Nagybánya és Vidéke, 1915 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1915-05-30 / 22. szám
(2) 22. szárm NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1915. Május 30. vüségnek. A felebaráfi szeretet áldozatkész munkájának s az első hadikölcsönnek példátlanul álló eredményével ámulatba ejtette a világot. Éppen most, kevés nappal az olasz árulás előtt fordult a kormány a második hadikölcsön- nel a nemzethez, az eddigi eredmény a nemzet önbizalmának gazdasági erejének és áldozatkészségének újabb tanujele, de most az uj ellenség, az uj veszély láttára újabb fokozottabb erőkifejtés szüksége mutatkozik, ezért a kormány meghosszabbította a hadikölcsön eredetileg tervezett aláírási határidejét és a hadikölcsön tömeges jegyzésére hívja fel a nemzetet, amelynek rettenhetet- len elszántságát ezen a téren is be kell bizonyítania. A hadikölcsönben való részvétel becsületbeli kötelessége mindenkinek, aki a szükséges anyagi eszközökkel rendelkezik. A háború nagy tőkéket hozott forgalomba, pénzzé tette a polgárok millióinak terményekben állatokban s más áruban fekvő javait. Ennek a pénznek egy részét fektesse mindenki a hadikölcsön értékeibe, annak fokozott tömeges aláírása nemzeti cselekedet, amely hatványozza a nemzet élet-hálái harcában rendelkezésre álló anyagi és erkölcsi erőt. Budapest, 1915. május hó 27. Tisza István s. k. Min. ein. sajtó osztálya. Gazdasági apróságok. A hetek óta tartó szárazság és a szeles időjárás miatt panaszkodunk. Nagy gonddal és fáradsággal végzett vetéseink fejlődése megakadt ; a tengeri, répa, burgonya és a tavaszi kalászosok — ha rövidesen nem kapnak kiadós esőket — tönkremennek. Szépen áttelelt búza és rozstábláink sárgulnak a szárazság miatt. Gyümölcster- mési kilátásaink is elég kedvezőtlenek. Dehát — panaszkodás: gazdaszokás. — Hadvezetőségünk pedig ép’ az esőt nem kívánja. A most nagyjelentőségű gyors és könnyű csapatmozdulatok nagy esők által feláztatott terepen lehetetlenek volnának. Ami tehát a gazdának kívánatos, ugyanaz a katonának káros. A Gondviselőnek nehéz hely- eete van: kinek tegyen igazat ? Oly sok tanulság mellett a takarékosságra és a növényi eledelek szélesebb körű fogyasztására is a háború tanított meg bennünket. A húsárak oly magasak, hogy szerény jövedelmű család csak ünnepnap láthat az asztalán húsételt. És ez az állapot sokáig igy fog tartani, jóval a háború lezajlása után is, mert a szarvasmarha kifejlődéséhez évek kellenek; de a tenyészállatok száma is megcsappant és ha C3ak élő állatok Délamerikából leendő behozatalával nem segít a tart istenitiszteletet orthodox keleti vallásu oroszoknak ! Beh jó, hogy a jó Isten mindezeken a nyelv- és hitbeli különbségeken felül áll! Tolmácsom csak azt kötötte ki, hogy ő előre láthassa és „elolvashassa, a mit nekiek beszélni fogok. Ő aztán azt majd lefordítja oroszra, s az én beszédem után mondatról-mon- datra fogja társai előtt olvasni. Megmondta kérelme okát is: neki nincsen semminemű ismerete, gyakorlata az egyházi, esetleg a bibliai nyelvben, tehát nem volna képes imádságomat és beszédemet egyszeri hallás után rögtönözve fordítani. Megbeszéltem vele előre az istentiszteletek általam terveit menetét s mondtam, hogy ők majd énekeljenek el egy orosz egyházi éneket. Erre azonban nem vállalkoztak az oroszok, mikor tolmácsunk őket effelől megkérdezte. Egy sem tudott közülök egyetlenegy egyházi éneket sem. »Hogy lehet ez«, — kérdeztem csodálkozva szószólójuktól, — »hiszen mi úgy tudjuk, hogy önök oroszok vallásos nép.« »A köznépünk talán vallásos, csakhogy az is inkább csak babonás, de a műveltebb elem teljesen vallástalan. Legyen azonban nyugodt a tanár ur, én és társaim igen nagyra vesszzük köztünk való megjelenését s egész komolysággal és jóindulattal fogunk résztvenni az általa részünkre tartandó istentiszteleten.« Ez előre való megbeszélések után másnap délelőtti 11 órára lűztern ki az istentisztelet idejét, s már 9 óra előtt kinn voltam a barakk ban, hogy tolmácsomnak ideje legyen tartandó kormány annakidején, nem lesz tejelő, igavonó és vágó állatállományunk. Igényeink az élelmet illetőleg leszállottak és pecsenyékhez szokott gyomrunk nem tiltakozik a mindennapi krumpli ellen. Sőt mintha kevesebb volna a gyomorrontási esetek száma és ritkábban éreznők a bő ebédek után a múltban tapasztalt kellemetlen feszültséget. És munkabírásunk mindezek mellett nem csökkent. Táplálkozásunk terén tehát újabb, gazdaságosabb és főleg egészségesebb nézetek fogják a régi felfogásokat kiszoritni és az eddigi bőséges hustápiálkozás helyét a növényi eledelek foglalják el, különösen a hüvelyesek. * * ♦ Asszonyainknak egy régi helytelen szokására mutatok reá. Ugyanis a tavaszi veteménye- zéssel minden gondukat letudták és a gyomlálás, kapálás, esetleg öntözésen kívül más gondjuk nem volt, mint leszedni a termést, mig a kiürült veteményes helyet üresen hagyták, megnyugtatva önmagukat, Jhogy »pihennie is kell«. Nem, a földnek nincs szüksége pihenésre, hanem minél több trágyára az előző növény által felhasznált tápanyagkészlet pótlása céljából. — ! Ha van helyünk, még nem késő vetni salátát, nyári kalarábét, nyári borsót, futóbabot, csemegetengerit, labodát stb. A szemétdombra sütőtököt, mely ősszel megbecsülhetetlen csemege lesz. * * * A mostanihoz hasonló száraz időjáráskor a már fejesedui készülő saláta egy-kettőre felmagzik, mi érthető bosszúságot okoz a kertészke- dőnek, mert az már fogyasztásra nem alkalmas. Ha salátáink fejesedni kezdenek és készletünk oly nagy, hogy rövidesen nem bírjuk elfogyasztani vagy értőkesitni, éles késsel vágjuk be félig a föld színén a torzsáit vízszintes irányban. Ez által a tápfelvétel csökken s a teljes fejesedés legalább két héttel később következik be. Magszárat nem hajt. Az apró hagymáról szaporított vöröshagyma nagy százaléka május végére, junius elejére hasonlóan magszárat hajt. Ezt vidékenkint többféle módon szokták megakadályozni. így pl. a magszár megjelenése után lábbal letapossák az ösz- szes szárakat, azt tartva, hogy e művelet által a tápanyag a hagymafejben halmozódik fel és azt rendkívül nagyra növeli. Ezen eljárás azonban helytelen, mert tudnunk kell, hogy a növény nemcsak a gyökereivel, hanem levelei által is táplálkozik, vagyis a gyökerek által felszívott táplálóanyagot a levelek hasonitják át. Ezzel szemben egy kipróbált eljárást tudok ajánlani, mely nem jár nagy munkával és több haszna van, mint az említettnek: amint a magszárak bújni kezdenek, azonnal kicsipjük ujjainkkal. A növény ezután minden erejét a fej gyarapítására fordítja. ____ Várady József. Fr aticzia élelmesség. Grevy Julesnek vidéken lakó három nagynénje Parisba utazott. A nénikék által tervezett bevásárlások előre láthatóan sok időt vesznek igénybe, de ők mindazonáltal, közvetlenül megérkezésük után, a «Kedves Julest» keresték föl. Grevy, a Francia köztársaság későbbi elnöke akkoriban fiatalember és kezdő ügyvéd volt; a kedves rokonokat nemcsak szívesen fogadta, hanem ebédre is meghívta. Az idő jól telt; az eleven kedélyű fiatalember igyekezett mulattatni a hamisítatlan vidéki naivsággal megáldott hölgyeket és ebéd idején egyik jobb hírnevű vendéglőbe vezette őket. Miután a gondos házigazda szerepében vendégeit elhelyezte, magát a tulajdonost fölkeresve halk hangon utasította, hogy valahányszor Cham- bertint rendel, mindig csak közönséges asztali bort kü'djön. Úgy is történt. Grevy hangosan rendelte a Chambertint, a vendéglős asztali bort küldött, a nénikéknek pedig rendkívül ízlett a drága finom bor, nem győzték eléggé dicsérni, hol a kitűnő italt, hol pedig a kedves rokon figyelmét. Grévyt, az ebéd befejezése után, kellemetlenül lepte meg, az, hogy a számlában 3 üveg Chambertin ára volt kimutatva, miért is igy szólt a pincérhez: — A bor árát tévesen számítolták, menjen a vendéglő tulajdonosához és jelentse neki, hogy a számla helyesbítését kívánom. Az odasiető tulajdonos a legnagyobb lelki nyugalommal adta elő válaszát. —'„Bocsánat, a számlának minden tétele helyes. Öo három Chambertint rendelt. Nemde hölgyeim hallották a rendelést? — Nemcsak hallottuk azt, hanem a pompás Chambertin kitűnő minőségéről is meggyőződtünk. Grévy kénytelen volt három frank helyeit tizenötöt fizetni: de szeme szikrázott a haragtól, a vendéglős álnoksága nagyon fölháboritolta. A kezdő ügyvéd irodája, rövid idő alatt a legkeresettebb ügyvédi irodák egyikévé fejlődött, ő maga pedig oly népszerűségre tett szert, hogy minden megerőltetés nélkül jutott az országgyűlési képviselők sorába. Grévy az országházban is fokról fokra emelkedett a legmagasabb állásig, ugyanis a köztársaság elnökévé választották. Két országos képviselő kíséretében ama bizonyos vendéglő mellett haladva, a vendéglős bosszantó eljárása jutott eszébe. Társaival együtt betért a vendéglőbe, melynek tulajdonosa kékült-zöldült a nagy megillető- dőstől, mert hát nagy dolog az, ha a francia köztársaság hatalmas elnöke bármely vendéglőt meglátogatására érdemesíti. rövid beszédem és hosszabb imádságom átnézésére, lefordítására. A fiatalember mindenekelőtt bejelentette, hogy, mint már mondá, ők nem tudnak egyházi éneket énekelni, de ha megengedem, el- éneklik az orosz liturgia rendtartása szerint az úri imádságot. Nagyon természetesen készséggel megengedtem ezt, sőt felszólítottam őket arra is, hogy az isíenitisztelet végén énekeljék el az orosz nemzeti himnuszt, — amire ismét ők vállalkoztak készséggel. Végtelenül érdekes és jellemző volt a fiatal orosznak imádságom fordítása közben annak két tételére vonatkozólag tett nyilatkozata. Az egyik tétel magyar fordításban igy hangzik: »Mi Atyánk, egyedülvaló Istenünk, ki a te atyai szeretetedben az egész emberiséget egy testből teremtetted hogy mi mindannyian testvérek legyünk a Krisztusban, hogy mi mindannyian ugyanahhoz a családhoz tartozzunk stb.« Mikor az én oroszom elolvasta ezt, felsóhajtott: >óh be remek gondolat ez!« »Szép gondolat kétségkívül,« — mondám megjegyzésére, — »de nagyon is jól ismert, bibliai alapon álló egyházias mondás ez, melyet minduntalan alkalmazunk.« Ó életében sohasem hallotta ezt; az oroszok ilyes gondolatot, hogy mi emberek mindannyian testvérek volnánk, egyáltalában nem ismernek. Nagy, de nagyon szomorú vallástétel volt ez egy intelligens orosztól. De, Uram Isten, milyen lehet hát mégis az ő vallásoktatásuk mi lehet annak a lényegi tartalma?! Imádságom további menetében előfordult aztán ez a tétel: »Befreie uns vom Übel der Gefangenschaft« (— szabadíts meg bennünket a fogságnak rosszától, — vagyis terhétől, nyűgétől, bajától). Amint e mondatot olvasta az én oroszom, egyszerűen s a legnagyobb lelki nyugalommal kijelentette: »Das werden wir auslassen, Herr Professor!« (= ezt kihagyjuk, tanár ur !«). »És miért kellene ezt kihagynunk !?« »Weil unsere Gefangenschaft ist durchaus nicht übel« (= mert a mi fogságunk egyáltalában nem rossz), feleié a fiatal orosz. Az érv előtt, persze, meghajoltam, mert hiszen az imádságnak, — magam is igy tanítottam tanári kathedrá- mon — lélekben és igazságban valónak kell lennie. Megtartottuk aztán istentiszteletünket; jobb ■ kezem felől a 17 orosz tiszt, balkezem felől katonatisztekből és polgáriakból való magyar gyülekezetem állottak. Mondataimat előzetesen elvégzett s leirt fordítása alapján híven tolmácsolta az ifjú önkéntes, s fennhangon, mélységes komolysággal mondották utána — az imádságot — az oroszok. Majd erőteljesen zengő hangjukon elénekelték az úri imádságot, s komoly menetű, mélabusan hangzó nemzeti himnuszokat, s mikor vége volt az egész szertartásnak, egy közülök a többiek nevében megköszönte nekiek jólesett fáradozásomat, leikök gondozását, amit tolmácsunk értetett meg velem. Érdekes dolog volt a fiatal oroszszal való beszélgetésemben az is, mikor említettem neki, az én katona fiam meg a távol Szibériában, ide 4000 kdométernyire van hadifogságban.
