Nagybánya és Vidéke, 1915 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1915-12-19 / 51. szám

(2) 51. szám.

A mezőgazdasági, valamint ipari munkára kiadott hadifoglyokkal való bánásmód.

E tárgyban valamennyi vármegyei és városi törvényhatóság első tisztv iselőjének a földmi velésügyi miniszter a következő rendeletet adta ki:

Habár nem kételkedem ahban, hogy a munkaadók teljes tudatában vannak a felelősségnek, amelylyel a nekik munkára kiadott hadi foglyok ellátása és bánásmódja tekintetében a szerződés, valamint a humanizmus elemi követelményeinek tartoznak, mégsem mulaszhatom el annak különös hangsúlyozását, hogy bárminő közgazdasági érdekek fűződjenek is a hadifoglyok foglalkoztatásához, semmiféle visszaélés, amely az állam tekintélyét ős az ellenséges állam által foglyul ejtett katonáink sorsát veszélyeztetné, meg nem tűrhető.

Ennélfogva a magyar királyi földmivelés- ügyi miniszter ur hozzájárulásával felhívom alispán urat, utasítsa az elsőfokú rendőrhatóságokat, hogy a munkára kiadott hadifoglyoknak az em- beries követelmények szerint való elhelyezését, ellátását és bánásmódját, úgy saját hatáskörükben, mint a községi elöljáróságok utján állandóan és hivatalos kiszállásaik alkalmával személyesen is, szigorúan ellenőrizzék, illetve ellenőriztessék és intézkedjenek abban az irányban is, hogy esetleg fölmerült sérelmek nyomban orvosoltas- sanak.

Figyelmeztessék továbbá a hatóságok a munkaadókat, hogy a 4207/915 M. E. számú miniszterelnöki rendelet 15 § ának 3. bekezdése szerint 2 hónapig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő a mezőgazdasági vagy iparüzemnek az a tulajdonosa vagy alkalmazottja, aki az illető üzemben végzendő munkára kiadott hadifoglyok - nak a kötelezett ellátást ki nem szolgáltatja vagy vele szemben nem megfelelő bánásmódot tanúsít.

Az elsőfokú rendőrhatóságok ehhez képest utasitandók arra is, hogy mindazokban az esetekben, amikor a munkára kiadott hadifoglyok elhelyezése, élelmezése vagy bánásmódja tekintetében a fentidőzett rendeletszakaszba ütköző cselekményt tapasztalnak, a kihágás! eljárást az idézett szakasz alapján az illető munkaadókkal szemben haladék nélkül tegyék folyamatba.

Felhívom alispán urat, hogy a kihágási eljárás alá vont cselekményekről hozzám esetről- esetre tegyen jelentést.

Végül miután több oldalról panasz merült fel az ellen, hogy a hadifoglyok kellő őrizet hiánya miatt szeszesitalokat árusító üzletekben szeszesitalokhoz minden akadály nélkül hozzájuthattak, amelyeknek nagyobb mérvű fogyasztása közrendbe ütköző cselekmények (csendhá- borifás, verekedés stb.) elkövetésére vezetett, hasonló esetek megelőzése céljából szükségesnek tartom, hogy az elsőfokú rendőrhatóságok utalehelősen, megkezdtük, teljes rendben, a visszavonulásunkat.

Az ellenség egyik ága már betört Márama- rosba, sőt Szatmár megyébe is.

Másik ága pedig, miután a kiürített Lem- berget megszállta, meglehetősen gyorsan szorított vissza Uzsok és Dukla felé.

Már közel voltunk a Magyar határhoz, mikor egy napon az ezredes ur maga elé hiv s parancsot ad :

— őrmester ur! maga előre megy N.-be s gondoskodik nekünk szállásról, holnap délelőtt tiz órakor már ott leszünk.

Parancs szerint cselekedtem, megnyergeitem lovam s rendes galopban indulok a mondott helység felé. Térképpel el voltam látva, de utam folyton erdőn keresztül vezetett s igy erősen féltem, hogy a sűrűben utat tévesztek, mert ez a sűrűség még a legjobb tórképismerőket is köny* nyen megtévesztheti.

Már elég nagy utat tettem meg magánosán lovagolva, az éj is beállt, mikor tisztásra érve három honvédet pillantok meg. Érthetően örültem e találkozásnak s lovam meggyorsítva igyekeztem őket mielőbb elérni. Örömöm fokozódott, mikor a kis csapatot elérve, ennek vezetője kiválik emberei közül s előttem, mint feljebbvalója előtt, katonásan szalutálva haptákba vágja magát s jelenti:

— Aiásan jelentem én Deskó Iván tizedes, urmester úrhoz, hogy én enyém emberekkel N.-ba menni csinálja kvárté honvédség.

— Brávó, nagyszerű, tehát együtt mehetünk.

NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE

sitsák a szeszesitalok kimérésével és kismértékben való elárusitásával foglalkozó összes engedélyeseket, hogy hadifoglyok részére szeszesitalt ki* szolgáltatniok nem szabad.

Amennyiben az engedélyesek ez ellen a tilalom ellen vétenének, úgy velők szemben megtorló lépések fognak tétetni.

Ezt a körrendeletét valamennyi csendőrkerületi parancsnoksággal és határszéli rendőrkapitánysággal egyidejűleg szintén közöltem.

Budapest, 1915. évi december hó 3-án.

Sándor s. k. stb.

Közli: a nagybányai gazdasági egyesület.

Külföldi esetek.

A Klevei vár drámája.

Midőn Poroszország abban egyezett meg Franciaországgal, hogy a Klevei hercegséget francia hadsereg szállja meg: a huszonkettedik gyalogezreddel Surville Károly hadnagy is Klevebe. a hercegség fővárosába jutott.

A rokonszenves fiatal embernek szüleit kivégeztette és vagyonukat elkobozta a forradalom vezetősége.

Kleve főváros legtekintélyesebb lakosai közzé tartozott Milner háztulajdonos, akinek törvény- széki jegyző fián kivü! Dorottya 17 és Alexandra 16 éves leányai voltak.

A család jólétben élt. Milner szenvedélyes régiséggyűjtő ős e téren szakértő volt.

Surville hadnagy Milner családnál gzállásol- tatott el s igy alkalma volt a családtagokkal gyakran érintkezni.

A jó megjelenésű, kellemes modorú hadnagy és az élénk kedélyű szép Dorottya megszerették egymást.

Milner ur a leánya kezét kérő hadnagynak válaszolta :

— Ha százados lesz, vagy pedig ha egyezer tallér évijövedelmet tud hitelesen kimutatni : készséggel fogadom vöül.

Surville a kívánt feltételeket nem teljesíthette. Arra még évekig kell várnia amig századossá kinevezik. A mennyiben pedig szülei vagyonát a forradalom telhetetlen torka nyelte el: egyezer tallér évi jövedelmet nem mutathatott ki. Remélte azonban, hogy az apa jóakaratát sikerül neki más módon is megnyerni, mert tudta, hogy a szenvedélyes régiség gyűjtő régi pénzdarabokat, fegyvereket, vázákat, okiratokat és egyéb régiségeket többre becsüli, mint a századossá történt kinevezésre vonatkozó okmányt.

Még Julius Caezár idejében épült klevei várról az a hir keringett, hogy pincehelyiségeinek romjai alatt tömérdek kincs és régiség hever.

Surville elhatározta, hogg a romok között régiségeket fog keresni. Életének kockáztatásával

1515. December 19.

akart a földalatti üregekben kutatni, mert azt remélte, hogy a görgeteg ölében fogja megtalálni a fegyvert, melynek segélyével életének boldogságát megszerezheti. Tervét senkivel sem közölte.

Megfelelő eszközökkel ellátva indult a várromhoz.

Nagy fáradsággal jutott az összeomlott boltozatok közé, ahol századok óta ember nem fordult meg.

Hosszantartó nehéz munkájának kielégítő eredménye volt.

Huszonnégy órai távoliét után sértetlenül érkezett lakására.

Római pénzdarabokat, jckarban levő sisakot és halcsontból készült nagy ivet, hozott a vár romjaiból.

Az értékes régiségek megpillantásánál Milner apó a legmelegebb szerencsekivánatokkal és vőghetlen előzékenységgel árasztotta el a hadnagyot, aki feltette magában, hogy a kutatásokat folytatni fogja.

Nagyobb szabású ásások eszközölhetése céljából, három napig tartó munkálkodást tervezett.

Dorottyát beavatta titkába.

A leány mindenre kérte, hogy veszedelmes tervéről mondjon le; végre azonban ő maga is elkísérte a várromhoz, sőt az üregek nyílásáig. Világításhoz szükséges és egyébb eszközökkel, meg bő élelmicikkel ellátva érkeztek oda.

Itt Surville kérte kedvesét, hogy térjen vissza, nehogy szülei lávolléte miatt aggódjanak.

Hosszas ellenkezés után megígérte a leány, hogy sietni fog szüleihez.

Az érzékeuy búc-suzás közben, hosszú fonalat adott Dorottya az uj Theseusnak, hogy szükség esetére ő maga kereshesse a földalatti üregekben.

Surville távollétőuek második napján Gas- tine tábornok azzal a parancscsal érkezett Kie- vebe, hogy az ezred haladék nélkül induljon Sombre-be,

A gyülekezés jelei minden uicában megszólaltak.

Surville százada is kirukkolt, csak őmaga hiányzott, elmaradásának okát senki sem tudta, szabadságot nem kért, betegnek sem jelentette magát; feljebbvalói psdig pályáját szerető katonának és kötelességtudó tisztnek ismerték. Midőn kezének egyik ujját le kellett vágni, eibo- csáttalását nem kérte, mert a katonai pályától nem akart megválni.

Az ezred Surville nélkül távozott, de uj parancs folytán, már következő nap reggelén visszaérkezett Klevebe.

Mivel Surville még mindig nem jelentkezett, Gastin8 tábornok egybehívta a haditörvényszéket, mely hivatva volt a szökevény fölött ítéletet mondani.

Milner házában ismerték a fönnebbi intézkedéseket.

Másnap elég korán érkeztünk N-be. Volt elég időnk a kvártély keresésre, mikor a mieink bevonultak, már minden rendben volt.

Csakhogy nemsokáig vettük igénybe, másnap már ismét farkasszemet néztünk az orosz sereggel.

Az ütközetben a káplárunk is részt vett. Szemtanuk beszélik, hogy mily vitézül állta meg helyét. Mikor aztán rohamot vezényeltek, ő volt az első, ki fedezékéből kiugrott, hangosan biztatva a többit is:

— Rajta, ne félj, üsd vágd nem apádról maradni a kutya orosz — s rohant előre, a többiek uláne.

Már fél utat szaladtak az ellenségnek, mikor aztán egy orosz srapnel levitte szegény káplár ur Ivánnak sapkáját, ö legalább azt hitte, hogy csak a sapkáját, de bizony a fejét is átlyukasztotta. Még volt annyi ideje, hogy sapkája után hajolva még egyszer oda kiáltsa:

— Nem félni, éljen a magyar — s ezzel szépen hősi halált halva hanyatlott sapkája mellé.

így balt meg az orosz káplár ur Iván hazájáért, saját felekezetával szemben küzdve, derék, hős magyarhoz illően.

Lelke ott a mennyországban örvendhetett talán az anyira sóvárgott vitézségi éremnek, mely- Jyel halála után kitüntették, testének pedig baj- társai ástak egy csendes, fenyőgalyakkal bélelt nyugodalmas sirt.

Mily nemesen élt, oly szép volt halála.

Áldott legyen emléke, pihenjen békében 1

— Vagyis jobb nem meni, lenni most este már — feleli — itt meghálni, majd pitymalat folytatni ut, nehogy megtévedni, már úgyis nem messze jársz mi oda.

Beláttam, hogy nagyon is igaza van, tehát leszálottam lovamról, azt fához kötöttem és abrakot tettem elébe, erre én is közéjök telepedtem s vigan beszélni kezdtünk. Beszéd közben megtudtam, hogy a káplár orosz, de oly jó bajtárs, mint akármelyik magyar fiú s hogy főábrándja az ezüst vitéz érem.

Amint itt ülünk és beszélgetünk, egyszerre csak egy toprongyos alak közeledik felénk, ő igen megőrült nekünk, de mi kémnek tartva annál bizalmatlanabbul fogadtuk. Csakhamar azonban megtudtuk tőle, hogy a mi hadseregünkhöz tartozik, de már négy hete elszakadt csapatától s azóta azt folyton keresve leljesen lerongyolódott és szörnyű éhes.

Erre elővettük tarisznyáinkat s ennek tartalmából bőven kijutott neki is s igy hát éhségét csak lecsillapítottuk, de ruházat magunknál is csak a legszükségesebb lévén, ezen nem tudtunk segíteni.

Ekkor káplár ur Iván szó nélkül leveti vadonatúj csizmáját, mindkettőnek szárát levágja s ügyesen pár perc alatt bocskort készített belőle, mit boldogan e szavakkal nyújt felé:

— No testvér, vedd ezt tied lábra, mindjárt nem fázni te fogsz, nekem elég lenni feje is.

E tette nagyon meghatott, hisz ehez hasonló nemes cselekedetet még nem láttam s úgy megszerettem érte, mintha testvérem lenne.