Nagybánya és Vidéke, 1915 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1915-10-03 / 40. szám

(4) 40. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1915. Október 3 Dünaburg azért mégis elesik s ha holnapután, királyunk nevenapján megjelenik a négy uj lobogó először a városházán, akkor az — meg­lássák — Dünaburgnak is fog szólani, mivel­hogy a helyzetet ma is igen jónak, az ered­ményeket most is nagyszerűeknek állítja a krónikás. Őfelsége névnapja lesz holnapután, hé!főn, okt. 4-én. Ez alkalomból a tanítások az iskolák­ban szünetelnek s a templomokban hálaadó és könyörgő istentiszteletek lesznek. Kitüntetés. Dr. Nagy Oéza Kassa sz. kir. város tiszti főorvosa, a mi közkedvelt, derék városi orvosunknak, a pár év előtt elhalt nép­szerű Nagy Jánosnak fia, a katonai egészségügy körül szerzett különös érdemei elismeréséül, a vöröskereszt hadiékitményes II. oszt. díszjelvé­nyét kapta kitüntetésül. A sebesültek szeptember 20-án sertés apró­lékot kaptak vacsorára a hölgyek vacsora-pénz­tárától. Ez alkalomból dr. Kádár Antalné 20 adag füstölt kolbásszal járult a vacsorához, nemcsak paprikás szafttal készíttette el, de ugorka és bab- salátát is küldött hozzá. Rumpold Gyula vendég­lős pedig krumplileves helyett jó krumpli garni- rungot adott s igy nagyon finom vacsorája volt a 81 sebesültnek A 60 adag aprólék 32 K 54 fil­lérbe került a vacsorapénztárnak. Az egész nagy tömeg aprólékot Rév :;z Jánosnó sütötte meg. A héten dr. Makray Mihály 20 koronát adott a pénztárnak névnapi megváltás címén. Kovács Béla kovács pedig augusztus és szeptember hóra 10 koronát. Az eddigi bevétel 755 K 28 fillér, a kiadás 669 K 93 fillér voU. Midőn a szives adományozóknak a hölgyek bizottsága háiás kö­szönetét mond, egyben további támogatást kér a nemes cél érdekében. Kinevezés. Pap Aurél helybeli bányamérnö­köt a népfölkelő parancsnokságnál mérnök had­naggyá nevezték ki. Kitüntetés. A király Bagossy József máv. vasúti fogalmazót, városunk fiát, a vasúti hadi forgalmi szolgálat terén való eredményes műkö­déséért az arany érdemkereszttel tüntette ki. A lengyel légionáriusok otthonának fölszen­telése Budapesten holnap, harmadikén délelőtt lesz, mely alkalomból 9 órakor szentmisét tar­tanak a belvárosi főplebánia-templomban s utána Bandurski László dr. lembergi püspök mond szent beszédet. A «Vasárnapi Újság» szeptember 26-iki száma pompás harctéri fényképét, közöl összes harcztereinkről. A fényképeken kívül egy sorozat rajz is van: Ágotha László honvédtüzértiszt ér­dekes rajzai az orosz harcztérról. Szépirodalmi olvasmányok; Laczkó Géza és Kuprin regénye, Szőllősi Zsgmond tárczája, czikk az orosz gene­rálisokról. Egyéb közlemények : Bányay Elemér temetésének képei s a rendes heti rovatok: a háború napjai, Irodalom és művészet, Sakkjáték, Halálozás stb.,—»A Vasárnapi Újság» előfizetési ára negyedévre öt korona, a »Világkróniká»-val együtt hat korona. Megrendelhető a »Vasárnapi Újság» kiadóhivatalában (Budapest, IV., Egyetem-utcza 4.) Ugyanitt megrendelhető a »Képes Néplap,« a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre 2 korona 40 fillér. Gyászhir. Marosán Emilné Almer Vera, hosszas szenvedés ufán kedden elhalt, 25 éves korában, 29-én helyezték örök nyugalomra sokak részvéte mellett. A család gyászlapja igy hang­zik : Sok háborúságon által kell nékünk az Isten országába bemennünk (Ap. csel. 14, 22 ). özv. Almer Lajosné Kovács Róza édesanyja; Pialthy Gézáné Almer Erzsébet, Égly Mihályné Almer Rózsi, Perczián Károlyné Almer Julia, Almer La­jos testvérei; Piatthy Gáza, Égly Mihály, Perczián Károly sógorai, valamint az összes rokonok ne­vében is fájdalmasan tudatjuk, hogy a felejthe­tetlen jó gyermek és szerelő testvér: Almer Ve- ronka folyó hó 28-án reggel 7 órakor, 25 éves korában, sok szenvedéssel teljes élet és Istenben vetett erős bizodalommal viselt betegség után, a boldog gyermekkor emlékeivel telt szülei hajlék­ban, édes anyja és szerelő testvérei karjai kö­zött, egy szebb és jobb élet reményében, az Ur­ban csendesen megpihent. Kedves halottunkat f. bó 20-én délután 4 órakor fogjuk Hid-utca 13. számú gyászos háztól örök nyugalomra helyez­tetni. Nagybánya, 1915. szept. 28. Á'dott legyen emléke 1 Országos vásárok. Felsőbányán okt 4-én, Szinérváralján okt. 11-én lesz országos vásár. Késik a vonat, A nagybányai vonat Szatinár felé állandóan, lehet mondani mindennap nagy késéssel jár és Szatmárra rendesen csak akkor érkezik, illetve rendetlenül, mikor a budapesti vonat már elment. A mi utazó közönségünk ekkor kénytelen a városban kiszállani és egy egész napol ott tölteni. Hogy ez ma mibe kerül drága kosztolásokkal, azt mindenki tudja. Tömérdek hátrány, kár, veszteség származik a vonatnak ebből a mindennapos lemaradásából, miért kér­jük a* illetékes köröket, kegyeskedjenek rajtunk megkönyörülni ebben a nehéz állapotban, mikor csak egyetlen vonatunk van a főváros felé, hogy legalább ez az egyetlen rendesen járjon. Baleset. Oláh Sándor krassói ref. lelkész­nek a lábát a szomszédék vészéit kutyája meg­harapta s most a lelkész szerdán kénytelen volt Budapestre u'azni, a Pasteur-intézetbe a maga költségén, mert ingyen-jegyet csak a szegénynek adnak. Azok a drága dédelgetett kutyák, bizony sok bajt csinálnak még a jó szomszédnak is. Hullott almát kór a helybeli vöröskereszt kórház. Abból jóltevő nők alma-ízt fognak készí­teni s esetleg hosszabb ideig is kedveskedhetnek vele a szegény sebesülteknek. Reméljük, hogy az alma felhívásnak több eredménye lesz, mint volt a szalma felhívásnak. A postán a téli félév rendje lépett életbo okt. 1-én vagyis reggel 8 órakor nyitnak. A táv­beszélőt használni, ajánlott levelet föladni reggel 8 órától este 9-ig lehet. Táviratot azonban reggel 7 órától is fölvesznek. Jótékonyság. Kovács Béla kovács a kárpáti falvak újjáépítésére 10 K át küldött szerkesztő­ségünkhöz. Illetékes helyére juttattuk. Születtek: 237., szept. 24. Prigya András bányásznak »Mihály« ; 238., szepf. 26. Kassai József kovácsnak »Mihály«; 239, szept. 23. Sze- leczky József bányásznak »Teréz«; 240., szept. 25. Grabán Hona varrónőnek »Etelka«; 241 > szept. 21. Kizbaján Mária napszámosnak »Mária« nevű gyermeke. Elhaltak: 248, szept. 24. Kizbsján Mária g. k„ másféléves, vizbeful?; 249, szept. 29. Ma- rosán Emilné Almer Veronka, füszerkereskedőné, ref., 25 éves, Iüdővészben ; 250, szept. 29. Tóth János menhelyi gondozod, ref, 1 hónapos, gyen­geségben ; 251., szept. 29. Szabó Pál bányász, g. k. 48 éves, tüdőgümőkórban. Házasságot kötöttek: 41., okt. i. Nemes Ábrahám napszámos és Balázs Gáborné sz. Pap Anna napszámos, nagybányai lakosok. Kikirdetós alatt állanak: Kallisch Pál és Avasán Ilona. »Bonlax abszolút« hashajtó.Dr. Kádár kerületi főorvos találmánya. Tisztán növényi anyagokból készíti Widder Péter gyógyszerész Nagybányán Hatása, enyhe, biztos, meglepő. Ára nagy doboz 1 K kis doboz50 filiér. Védjegy: ßonbx, Widder pecsét A legújabb és legolcsóbb női bársonykala­pokat készíti Stark Ida (Ligeti-ut 2 Silay-ház) úgyszintén kalapátalakitásokat és p03ztókalap- vasalást is legolcsóbban vállal. 3980/1915 kp. Bevonulási hirdetmény. A népföikelósre kötelezetteknek az 1915. évi II. törvénycikk alapján történt behívása folytán 1897. évben született, továbbá a nép- fölkelésről vagy a hadiszolgáitatásokrói szóló törvény alapján kirendelt (igénybevett), de ezen szolgálatból időközben elbocsátott egyének (mun­kások, kocsisok, hajcsárok, sib), ha a megtartott népföikalési bemutató szemlén, vagy utóbemutató szemlén népfölkelési fegyveres szolgálatra alkal­masnak találtattak 1915 évi október 15-én legké­sőbb d. e. II. óráig. — amennyiben névszerint felmentve nincsenek — a népfölkelési igazolványi lapon feltüntetett m. kir. honvéd kiegészítő, illetőleg cs. és kir. kiegészítési kerületi parancs­nokság székhelyére népfölkelési tényleges szol­gálatra bevonulni tartoznak. Ezen rendelkezés a cs. kir. osztrák nápföl- kelés behívása folytán kiterjed mindazon 1897. évben született osztrák állampolgárokra, valamint bosznia-herczegovinai tartományi illetőségű egyé­nekre is, kik a magyar szent korona országai területén a folyó évben megtartóit népfölkelési bemutató szemlén a népfölkelési fegyveres szol­gálatra alkalmasnak találtattak. Mindazok az egyének, kik önkéntes belépés folytán a honvédség vagy a cs. és kir. közös hadseregbe (akár mint egyévi önkéntesek is) már besorozottak, tekintet nélkül arra, hogy mely születési évfolyamba tartoznak, tényleges szolgálatra 1915. évi október 15 én bevonulni kötelesek. Az 1897. évi születésű azon hivatásos gőz vagy motoreke gépészeknek fűtőknek tényleges szogálatra való bevonulása, kik ily gépeknél tényleg alkalmazva vannak, beigazolt alkalmazta­tásuk esetében a községi elöljáróságnál (városi hatóságnál) személyesen előterjesztendő kérel­mükre az illetékes kiegészítő parancsnokság által I9l5 évi november 30-ig elbalasztatik. Abevonuiók bevonulásuk alkalmával lehető­leg erős lábbelit, evőeszközt, tisztitó eszközt, gyapjúból készült harisnyát (kapczát) hozzanak magukkal. A bevonulás napjáu elfogyasztott él­lemért 1 korona térítési összeg jár. A lábbeli és gyapjúból készült alsóruhák, amenyiben a katonai szolgálatban használhatók­nak minősíttetnek, értékük szerint meg fognak téríttetni. A bevonulás alkalmával a népfölkelési iga­zolványi lap birtokosa a vasutakon harmadik (gőzhajón második) osztályon ingyen utazik; ez a népfelkeié3i igazolványi lap azonban a vasúti, gőzhajó-állomáson jóval a vonat vagy hajó elin­dulása ellőtt az állomás jegypénztáránál le- béiyegzendő. Azon behívott népfölkelésre kötelezett, aki a kitűzött határidőre és hejyre be nem vonul, karhatalommal vezettetik elő s a katonai behí­vás iránt tanúsított engedetlenség megbütetéséről szóló 1890. évi XXI. t-cz. 4. §-a értelmében két évig terjedhető börtönnel büntettetik. A magyar királyi honvédségbe vagy a cs. és kir közös hadseregbe önként belépni óhajtó népfölkelésre kötelezett a törvényes korlátok között a csapattestet maga választhatja, a tény­leges szolgálatra történt bevonulása után azon­ban csak azon csapattesthez kérheti felvételét, a hová mint. népfölkelésre kötelezett beosztását nyerte. Azon népfölkelésre kötelezettek, kiknek a népfölkelési igazolványi lapjok szerint Újvidékre kellene bevonulniok, figyelmeztetnek, hogy a közös hasereghez beosztottak ne Újvidékre, hanem Pécsre az oda áihelyzetett. cs. és kir. kiegészí­tési kerületi parancsnoksághoz, a honvédséghez beosztottak pedig Újvidék helyett a 6. honvéd gyalog ezred pótzászlóaljához Szabadkára vonul­janak be. Nagybánya 1915 szeptember 29. Smaregla Mihály rendőrkapitány. Nagybánya sz. kir r. t várój rendfírkapitányl hivatalé dl. 3973—1915 kp. sz. Hirdetmény. Kereskedelmi Miniszter Ur rendelete foly­tán közhírré teszem, hogy a hadi állapot további tartama alatt az ország területén az ipari és kereskedelmi árusítás és az elárusított cikkek házhoz szállítása a törvényes műnk szüneíi na­pokon (vasárnap) déli 12 óráig a napi élelme­zési cikkek árusítása pedig a tumyomólag ezek árusítására berendezett üzletekből ezea felől este 6 órától kezdve végezhető. Nagybánya, 1915. szeptember hó 15-én. Smaregla Mihály rendőrkapitány.

Next

/
Oldalképek
Tartalom