Nagybánya és Vidéke, 1915 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1915-12-26 / 52. szám
/ Nagybánya, 1915. Deoember 25. — 52. szám. XLI. évfolyam. NAGYBANYA ES VIDÉKÉ A V TÁRSADALMI HETILAP. 'A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE a/liegktieiláe]imiik: iviiisi ide:rsr vasárnap Előfizetési árak : Egész évre 8 K. Félévbe 4 K. Negyedévre 2 K. ===== Egyes szám 20 fillér. ===== Felelős szerkesztő és laptulajdonos: T^nsros. Szerkesztósóg s kiadóhivatal : Falsóhányai-utca SO. szám alatt. = TELEFON SZÁM NAGYBÁNYA ÍS: »= Karácson ünnepén. — Irta: Csiky Lajos, a Ferencz József-rend lovagja. — Ünnepelünk, a szent karácson ünnepét üljük. Ünnepet ülünk, leteszszük tehát köznapi ruhánkat, hogy felöltözzük az Urnák eme nagy napján ünnepi öltözetünket. Ünnepelünk, — féireháritjuk tehát ulunkból köznapi gondolatainkat, gondjainkat, bajainkat, a testi élet nyűgeit, hogy a léleknek is adjuk meg, ami őt illeti, s amit tőlünk meg is kíván. Ünnepet ülünk, — a lélek békességének ünnepét, holott körülöttünk zengő zivatar zúg, bősz vihar háborog, mennydörgésnek zaja hangzik, villámlások tüze cikázik, — a lélek békére vágyakozó e szent, e nagy ünnepén. A hitnek ünnepét üljük, a szent, a nagy karácson ünnepét. A sivár valóság hétköznapjaiból oly jól esik ml YlV/iKU II k a hitélet szent beikéibe menekülnünk! A dúló fergeteg csatazajában oly édes mi nekünk a békeharang lágy zengését hallanunk, hallgatnunk, kissé, pár napra legalább megpihennünk ! Oly jól esik hinnünk! Hinnünk, amit a könyvek könyve: a biblia beszél Krisztus Urunknak áldott születéséről. Oly sok mindenféle könyvet olvasunk, komolyat is, de bizonyára többet a könnyebb, a léhább fajtájuakból. Olvassuk el most, karácson ünnepén, a betlehemi történetet a kisded Jézus születéséről. Jól ismert történet, tudjuk is mindannyian, de olyan szép a maga fönséges egyszerűségében, olyan magasztosan igaz a hitnek szemei előtt! Valának pedig — mondja a szent - irás — pásztorok azon a vidéken, — Bethlehem vidékén, — akik künn a mezőn tanyáztak és vigyáztak éjszakán az ő nyájok mellel1. És imé az Urnák angyala hozzájok jőve, és az Urnák dicsősége köriilvevé Őket: és nagy félelemmel meg félemiének. És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert imé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen: Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Ur Krisztus a Dávid városában. Ez. pedig néktek a jele: találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászc ban. És hirtelenséggel jelenék az ang a'W mennyei seregek oOhus'uyu, akik az istent dicsérik és ezt mondják vala: dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jóakarat! Dicsőség Istennek, békesség e földön az embereknek! Lehet-é, hangozhatik-é zengzetesebb diadalmi ének, mint ez a zsolozsma, melyet az idők teljességének megérkeztével mennyei seregek sokaságának énekkara zengett az első karácson estvéjén, Krisztus Urunknak áldott születésén?! S ha megnyílnak e napon az Isten házának kapui széles e földön mindenfelé, hogy befogadják tornácaikba a buzgó híveknek sereget, kik áldva akarják áldani az Urat, hogy aláküldé a menny kárpitjainak fényessége mögül ide a földi alacsony helyek sötétségébe az ő egyszülött Fiát; ha megnyílnak előttünk szent templomaink ajtói: nem kél-e imádságos szó szivünkben, nem zendül-e énekre ajkunk s nem lélekből, igazságból valljuk-é magunkat keresztyéneknek, hirdetvén szép énekszóban a himnuszi hitvallást: Áldom én is szent nevedet, Én Királyom, szenteknek szentje! Vígan ülöm ünnepedet, óh Jézus, Istennek felkentje! Magasztalom felségedet, És imádlak szent félelemmel ; De egyszersmind szerelmedet Megölelem igaz hitemmel. Van-é, lehet-é keresztyén eiflfffr, vallásfelekezeti különbség nélkül, aki ennek az énekversnek gondolatait a maga lelke gondolatainak ne vallaná e napon, Krisztus Urunknak áldott születése napján?! A karácson Jézusát a békesség Fejedelmének nevezzük a szentirás után. Hiszen születésekor a mennyei seregek sokasága ezt zengé: Békesség e földön ! Hiszen a halottaiból feltámadott Jézus, amikor csak megjelent tanitván3rai körében, mindig e szavakkal üdvözölé őket : Békesség tinéktek! A két karácson. (Legenda.) — Irta: Komái István. — Felsóhajtott Jézus: >A vízözön óta Nem volt még a földön ilyen katasztrófa. Borzalommal látom, Milyen háború dúl ezen a világon. Földre szállók újra, Talán hallgatnak még szelíd szavaimra.« És fényes csillagon lerepült a földre . . . Jól irányzott srapnell majdnem hogy lelőtte Első útja vitte egyenest Rómába. Láthatatlanul ment be a Vatikánba . . . A földre borula S csak úgy mert a pápa ránézni Jézusra. »Fiam, idejöttem, Mert gyilkol az ember rettenetes szörnyen. Egyptomi csapás ehez képest semmi . . . E nagy vérontásnak végét kéne vetni. Karácson szent napján megváltó született, Legalább e napon tartsanak szünetet. Tán magukba szállnak, S meghozom a békét újból a világnak. Igéimet hintsd szét, Lágyítsd meg királyok és nemzetek szivét. Anyaszentegyháznak te vagy a főpapja: Meglásd, szavaidnak meg lesz foganatja.« »Én édes Jézusom, megváltó Istenem, Szent parancsaidat mindenkor megteszem. Amit csak lehetett Most is megtettem már: írattam levelet . . . De hiába, vége: Nem hallgatnak mostan pápai levélre.« Felel neki Jézus hittel, biztatóan: »Ha írás nem használ: bizz’ az élő szóban! Menj a királyokhoz, vezérekhez rendre . . . Mondottam: menjetek, tanítsatok szerte! Légy szelíd apostol, És ha ez nem elég: büntető lángostor! Sújts a kufárokra, Farizeusokra, a nagy gonoszokra! Elődöd szavára hunok is megálltak, Használt a szelíd szó Atilla hadának.« »Oh, Jézusom! tudod, hogy nem mozdulhatok: Itt a Vatikánban önkéntes rab vagyok. Ha lábam kitenném, Olasz király jogát rögtön elismerném. Engem a Quirinál, Bármi történjék is, soha nem dirigál. Az én jogaimra rútul rátapostak . . . Jézusom, nem megyek innét egy tapodtat!« Ránéz a Megváttó hosszan a pápára, Ki beszéde végén reszketve fölálla . . . Szent szive megárad És isteni szeme lassan könybe lábad. Vatikánt elhagyja, Útközben imát mond, imát rebeg ajka, Legszebbet mit ember és Isten monhatott: »Atyám! legyen meg a te akaratod!« S veszi útját busán a fekete éjben. Pihenés nélkül megy. Meg sem áll, csak Bécsben. »Én öreg királyom, Tudom, hogy nagyon kell a jó, édes álom, De ne vedd rósz néven, Ha most megzavarom a béke nevében. Látom, hogy a béke ott él a szivedben . . . Tedd, hogy karácsonra a fegyver pihenjen!« »Én édes Jézusom, én már öreg vagyok. Sok szenvedés ért már — csoda, hogy még vagyok, Negyedszázadja múlt, Hogy egyetlen fiam oly gyászosan kimúlt . . . Aztán feleségem , . . És trónörökösöm . . . elég volt már nékem! Helyettem már mindent jó Vilmosom végez: Fordulj egyenesen nemes, nagy szivéhez.« És megy tovább Jézus . . . Harctéren találja. Pihen Vilmos császár a tábori ágyba’. »Szövetségesedtől Jövök én tehozzád . . . Ismerlek szivedről. Te a gonoszságot Lesújtod öklöddel, poklokra kívánod, De alázatos vagy, hitbuzgó keresztyén . . . Hirdess áldó békét karácson ünnepén !< »Én édes Jézusom, a te szolgád vagyok. A te parancsodra örömmel hallgatok. De az ellenség is Tegyen lábhoz fegyvert; úgy pihenek én is.« »Köszönöm, jó fiam, Az angol királyhoz visz rögtön az utam.« »Kár a fáradságért: 6 úgy se megy bele. Fordulj csak a cárhoz — te talán bírsz vele.«
