandó volt munkaadójának neve,

lakhelye, valamint a testületeknek (köz- és magánhivalal, ipartestület, kaszinó, sportkör stb.) cime és lakhelye, amelyeknek tagjai voltak.

6. Megírandó az. a hősi cselekedet, amelyet tudomás szerint hazájuk védelmében véghezvittek.

A kitöltött kérdőívek a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság központi irodájába Budapest, IV., Hajó u. 16. küldendők.

Újabban a bizottság tagjai lettek: Dr. Dobieczky Sándor a Magyar Védőegyesület j elnöke, dr. Fejérpataky László a Magyar ; Nemzeti Muzeum könyvtárának igazgatója, i dr. Hodinka Antal egyetemi tanár Pozsony,

; Ortvay Tivadar ny. apátplébános, Pilch i Jenő őrnagy, az ismert katonai iró.

| Madán Ferenc.

Elaludt ő is. Amilyen csendes, finom, szelíd volt lelkülete, egész élete: olyan csendes a halála.

Rövid volt élete, ha azt tekintjük, hogy az ilyen nemes lelkű embernek örökké kellene élni, de hosszú, ha arra gondolunk, hogy évtizedek óta mindig gyengélkedett.

A legpontosabb, pedáns tisztviselő volt hivatalában s ilyen kiválóan poníos és pedáns magán életében is. Az ő kimért, rendes életmódjával tudta csak éleiét mégis legalább ennyire meghosszabbítani.

Ideges, izgatott korunkban már régóta kiveszőben vannak azok a tisztviselők és különösen

' ^hivatal :

' zctt.

H». Debreczen

n»k

sok a go., a, ... nyíre uralkodjék is ; bánik az ügyes-bajos _

nyájas szelídséggel fogadott mindenkit Kivetci nélkül, e tekintetben valóságos csodaember volt. Megtestesülése a lekötelező, tiszteletre méltó műveltségnek.

A lovagiasságnak hű őre, a kaszinónak lelkes buzgó tagja, a társadalomnak kimagasló, vezető alakja. Négy évtizedre terjedő hivataloskodását itt töltötte Nagybányán s ez egyik legfőbb ambícióját képezte, hogy állandóan itt maradjon, hogy itt fejezze be működését, ahol kezdette. A munkából dőlt ki, mint aktiv tisztviselő halt meg anélkü1, hogy a sok fáradtság után a nyugalmat élvezhette volna.

Madán Ferenc 1847. december havában született Verespatakon. Kitűnő neveltetésben részesült. Tudásvágya és igazságárzete a bányahatósági pálya felé vonzotta. Elvégezte a selmeci akadémiát és letette a jogi államvizsgát, mely után, mint fiatal ember 1874-ben jött Nagybányára s itt ettől az időtől kezdve előbb ideiglenes bányaesküdt volt. Első hivatalos esküjét 1878-ban tette le nov. 12 én.

Ili vámosunkban érte el az összes fokozatokat, ahol 1893-ban főbányabiztos, 1894 ben ápr. 14-én bányakapitány lett Kauffmann Kamiiló után.

Legkedvesebb ambíciója volt, hogy itt Nagybányán, egy halyen élje ie tisztviselői életét, ahol olyan igazán szerették és ahol oly nagyra becsülték. Méltán várhatta is, hogy felsőbb helyen ezért külön elismeréssel lesznek. 1914. nov. 9-én beadta kérelmét nyugdíjazása iránt, hogy éppen nov. 12-re a (40 éves fordulóra) érkezzék Budapestre. Sajnos azonban a háborús állapot miatt azóta még intézkedés nem jött e tárgyban. A civil éleiben pedig annak, aki munkaközben dől ki, nem szoktak utólag kitüntetést adni.

Családi életében hosszú évekig boldog volt,

Drága szülőföldem.

Irta: Theognisz. Göröghői fordította: Incze Lajos.

Szicíliának a földjén is volt már a lakásom;

Szőlődús rónán, Euboeába’ valék; Nádtermő Eurotasznak szép városa Spárta Vendégül fogadott, megszeretett ez. amaz, Ámde gyönyört nem lelt a szivem, nemi

[Nem vala boldog. Drága hazámnál szebb nincsen

[a földkerekén.

A pópa házában.

— Németből fordította: Incze Gábor. —

Halálmegveíésse! és legyőzhetetlen bátorsággal nyomulunk élcsapataink után mind beljebb és beljebb Szerbiába. Sehol semmi eiienáiiás. Veszélyre vagy fáradtságra senki sem gondol, sőt még a szükséges e’Ővigyázaíra sem. Századommal egy délkelet felé fekvő városkában hátra maradtam 'biztosítékuk Őrmesterem a pópánál, egy régi hires klastrombán nagyszerű lakást kerített számomra.

Ezt a házat nem hiába nevezik a szerb dalok »Zemski rsj«-nak, azaz földi paradicsomnak. Gyönyörű helyen fekszik. Az udvarra széles lépcső vezet, szép ciprus-pálmák közölt, innen remek kilátás nyílik a vidékre. A templom berendezése

falán még pazarabb, mint a keleti és görög templomoké.

Altisztem fölvezetett a lépcsőn és látva el- | ragadtfstásomat, nagyon örült, hogy ily szép helyet keríthetett nekem. A templom és a papiak olyan j csendes volt, mintha senki sem laknék henna. ! Kopogtunk. A válasz egy nyers szerb káromkodás ! volt. Majd kinyílt az ajtó és egy öreg szolga fogadott mélyen meghajolva.

— A főtisztelendő ur fenn a szobájában várja uraságodat, mondja nagy formás modorban.

— Egyedül van ? — kérdem.

— Nem, a nénjével és unokabugával — mondta kenetteljesen.

— Nem házas ?

— Felesége már meghalt.

Ezalatt felértünk az emeletre. Az őrmester már eltávozott és vezetőm kinyitotta a szoba ajtaját, melyben a pópa, egy meglehetősen öreg ember, nagy szakállal, elém lépett. Szívesen fogadott, kért, hogy házát ugv tekintsem, mintha magamé volna. Testvérének és húgának goodja lesz, hogy a városkában való tartózkodásom alatt j náluk maradjak.

Eközben tekintetem a két hölgyre tapadt, akik a szó szoros értelmében igazi típusai voltak a szerb asszonyoknak. Mindkettő magas termetű, j szép fekete hajú, csodálatosan nemes és bátor j tekintetű. Az idősebbik negyvenbe járt és már j hízásnak indult, a húg ellenben szép sudár' és ; hajlékony, mint a fenyő, sötét szemét rám mereszti; j ezek a szemek azonban inkább a szeretőire, mint j a gyűlöletre voltak hivatva.

Mindkettőjük előtt mélyen meghajoltam, az anya kezet nyújtott ős németül, igaz ugyan, hogy kemény kiejtéssel Így szólt:

— Amint hallom, itt tartózkodása, sajnos, rövid lesz.

Igenlőleg válaszoltam és csodálkozásomnak adtam kifejezést, hogy németül beszél, mire azt válaszolta, hogy a német nyelv Szerbiában meglehetősen el van terjedve. Emellett észrevettem, hogy a kisasszony, ki köszöntésemre csak alig észrevehető fejbőiiulással válaszolt, elpirulva ösz- szeránczolja homlokát.

— A kisasszony szintén beszél németül ? — kérdem bátortalanul.

— Nem — feielt anyanyelvén — én szerb vagyok.

— Megért mindent — mondá az anyja — de nem akar beszélni.

— Nem tetszik talán e nyelv ? — tudakozódtam tovább.

— De igen, — válaszolt ismét szerbül — de gyűlölöm az osztrákokat.

Ez mindenesetre olyan válasz volt, mely minden érzést csirájában elfojtott Mentegetőzve válaszoltam:

— Higyje el, kisasszony, hogy nekünk mindnyájunknak kínos, hogy a maguk házába és határaiba kell betörnünk, de ép ez a háború.

Csupán egy elutasító kézmozdulattal válaszolt és örültem, hogy a pópa megkérdezte, nem akarom-e magam kissé kényelembe helyezni a szobámban, Nővére elvezetett egy bolthajtásos, jóleső tisztaságú szobába. Ablakai a parkra néz-