Nagybánya és Vidéke, 1915 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1915-06-27 / 26. szám
A munkaadó mindegyik munkanapért a helyi, szokásos napszámnak megfelelő munkapótdijat fizet. Utazási költségek a munkaadót nem terhelik. Ily munkáscsoportok kirendelése iránti kérvények a legközelebbi állomásparancsnoksághoz — hol a póttest van — intézendők (M. kir. hovéd póttestünk Egerben — Hevesmegye —, a cs. és kir. hadsereg pótteste Rimaszombaton — Gömörmegye — van). Kérelmek a községi elöljáróság által láttamozandók és a járási főszolgabirói hivatalhoz nyújtandók be. Járási főszolgabírónak jogában áll az illetékes állomásparancsnoksághoz ily munkások kirendelése végett táviratilag fordulni. Felhívjuk tehát birtokosainkat, illetve a községeket, hogy ily irányú kérvényeiket az illetékes főszolgabirói hivatalhoz haladéktalanul nyújtsák be.s kérjék annak távirati elintézését. Közöljük továbbá gazdaközönségünkkel, hogy a földmivelésügyi minisztérium a gazdasági felügyelőségnél Nagykárolyban marokrakó arató gépeket helyezett el, ezek beszerzésére nézve teljes tájékozást nyújt nevezett gazdasági felügyelőség. Gazdaközönségünk tudomására hozzuk továbbá, hogy egyesületünk titkári hivatala az aratás biztosítására vonatkozó ügyekben mindenkor rendelkezésére áll és teljes tájékozást nyújt. Szatmár, 1915. junius 21. Hazafias üdvözlettel: A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület Elnöksége. (2) 26. szám. A vadászdal diadala és a vadorzó szerencséje. Alig van dalmű, melynek szövege oly sok jót hozott szerzőjének konyhájára, mint a »Bűvös Vadász«-é. Kind Frigyes udvari tanácsos hiába szerénykedett megjegyzéseivel, melyek szerint a főérdem nem az övé, hanem Wéberé, a zeneszerzőé. Tagadni nem lehet, hogy abban igaza is volt az udvari tanácsos urnák. nyok. Egyik állomáson orosz foglyok dolgoznak: szánkókat waggoniroznak ki. Másik állomáson egy vonat székely baka vig éneke harsogja túl a tolató osztrák mozdonyok mélán búgó gőzsipját. A nótájuk nincs minden néphumor nélkül. A derék székelyek nótája ugyanis — amint ki tudtam venni — igy kezdődik: »Csikszerdai kikötőben áll egy hadihajó . . .« A Kárpátok hatalmas hótakaróján egy-egy csúnya, égett sebhely szomorkodik: felgyújtott házak és egy két gyár. Az itt lezajlott harcokból maradt lövészárkokat már szinte láthatatlanná tette a magas hó. Delatynba vasárnap reggel érkeztem. A kis mezőváros zsúfolva kalonasággal, akiket vasárnapi tarka ünneplőbe öltözött ruthén lakosok, visszatért szomorú zsidók bámulnak. A ragyogó tavaszi napfény besüt a delatyni házakba ablakon, tetőn át. A legtöbb háznak ugyanis csak a csupasz, kormos falai meredez- nek az égre : felégették az oroszok. Ablaka egyetlen egy háznak sincs. Visszataszító, felháborító a látvány, amit a város nyújt. Homonnán valóságos samaritánusok voltak az oroszok ahhoz képest, ahogy itt pusztítottak. A házakból förtelmes bűz, isfállőszag árad ki: a kozáklovak parkettes szobákban, üzletekben laktak Delatynban. Az üzletek vasredőnyei felszakitva, sehol A vadászok azonban, akiktől az ajándékok zöme származott, ezt nem ismerték el. őket a szöveg és különösen a vadászdal lelkesítette. A vadászati idényben minden rendű és rangú vadászok, az előforduló mindenléle vaddal, elhalmozták Kind Frigyest. A főurak gyakran személyesen jelentek meg ajándékaikkal. így például B. báró, akinek Drezda közelében volt birtoka, minden év őszén meglátogatta az ünnepeltet, mely alkalommal a kocsis hozta utána a kövér őzbakot, vaddisznót, vagy más vadat. De szegénysorsu vadászok sem maradtak el ajándékaikkal. Elnyűtt pórias öltözetben mintegy 30 éves- nek látszó fiatal ember, nyulat hozva jelent meg az öreg urnái, aki hol az ifjúra, hol a nyulra pillantva mondotta: — Jó ember, mi indította magát arra, hogy nekem ajándékot hozzon ? — Az a szép dal, a vadász öröméről, olyan szép dal nincs több a világon. — Hova való? — Vidéki vagyok. — Hogy hívják ? — Szegény ördög vagyok és nevemet nem akarom elárulni. — De szabad-e nyulat lőnie? — Soh’se törődjék azzal udvari tanácsos ur. ügy látom, hogy vadorzó a gaz fickó — gondolta magában és azután mondotta: — Reám nézve hízelgő, hogy a magához hasonló embereket is lelkesíti dalom. Jó nagy pohár bort adatott Kind Frigyes az idegennek, aki azzal távozott, hogy jövő évben ismét bátor lesz nyulat vagy fácánt hozni. Egy év múlva csakugyan megjelent a gyanús alak, ismét nyul-ajándékkal és miközben a számára rendelt pohár bort kezében tartotta, a ház előtt kocsi állott meg és báró B. lépett a szobába kocsisának kíséretében, aki őzbakot hozott. — Kedves udvari tanácsos ur fogadja tiszteletem jeléül az őzbakot. — Nagyon köszönöm, mostanában igazán tulhalmoznak a meg nem érdemelt sok szívességgel. — Azt csak mi vadászok tudjuk, hogy a hasonlithatatlan vadászdalért mit érdemelt. — Oh kérem, elsősorban is Weber érdeme. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE egyetlen ép darab bútor, kifosztották ezek az utolsó nyomorult kunyhót is. Egyik kitört ablaku szobában a bűzös alom között egy pokrócon, rongyokba bugyolálva egy halódó öregasszony fekszik. A kozákok ugyanabba a szobába kötözték be lovaikat. Most katonai intézkedésre a lakosság hordja ki a lakásokból a szemetet. Josef Hamernik polgármesteri titkár, aki az egész orosz uralom ideje alatt a városban tartózkodott, elmondja, hogy mikor az oroszok bevonultak a városba, először a kaukázusi kozákok jöttek, a kerski divisioból valók. Három napig raboltak, gyújtogattak egyfolytában. Betörtek a központi szeszraktár pincéjébe s miután ott részegre itták magukat, felgyújtották az egész raktárt, amelytől több szomszédos épület leégett. Leégették a bírósági épület egy részét, a sóbánya hivatalának összes épületeit, a vasúti állomást, gőzfürészt, gyógyszertárai, töméntelen magánházat. Leginkáhb az emeleteseket. Az udvarokon még a méhkasokat is kifosztották. A lakosságot megterhelt szekerek elé fogták és ostorral hajtották. Delatynban összesen négy parancsnok volt, egyik a másik után, mind kozákezredesek: Mu- zurow, Lopatin, Oszovszky, Filipenko nevüek. Ezekhez hasztalan ment panaszra a lakosság. Legjobb esetben megígérték, hogy rendet csinálnak. Egy kevés pihenőjük csak akkor volt a de— Bocsánat, a vadászokat a szöveg lelkesíti. A másik vendég még a pohárral kezében, elfordította arcát, mintha nem akarná magát megismertetni, de a kocsis figyelmeztette a bárót. — Nos Brandl, hát maga mit keres itt? — Ugyanazt, amit Méltóságod. — Talán ezt a nyulat Brandl hozta udvari tanácsos urnák ? — Igen. — Értékesítés céljából hozta ? — Nem, hiszen mint Báró ur legjobban tudja, vadért nem kell pénzt adnom. — Máskor is hozott ide nyulat ? — Múlt évben is egyet. Úgy látszik buzgó hive Nimródnak. — De mennyire, a legmegáíalködottabb vadorzó. A kocsis kárörvendő pillantást veleltBrandlra, megelégedésének szóval is adva kifejezést. — Végre kezünkben van. A főerdész urnák majd lesz öröme. — Megvallom, hogy nem szeretnék ellenében tanúként szerepelni, hiszen őt is a vadászdal iránli lelkesedés vezérelte hozzám. — Az a szerencséje — azután Brandlhoz fordulva folytatta — ha őszintén bevallja az igazat, még minden jóra fordulhat. — Megteszem. — Ezt a nyulat az én vadászterületemen lőtte? — Igen. — Azt is, a melyet egy év előtt hozol ide ? — Azt is. — És azonkívül bizonnyára sok más vadat, de erről most ne beszéljünk. Nem tud lemondani a vadorzásról ? — Nem tehetek róla, de a vadászatnál nagyobb élvezetet nem ismerek. — Udvari tanácsos ur kedvéért lemondok jogomról és hogy maga Brandl, szenvedélyének törvényes utón tehessen eleget, a főerdész ur által kisegítőnek fogom alkalmaztatni. Meg van elégedve ? — Alázattal köszönöm a nagy kegyet, a halandók legboldogabbika vagyok. Váratlan nagy szerencsémet pedig a vadászdalnak köszönhetem. A báró ezentúl Brandl kíséretében látogatta meg Kind Frigyest évente, természetesen nem üres kézzel. 1 915. Junius 27. lalyniaknak, mikor Gsajkovszki generális, aki Nadwornában székelt, nehány lengyel származású tisztet vezényelt Delatynba. Ezek csakugyan rendet tartottak és jól bántak a néppel. Ebben az időben történt meg, hogy egy kozák az utcán — rendes szokás szerint — elvette egy embernek az óráját. Ócska nickel óra volt, de a káros látta, hogy egy lengyel tiszt közeledik : kiabálni kezdett a kozákra. A kozák, szintén meglátta a tisztet, ijjedten a zsebébe nyúlt és visszaadta az órát. A sok lopott óra közül azonban hirtelené- ben nem tudott választani: tévedésből egy aranyórát adott a nickel helyett. Mikor a mieink közeledtek Delatynhoz, az oroszok a város egyik végén állították fel csapataikat, ágyúikat pedig a város fölötti dombon. Ágyúik azonban alig tettek kárt a városban. A külvárosban két házat shrapnell talált, az egyik egy 15 éves ruíhén fiút megölt. Delatynnál — bár rövid — de elkeseredett volt a harc. Mikor előőrseink bevonultak, sok orosz katonát találtak elbújva, akik várták az alkalmat, hogy megadhassák magukat. A lakosság lassankint kezd hazatérni és uj életet kezdeni a szomorú, elpusztult városban, ahol egyelőre a katonaság kénytelen gondoskodni az élelmezésükről.
