Nagybánya és Vidéke, 1915 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1915-08-01 / 31. szám
(2) 31, szám. alakuló nagygyűlését Budapesten, a régi képviselőház termében. A gyűlés napirendjén a következő előadások szerepeltek: Kultúra és Háború gróf Teleki Sándorné. Miért kívánják a bókét az asszonyok ? Groák Ödönné (Nyíregyháza). Az anyák és a háború: Perczelné Kozma Flóra. Hogyan óvjuk a jövő nemzedéket: Glücklich Vilma. A bizottság tagja lehet minden nő és férfi, aki magáévá teszi e két alapelvet: 1. A Nemzetek között mindennemű vitás kérdések jövőben békés eszközökkel intézendők el. 2. A béke fentartásának egyik nélkülözhetetlen eszköze a nők választójoga. Tagsági dij gyanánt 10 fillértől kezdve bármely összeget elfogad a bizottság, amelynek irodája Budapesten 5., Mária Valéria-utca 12. sz. alatt van. Barangolás a városban. Melyikben ? teljesen mindegy. Lehet az nagy vagy kicsi; rendezett tanácsú v. mezőváros. A szokások, a körülmények annyira egyformák, hogy e tekintetben bátran mondhatjuk: az egész ország egy város. Így aztán bármelyik városról is szólok, valamennyire ráillik, valamennyi magára veheti. Hetivásár napja van. Már korán a városban vagyok. A kaszárnya előtt ballagok. Az udvarán már nagy tömeg tarkállik, tréfálkoznak, nevetnek, még civil untauglichok, de pár óra múlva már mint tauglichok dalólnak végig a városon. Sorozás van. Melyik korosztály ? egészen mindegy. Soroznak osztályokra való tekintet nélkül, legfeljebb kettő, három .... kóros az itthon marad. Boldog ország, egy év* háborúzik túlnyomó ellenséggel szemben és azért aratja egyik diadalt a másik után. Egy éve folyton soroznak, de azért van még anyag bőven s úgy látszik e téren is kimeríthetetlen. És akik beválnak nem búsulnak, sőt ellenkezően jó kedvűek, dalolva, tréfálkozva távoznak haza felé. Éppen most jön ki egy iró és egy ügyvéd, mint 50 éves egy éves önkéntesek, jó kedvűek, tréfásan gratulálnak egymásnak. Gratulálok t. skribler pajtás, eddig bárhol megjelentél müveiddel, csak azt felelték, nagyon sajnálom, nem üti meg a mértéket, nem vált be, most végre megütötted a mértéket is, be is váltál. Én is gratulálok neked kedves prókátor uram, mint olyannak, ki először lesz életében hivatalból kinevezve . . védőnek. gébb volt, miQt az emberi szív, mely a felvilág, a földi lét, az élet után vágyott. Ott vesztek mindannyian a torpedó belsejében. Egyikük sem kisérelte meg az úszva menekülést, de nem is tehette volna, akadályozta őket a viz hatalmas tömege és visszatartotta a becsület, hogy a reájuk bizott hajót ne hagyják el. »I« Elcsendesült a zene, vége lett a táncnak] a nagy király leszállt borostyán trónusáról, mert hírül hozták, hogy valami szörnyű nagy halalaku tárgy közeledik a fenékhez. Mindnyájan otthagyták a báltermet s elindultak a szörnyeteg felé. Mire a hajó leérkezett, már ott voltak körülötte, jobbra-balra elúsztak mellette, nézegették, tűnődtek rajta a király egész kísérete Az egyik királykisasszony a hajó hátára telepedett és ijjedt, csodálkozó hangon kiáltott fel vizlocsogáshoz hasonló csengésű hangján: »Hisz ez egy hajó, ott ül egy ember!« Mindnyájan felusztak a tetőre. Egyik a másik után kukucskált be az üvegajtón keresztül a szegény bezártak felé. Ott ült a kapitány a parancsnoki emelvényen és kezében valami kemény papírlapot tartott. A király tüstént elrendelte, hogy feszítsék föl a csapóajtót. Palotaőrségéböl előuszott vagy öt-hat hátgerincü kecsege, neki feküdt és az engedett, kinyílt. A legkisebb királykisasszony ráhajolt a tisztre, keblére ölelte és kihozta a torpedó belsejéből, lefektette a homokra és hosszas tekinEltűntek szemem elől, én meg boldogan konstatálom, hogy amely országnak fiai ily örömmel kelnek védelmére, legyen az ellenség bármily túlnyomó többségben, csak is fényes diadallal végződhetik reá nézve a háború. Tovább ballagok. Ismerős asszony jön vélem szembe, sietve. De nini!, hogy meghízott tegnap óta, mily messzire áll tőle ruhája. Hát ezt miféle vizi betegség, vagy vizi bornyu támadta meg tegnap óta? Nem tudom megállani, megkérdem. — Mi az Kati néni, hogy hízott meg oly gyorsan ? Elneveti magát. »Hízott az áldás! feleli, de hát hallottak még olyat, ezek a városi urak a szegény termelők minden portékáját meg rekli- varták. Már hogy ők szabják meg az ón tulajdon tulajdonomnak az árát ? Nem ón, ezt már nem tűröm, inkább haza viszem igy dugva s megeszem magam. Bezzeg a botosnak szabad a szappant három kor.-ért s mindent úgy árulni, a hogy éppen jól esik, a sörnek és szesznek az árát szabad folyton emelni, de a mi keserves fáradságunk termését meg reklivarják bezzeg.« ö mondta, igy mondta. Azt hiszem azonban lehetne gondolkozni felőle. Tovább megyek, még egy pár lépés s már a piacon vagyok. Sok a vevő, kevés az eladó. Egy elegáns hölgy murkot néz, kiválaszt egy kötést vagy 10 drb. van benne, az árát kérdi. Tíz fillér Naccsága drága, tessen parancsolni Tíz fillér?? rém drága, nem kell. Hát hogy tessen parancsolni ? De ezt már nem hallja, eltűnik egy divatáru üzletben. Utána nézek s látom előtte a felhalmozott kelmék óriási tömegét, választ egy ruhára valót s alku nélkül fizeti a tiz koronákat érte méterenként. Elfáradtam. Betérek egy pohár sörre a kávéházba S ime mit látok ? A kávéház zsúfolva a drágaságot szidó közönséggel. Ki tegnap panaszkodott, hogy oly drága minden, hogy már alig tudja családját puszta kennyérrel is ellátni, most ime ferblizik, makkaózik, sőt úszik is már vagy őtven korona erejéig. A legmeglepőbb, hogy közbe még egy izma se rándul meg, sőt szellemeskedik is: Az olaszok megtámadtak? kell nekik Görz ? Majd ott hagyják a fogukat s cserébe kapni fognak ugyan valamit, de semmi esetre se Görz-öt, hanem annál inkább görcsöt. Az idő előre halad. Fogattal indulok haza felé. Előbb még betértek a drogériába valami NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE tettel nézett annak merész büszke arcára, melyen a szenvedés és nagy fájdalom szülte nemes dac volt föllelhető, Hosszasan nézett reá, nem tudta róla szemét levenni. Majd, sokára észrevette a kemény lapot, melyet a meghalt kezében erősen tartott, egy fénykép volt ez, egy barna, szép, sugár leány mosolygott a tenger sós vizében. Mosolygott. Hejh, ha tudná, hogy fényképe, annak tulajdonosával hol vau, ha tudná, mennyire sajnálná kedvesét?! Ily gondolatok közt szemlélte a képet a kÍ3 hableáay-kisasszony. Fájdalmas mosoly kelt az arcán, ismét és ismét a halottra nézett és jaj! az megmozdult, kezét a fénykép után nyújtotta, aztán a karja visszaesett a homokba. Az élet utolsó mozdulása, a vér utolsó lüktetése volt ez a mozdulat. A hajót levontatták egy palota mellett levő helyiségbe, kiszedtek belőle minden kiszedhetőt, az embereket eltemették a fenék puha homokjába, de a parancsnokot nem, ezt nem engedte eltemetni a királykisasszony. Ráborult, csókolgatta, ölelgette, szólt hozzá vizcsobogáshoz hasonló csengésű gyenge hangján, lefektette, simogatta, nagyon szerette volna feltámasztani Most is ott fekszik a palota medúzákkal és egyéb tengeri növényekkel díszített kertjében ott fekszik temetetlen, a sós viz conserválta a testet, a büszke arc, bátor tekintet csendesen, nyugodtan néz a királylánykára, ki igen gyakran, igen sokszor fölkeresi, de a szive, a lelke már visszaszállt oda a magyar városka akác-soros utcájába, ahoz a kis barna lányhoz. Incze Gábor. fertőtlenítőt vásárolni, nem árt most legyen mindig kéznél, kivált falusi embernek. Egy úri nőt találok ott, nagyban vásárolgat, többek között egy doboz poudert is kér. Rendkívül sajnálom, azzal nem szolgálhatok, kifogyott, nem lehet hozatni, tetszik tudni instálom, a háború .... Igen, igen a háború feleli a nő, az még csak hagyján, hogy az uram is ott harcol, de most meg már poudert se kapok. Bizony sok áldozatot is kíván tőlünk ez a háború 1 Salamon Mór. 1515. Augusztus 1. Külföldi esetek. A francia császár lemenő napja. III. Napóleonnak rendkivü! érdekes emlékkönyve volt. Európai uralkodók, valamint az akkor élt más nevezetes emberek legnagyobbrészt Írtak annak egy-egy lapjára emlékverset, vagy — mondatot. Frigyes császár és Moltke 1856. évben fordultak meg a francia udvarnál, mely alkalommal Napoleon nem mulasztotta el, arról gondoskodni, hogy ők is gazdagítsák az emlékkönyvet. 1868 évben Metternich herceg volt a párisi nagykövet, kinek a neje gyakran és mindig szívesen látott vendége volt Eugenia császárnénak. A látogatások egyikén Napoleon érdekes emlékkönyvét következő szavakkal nyújtotta a hercegnének : — Kérem irjón emlékkönyvembe akármit, ami éppen eszébe jut, nem egyszer tapasztaltam, hogy szellemes eszmék hiányában soha sem szenved. — Szabad komolyat is Írnom? — Amint tetszik, az ön gondolatai akár komolyak, akár nem, mindig kellemes hatásúak. — Igazán nagyon hízelgő reám nézve. A hercegné következő szavakat irta az emlékkönyvbe. »Bárki vagy, hatalmad bármi nagy, mégis jön egy nap, amely hatalmadnak és szerencsédnek utolsó napja lesz.« — Mennyire szentimentális! Fogadni mernék, hogy gondolatait anyanyelvéa* sokkal vi- gabban hangzó szavakkal fejezné ki. Nagyon kérem Írjon valamit, a valóban rokonszenves magyar nyelven. A hercegné következő sorral egészítette ki fönnebbi szavait »Mert ha a felhők kigyulnak Lemenőben van a nap«. — Petőfi halhatatlan költőnk egyik költeménye igy végződik. — Ugyan hercegné, vig kedélyét ma hol hagyta? Az utolsó napot mindenki korán éri el. Két évvel később, a szedani veszteség napján, az elbukott és elfogott császárnak eszébe jutott Metternichnó emléklapja. Genile gróffal, aki segédtisztje volt, beszélgetett és minden összefüggés nélkül ismételgette: — Isten veled szerencse! az utolsó nap! Metternich hercegnő 1872-ben meglátogatta az excsászári párt. Napoleon elővette emlékkönyvét. — Emléklapja után semmit sem Írattam könyvembe és ha őszinte ragaszkodásáról, önzetlen barátságáról nem lennék meggyőződve, rosszakaratú büvésznőnek tarthatnám. íme olvassa, mit irt nekem emlékül. Már akkor is rosszul esett, hogy vig kedélye helyett, szomorú hangulatot fejeztek ki szavai. Faj, nagyon fáj, de azon változtatni már nem lehet. A sejtelemszerűeknek bizonyult szavak alá három erős keresztet huzva, Napoleon a könyvet becsukta és ezután többé nem nyitotta fel. 1879. január 9-én haldoklása közben végső szavai voltak: — Lemenőben van az utolsó nap Angol erkölcs. Angolország királya braunschweigi Karolinát választotta nőül, trónörökös fia számára. Kölcsönös bemutatkozás után a trónörökös, aki később IV. György névvel került Anglia trónjára, Malmesbury lordhoz fordulva hangosan mondta : — Borzasztó látvány, adjatok hamar egy pohár pálinkát. *Metternich hercegné Sándor gróf leánya volt.
